The Godfather II: Egy "feminista" játék...

Nem sok olyan nagy marketingkampánnyal megtámogatott játékkal volt dolgom eddig, mint amilyen a The Godfather első része volt (hát persze, hogy az EA-től). A cégóriás mindent bevetett a siker érdekében: botrányt kavartak (a hírhedt Coppola-EA harc), élete utolsó éveiben zaklatták Marlon Brandot, és olyan képeket adtak közzé a next-gen konzolokra megjelenő változatról, hogy mindenki az állát kereste. Aztán megjelent a játék, és nem történt semmi. A konzolos kiadás késett is és nem is lett szebb, a PC-s változat meg a "szódával elmegy" kategóriába került. Máig tartom, hogy Mario Puzo történetének megcsúfolása volt a játék, ám ennek ellenére fenntartom a véleményem, hogy bizony nem volt rossz. Sőt, arra, hogy szórakozzon vele az ember egy álmos hétvégén, bőven megfelelt, s mivel az EA ért a népszerűsítéshez, tudható volt, hogy jön a folytatás. Most elérkezett hozzánk a The Godfather II, és ugyanaz a helyzet állt elő, mint az első rész esetében: elmegy, elmegy... de ott a GTA IV, és már az első Keresztapa is jobb volt.

The Godfather II: Egy "feminista" játék...

Oldal I.

Nem sok olyan nagy marketingkampánnyal megtámogatott játékkal volt dolgom eddig, mint amilyen a The Godfather első része volt (hát persze, hogy az EA-től). A cégóriás mindent bevetett a siker érdekében: botrányt kavartak (a hírhedt Coppola-EA harc), élete utolsó éveiben zaklatták Marlon Brandot, és olyan képeket adtak közzé a next-gen konzolokra megjelenő változatról, hogy mindenki az állát kereste. Aztán megjelent a játék, és nem történt semmi. A konzolos kiadás késett is és nem is lett szebb, a PC-s változat meg a "szódával elmegy" kategóriába került. Máig tartom, hogy Mario Puzo történetének megcsúfolása volt a játék, ám ennek ellenére fenntartom a véleményem, hogy bizony nem volt rossz. Sőt, arra, hogy szórakozzon vele az ember egy álmos hétvégén, bőven megfelelt, s mivel az EA ért a népszerűsítéshez, tudható volt, hogy jön a folytatás. Most elérkezett hozzánk a The Godfather II, és ugyanaz a helyzet állt elő, mint az első rész esetében: elmegy, elmegy... de ott a GTA IV, és már az első Keresztapa is jobb volt.

"Azt az ajánlatot nem lehetett visszautasítani."

A történet a filmet követve Kubában indít, ahol is megismerhetjük a játék főszereplőjét, Dominicot. Ha túltesszük magunkat azon az aprócska nüánszon, hogy Dominic a sztori szerint egy fontos tagja a Corleone családnak, s ennek ellenére a könyvben vagy a filmben nyomát se látjuk, egész jól fogunk szórakozni az amúgy ezer sebből vérző történeten. Antihősünket éppen főnökké léptetik elő, mikor is kitör a kubai forradalom, és a maffiát minden erejével támogató kormány megbukik. Innét utunk New Yorkba vezet, ahol is a film és a könyv eseményeit élhetjük majd át, egészen különös perspektívából. Az ötlet nekem már az első Keresztapa-játéknál is tetszet, ám míg ott "csak" sok fehér folt maradt, addig itt egyenesen hófödte lesz a terep. A filmből nem sok ismerős arccal találkozunk majd, lévén hogy a színészek legtöbbje nem vállalta a digitális szereplést. Bizony, minden idők legkarizmatikusabb gonosztevőjének megszemélyesítője, a színészóriás Al Pacino sem állt kötélnek, így Michael Corleone néven egy selyemfiú tetszeleg majd a történetben. Tovább ront a dolgon, hogy ezúttal a filmből ismerős jelenetekkel sem igen fogunk találkozni, így marad a játék történetszála. Persze ez önmagában még nem lenne baj, de nem nyújt semmi különöset, a Keresztapa filmek hangulata pedig nyomokban sem érhető tetten.

