Amennyiben valaki venné a fáradtságot, hogy akkurátusan összeírja azokat tárgyakat, eseményeket, jelenségeket és személyeket, akik vagy amik egy horrorjáték alapjául szolgálhatnak, a dél-koreai közoktatás esélyesen a lista vége felé bukkanna fel, valahol a cipőpaszta és Bálint gazda között félúton, pár helyezést ráverve a nemzetközi Hello, Kitty napra és Szinyei Merse Pál Majálisára. Ez logikusnak tűnhet, elvégre a kannibálok, zombik és űrlények lényegesen rémisztőbbek, egy atomháborúhoz, vagy élve elrohasztó vírushoz viszonyítva pedig még egy szomáliai kalóz-szakközép is maga a Mennyország, nem hogy a kiváló gazdasági eredményekkel bíró ország egyik tanodája.

Holott, ha vesszük magunknak a fáradtságot, hogy alaposabban is megnézzük magunknak a félsziget nem narcisztikus elmebetegek a valóságtól gyorsuló ütemben elszakadó dinasztiája által uralt részén élő diákjainak mindennapjait, rájöhetünk, hogy a baj jóval nagyobb ezen a területen, mint ahogy azt hinnénk. Hiszen egyrészt, az iszonytató nyomás alatt álló tanulók körében járványszerű mértéket ölt az öngyilkosság, illetve az arról való fantáziálás. Beszédes, egyben szörnyű adat, hogy négyből egy tizenévesnek átfutott az agyán, hogy véget vessen az életének és egyes felmérések szerint a fiatalok negyven százaléka azért szánja el magát a borzalmas tettre, mivel nem bírja tovább az irtóztató tempót. Másrészt, maga a rendszer is recseg-ropog, mert azon túl, hogy szinte semmi teret sem ad a kreativitás kibontakoztatására, a tanárok java nem a gyerekek ismereteit próbálja növelni, hanem azon ügyködik, hogy a nebulók jól teljesítsenek a típusfeladatokkal teli feleletválasztós teszteken.

Így leszögezhetjük, hogy, hangozzék bármilyen valószínűtlenül is, a téma ideális ihletforrása lehet egy jó pszichológiai horrortörténenek. Szerencsére, a Devespresso Games munkatársai is megérezték a nagy lehetőséget, ezért 2015-ben kiadták a The Coma: Cutting Glass címet viselő művüket, majd két évvel később annak némileg felújított és átalakított, Recut alcímet kapó változatát és ahogy lenni szokott, állhatatos munkájuk jutalma nem maradt el. Ugyanis azzal, hogy kétszer is piacra dobtak valamit, ami a lexikonokban esélyesen a középszerűség és a kiszámíthatóság címszavak illusztrációjaként fog szolgálni, megmutatták, hogy mik azok a hibák, melyeket az utánuk következők semmi szín alatt sem követhetnek majd el, ergo, a hálás utókor örökké emlékezni fog rájuk.

Kezdetben nem sok jele van annak, hogy az ásítozástól kiakad majd az állkapcsunk. Egy Youngho nevű fiú felett vehetjük át az irányítást, aki egy fontos teszt közben elalszik, majd miután magához tér, rá kell, hogy döbbenjen, hogy nem csak, hogy lezárták az iskolát, de a vele együtt itt ragadt, erotikus fantáziálásai középpontjában álló, egy kiélezett dobozvágóval felszerelt tanárnője valóban élénken vágyik egy bizonyos testnedvére, ámde sajnálatos módon nem arra, amelyiknek a megosztásáról annyit ábrándozott. Mivel hősünknek a jókora penge ellen puszta kézzel annyi esélye van, mint Szálasinak a főtárgyaláson, inkább bölcsen menekülőre fogja, nem is sejtve, hogy miféle megpróbáltatások várnak rá.

Az alaphelyzet tehát, ha eltekintünk attól, hogy hetvenes IQ felett az emberben alighanem felmerül, hogy miért nem keltette fel senki a fiút, vitán felül érdekes, mert amellett, hogy ki kell derítenünk, hogy mi történt azalatt, ameddig nem voltunk magunknál, még egy jól láthatóan nem evilági erők hatása alatt álló, tébolyult gyilkos eszén is túl kell járnunk.

Sajnos azonban, hiába az ígéretes nyitány, hamar azon kapjuk magunk, hogy bárhogy is küzdünk, leragad a szemünk az unalomtól, mivel a sablonos játékmenet az erőltetett cselekményszövéssel kombinálva annyira álmosító, hogy az OEP-nek komolyan el kellene gondolkoznia azon, hogy altatószerek helyett Steam-kódokat írjon fel az inszomniában szenvedőknek. A monitor előtt töltött időnk hozzávetőlegesen nyolcvanöt százalékát az teszi ki, hogy fel-alá futkosás közben kulcsokat keresünk, amikkel termeket nyitunk ki, hogy felhasználásukkal máshol szaladgáljunk újabb küldetéstárgyakra vadászva. A gyilkos messze nem jelent akkora veszélyt, mint ahogy hinnénk, nevetségesen könnyű kicselezni és közel sem üldöz minket oly intenzíven, mint a boldogult emlékű Clock Tower széria Scissormanje, vagy a sokak lidércnyomásaiban a napig felbukkanó Nemesis. Ez azonban még úgy-ahogy elviselhető lenne, ám a kiforratlan narratíván közel lehetetlen nem szánakozva röhögni.

Atmoszféra jóformán nincs. Youngho néha egy félmondatban arra panaszkodik, hogy egy rémálomba csöppent, majd két és fél perccel később már-már unott stílusban diskurálgat egy démonnal, vagy valamelyik osztálytársa torz karikatúrájával, hogy aztán nem sokkal ezután megint hisztériás görcsöt kapjon egy hetedrangú hülyeségen. Mindez körülbelül olyan hatást kelt, mintha a Silent Hill 2-ben Cheryl az időjárásról beszélgetett volna Piramisfejjel, majd ezután egy koszos vécétől borult volna ki. A helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy a nem természetfeletti mellékszereplőkkel a magyar szappanoperák legendásan hiteles-életszagú stílusában folyik a csevej ráadásul a Lenke néni beszédmodorát utánzó szereplők két lábon járó, érdemi személyiség nélküli papírmasé-figurák. Akad itt nagymenő sportoló, dagadt szemüveges okostojás, sőt, még egy a dolgokról láthatóan teljesen képben lévő, de dafke alapon az információkat alig-alig csöpögtető, harcias leányzóval is találkozhatunk. Az pedig, hogy a sztori javát szájbarágós jegyzetekből rakhatjuk össze, amikből annyit találhatunk, hogy ha leadnánk az összes papírt, akkor hatszáz százalékkal felpörgethetnénk egy jól menő MÉH-telep forgalmát, csupán az állott, kemény hab a nem túl ízletes tortán.

Összességében a The Coma: Recut pont olyan, mint egy DVD-forgalmazásban megjelenő, illetve az olcsóbb filmekre specializálódott kábeltévék műsorában felbukkanó, C-listás színészekkel leforgatott film. Kifejezetten és határozottan rossznak nevezni hazugság lenne, ám annyira elcsépelt, közhelyes és mesterkélt, hogy fél órával a végigvitele után azt is elfelejtjük, hogy a világon van. Egy mértéken felül eseménytelen délutánt esetleg rászánhatunk, de csak ha tényleg nincs más opció.