1. oldal

Steve Jackson és Ian Livingstone neve sokaknak ismerősen csenghet. Az egyebek mellett a Warhammer világát is kiadó Games Workshop alapítót a legtöbben mint a Fighting Fantasy, azaz a Kaland, Játék, Kockázat játékkönyvek atyjaiként ismerik, amikben a számozott fejezetek között haladva a játékos döntései, és a szerencsét jelképező kockadobások határozzák meg a csatákban és csapdákban gazdag történetek végkimenetelét. Alighanem maguk a készítők sem sejtették, mekkora sikert arat majd ötletük.

A széria népszerűséget kevés dolog mutatja jobban, mint, hogy bár sokak fejében szerzőpárosként élnek és ritkán említik egyiküket a másik nélkül, az alkotók mindössze az első részt, a kincseket őrző gonosz boszorkánymester, Zagor legyőzéséről szóló A Tűzhegy varázslóját jegyzik közösen. A későbbiekben ugyanis egyszerűen nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy kényelmes tempóban, a másik segítségét igénybe véve írjanak, mert kiadójuk, a Puffin Books elvárta, hogy olyan gyorsan szállítsák a folytatásokat, amilyen gyorsan csak tudják. Így mindketten önálló könyvekbe kezdtek, ezzel növelve a címek számát. Az idő előrehaladtával semmit sem csökkent a kereslet, így, hogy a nívót tartani tudják, újabb tehetséges és elhivatott írókat vontak be a munkálatokba.

A minőség fenntartására tett erőfeszítéseik nem voltak hiába valóak. Az 1982 és 1995 között megjelenő, hivatalos sorozatban 59 mű látott napvilágot, a regényeket, társasjátékokat és asztali szerepjátékokat nem számítva. Azt pedig megbecsülni sem lehet, hogy a hullámot meglovagolni akaró szerzők világszerte hány lapozgatós könyvet vetettek papírra.

Magától értetődik, hogy a videojáték-ipar is igyekezett profitálni a szériából, sőt, kifejezetten a Puffin javaslatára kezdődtek meg az első munkálatok, hogy még tovább fokozzák az amúgy is szárnyaló eladásokat. 1987-ig több mint fél tucat számítógépes programmal üthették el a franchise rajongói az idejüket. Ezt követően viszont tizenegy évet kellett várni a következő megjelenésre, de a 98-ban kiadott Deathtrap Dungeon finoman fogalmazva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Újabb tizenegy év kellett ahhoz, hogy a fájdalmas bukás után ismét beinduljon, sőt, sebesen robogjon a szekér. Öt év alatt hét stúdió is foglalkozni kezdett a témával, közel másfél tucat játékot hozva tető alá.

Az ausztrál fejlesztőkből álló, elektronikus játékkönyvek kiadásával foglalkozó Tin Man Games csapatának tagjai eddig Livingstone négy művét ültették át digitális formába, köztük cikkünk alanyát, az október 30-a óta számítógépeken is elérhető The Forest of Doom-ot, vagy ahogy mi ismerjük, A végzet erdejét.

Ha tudni akarod, milyen a játék, lapozz a 2. oldalra.Ha a végkövetkeztetés érdekel, lapozz a 3. oldalra.Ha nem érdekel a cikk, KALANDOD VÉGET ÉRT!

2. oldal

A The Forest of Doom egy interaktív fantasy regény, amiben egy vándor kalandozó bőrébe bújhatunk bele, aki három, a történet megkezdése előtt kidobott tulajdonsággal bír. Ezek a támadás és védekezés sikerét egyaránt meghatározó harci képesség, a szerencse, és az életerő. Afféle mindenre elszánt, a kardja élében és saját ravaszságában egyaránt bízó, rettenthetetlen szerencsevadászt alakítunk, akinek ugyan már nem egy, nem két csata, és sikerrel elvégzett megbízás áll a háta mögött, de még egyetlen valóban komoly tett sem fűződik a nevéhez.

A nagybetűs Sors a lehető legváratlanabb pillanatban, egy sötét éjszakán kínálja fel számunkra a nagy lehetőséget. Furcsa zajok vernek fel álmunkból, és miközben megbizonyosodunk róla, hogy senki sem akar az életünkre törni, egy súlyosan sebesült törpére bukkanunk, aki utolsó erejével arra kér minket, hogy teljesítsük a küldetését, és szerezzük vissza Gillibran királynak, Kőhídfalva urának ellopott harci kalapácsát. A haldokló harcos, mielőtt kilehelné a lelkét, még útba tud minket igazítani a gonosz lényekkel teli Fekete Erdő szélén élő, messze földön híres varázslóhoz, Yaztromohóz, aki állítása szerint segítségünkre lesz a fegyver utáni hajszában. Bár a Fekete Erdőben csak a legrátermettebbek maradnak életben, érezzük, hogy ez az a bizonyos nagy esély, amit vétek lenne kihagyni, így a mágus felé vesszük utunkat.

Miután előadjuk neki a történteket, a világtól elvonulva élő bölcs csakugyan jóindulattal viselkedik irántunk. Komoly támogatást nyújt azzal, hogy elmondja, a relikviát két részre szedték az azt ellopó goblinok, valamint potom pénzért erős, bár sajnos csak egyszer használható varázstárgyakat is elad nekünk, majd utunkra bocsát.