Nem igazán tartozik a történethez, de nekem nagyon nem tetszett, hogy a játék küldetései alatt több alkalommal nőkkel is erőszakoskodni kellett. Nem vagyok erkölcscsősz, én is szeretem a durva játékokat és a véres akciót, de mikor arra kér a program, hogy "Üsd a boltvezető nő fejét az asztalba, mert az a gyenge pontja!"... Nos, valahogy nem nyeri el a szimpátiámat. Ha csak egyszer-egyszer fordulna elő, még azt mondanám oké, de sajnos elég sokszor van ilyen a játékban. Ennek okára nem nagyon jöttem rá, ki tudja, talán nőgyűlölő volt a designer.

Oldal II.

"Ez nem személyes! Szigorúan üzleti ügy."

A játékmenet sokban hajaz a GTA sorozatra, de azért látszik, hogy igyekeztek eltérni a recepttől. Nagyon sok eredeti ötlet bukkan fel a The Godfather II-ben, és meg kell mondjam, nem egy közülük tényleg jó. Az első rész boltfoglalós stratégiáját ezúttal egy menedzseroldallal is felruházták. Ez az opció a tabulátorral előhívható "Don szeme", amin a játék helyszíne tárul elénk, az összes rajta elfoglalható területtel együtt. Innét irányíthatjuk az üzletinket, szabhatjuk meg, hogy melyik ingatlanra hány őr vigyázzon, és ellenőrizhetjük, hogy mit ügyködnek az épp aktuális riválisaink. Persze egy leendő keresztapa mit sem ér segítőtársak nélkül, így időről időre embereket vehetünk magunk mellé, hogy kiépíthessük saját bandánkat. A már elfoglalt területeken járkálva lelhetünk rá az önként jelentkezőkre, akiknek specialitásaik és hátterük alapján adhatunk helyet szerető családunkban. A különféle kasztok (szanitéc, robbantási specialista, zárszakértő és mérnök) képviselői elkísérhetnek bennünket kalandjaink során, s ha épp valamelyik tőlünk távol eső helyen támadják birodalmunkat, egy szem pillantás alatt odaküldhetjük őket rendet csinálni. Erősebbek egy átlagos katonánál, és a mesterséges intelligenciájuk is jobb. Egyszer sem maradtak le tőlem, vagy csináltak ostobaságokat, így elmondható, hogy a bandatagok hasznos részét képezik a játékmenetnek. Mi több, néha nélkülözhetetlenek, hisz ha éppen egy ellenséges család fiacskáját akarjuk megkörnyékezni, egyedül semmi esélyünk. Összességében az a tapasztalatom, hogy a szanitéc a legfontosabb a csapatban.

Az utca embere is veszélyt jelenthet a szervezett bűnözést becsületesen végző átlagfőnökök számára, így ha éppen a nyílt ég alatt kell fenéken billentenünk pár rosszfiút, jobb, ha figyelünk a szemtanúkra. Egy-egy minden ilyen alkalommal akad, és ránk van bízva, miképp bánunk el velük. Ha figyelmen kívül hagyjuk őket, spiclikké válnak, és nyomunkba ered a rendőrség. Azonban ha úgy döntünk, hogy bemutatjuk őket épp szimpatikusabbnak ítélt barátainknak (lehet az öklünk, vagy Benjamin Franklin), máris megspóroltunk némi kellemetlenséget - és ez alatt főleg a muníciót tessék érteni. A rendőrök ugyanis aligha fognak fejfájást okozni. Néha-néha összeakasztjuk a bajszunkat, de a GTA IV-hez hasonló háborúk, vagy netán a Mafia által megismert üldözések nem történnek meg. Se nem elég erősek hozzá, se nem elég okosak. Ez úgy általában elmondható az ellenfelekről. Amit pedig a játék nem nyújthat értelemben, azt létszámbeli fölényben igyekszik pótolni, szóval tessék rendesen felkészülni egy nagyobb rohamhoz. Az első rész nagy kedvencei, a családok várai ellen induló rohamok a The Godfather II-ben is helyet kaptak, úgyhogy tartsuk szárazon a puskaport!

