Bár az évszázad üstökösének ígérkező égitest kapcsán a várt égi látványosság végül elmaradt, úgy tűnik, hogy a kedvező pályáknak köszönhetően kivételes lehetőség nyílhat arra, hogy egy űrszonda révén a szakértők közelebbi pillantást vessenek a C/2019 Y4 ATLAS maradványaira. A NASA és az ESA Solar Orbiter nevű új, februárban indult napszondája ugyanis a számítások alapján május végén vagy június elején keresztezni fogja az üstökös csóváját. És ugyan a Solar Orbitert a Nap tanulmányozására fejlesztették ki, a rajta lévő műszerekkel rendkívül értékes adatokat gyűjthet az üstökösről is.

A C/2019 Y4 ATLAS-t 2019. december 28-án fedezték a hawaii ATLAS távcső segítségével. A következő hónapokban rendkívül gyorsan fényesedett, így a csillagászok esélyesnek látták, hogy igazi égi szenzációban lehet részünk május közepén, amikor az üstökös a legközelebb jár a Naphoz. A gyors felhevülésnek azonban meglett a következménye: az égitest áprilisban elkezdett darajaira hullani, és a hónap végére csak egy féltucat nagyobb és sok kisebb darabból álló törmelékhalom maradt belőle, amelyről a Hubble készített szenzációs felvételeket.

Galéria megnyitása

A Solar Orbiter február 9-én kezdte meg útját a Nap felé. Az űrtávcső feladata a Nap külső légkörének, azon belül is a plazmának a tanulmányozása lesz, illetve csillagunk pólusait fogja vizsgálni. A kutatók jelenleg a műszerek beállításával vannak elfoglalva, miközben az űreszköz a Vénusz felé tart, hogy decemberben végrehajtsa az első gravitációs hintamanővert a sok közül, amelyek 2025-re olyan pályára segítik, ahonnan ráláthat a Nap sarkaira.

Egy kutatócsoport nemrégiben összevetette a szonda és az üstökös romjainak pályáját, így derült ki, hogy a két objektum útja rövidesen kereszteződik. A pályák összehasonlítása azért jutott a kutatók eszébe, mert egyikük egy tervezett európai küldetésben (Comet Interceptor) is részt vesz. Ennek keretében a tervek szerint 2028-ban egy olyan űrszondát küldenének nagyon magas Föld körüli pályára, amely nyugodtan várakozna, amíg arra nem jár egy, a Naprendszer belső részeit először meglátogató, gyakorlatilag érintetlen üstökösmag. Ha a szakértők ígéretes célpontot találnak, az űrszondáról leválik egy kisebb űreszköz, amely az üstökös nyomába ered, hogy azt közelebbről is megvizsgálja.

Galéria megnyitása

Mint kiderült, a Solar Orbiter teljesen véletlenül máris közel jár ezen koncepció kivitelezéséhez: az események szerencsés összjátékának köszönhetően május 31-én vagy június 1-én átrepül az üstökös ioncsóvájának külső részén, amely a napfény által ionizált gázból áll. Amennyiben az üstökös maradványaiból még ekkor is elég anyag párolog az ioncsóva megfelelő táplálásához, azt a szonda két műszere is képes lesz érdemben vizsgálni, az ionokat, illetve a mágneses mező helyi jellegzetességeit tanulmányozva az egykori üstökösmag közelében.

A Solar Orbiter június 6-án aztán az üstökös két héttel korábban hátrahagyott porcsóváját is keresztezi a szakértők számításai szerint. Ebben az esetben megint csak attól függ, hogy sikerül-e érdemi méréseket végezni, hogy mennyi anyagot hagy hátra az üstökös.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Renhoek
Renhoek
2020. máj. 17. 11:32
#4

Elszomorító, hogy 1-2 életképtelen, pince-mamahotellakó vénszűz létforma képes megkeseríteni egy teljes közösség életét és médiafigyelmet generálni. Hónapokon, éveken keresztül életmódszerűen. Elérték, hogy torokszorító érzéssel nyitja meg már az ember a tudományos cikkeket... grat.

Szefmester
Szefmester
2020. máj. 17. 20:27

@bbwtamara Szóval a föld nem golyó... ok. Akkor lássuk a tesztet amit TE és a kretén haverjaid fogtok megcsinálni. Mivel vagytok elegen könnyedén meg tudjátok csinálni.
A lényeg. Végy Annyi fixen lemért (pl ugyanazon egyén ugyanazon mérőeszközzel) rudat. Majd mindannyian a kreténjeiddel elindultok tengelyiránt és peremiránt (normálisaknak Észak és Dél) kettessével és mondjuk úgy 100km távolságokra egyenesen, majd a selejt duó szétválik, és forgásiránt és ellenforgásiránt megtesznek újabb 100-100km-t. Egyazon időben (legyen dél, mert azt könnyű lemérni.. tudok.. akkor lesz a legrövidebb az árnyék) megméritek az árnyékok hosszát, majd visszaindultok a hülyeklubba ahol egy táblázatba rakjátok a lemért adatokat.
Eddig tiszta, vagy már ezt sem érted és csak programozás? :D (te nyomorult gyökér...)

Nah.. a végeredmény az lesz, hogy azok akik az egyenlítőtől északra indultak egyre hosszabb árnyékot jegyeznek fel, amik egyezni fognak a Kelet Nyugat irányba utazókéval. Hogy miért is abnormális ez a TI szemetekkel?
Hát azért, mert ha a korongon (vagy banánon, vagy bármi nem gömbszerű objektumon) élnénk akkor a kelet nyugatiak nem azonos értéket mérnének.., az észak déliek különbségei pedig grafikonon lineárisan változnának, míg egy gombfelszínen nem.