Persze, ez csak az egyik opció. Meg is támadhatjuk a misztikus hatalmaknak parancsoló öregembert, bár ahogy az gyanítható, ezt az elhatározásunkat elsősorban azért nem fogjuk túl sokáig bánni, mert várható élettartamunk hossza drámaian visszaesik, mihelyst előkapjuk fegyverünket. A sorozat ismert szlogenje, a „főhős te vagy” ugyanis nem csak afféle szóvirág, hanem valóban a mi döntéseinken múlik, hogyan is alakul a négyszáz fejezetre osztott, egyszerű, de rendkívül hangulatos, és jó stílusban megírt kaland, aminek olvasása közben szinte le fognak peregni a jelenetek a szemünk előtt, és hiperrealisztikus grafika nélkül is úgy fogjuk érezni, mint ha egy gonosz erőktől megmételyezett erdőben járnánk.

A vad hegyi ember percei meg vannak számlálva.

Ha a megfelelő tárgyakat vettük meg, ésszel játszunk, és a szerencse úrnője is ránk mosolyog, egyetlen, nevetséges harccal megszerezhetjük a kalapács mindkét részét. Persze, annak az esélye, hogy már elsőre az optimális úton haladunk végig, elenyésző, így jócskán lesz módunk arra, hogy leteszteljük, mennyire is értünk a fegyverforgatáshoz. Macskaemberek, hobgoblinok, vámpírdenevérek, alávaló mélységi manók: mind-mind az életünket akarják majd, így a virtuális kocka sokat fog csörögni.

Rosszakaróink mellett csapdák, és váratlan helyzetek is megnehezítik, hogy valaha is elolvassuk az utolsó fejezetet. Mivel szerencsénk minden próba után lecsökken, attól függetlenül, hogy az adott alkalommal jól jártunk-e, vagy sem, nem tanácsos arra építenünk, hogy a kritikus szituációkból mindig sértetlenül kerülünk ki – kivéve, ha a saját kezünkbe vesszük az események irányítását, és gátlás nélkül csalunk. A játékban ugyanis a könyvekhez hasonlóan módunkban áll visszalapozni a korábban elért fejezetekhez, hazudhatjuk azt, hogy a birtokunkban van egy, az adott helyzetben elengedhetetlenül szükséges tárgy, és a legreménytelenebb csatát is megnyerhetjük anélkül, hogy ténylegesen küzdelembe bocsátkoznánk támadónkkal.

Ha ismét el akarod olvasni a bevezetőt, lapozz az 1. oldalra!Ha a végkövetkeztetés érdekel, lapozz a 3. oldalra!Ha nem érdekel a cikk, KALANDOD VÉGET ÉRT!

3. oldal

Annak ellenére, hogy egy izgalmas, és lebilincselő kalandot kapunk jogos a kérdés, miszerint megéri-e beruháznunk a játékba? Hiszen, a történet az alaphelyzetnél némileg kedvezőtlenebb indulófeltételeket biztosító Hardcore-mód egyetlenegy fejezetét leszámítva sem átírva, sem kiegészítve nem lett.

Így, ha már korábban végigvittük, fölöslegesnek tűnhet költeni rá. Amennyiben mégis elkapna minket a nosztalgia hulláma, vagy eléggé elítélhető módon nem volt szerencsénk Livingstone ezen művéhez, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta, mivel egy használt példány a digitális verzióért elkért összeg felébe-harmadába kerül. (Sőt, némi keresgélés után rábukkanhatunk egy olyan oldalra is, ahol ingyen és bérmentve végigvihetjük a könyv magyar nyelvű, bár helyenként kissé pontatlan fordítását.)

Ha valaki azok közé tartozik, akik annak ellenére szenvedik végig egy sikerfilm mobiltelefonnal felvett, közel élvezhetetlen hang és képminőségű kalózverzióját, hogy a keresetükből nem csak hogy mozijegyre, de még némi nasira is bőven futná, mégis előbb lesznek kannibálok, mint hogy pénzt költsenek ilyesmire, a válasz egyértelmű nem. Mint ahogy akkor is jobban járhattok egy papírkönyvvel, ha nem foglalkoztatnak a külsőségek, és szigorúan a tartalomra fókuszáltok.

Amennyiben viszont értékelni tudjátok az olyan bónuszokat, mint a hangulatos aláfestő zene, a külön galériában megtekinthető, és egy képernyőmentés után kiváló háttérképként szolgáló illusztrációk, valamint a sorozat és a könyv születését bemutató történetek, akkor jobb, ha készítitek a tárcátokat és szabaddá tesztek egy estét.

Az egyetlen ok, amiért a játék nem kapja meg a maximális pontszámot az, hogy bár a feldolgozott eredeti a KJK könyvek jobban sikerült darabjai közé tartozik, de távolról sem egy olyan örök klasszikus, mint a Halállabirintus, a Tolvajok városa, vagy a Bajnokok próbája.

Kalandokban tehát nem lesz hiány. Titán varázslatos planétája semmivel sem lett unalmasabb az elmúlt harminckét év során, és Allansia ezernyi veszélyt rejtő kontinensének mindig szüksége van egy újabb hősre, akinek erős a keze, tiszta a szíve, és csak a lehető legindokoltabb esetben csal.

Gratulálunk! Elolvastad a cikket, így most már tudod, hogy nagyszerű szórakozásnak nézel elébe, ha kipróbálod a játékot.

Értékelés: 9/10

Platformok: iOS, Android, PC

Tesztplatform: PC