1. oldal

Harmadik, és egyben befejező részéhez érkezett a hazai csapat, a Neocore akció-RPG trilógiája, a The Incredible Adventures of Van Helsing, amelyben újra meglátogathatjuk Borgovia miazmás köddel borított tájait, mitikus lényekkel benépesült sötét erdeit és városait, melyeknek utcáin őrült tudósok gépezetei és rémséges alkotásai rendeznek ámokfutást - azaz minden a megszokott rendben zajlik.

Az előző részekben megismerkedhettünk a híres szörnyvadásszal, Van Helsinggel és csípős nyelvű kísértet kísérőjével, Lady Katarinával. Leszámoltunk az őrült tudóssal, Fulmigatival, aki gépezeteivel sok őshonos borgoviai szörnyet tett hontalanná. A titokzatos, hamutálhangú Hetes Számú Fogoly segítségével megszabadítottuk a világot Harker tábornoktól, megszerveztük az ellenállást, véget vetettünk a polgárháborúnak, és közben számos barátot és ellenséget szereztünk. Az utolsó epizóddal eljött a végső leszámolás ideje.

Sajnos a befejező rész több szempontból is visszalépés az előzőekhez képest. A 2013-ban megjelent, hangulat, világ, történet és a játékmenet szempontjából is kitűnő első epizódot egy évvel később követte az újdonságokban bővelkedő második. A szériának időközben nőtt egy oldalága is, az idén megjelent Deathtrap, amely az első két részben szereplő, sokak által kedvelt tower defense minijátékon alapult. Talán ez volt az oka, hogy a csapat nem tudott minden erejével a trilógia befejezésére koncentrálni. Elfogytak az erőforrások, kifutottak az időből, vagy mindkettő? Nem tudom mi lehetett az oka, hogy a játék leegyszerűsített, jóval rövidebb, és sajnos bugosabb is, mint az előző részei.

A teszthez feltelepítettem az előző részeket is, és meglepődve tapasztaltam, hogy a magyarításban még mindig sok a kijavítatlan hiba, a szövegekben továbbra is helyenként változónevek bukkannak fel, az ékezetes betűk helyén pedig pár helyen kockák láthatóak. Úgy érzem a teljes sorozat megérdemelné, hogy alaposan gatyába rázzák.

2. oldal

A harmadik rész sok változást hozott, melyek azonban nem mindig pozitívak. Karakterünket ugyan "átimportálhatjuk" az előző részekből, ám felszerelése, szintje, és karakterosztálya sem jön vele, választanunk kell neki egyet a hat új (védelmező, fejvadász, elementalista, umbralista, flogisztonita, konstruktőr) közül. Hiába töltöttünk hosszú időt kedvenc karakterünkkel az előző részekben, hiába gyűjtöttük a felszerelést, szinteket és készültünk a fináléra, régi hősünknek csak a neve marad meg. Az importálásért kapunk még egy gyűrűt is, aminek jobb statjai vannak ugyan, mint az alap kezdő felszerelésnek, de ezt igen hamar le fogjuk cserélni.

Míg az első részből a másodikba importált karakterekkel (vagy akár újakkal is) veterán módban kezdhettünk, azaz rögtön 30. szintről indulhattunk és ennek megfelelő számú képességpontot kaptunk, itt mindenképpen első szintről kell indulnunk. Egy-egy karakterosztályon belül jóval kevesebb aura és képesség közül választhatunk mint eddig, és eltűnt az egymásra épülő képességek fája is. Az új karakterosztályok, bár változatosságot biztosítanak, nagyrészt a régiekből építkeznek, van köztük tank (védelmező) és törékeny DPS típusú (elementalista) is. Az új szereposztásnak köszönhetően többjátékos módban változatosabb szerepek közül válogathatunk. A szóló módot talán nehezebb törékenyebb karakterekkel végigvinni, de a lényeg, hogy így is megtalálhatja mindenki a saját játékstílusához illőt. Nekem a flogisztonita jött be: szögre akasztottam szörnyvadász hosszú kabátomat és kalapomat, és hatalmas, esetlennek tűnő, de hatékony védelmet nyújtó fémkaszniba bújtam, pisztolyaimat pedig lángszóróra és rakétavetőre cseréltem. Szép dolog a hagyomány, de haladni kell a korral.

Mire befejezzük a játékot, akkor érjük csak el a 30. szintet, kapott pontjaink kb. arra lesznek elegendőek, hogy 3 képességet maximumra vigyünk és felvegyük a hozzájuk tartozó extrákat, de többre nem is igazán lesz szükségünk. Egyedül Lady Katarina karakterlapja úszta meg a léegyszerűsítést. Újdonságként a tárgyak között feltűntek a külön neki készült kísértet páncélok és fegyverek is.

A titkos rejtek maradt a régi, de míg az előző részekben minden eleme a történet része volt, itt már csak emlékeztető szerepük van. A második részben külön kaland volt megszerezni a kimérát; a házi kedvenccé vált lényt továbbra is elküldhetjük vadászni, de saját kalandjaink során már nem idézhetjük meg segítségül.

