1. oldal

Ha ma megkérdeznénk egy videójátékokban jártas embert, hogy szerinte mely fejlesztő stúdiók azok, amelyek neve leginkább összefonódott a PlayStation branddel, szinte biztosra vehető, hogy a válaszban a Naughty Dog csapata az első öt hely valamelyikére kvalifikálná magát. Nem is csoda, hisz a Crash Bandicoot, a Jak and Daxter, és különösképpen az Uncharted sorozatokkal a cég örökre beírta nevét a játéktörténelem vaskos könyvébe. A jelenlegi konzolgenerációban különösen utóbbi hagyott mély nyomot, hiszen a Nathan Drake kalandjait elmesélő Uncharted részek kiváló akció-kalandjátékok voltak, melyek nem egy „Év játéka” díjat is bezsebeltek. Ezek után a Naughty Dog akár azt is megtehette volna, hogy visszavonul a Karib-szigetekre, és a hírnevéből él, hiszen sokak szerint korábbi játékaikkal szinte elérhetetlen magasságokba rakták a lécet, amit nem kis meló lenne megugrani. Mindannyiunk nagy szerencséjére a csapat nem riad vissza a kihívásoktól, aminek ékes bizonyítéka volt a 2011-es VGA gálán mutatott videó, mely legújabb játékukat, a The Last of Us-t tárta a nagyközönség elé. A reakció elsöprően pozitív volt mind a sajtó, mind a játékosok részéről, akik valószínűleg azóta is tűkön ülve várták e gyöngyszem érkezését. Azt szokták mondani, hogy a túlzott elvárások nagy csalódást vonhatnak maguk után, ám mi mégis bíztunk mindabban, amit a Naughty Dog ígért nekünk. (A következő két bekezdés az elősztorival is foglalkozik, aki egy sort sem akar tudni belőle és trailereket sem néz, az javasoljuk ugorjon.)

Ha egy poszt-apokaliptikus világról szóló játékot, vagy filmet készít valaki, az esetek nagy részében egy nukleáris háború által lerombolt bolygó látványa fogad bennünket. A Földet romos városok és sivatagok borítják, melyet barbár emberek uralnak. Ezzel szemben a The Last of Us fejlesztői egy másik irányvonalat választottak, ők a „vírusos, zombis” világvégét mutatják be nekünk, egészen a kezdetektől. A játék elején szereplő rövid szekcióban ugyanis szemtanúi lehetünk annak, ahogy egy nyugodt amerikai kisváros pár óra leforgása alatt összeomlik a vadállat módjára őrjöngő, fertőzött emberek tombolása során. Ezen a településen él a Last of Us egyik főszereplője, a melós, a lányáért mindent feláldozni képes Joel, aki körül épp a születésnapján omlik össze az egész világ. Amint az itt-ott megtalálható újságcikkekből, és a Joel otthonában futó televízió műsorokból megtudjuk, egy rejtélyes betegség terjed a környéken, amely minden fertőzöttből agresszív, vérszomjas vadállatot csinál. Miután a katonaság már nem tudja kézben tartani a helyzetet, a városban elszabadul a pokol, Joelnek és lányának pedig menekülnie kell otthonról. Bár ez a szekció csak egyfajta bevezetése a Last of Us-nak, mégis hihetetlenül hangulatos, akciódús, és helyenként szívszorító percek várnak ránk. Sokak szerint egy igazán jó játék már az első percekben magával ragadja az embert, nos, a Naughty Dog alkotása nem csak megragad, hanem gúzsba köt, a székhez ragaszt és a történet végéig nem enged.

