A Tesla a kezdetek óta magának készíti az autókat, és soha nem merült még az fel, hogy ez ne így maradna. Sőt mi több, igazából a vállalat a kezdetek óta azon dolgozik, hogy a gyártástechnológia területén alkosson újat. A Foxconn viszont úgy gondolja, hogy akár még ezen a téren is változást érhet el a tervei megvalósulásával.

Már képes arra a Tesla, hogy minden autógyártónál kevesebb komponensből építse fel a járműveket. Jelenleg a Model Y a legmodernebb gyártástechnológia szempontjából, és már dolgozik a cég egy olyan autón, ami olcsóbb lehet a Model 3-nál. A bevételt itt az emészti fel, hogy irdatlan pénzeket költ el az előállítás folyamatos innovációjára, a kapacitás növelésére, és arra, hogy a meglévő sorokat modernizálja. A Foxconn pedig éppen az ilyen költségektől kímélné meg a cégeket, így adott esetben akár a Teslát is.

Az utóbbi időben a Foxconn elkezdett elektromos járműveket fejleszteni, tervezni, és nemcsak személyautókat, hanem például buszt is alkotott. A cég nemrégiben mutatta be legújabb „termékeket”, a Model B-t és a Model V-t, a Model B esetében pedig már arra ment rá, hogy minél alacsonyabb költségekkel tudjon gazdaságosan gyártani. Éppen arra fókuszált tehát, mint amire a Tesla is – amellett, hogy kamiont, pick-upot, robotot és még ki tudja, mit fejleszt.

Galéria megnyitása

„Remélem, hogy egy napon Teslákat gyárthatunk majd a Tesla számára” – mondta Young-way. Azt is hozzátette, hogy bár most úgy tűnhet, hogy a Foxconn saját autókat dobhat piacra, ugyanis szép lassan minden megvan ehhez, de valójában nem akarja a saját márkáját felfuttatni. Erről a szakember a Financial Times számára nyilatkozott, és ezzel okozott is némi meglepetést. A jelek szerint a vállalat nem azért dolgozott ki saját platformot, hogy globálisan villanyautók forgalmazásába kezdjen, hanem másoknak segítene ebben.

A világ legnagyobb járműipari bérgyártója szeretne lenni a Foxconn.

A vállalat vezetője a HHTD22 technológiai rendezvényen kiemelte, hogy az okostelefonok és a személyi számítógépek piacán példátlan piaci részesedéssel rendelkezik a gyártás szempontjából. Saját becsléseik szerint a kereskedelmi forgalomba kerülő mobilok 40-45 százaléka készül a Foxconn valamelyik gyárában világszerte. A járműiparban pedig ugyanezt akarják elérni, más márkáknak készítenének a saját igényeiknek megfelelő, de a Foxconn platformjára épülő autókat (de akár referencia dizájnok felhasználását is lehetővé teszik).

Galéria megnyitása

2025-ra a Foxconn 5 százalékos piaci részesedést akar szerezni a gyártásba kerülő elektromos autók frontján, ami nem egy túlzottan nagy cél, de indulásnak elegendő. Abszolút távlati terveket dédelget a közlekedési ágazatot illetően, és úgy tűnik, hogy tisztában van azzal, hogy ezen a fronton nem pörög annyira az újítások bevezetése, mint mondjuk a mobiloknál.

Azt is elmondta Liu Young-way, hogy egy tajvani márka lesz az első partnerük, aki úgy döntött, hogy többnyire a meglévő alapanyagból dolgozna. A Yulon Motor nevű cég jövőre kezdi értékesíteni a Foxconn által tervezett és gyártott Model C-t, és Luxgen N7 néven kerül majd ez a négykerekű a szalonokba. Ez egy ötüléses városi terepjáró, ami egy töltéssel képes megtenni akár 700 kilométeres távot is, bár azt nem tudjuk, hogy ezt milyen módon mérték fel.