A fegyverek használata nagyon könnyű a The Godfather II-ben. Mindegyik kellően hatásos, ám a Tommygun és a mesterlövész-puska viszik a prímet, így amikor csak lehet, őket használjuk. Előfordulhat, azonban hogy elfogy a lőszer, vagy hogy móresre kell tanítanunk egy szemtelenkedő bolti eladót. Ebben az esetben a közelharci fegyverek egész tárháza kínálkozik fel (baseball- és golfütő, ilyesmik), mégis a legjobb a pusztakezes harc. A jobb és a bal egérgombokkal az irányuknak megfelelő karunkkal húzhatunk be elégedetlenkedő felebarátainknak, ha pedig ráuntunk a boxra, hát ragadjuk meg a senkiházik grabancát! Ekkor az F betűvel látványos és ultra brutális kivégzéseket hajthatunk végre, amiktől garantáltan beindul minden potenciális sorozatgyilkos nyálelválasztása. Bizonyos elfoglalt üzletek különleges felszereléseket is adnak. Ilyenek a golyóálló autók, a boxerek, vagy az acélmellények. Érdemes ezekre külön-külön ráerősíteni, mert meglehetősen vicces összképet nyújtanak az utcán bandázó, acélruhás Corleone-katonák.

Oldal III.

"Egy napon, mely talán soha nem jön el, kérek tőled egy szívességet..."

Gépiesen felsorolva jól hangzanak a The Godfather II ajánlatai, ám hogy visszautasíthatatlanok lennének, azt nem mondanám. Először is ott van a kvázi szabadság, amit már az első résznek sem tudtam elnézni. Látszólag egy sand-box játékot kapunk, mint amilyen a GTA is volt, de a küldetések és a lehetőségek száma meglehetősen korlátozva van. Meghódíthatunk boltokat, hogy aztán a védelmünkért tejeljenek nekünk? Igen, meg, de sajnos kell is. Kicsinálhatjuk a konkurens családok alfőnökeit, sőt, a házaikat is felgyújthatjuk? Persze! De sajnos muszáj is lesz. Hasonló a helyzet a játék városaival. Először nagyban tapsikoltam, hogy ezúttal két helyszínen is bizonyíthatunk a családnak, hiszen New York után Miamiba is ellátogatunk. Később azonban keserű pirulaként nyeltem le a valóságot, ami nem más, mint két, meglehetősen kicsi, városnak is alig nevezhető pálya. Itt aztán garantáltan nem fogunk tudni eltévedni, az is biztos...

Minden ilyen játékban fontos szerep jut a járműveknek, és ez alól a The Godfather II sem kivétel. Annak ellenére, hogy a városok picik (a GTA IV után), gyakran fogunk a volán mögé pattanni, viszont ellenben más játékokkal, itt semmi extra nem jár velük. Nem érzünk csillapíthatatlan vágyat az összes típus kipróbálására, és Dominic "Hagyd bent a kulcsot, és tűnj el!" felkiáltása sem túl félelmetes. A járókelők elég együgyűek, és mivel nem látnak túl jól, rendszeresen besétálnak a kerekek alá. Ha már az autóknál tartunk, ki kell emelnem a pocsék kamerakezelést. A GTA IV-hez hasonlóan itt is az egérrel kell irányítanunk a kamerát a kocsi körül, de míg ott a járművek viszonylag rendes szögből látszódtak, addig itt túl közel vannak a képernyőhöz. Nem egyszer ütöttem el valakit, vagy koccantam neki valaminek teljesen elkerülhetetlenül. Ha anno az első részben nem volt ilyen gond, akkor itt miért van?

A végigjátszás úgy 10-12 órát vesz igénybe, ám készüljünk fel, hogy ennek nagy részét nem a küldetések teljesítésével, hanem ide-oda rohangálással töltjük majd. A konkurens családok katonái gyakran vetnek szemet egy-egy ingatlanunkra, és mivel embereinknek nagyon sokáig tart rendet csinálni, jobb, ha máris mi megyünk a helyszínre. Tehát a fentebb bemutatott "odaküldöm Béluskát, és majd akkor Ő..." módszer abszolút kicsúszik a játékos irányítása alól. A monoton rohangálás hamar unalmassá válik, és mivel nincs meg az első részben még kézzel fogható Keresztapa hangulat, nem vesz rá semmi az újrajátszásra. Ilyenkor jön általában a multiplayer, és csodák csodája, a The Godfather II ilyet is tud. Mielőtt azonban örömkönnyeket hullajtana a Tisztelt Olvasó, nem árt, ha tudja, hogy ez kimerül egy buta lövöldözős minijátékban. 16-an kergethetjük egymást a négy játékmód hat pályáján, és ennyi. Nem nevezhető különösebben rossznak, de sajnos olyan az egész, mintha ott se lenne. Az egyetlen értékelhető extra az online bandázás, vagyis a kooperatív játék. Ilyenkor csatlakozhatunk az egyszemélyes kampányt játszó barátunk galerijéhez, mint élő tag, és feljebb segíthetjük őt a család ranglétráján. Kár, hogy a könnyű játék így csak még könnyebb lesz.

Oldal IV.

"... de addig is, tekintsd ezt ajándéknak!"

Tálalás szempontjából a The Godfather II alulról is alig súrolja a lécet. A textúrák és a karaktermodellek már az előző konzolgeneráción se néztek volna ki jól, míg a csúnya különleges effektek sokszor röhejessé is teszik a külcsínt. A máskor mindig csak jó, úgynevezett glow-effect itt például úgy néz ki, mintha Michael Corleone glóriát kapott volna, holott attól azért jócskán messze van. A gépigény sem a legjobb. Az én itthoni vasamon (AMD X2 4400+; HD 3870; 6 giga RAM) bizony sokszor épp, hogy elérte a "csodás" 25 fps-es sebességet a motor, mindezt magas beállítások és 720p-s felbontás mellett. Egyes opciók meg egyenesen nem működtek. Pl. az élsimítást hiába kapcsoltam be, semmit nem csinált, de a sebességet azért lefogta.

A zene szerintem nem is érdemel kiemelést, hisz ez a film eredetije, s mint ilyen, egyszerűen tökéletes. A szinkronhangokkal sincs sok gond, leszámítva azt az apróságot, hogy nem az eredeti színészek adták a hangokat. Ennek ellenére elég jó munkát végeztek a dublőrök, különösen Dominic hangja lett elég brutális. Apróság, de jóképű gengszterünk külső adottságait mi szabhatjuk meg a játék elején, így akárcsak az első Keresztapa-játékban, most is a saját képünkre formálhatjuk.

Summa-summarum, a The Godfather II próbálkozik. Igyekszik eredeti és szórakoztató lenni, valamint próbálja elfedni önnön hiányosságait. Ennek ellenére azonban csúnya, egyszerű, és nem ér fel az alapanyaghoz. Persze, ahhoz nem is igen lehetne, hisz a Keresztapa-trilógia már művészet, így az elvárásokat lehetetlen teljesíteni, viszont hogy érzékeltessem a különbséget az első és a második játék között, azt mondom: Az első rész megérdemelte, hogy helyet kapjon a Keresztapa-univerzumban. A második nem. Sajnos az EA elhamarkodta a The Godfather II kiadását, és ahelyett, hogy pár év múlva egy igazán nívós programot dobott volna piacra, asztalra tett egy minden tekintetben alulmaradt folytatást. El lehet játszani vele, ha unatkozunk, sőt, egyes részei kifejezetten szórakoztatóak (pl. az ostromok), de ez messze sem elég egy igazán jó játékhoz.

Chocho

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward