Shop menü

THE BANNER SAGA 3 – AZ ÚT VÉGE

Befejeződik a 2014-ben indult kaland, de vajon sikerült-e tartani az eddigi színvonalat a nagy fináléra?
Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
The Banner Saga 3 – Az út vége

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

  • Ránk kacsint a sötétség...

A The Banner Saga 3 indításkor egy viking-ihletésű, kézzel rajzolt képernyővel üdvözöl minket – az egyedülálló grafikai stílus az első és második rész után már szinte a sorozat védjegyévé vált. Akissé merev karakterekkel a látványvilág a nyolcvanas évekbeli rajzfilmekre emlékeztet, de ez nem egyszerű retro-hatás, inkább pontos közvetítője annak a hangulatnak, amit a fejlesztő Stoic Studio meg szeretne idézni- és még mindig működik.

Ismerd meg a múltadat!

Azt nem állítanám, hogy akinek kimaradt az első két epizód, az neki se álljon a játéknak. Az eddigi események felidézéséhez ugyanis egy külön videót állított össze a stúdió, ráadásul ezt nem az introban láthatjuk, hanem egy külön menüpontból érhető el a főképernyőn. Ezzel elérték, hogy aki emlékszik a sztorira, az nincs rákényszerítve arra, hogy végignézze az egészet, bár persze azért érdemes, jó lett. A veteránoknak kedveskedtek azzal is, hogy megint importálhatjuk az előző részből származó mentéseinket, így az akkori döntéseink is hatással lesznek a fináléra.

Az újoncoknak nyújtott támaszok ellenére javaslom, hogy játsszátok végig a másik két epizódot, mielőtt belevágtok a harmadikba, így kötődtök majd a karakterekhez, a sorsukat Ti alakíthatjátok a kezdetektől, és ez nagyot dob az élményen, egyedi sztoritok lesz, sokkal személyesebb befejezéssel.

Minden kezdet nehéz

A mentések használatával azonnal az események sűrűjébe ugorhatunk. Ha most kezdenénk új kalandot, megnézhetjük a tanulómódot is, az eseményfelidézős videóhoz hasonlóan egy külön menüből, így nem feltétlenül szükséges ezzel tölteni a játék elejét, ha nem akarjuk. A tutorial bemutatja a harcrendszer alapjait, lépésről lépésre végigvezet minket a csatamezőn és az egységek felállításán.

Harcosainkat egyesével aktiválhatjuk, felváltva az ellenséges katonákkal.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ha esetleg rosszul áll a szénánk, mondjuk kiiktatták már néhány emberünket, némi előnyt kapunk azzal, hogy a megmaradt egységek mindegyike gyakrabban támadhat.

Galéria megnyitása

Harcosainknak két alapértékük van, melyek az ellenállóképességet, az erőt és az életenergiát jelzik. Hohó, mondhatja most a figyelmes olvasó, két stat és három tulajdonság? Így van. Az ellenállóképesség a felszerelésen múlik, az életenergia pedig egyben az erőt is adja, vagyis minél több sebzést gyűjt be egy egység, annál gyengébb támadásokra lesz képes, és ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk a stratégiánk kialakításakor.

Csak akarni kell!

Hőseink minden körben helyet változtathatnak, de ezt nem muszáj felhasználnunk, ha úgy ítéljük meg, hogy pont ott vannak, ahol lenniük kell. A megtehető távolság az egység típusától függ, jellemzően a nagydarab varlok csak a közelbe, míg a fürge kentaurnép messzebbre sétálhat. Szerepe van embereink akaraterejének is: mindenki egy bizonyos mennyiséggel rendelkezik, és ennek segítségével egy picit messzebbre juthat, mint alapesetben.

A helyezkedés után jön az igazi móka: támadhatunk, vagy bevethetjük a harcosok speciális képességeit. A támadásokat a rosszfiúk ellenállóképességére, vagy életerejére irányíthatjuk. Ha az utóbbit választjuk, figyelni kell arra, hogy az ellenállása elég alacsony legyen, vagy nem fogunk sebezni rajta. Az akaraterő felhasználásával a mozgáshoz hasonlóan megnövelhetjük az ütések erejét, maximum három csillag aktiválásával.