Ha tényleg te vagy itt az atompenge, akkor felfogod az eredmények jelentését. De mivel nem vagy még átlag sem, így megdöbbentő lesz az eredmény, és visszajössz hőbörögni.

Amúgy meg az iskolában belémprogramozott 2+2= kérdésre még nem adtál cáfolatot...

Mellesleg ha jól láttam, akciós a vontatókötél.. vegyél magadnak egyet és használd ahogy egy Addams tenné! ;)

phild
phild
2020. máj. 16. 21:59
#3

amúgy megtaláltam! amit múltkor képet vagy a Lucskostamara tett be vagy a belinkelt mindet is tagadó videojában volt kép, hogy távolról fényképezve a Földet, miért nme látszanak a csillagok, meg ki hiszi el, hogy ilyen... :D :D most jöttem rá, hogy az a Google streetview-ból izomból kizoomolva kifényképezett kép :D :D  innen látszik, hogy csak szivatják az értelmes embereket ezek :D vagy valami Ipon szerkesztő vicceskedik, hogy nagyobb legyen a cikkek alatti forgalom :D :D

Szefmester
Szefmester
2020. máj. 18. 10:26

@phild  csak nehogy valamelyikünk megnyerje a lottó főnyereményt, mert akkor újraforgatná Jay és Néma Bob nettrollos jelenetét... ;) (én ezt tenném)

czibulazoli
czibulazoli
2020. máj. 16. 16:30
#2

Mekkora volt az esély arra, hogy a Solar Orbiter pont keresztülrepül a széthullott Atlas csóváján? Komolyan kérdezem, mert az űr iszonyatosan nagy, szóval ez kb. lottó ötös szintű szerencse lehetett.

Off:

Lucskostamara hülyeségeivel kapcsolatban két dolog lehetséges. 

  1. Troll, aki minden egyes választ amit a hozzászólásaira írtok győzelemnek tekint, és folyamatosan azon röhög, hogy fel tudja húzni az embereket. Trollok ellen az első számú szabály, hogy ne etesd. Ha senki nem válaszol neki, pár hónap után megunja, keres másik homokozót, ahol szétrugdoshatja a többiek homokvárát.(Esetleg új néven regel, de itt már mindenki azonnal felismeri a stílusáról, szóval azzal sem megy sokra)

  2. Tényleg elhiszi amiket ír. Az ilyen szinten paranoiás, összeesküvéselméletes személyek amellett, hogy valószínüleg alacsony intelligenciájúak, alacsony oktatási és műveltségi szinten vannak, biztos hogy nagyon komoly pszichés gondokkal küzdenek, amiknek a kikúrálása, vagy legalábbis a kezelése és elfogadható szinten tartása is nagyon komoly pszichiátriai kezelést igényel, gyakori személyes részvétellel, esetleg gyógyszerekkel. Egy ilyen embert, egy ilyen személytelen, arctalan fórumon keresztül SOHA nem fogtok még csak megingatni sem a hitében, sőt minden egyes válasz megerősíti a pszichózisát az összeesküvésről, aminek mindenki részese aki válaszol neki. Egyszóval ebben az esetben is érdemesebb ignorálni, mert az lehet hogy nem segít rajta, de az biztos hogy nem is ront az állapotán.

Az ilyen emberek ellen a legkevésbé rossz megoldás a teljes figyelmen kívül hagyás szvsz.

On.

Szefmester
Szefmester
2020. máj. 17. 11:59

@axe Ja.. igazi napiszarra való degenerált...
Mindig is mondtam hogy nincs ellenemre a népirtás, csak a barmokkal és szociopatákkal kellene kezdeni akik csak kárára vannak a társadalomnak. Már ez is egész szép számú csökkenést eredményezne. De persze ilyenkor jönnek a barmok az élet szentségével meg a többi baromsággal amit direkt személyre szabottan hoznak fel, bele sem gondolva hogy azzal hasznot nem tennének. :P

Busterftw
Busterftw
2020. máj. 16. 13:33
#1

Egy foto ahol a csillagok is latszanak? Lucskoss? MI lesz a kifogas most?

peti19870621
peti19870621
2020. máj. 17. 19:47

@bbwtamara Fordítva a majomra süt a hold, s nem a majom sandít a holdra. Akkor az már sanda gyanú? Igen gyanús, hogy te holdkórosan két lábon állsz, s nem négykézláb, mert az elődeid kíváncsiak voltak arra, hogy ha a fákon elfogyott az értelmes élelem, tovább kell állni a betevőért, bármily nehéz is megszerezni, megtermelni azt, (lásd kalászosok búza). Na, az a négy öt generázió összedolgozó csoportja volt a te érték teremtő őseid, akik értékeiket felélve elkényeztettek, s akiket te bugyant vallásod útján teremtőnek titulálsz. Saját éned, s képeségid felkeresése többet ér, mint hogy ujjal mutogass a téged létrehozó értéküket feláldozó kollektívára. EZÉRT jobb, ha magadba süppedsz, s elmélázol azon, hogy hol szartad el, s felismered a saját értékeidet, s azzal alkotni vissza a közösségednek. Mivel, az ilyen " tanult " mutyik utján vezérelt síkagyú szárazföldi fűevőket pénzelik, akik szikesre rágják a táptalajt, amiben nevelkedtek, azoktól tart ott a világ ahol tart.

Vissza az oldal tetejére