2. oldal

A bevezetést követően 20 évet ugrunk előre az időben, ekkorra a betegség már kiírtotta az emberiség nagy részét, a túlélők pedig a romba dőlt, a természet által visszakövetelt városokban élnek. A megmaradt civileket a katonaság vasmarokkal irányítja, folyamatos kijárási tilalom van, ételt csak kajajegyre adnak, a fertőzés legcsekélyebb jelére pedig a helyszínen kivégzik a szerencsétleneket. Ezen a ponton már megtudjuk, hogy mi felelős betegségért, ami nem csak agresszivitást, de egy idő után mutációt is okoz, undorító szörnyeket hozva létre az áldozatokból. Joel ebben az elkeserítő világban tengeti mindennapjait, melyben legfőbb gondja a fegyverek és a kajajegyek felhalmozása. Ez azonban egy csapásra megváltozik, amikor a helyi ellenálló szervezet, a Szentjánosbogarak (Firefly) vezetője egy Ellie nevű 14 éves lányt bíz rá, akit mindenképpen ki kell juttatnia a városból. Más lehetősége nem lévén Joel útnak indul fiatal társával, bár kettőjük beszélgetésén érezni, hogy csak a kényszer tartja együtt a párost. Joel mogorva, megkeményedett ember lett az évek során, aki csak hasznavehetetlen kölyöknek tartja Ellie-t. A történet középpontjában kettőjük utazása, és folyamatosan változó kapcsolata áll. És bár az alapvetés talán nem a legeredetibb ötlet, a Naughty Dog képes volt olyan feszültséggel teli, időnként megrázó, és megható sztorit kerekíteni, hogy az ember ökölbe szorított farpofákkal izgulja végig az elejétől a végéig. Azt azért nem árt leszögezni, hogy aki Uncharted-szerű hatalmas akciójelentekre vágyik, az csalódni fog, a Last of Us sokkal visszafogottabb ebből a szempontból, itt inkább a nagyszerű atmoszférán, a túlélésen és a karaktereken van a hangsúly.

Nem véletlenül használtam a „túlélés” kifejezést az imént, ugyanis ez az elem áll a játékmenet középpontjában. A világ romokban áll, az embereknek pedig abból kell élniük és túlélniük, amit az elhagyatott, szétvert házakban, boltokban találnak. Szerencsére hősünk MacGyver képességeivel bír, így képes a mindenfelé megtalálható folyadékokból, ruhadarabokból és egyéb apróságokból különféle eszközöket készíteni. Elég csak megnyomnunk a Select gombot, és láthatjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Rongyokból és alkoholból elsősegély csomagot, ollóból és ragasztószalagból szúrófegyvert készíthetünk, de lehetőségünk van molotov koktélt, szöges bombát, füstgránátot és egyéb dolgokat is gyártani. A fenti alkatrészekért alaposan fel kell térképezni a helyszíneket, ki kell nyitni minden fiókot és szekrényt, mert csak így bukkanhatunk rá a rejtett „kincsekre”. A túlélés másik eleme, hogy Joelnek és Ellie-nek lehetőleg el kell kerülnie az összetűzéseket, ugyanis egyikük sem egy akcióhős. Pár bekapott golyó, és hőseink már az örök vadászmezőkön vándorolnak. Sokkal célravezetőbb a lopakodás, ami nagy hangsúlyt kap a Last of Us-ban. Bár a játék alapvetően lineáris, a legtöbb helyszínen lehetőségünk van arra, hogy bejárjunk egy-egy utcaszakaszt és a környező épületek bizonyos részeit. Így ha ellenfelekre akadunk, akkor ajánlott inkább leguggolva megkerülni és lesből elkapni őket, nem Rambo módjára rájuk rontani. A lopakodásért felelős rendszer elég egyszerű, de jól működik a játékban. Ha elkerüljük az AI vezérelte karakterek látóterét, és nem csapunk nagy zajt, akkor észrevétlenek tudunk maradni. Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy nem okoz-e problémát a mesterséges intelligencia által vezérelt Ellie, amikor rejtve akarunk maradni másik előtt. Nos, a fejlesztők egy hatékony, bár kicsit illúzióromboló megoldást választottak ehhez. Amíg Joelt nem vette észre valaki, addig akármi is történik, kis társunk is rejtve marad. Hiába szalad neki véletlenül a rosszfiúknak, számukra ő csak egy láthatatlan szellem. Ez különösen akkor hasznos, amikor nem embereket, hanem a mutánsokat próbáljuk elkerülni, köztük vannak ugyanis nagyon kifinomult hallású egyedek.

3. oldal

Ha viszont kiszúrnak bennünket, akkor kezdődhet a tűzharc, amely során jól meg kell gondolnunk, hogy hova lövünk és mivel. Töltényből ugyanis fájóan keveset találunk a pályákon, ezért nem szabad pazarolni őket a csaták során. Fegyverből viszont közel egy tucat különböző típus kapott helyet a játékban, ráadásul mindegyik alaposan eltér a másiktól. Kedvencünk az íj, amivel csendben intézhetjük el a rosszfiúkat. A játék bizonyos pontjain lehetőségünk van fejleszteni ezeket az eszközöket, ha elég alkatrészt szedtünk össze a pályákon. Adhatunk nekik nagyobb tárat, gyorsabb tárcserét, vagy épp távcsövet. Hasonlóképpen javíthatjuk Joel képességeit is, bár ezen a téren elég sok haszontalan lehetőség akad. Hiába lehet gyorsabb sebkötözést, nagyobb életerőt, vagy épp hatékonyabb fegyverhasználatot beállítani, nekünk csak a hallgatózás fejlesztése volt hasznos. Az R2 gombot lenyomva ugyanis a falakon keresztül láthatjuk (egészen pontosan hallhatjuk) az ellenfelek körvonalait egy bizonyos távolságig. Ez a lopakodás során nélkülözhetetlen képesség, mert így tudjuk nyomon követni a karaktereket. Visszatérve a tűzharcokra, a játék nagyon gyorsan tudtunkra adja, hogy hősünk nem képes egyszerűen csak elnyelni a golyókat, így ha bekapunk egy találatot, Joel megtántorodik, előfordul, hogy hátra is esik. Ha botor módon begyalogolunk egy golyózáporba, senki se csodálkozzon, ha öt másodperc alatt a földön találja magát. Természetesen regenerálódó életerőre se számítson senki, itt bizony nyoma marad a sérüléseknek, amin csak az elsősegély csomag segít. Ám hiába a rengeteg fegyver, leghasznosabb „barátaink” az üres üvegek és a féltéglák lesznek. Ezekből ugyanis mindig nálunk lehet egy darab, amiket vagy figyelem elterelésre használhatunk, vagy ha fejbe dobunk valakit, akkor pillanatnyi zavarodottságukat kihasználva odarohanhatunk, hogy megragadjuk és elintézzük őket. Tessék jól körülnézni, mindig van belőlük egy csomó a pályákon. Végül, itt is érdemes megemlíteni, hogy a lövöldözések során sem lesz terhünkre az AI vezérelte Ellie. A végigjátszás alatt egyszer sem fordult elő, hogy lelőtték volna (sőt, inkább ő lőtt le másokat), igazából két-három alkalom volt csak az egész játékban, amikor oda kellett rohannunk hozzá, és lerángatni róla az őt fojtogató ellenfelet.

Az előbbiekben bemutatott lopakodás, gyűjtögetés, tűzharc szentháromságot nagyszerű módon gyúrta egybe a Naughty Dog. Egyszer sem éreztük azt, hogy az irányítás, vagy valamelyik játékelem tökéletlensége csorbította volna a játékélményt, vagy idegesítő lett volna. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy a játék nem könnyű, még közepes nehézségi fokozaton sem. Bár vért azért nem kell izzadni a győzelemhez, oda kell figyelni a környezetünkben bóklászó ellenfelekre, különösen akkor, ha inkább a lopakodást preferáljuk az akció helyett. Ez főleg a mutánsokkal teli helyszíneken ajánlott, beléjük nem elég egy-két golyót beleereszteni. Ezeken a szakaszokon megcsillantja egy újabb erényét a Last of Us, mégpedig a horror elemeket. Mivel a játékosnak kevés esélye van négy-öt ilyen lény egyidejű támadás ellen, guggolva, a sötétben megbújva kell átmanőverezni közöttük, miközben azon imádkozunk, hogy észre ne vegyenek bennünket. A clicker névre hallgató fajta a leggaládabb szörny. Ő nem lát, tehát akkor sem vesz észre, ha a szemébe világítunk, viszont rendkívül kifinomult hallása van. Állandóan kattogó hangokat ad ki, amivel csak még inkább felpumpálja az ember vérnyomását. Mellette csak araszolva tudunk elhaladni, de elég egy apró nesz, és máris a nyakunkon van. És ennek a szörnynek a támadását alapesetben nem lehet kivédeni, azonnali és véres halált okoz (bár egy fejlesztés lehetővé tesz egy rövid ideig tartó ellentámadást, ám ez nem életbiztosítás).

4. oldal

A technikai részletek kivesézése előtt pár mondatot érdemes szólni a többjátékos módról is, ami nem maradt ki a Last of Us-ból sem. Véleményünk szerint a 15-16 órás sztori elegendő szavatosságot biztosít egy ilyen típusú játéknak, ám ha valaki mégis érdeklődne a multi iránt, az nyugodt szívvel tehet vele egy próbát, ugyanis az is korrekten sikerült, még ha kicsit hiányos is itt-ott. A legnagyobb baj, hogy csak deatmatch és team deathmatch meccseket játszhatunk, igaz ezeket pár dologgal megbolondították a fejlesztők. Ami egyedivé teszi a multit, hogy a lopakodás, a gyűjtögetés és eszközgyártás itt is nagy hangsúllyal szerepel. Aki például guggolva halad, az nem látszik a radaron, így könnyen az ellenség hátába lehet kerülni, és pusztakézzel elintézni őt. Ám ha mégis előkerülnek a fegyverek, akkor nem árt pontosan célozni, mert golyóból itt sem sok van (bár tudunk gyártani a pályán található alkatrészekből). Az összecsapások végső célja, hogy minél több nyersanyagot gyűjtsünk össze magunknak. Ugyanis minden játékosnak van egy klánja, amely egyre nagyobb létszámú lesz, ha sok nyersanyagot gyűjtünk össze a harcok során. Minél nagyobb a klánunk, annál több fegyvert, bónuszt nyújtó képességet és eszközt tudunk megnyitni magunkat. A multi szerencsére sem hangulatában, sem játékmenetében nem üt el a Last of Us sztorimódjában lefektetett irányvonaltól, egyedül csak azt sajnáltuk, hogy jelenleg még elég szegényes a játékmódok felhozatala. Bízunk benne, hogy a Naughty Dog a megjelenést követően bővíteni fogja ezt a részt.

A grafika és a látvány bemutatását gyorsan letudhatnánk egy „tökéletes” felkiáltással, de szánjunk rá azért pár gondolatot. Az Uncharted szériával a fejlesztők már bebizonyították, hogy képesek teljesen kiaknázni az PS3-ban rejlő erőforrásokat, és ezt a Last of Us-ban sem cáfolták meg. Nem tudnánk eldönteni, hogy az aprólékosan kidolgozott és nagyszerűen animált karaktermodellek, vagy a változatos, részletgazdag helyszínek nyerték-e el jobban a tetszésünket, de tény, mindkettő lenyűgözően sikerült. A játék motorjával készült átvezető videókban látni, hogy milyen remek munkát végeztek a fejlesztők a szereplők arcának megalkotásával, a növényzettel benőtt városokban pedig öröm kalandozni, akárcsak a félhomályos, spórákkal teli alagutakban. Nem kell lemondanunk a Naughty Dogtól megszokott apróságokról sem az animáció területén. Gondolunk itt arra, amikor karakter például elhúzza kezét a fal mellett, ha mellette lopakodunk, vagy ahogy Joel védően Ellie köré rakja a karját, amikor a szekrény mögött lapulnak. Arra azért nem árt odafigyelni, hogy a játék elég véres és naturalisztikus. Nem egyszer kell egy vascsővel pépesre vernünk ellenfelünket, de azt is közelről „élvezhetjük”, amint egy clicker kitépi a húst a nyakunkból. Gyengébb idegzetűek inkább ne nézzenek oda. A hangzás terén leginkább a jól sikerült szinkront érdemes kiemelni, de hát ezt már megszokhattuk a Naughty Dog alkotásaiban. A zenék eléggé visszafogottak, ám így éppen passzolnak a játék elhagyatott, veszélyes világához.

5. oldal

Nem akartunk előre inni a medve bőrére, de a Naughty Dog munkásságát ismerve szinte biztosak voltunk benne, hogy a The Last of Us egy kiváló játék lesz. A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e elkerülni azokat a kisebb hibákat, amik itt-ott felütötték fejüket az Uncharted sorozat tagjaiban. Örömmel jelenthetjük, hogy véleményünk szerint játékmenet szempontjából megszületett a fejlesztők legösszeszedettebb alkotása. A szegényes multit leszámítva nem igazán tudnánk olyan elemet találni, amibe komolyan beleköthetnénk, így a poszt-apokaliptikus világok szerelmeseinek (és igazából mindenki másnak is) csak ajánlani tudjuk a játékot.

Platformok: PlayStation 3