Galéria megnyitása

A speciális képességek változatosak, van köztük például erősebb ellentámadás, az ellenfél összezavarása, vagy a társak felturbózása. Mindez újra az akaraterőt használja, szintén egy, kettő, vagy három pontot költhetünk el. Az egész rendszer talán bonyolultnak és összetettnek tűnhet, de élesben gyorsan rá lehet érezni arra, hogyan működik.

Törődj a hőseiddel!

Minden csata előtt, vagy a pihenők során átnézhetjük a rendelkezésünkre álló hősöket. Ezekből a karakterekből létrehozhatjuk saját csapatunkat, összesen hat főt kiválasztva. A hősök tanulni is képesek, hogy jobb harcossá váljanak, magyarul szintet lépnek, mint egy szerepjátékban.

A szerzett karakterpontokat nem automatikusan osztja el a játék, hanem mi pakolhatjuk szét, akár a már sokat emlegetett akaraterő növelésére is. Hőseinket tovább tápolhatjuk a felszerelésük gondos kiválasztásával, különböző ereklyék felhasználásával, melyek erősíthetnek képességeiken.

Minden döntés számít

Az egyik dolog, ami legjobban tetszett a játékban, hogy a történet alakulása ezúttal is nagyon függ a választásainktól. Már a legelején el kell döntenünk, ki legyen a fő karakter, ha nem hozott mentésből játszunk: ezúttal is Rook, vagy Alette sorsát követjük majd, mindegyikük lelkét a múlt eseményeinek árnya terheli, melyekről rövid ismertetőt olvashatunk.

Ebből gyorsan nyilvánvalóvá válik az újoncoknak is, milyen komoly hatása van minden döntésnek a sztorira.

A befejezésben egy másik fókuszpont is lesz a történetben: miközben a karaván halad a maga útján, egy kis csapat a sötétségbe indul, hogy a forrásnál szüntesse meg azt. Egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, lezajlanak majd olyan csaták, amiket elveszítünk, de itt ez nem azt jelenti, hogy vége a játéknak, inkább az élmény része. A vereség természetesen megváltoztatja az események alakulását, a következményeket viselnünk kell.

Galéria megnyitása

A történetmesélést számos egyéb elem támasztja alá, melyek még intenzívebbé teszik a hangulatot. A zenéből árad a kétségbeesés, vagy épp a csaták vérpezsdítő izgalma, mindig az aktuális eseményeknek megfelelően szólal meg. A filmbevágások, a párbeszédek és a komótosan haladó karavántagok megjegyzéseinek felhasználása mindig a legjobb pillanatban történik, pontosan illenek az épp zajló eseményekhez.

Ami erősség, az egyben gyengeség is: bármennyire is fontosak és hatásosak a beszélgetések, sokszor nagyon hosszúra nyúlnak. Ez nyilván szükséges a sztori közvetítésének szempontjából, de sokat kell olvasni, ami engem ugyan egyáltalán nem zavart, de biztosan van, akit igen. Talán egy-két ponton helyettesíthették volna őket további szinkronizált filmbevágásokkal, hogy azok érdeklődését is ébren tartsák, akik annyiranem szeretik az olvasós részeket.

A The Banner Saga 3 a sorozat többi részéhez hasonlóan rengeteget kínál: a csodálatos, kézzel rajzolt grafika, az összetett, átgondolt harcrendszer, a szerepjátékos elemek, a zene és az érzelmektől, izgalmaktól és fordulatoktól sem mentes történet elegye kiválóan sikerült ezúttal is. A párbeszédek olykor talán túl hosszúra nyúlnak, és ezért nem mindenki fog lelkesedni, de ettől eltekintve a játék mindent megad, amit egy Banner Saga-résztől elvárunk, akár hozott mentéssel, akár friss kezdéssel vágunk neki a kalandnak, mely méltó befejezése egy hősi eposzokba illő utazásnak.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A kiváló, viking ihletésű stratégia-RPG sorozat befejező része.
A játék mindent hoz, amit kell: magába szippant a történet, izgalmasak a csaták, kidolgozottak a karakterek, nagy szerepet kapnak az általunk meghozott döntések, remek a hangulat.
Egyes párbeszédek néha túl hosszúra nyúlnak, sokat kell olvasni, ami nem mindenkinek jön be.

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére