Ezen a ponton már bátran kijelenthetjük, hogy a Mandalorian a legjobb dolog, ami a Star Wars világában történt, mióta az a Disney-hez került. A sorozatra persze elsősorban azért volt szükség, hogy egy nagy névvel lehessen felfuttatni a vállalat új, Disney+ nevű streamelős platformját, éppen ezért arra is lehetett számítani, hogy hasonló biztonsági játék alakul ki belőle, mint ahogy Az ébredő Erő gyakorlatilag finoman rebootolta a filmeket.

De nem ez lett. Jon Favreau húzott egy merészet, és ugyan a sorozat televan a rajongók kiszolgálására beszúrt jelenetekkel, karakterekkel, helyszínekkel, valószínűleg mégsem sokan gondolták volna, hogy a Mandalorian alapvetően egy lassúbb menetű űrwestern lesz. Ezzel persze valamennyire Favreau is visszanyúlt Az új reményhez, ami végső soron szintén erősen western ihletésű, de tovább is ment ezen a vonalon.

A Mandalorianban az a leginkább érdekes, hogy sokszor felvállalja azt a fajta "ürességet", ami az eredeti trilógiára jellemző, mint ahogy azt is, hogy epizódokon keresztül tulajdonképpen "nem történik benne semmi", vagyis nem igazán látszik, hogy egy konkrét történeti vonalon haladnánk valamerre. Sok az olyan jelenet, ahol Mando egyedül, vagy Baby Yoda társaságában sétálgat valamerre, és nincs cselekmény, van viszont szuper kameramunka és zene.

Ezzel, valamint a csendes főszereplővel Favreau olyan klasszikus westernekhez nyúlt vissza, mint a Sergio Leone-féle Jó, a rossz és a csúf, csak éppen a fene se gondolta volna, hogy ezt ma egy író-rendező a Star Warsszal kapcsolatban be meri majd vállalni, mikor az új filmek, főleg a Skywalker kora annyira pörög, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket.

Erre Favreau adott nekünk egy lassabb menetű, a Skywalker-sztorit és a jediket szinte teljesen nélkülöző szériát, ami sokkal jobb betekintést enged a messzi-messzi galaxis hétköznapi működésébe, és azon belül is egy fejvadász mindennapjaiba. Eközben pedig szorgosan bővíti a világot, olyan érdekes dolgokkal, mint hogy a mandalori fejvadászok nem csak a kreditért, hanem az egykor őket illeti beskar acélért is dolgoznak, amiből aztán a klán misztikus kovácsa fejleszti a páncélzatukat.

És ugyan a nyolc epizódból több olyan akad, amit máshol "filler"-nek neveznénk, hiszen látszólag (legalábbis elsőre) nem viszi előre a történetet, hanem főhősünk csak küldetéseket teljesít, mégis mindegyiknek van valami értelme. Nem utolsó sorban az, hogy menet közben fantasztikus karaktereket ismerhetünk meg, akiket kiváló színészek alakítanak. Olyan legendákat sikerült behúzni, mint Nick Nolte, Giancarlo Esposito, vagy éppen a filmtörténeti ikon Werner Herzog, de még az MMA-harcoslányból színésszé vált Gina Carano is szuperül teljesít, amellett, hogy rendkívül szexi is.

Az egyszerűen csak Mando becenevet kapó főszereplőt Pedro Pascal alakítja, akiről az utóbbi években már meggyőződhettünk, hogy zseniális, habár itt végig páncélban és sisakban van, így az arcjátékára nem igazán volt szükség. Ezt ki is használták a készítők, így bizonyos pontokon nem is ő van az ikonikus páncélban (és nem csak a verekedős, vagy kaszkadőrjeleneteknél), de ez igazából nem tűnik fel, a hangot pedig végig ő adja a karakternek, hibátlan minőségben.

És persze nem lehet elmenni szó nélkül az internet új szenzációja, Baby Yoda mellett sem. Habár a sorozatban hivatalosan nincs neve, Mando és a többiek is csak gyereknek hívják, de mivel Yoda fajához tartozik, ami annyira misztikus, hogy még a nevüket sem tudjuk, egyszerűen megkapta az internet népétől a Baby Yoda nevet, és mondani sem kell, hogy a legcukibb dolog, amit Star Warsban valaha láthattunk, ráadásul úgy, hogy nem erőltetett. Nagyon jó a kettejük dinamikája Mandóval, ahogy a visszafogott, morcos fejvadász elkezd törődni egy ártatlan kis lénnyel, a lény pedig tulajdonképpen egy hűséges kutya módjára követi mindenhova, és még a maga módján megpróbálja megvédeni is, ha úgy adódik helyzet. Ahogy pedig Baby Yoda trollkodik Mando űrhajójával, az egészen zseniális.

Ludwig Göransson zenéje is érdemel egy szót, ami úgy tudott elszakadni a bevett Star Wars-szokásoktól, hogy közben mégis nagyon illik a sorozathoz. Szóval a Mandalorian tényleg nagyon rendben van, egyedül azt tudom felhozni ellene, hogy néhány díszlet olykor-olykor kissé szegényesnek tűnt, és hogy lassabb menete, és a csendes, sisakos főhős miatt biztos nem mindenkinek fog tetszeni. De ez talán nem is baj. A tulajdonképpen dupla évadzáró elképesztően jól sikerült, és már alig várom, hogy jövő ősszel érkezzen a második évad! I have spoken!