Az ellenállás hadvezérei, Iván Cárevics, Dr. Stahl, Igor Stark és Upyr báró továbbra is rendelkezésünkre állnak és válogatott küldetésekre indíthatjuk őket a parancsnoki állásból, a már ismert minijáték keretében. Hozzánk és a kimérához hasonlóan szintjük, képességeik terén ők is mindent ismét a nulláról kezdenek, de mivel a kapott jutalmakból csak őket fejleszthetjük, az egész most sem szolgál másra, mint hogy elnyelje fölös aranyainkat.

Némi pénzért cserébe Szaffi továbbra is hajlandó megbűvölni felszerelésünket, a feltaláló három tárgyból újat kovácsol az ereklyekohó segítségével, Dr. Dampf laboratóriumában pedig esszenciákkal machinálhatunk, ezek a részek nem változtak, az esszenciákat viszont nem osztogatta túl bőkezűen a játék. A rúnák teljesen eltűntek az utolsó epizódból. A gyógy- és manaitalok feltűnnek ugyan karakterünk portréjánál, és időnként, ha feltöltődtek használhatjuk őket, de tárgyként már nem léteznek a játékban. Sajnos tower defense küldetésből is jóval kevesebbet kapunk, mint az előző részekben.

A többjátékos módokhoz hét közben egyelőre nehéz csapatot találni, inkább hétvégén érdemes próbálkozni. A teszt ideje alatt a multi stabil volt, de lagos, a képzettségeket érezhető késleltetéssel lehetett csak aktiválni. A kooperatív játékmódokhoz akadt néhány játékostárs, de a két PvP módot hosszú várakozás után sem tudtam kipróbálni - mondjuk érthető, hogy kevés a jelentkező, hiszen sokan még nem fejezték be a kampányt.

3. oldal

Mi az, amitől a játék többnyire mégis élvezetes lesz a leegyszerűsítésék, bugok, a korai béta feeling és annak ellenére, hogy a magyar verzió úgy néz ki, mintha outsourceolták volna a fordítást egy éhbérért dolgozó túlterhelt pakisztáni csapatnak?

Borgovia tájai még mindig gyönyörűek és borzongatóak; utánozhatatlan hangulat lebegi be ezeket a rejtélyes vidékeket, akárcsak a tinta álomvilágait. Öröm kóborolni az útvesztőszerű Elátkozott erdő egymásba csavarodott fái között, a Szellemtartományok semmiben lebegő szigetein, Borgovia vér- és esőáztatta városainak utcáin. Borzongató kalandokat élhetünk át Rémálomvölgyben és a Nekropoliszban, a belülről feltört ajtajú kripták, festett üvegablakokkal díszített szentélyek között járva, ahol titokzatos szobrok tekintete kíséri utunkat, legyenek azok szomorú hegedűsök, gyönyörűségesen rémséges angyalok, vagy a holtak titkait őrző oroszlánok. Ránk várnak a H. P. Lovecraft és Clive Barker elborult világainak hangulatát idéző Bűnbánat Szentélyének és a Kínok Tornyának titkai, és ha kikapcsolódni támad kedvünk, meglátogathatjuk a Sötét Karnevált, ahol összefuthatunk egy régi kedves ismerőssel.

Nemcsak a pályák készültek nagy szeretettel és gonddal, a szörnyeken is meglátszik a törődés. A régiek mellett rengeteg új ellenféllel is találkozhatunk, akik ismét ízes, fantáziadús neveket viselnek: vánszorlények, agyalágyult szenvedők, csontaprítók, mészárlós fivérek. A sok élőholt és furcsa gépezet között érdekes színfolt volt a Sötét Karnevál őrült társulata, öröm volt porrá égetni a bekattant gyilkos bohócok hadait, akárcsak a Nekropoliszban szembeszállni a föld alól kimászó élőholtakkal, akik a saját sírkeresztjüket használták fegyvernek. Annak is nagyon örültem, hogy a szörnyek dizájnját a hangulatos töltőképernyőkön is megcsodálhattam. A fantasztikus kísérőzene és a hangok is hozzák az előző részek magas színvonalát, és nem hiányzik a jellegzetes Van Helsinges humor sem, főhősünk és Lady Katarina csipkelődéseit is öröm hallgatni, és a küldetések között is sok mókás akad.

Nagy kár viszont, hogy a befejezés rövidre sikeredett; nekem a végigjátszás mindössze 10 órát vett igénybe, úgy, hogy benéztem minden kő- és csontkupac alá, és igyekeztem rábukkanni a titkokra is, ha nem is találtam meg mindet. Lady Katarina története sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint a főszál, és a végső harc is kissé vérszegényre sikeredett. Aki szerette az előző részeket, kedveli a főhősöket és kíváncsi a befejezésre, annak érdemes lehet visszatérnie Borgoviába, bár a játékot a bugok miatt a jelenlegi állapotában csak az erős idegzetű rajongóknak tudom ajánlani.

Platform: PC

Értékelés: 6/10