Tetszik a koronavírus miatti otthoni munka a BioShock fejlesztőinek

Az új stúdió szerint marhaság lenne teljesen visszaállni az irodai munkára.

Tetszik a koronavírus miatti otthoni munka a BioShock fejlesztőinek

A 2K Games még tavaly hozta létre a Cloud Chamber stúdiót kifejezetten azzal a céllal, hogy kitöltse az Irrational Games által hagyott űrt, és egy új folytatást készítsen a BioShock-sorozathoz. Maga a stúdió két helyen működik: az egyik San Francisco az Egyesült Államokban, a másik pedig Québec, Kanadában.

Ezzel a Cloud Chamber a 2K Games első irodája Kanadában, és egyben az első, amit egy nő vezet, mégpedig Kelley Gilmore.

Gilmore egyébként 22 évet töltött a játékiparban, ennek többségét a Firaxisnál a Civilization-játékokon dolgozva, vagyis az utóbbi években szintén a 2K Games berkein belül tevékenykedett. Mint elmondta, nagyon büszke rá, hogy ő lehet a 2K Games első női vezetője, akire ráadásul az a komoly feladat hárul, hogy egy első osztályú stúdiót kell kiépítenie, ami a világ egyik legismertebb játékfranchise-át fogja fejleszteni.

A hölgy hangsúlyozza, hogy a vállalaton belül egyébként számos női felsővezető található, csak éppen stúdióvezetői pozícióba nem került még egyikük sem. Az ő szerepét abban látja, hogy nemtől, bőrszíntől, vallástól függetlenül a lehető legjobb szakembereket találja meg a projekthez, és egy olyan vállalati kultúrát alakítson ki, amin belül mindenki jól érzi magát.

Magáról a készülő BioShockról egyelőre semmit nem tudunk, azon kívül, hogy a kiadó szerint még hosszú évekig fejlesztik majd, tehát egészen biztosan az új generációs konzolokra és PC-re érkezik majd. Ezen kívül csak annyit "árultak el", hogy korábban "soha fel nem fedezett világokat járunk majd be", és hogy olyanokat mutatnak majd "amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna a videojátékokban".

Gilmore ehhez még a következőt tette hozzá: "Tudjuk, hogy a BioShock játékokban nagyon fontos a narratíva, és mindig rengeteget elemzik a rajongók és a kritikusok egyaránt. Úgyhogy nagyon fogunk figyelni, hogy egy erőteljes történetet írjunk. A felelősség hatalmas, de nagyon örülünk, hogy rengeteg irányvonal áll rendelkezésünkre. Továbbra is hallgatni fogunk a véleményekre, főleg a rajongóink megszólalásaira, és ezeknek megfelelően alakítjuk ki a játékot".

Fontos megjegyezni, hogy az eredeti BioShock-játékok nagyfőnöke, Ken Levin semmilyen formában nem működik közre a projektben.

Ő ugyanis az újonnan alapított Ghost Story Games nevű stúdiójával egy teljesen másfajta, narratíva által vezérelt anyagon dolgozik, amivel a célja a történetmesélés egy új szintre emelése. Ugyanakkor számos BioShock-veterán igenis átment a Cloud Chamberhez, többek között:

  • Hoagy de la Plate, az első két BioShock környezetért felelős grafikusa,
  • Scott Sinclair, aki mindhárom BioShock művészeti igazgatója volt,
  • és Jonathan Pelling is, aki az első BioShock vezető dizájnere, és a BioShock Infinite kreatív igazgatója volt.

Valakinek bejött a home office

A koronavírus-járvánnyal Gilmore kapcsolatban elmondta, hogy nagyon stresszes időszakon vannak túl. Egy ekkora projektnél egyébként is nagyon nehéz megfelelően tartani az ütemtervet, és időre teljesíteni a mérföldköveket, és akkor még erre jött rá, hogy a lezárások miatt a stúdió átállt az otthoni munkára - hasonlóan gyakorlatilag mindenki máshoz.

Gilmore szerint egyébként szerencsére sima volt az átállás: a 2K Games nagyon gyorsan és hatékonyan intézkedett, hogy mindenkinek olyan otthoni munkaállomás és felszerelés álljon rendelkezésére, mint az irodában.

"Megoldottuk, és érdekes látni, hogy ez az egész mindenki számára másfajta élményt jelent. Valaki sokkal jobban dolgozik otthonról, sokkal produktívabb, míg másoknak egy kicsit nehezebb, mert például ott vannak a gyerekei, vagy egyéb otthoni problémái" - fejtette ki a stúdióvezető, hozzá téve, hogy mindezzel együtt elégedettek a tempóval, és az új BioShock szépen alakul.

Szerinte egyébként az egész iparág sokat fejlődött és alakult a járvány alatt, és többségében jobb irányba változnak a dolgok, mert egyértelműen kiderült, hogy bizony így is lehet dolgozni. "Persze, bizonyos feladatoknál és bizonyos időpontokban nagyon hasznos, ha mindenki egy helyen van, de nem tudom elképzelni, hogy visszatérjünk ahhoz, hogy mindenki bent legyen minden héten öt napot az irodában. Soha többé. Ugyanis meg tudtuk mutatni, hogy az emberek igenis produktívak tudnak lenni otthonról".

"Ezen a ponton teljesen egyértelmű, hogy mindenki rendelkezik otthon azzal a technikával, ami a munkája elvégzéséhez szükséges. Úgyhogy jóval rugalmasabbak tudunk lenni ebben a tekintetben a jövőben" - zárta gondolatait.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap