Evolúciós utunk során a majomszerű főemlősöktől a kétlábú elődökön át a hatalmas agyú, modern emberekig levakarhatatlan társunknak bizonyult a Pediculus humanus, más néven az embert megfertőző fejtetű. A tetvek ráadásul ennek a közös utazásnak minden fontos részét rögzítették a génjeikben. Egy új vizsgálat például azt állapította meg, hogy az amerikai kontinensen élő tetvek egy része az amerikai őslakosok által behozott és az európai gyarmatosítók által az Atlanti-óceánon keresztül behurcolt tetvek hibridje.
„Emberként nem élünk buborékban” – mondja Marina Ascunce, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának evolúciós genetikusa, az új eredményekről beszámoló tanulmány egyik szerzője.
„A tetvek az életünk és a történelmünk részei.”
Régi átok
A tetvek általában az emberek fején élnek, a hajszálakban kapaszkodnak meg, és a fejbőrbe beleszúrva vért vesznek magukhoz. Mivel az emberi testtől távol nem képesek túlélni, a paraziták egyik emberről a másikra ugrálnak. Ha az emberek egészségtelen körülmények között élnek, például egy túlzsúfolt börtönben, a tetvek átterjedhetnek a ruhákra, és más testrészekből is táplálkozhatnak.
Más emlősöknek és a madaraknak is vannak tetveik. A tetűparaziták minden egyes faja kiválóan alkalmazkodott az adott gazdatesthez, legyen az pingvin vagy éppen denevér. Ez a bensőséges kapcsolat ráadásul nagyon ősi. Németországban paleontológusok azonosítottak egy 44 millió éves tetvet, amelynek bélrendszerében tolldarabok őrződtek meg.
A tetűfosszíliák ugyanakkor túl ritkák ahhoz, hogy sokat eláruljanak a fajok történetéről. A tetvek DNS-e viszont számos nyomot tartalmaz. A tetvek genetikai állományának elemzésével a rovarkutatók képesek feltérképezni a tetvek családfáját, kiderítve, hogy mely fajokkal állnak a legközelebbi rokonságban.
Gyakran előfordul, hogy egy tetűfaj legközelebbi rokona a gazdaszervezet legközelebbi rokonán él.
A 2000-es évek elején például David Reed, a Floridai Egyetem munkatársa és kollégái megállapították, hogy az emberi tetvek a csimpánzokon élő tetvekkel állnak a legközelebbi rokonságban, távolabbi rokonaik pedig a más majmokon élő tetvek. Vagyis ezek az élősködők legalább 25 millió éve követnek minket evolúciós fejlődésünk során.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a tetvek teljes mértékben elkötelezettek lennének. Egy másik faj, a Pthirus pubis (ismertebb nevén a lapostetű) például elsősorban az emberi szeméremszőrzeten él. A lapostetvek ugyanakkor nem állnak közeli rokonságban a fejtetvekkel. Reed és kollégái szerint a legközelebbi rokonaik a gorillákon élő tetvek. Lehetséges, hogy a korai emberelődök akkor szedtek össze lapostetveket, amikor egy régi gorillafészekben aludtak vagy gorillatetemekkel táplálkoztak.
Gyarmati hibridek
Egy másik érdekfeszítő tanulmányban Reed és munkatársai a világ különböző részeiről származó, embert fertőző tetveket hasonlították össze. Megvizsgálták a mitokondriális DNS néven ismert genetikai állományt, amely csak a nőstényekről öröklődik az utódaikra. A kutatók megállapították, hogy a legtöbb tetű két leszármazási vonal egyikéhez tartozik. Figyelemre méltó, hogy ezek a vonalak egy nagyjából egymillió évvel ezelőtt élt nőstény tetűnél váltak külön. Reed és kollégái azt feltételezték, hogy ez a fontos szétválás akkor következett be, amikor az emberek elkezdtek Afrikán kívül terjeszkedni. A saját tetveikkel magukkal vitték, és a neandervölgyiektől és más, már kihalt emberi fajoktól csoportjától is átvettek tetveket.
A tetvek kutatói nemrégiben a kromoszomális DNS felé fordították figyelmüket, amelyet a tetvek mindkét szülőjüktől örökölnek. Ascunce 2010-ben csatlakozott Reed csapatához, és ő vezette azt az erőfeszítést, hogy a világ minél több tájáról gyűjtsenek ilyen DNS-eket. A PLOS ONE folyóiratban néhány napja közzétett új tanulmányukban Ascunce és kollégái a Föld 25 pontjáról, többek között Hondurasban, Franciaországban, Ruandában és Mongóliában élő emberektől gyűjtött 274 tetű DNS-ét elemezték.
A DNS alapján a tetvek két földrajzi klasztert képeznek. Az egyik Afrikát, Ázsiát és Amerikát foglalja magába. Ezeknél a tetveknél a kutatók szoros genetikai kapcsolatot találtak Honduras és Mongólia egyedei között.
Azt gyanítják, hogy ez a rokonság annak a jele, hogy az ázsiai népek, akik körülbelül 23 ezer évvel ezelőtt, elsőként terjedtek el Amerikában, magukkal hozták a tetveiket is.
A maradék tetvek egy második csoportot alkottak, amelyet a kutatók Európában, valamint az Egyesült Államokban, Mexikóban és Argentínában azonosítottak. A kutatók a két klaszter 33 hibridjét is megtalálták, amelyek közül 25 Amerikában élt. Ascunce és kollégái ezekben az eredményekben a modern történelem egyfajta sajátos krónikáját látják: Az európai gyarmatosítók az Újvilágba hajózva magukkal hozták a tetveket. Amerikában elterjedt a második klaszter, amely néha olyan embereken kötött ki, akiknek a fején már az első klaszter tagjai is jelen voltak.
De ha ezek a tetvek valóban gyarmati hibridek, Ascunce és kollégái értetlenül állnak az előtt, hogy nem találtak ennél is többet belőlük. A hibridek ritkaságára szerintük valamiféle kereszteződési gátlás lehet a magyarázat. Lehetséges, hogy a két tetűcsoport olyan sokáig volt elszigetelve egymástól, hogy olyan mutációkat szedtek össze, amelyek nem működtek jól, amikor újra keveredtek.
***
Ascunce elmondása szerint a tetűkutatás még csak a kezdet kezdetén jár. Az új tanulmányban ő és kollégái a tetvek DNS-ének mindössze 16 apró régióját vizsgálták. A kutatások következő hulláma a teljes tetűgenomot fogja feltérképezni, és arra számítanak, hogy az új adatok még több új felismerést fognak eredményezni – a tetvekkel és az emberiség múltjával kapcsolatban is.
A szakértők reményei szerint egy napon azt is megérthetjük, hogyan fejlődött ki az embert fertőző tetveknél az a képesség, hogy a fejről a test többi részére is átterjedjenek. Vagy hogy miért csak a testtetvek hordoznak olyan mikrobákat, amelyek olyan betegségeket okozhatnak, mint például a tífusz. És talán azt is képesek lesznek pontosan meghatározni a kutatók, hogyan szedték össze őseink a tetveket, amelyek mai napig kínoznak minket.