Galéria megnyitása

A Foxconn bízik abban, hogy az eddigi modell működni fog az autók méretében is. A partnerek örömmel fognak szerződni a céggel, és képesek lesznek jelentősen csökkenteni a költségeiket azzal, hogy a fejlesztési kiadások egy jelentős részét magukra vállalják. Ennek köszönhetően az elektromos átállás olcsóbban, gyorsabban oldható meg, a Foxconn pedig hosszú távon a bérgyártással már szép bevételt fog tudni termelni.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy a Foxconn már több céggel is egyeztet, és van ezek között például amerikai is, a Lordstown Motors. A Lordstown képbe kerülése pedig azért nagyon érdekes, mert a vállalatnak van egy autóösszeszerelő üzeme az Egyesült Államokban, Ohioban. És itt, ennek a bővítésével építheti fel a Foxconn az amerikai gyárát. Ez pedig azért fontos, mert az utóbbi időben az USA-ban olyan új szabályozásokat fogadtak el, melyek nagyon hátrányos helyzetbe taszítják a nem helyben gyártott autókat. Például nem lehet a helyi EV kedvezményeket igénybe venni olyan négykerekűre, ami importtal érkezik az USA-ba.

Galéria megnyitása

Ebből is azt lehet érzékelni, hogy a Foxconn elképesztően ambiciózus, és rendkívül előrelátó. A járműipari előmenetelével akár olyan folyamatokat indíthat el, melyekkel ténylegesen érezhető hatást gyakorolhat az egész ágazatra, ami most egyébként is masszív átalakulásban van. Itt is leginkább az lehet a kérdéses, hogy győzni fogja-e nyersanyaggal és kapacitással, ha ténylegesen megindulna a szekere.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fantnhu1
fantnhu1
2022. okt. 20. 16:47
#3

Szerintem Elonnak meg kéne vennie az egész Foxconn-t és akkor az Optimus gyártása sem lenne akadály :D :D :D

Balucsek
Balucsek
2022. okt. 20. 15:22
#2

Hááát hogy Teslát rátudnák venni ilyenre mikor a világ minden pénze is náluk van és már a bányászatot is házon belül akarják intézni hogy semmi külső függőségük ne legyen, így szerintem egy nagyon elrugaszkodott álom marad a Foxconn részéről. Ezzel a felállással inkább az atógyártásba frissen belevágni kívánókat nyerhetik, mint az Apple, Xiaomi vagy pl a Sony tökéletes példa mert kb ezt fogják csinálni a Hondával és GM-el közösködve.

A platformra átcimkézni nagy autó gyártók nem hinném hogy beállnának. Nem mondom van példa hogy átcimkézett autók kerüljenek forgalomba Toyota+Suzuki (swance, across), Opel Rocks-e Citroen Ami, vagy pl Citroen C-Zero, mitsubishi I-MEIV, Peugeot ION csak ezek hátterében vagy komoly bedőlések vagy a kvótákért vívott szenvedés áll. A bérgyártás meg megint csak furánnak tűnik az autóiparban bár az is igaz hogy az alkatrészek nagyrészét most sem gyártják maguk, csak sokan rájöttek hogy ez már a jelenlegi szinten sem igazán jó nekik. Ezzel meg kvázi autó gyártóból autó tervezővé válnának ami háát érdekes elképzelés lenne.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. okt. 20. 12:45
#1

Sok sikert nekik. A Tesla majd eldönti, hogy érdemes-e társulni a Foxconnal.

Egyelôre rekord gyártás, eladás, bevétel van a Tesla részérôl. Várjuk a Q4-et, a FSD önvezetést és Optimus robotot. ♥️

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. okt. 20. 14:51

@pepeno1  Azért a Tesla is "tart" beszállítókat. Ezt remélhetôleg te/ti is tudjátok. Sok mindent maga gyárt, fejleszt de azért van amit más cégektôl vesz.

Tehát a Foxconn mint összeszerelô partner szerintem nem reális, mint beszállító viszont igen.

Vissza az oldal tetejére