Az ellentmondásos megítélésű e-rollerek virágkorukat élik napjainkban, szinte nincs is olyan nap, hogy ne hallanánk valami hírt a témában, attól kezdve, hogy milyen új járgány jelent meg a piacon, a baleseteken át, egészen addig, hogy éppen honnan tiltották ki az ilyen járműveket. Május elsején Budapesten is megjelent a Lime, mely az e-rollerek egyik legnagyobb bérbeadója világszerte, és egyre többen is vesznek maguknak ilyen rollert, így egyre nagyobb számú halkan (vagy nem, de erről majd később) száguldozó rollerest látni az utakon.
Neked ajánljuk
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
A Bluetouch BTX250 júniusban érkezett webshopunkba, és azóta bárki kipróbálhatja a járművet, ha elzarándokol a Tüzér utcai üzletbe. Ezt tettem én is, amolyan mélyvizes teszttel egyből hazagurultam vele. Összehasonlítási alapom nincs, ahogy már említettem, teljesen újonc vagyok a témában, ez az első e-bármi, amihez szerencsém volt. További súlyosbító körülményként meglehetősen félős közlekedő vagyok, alapvetően nem szeretem, ha valami a sétatempónál gyorsabban megy, és azt nekem kell irányítani, pláne, ha rajtam kívül más is van az utakon. Ennek megfelelően az elmúlt lassan két évtizedben szárazföldön a bicikli volt a leggyorsabb eszköz, amit vezettem, azt is csak nagyon ritkán, és kizárólag kihalt vidéki utakon. (Vízen kicsit szélesebb a repertoárom, de az más tészta.)
A hosszas bevezetőt röviden összefoglalva, ha van született gyalogos, az én vagyok, szóval ha nekem sikerült gond nélkül e-rollerezni, akkor ez bárkinek megy, akinek minimális egyensúlyérzéke van. Utóbbi is leginkább csak az indulásnál kell, mert ha lendületbe jön a rendszer, onnantól atomstabil. Szóval ha vette az ember a bátorságot, meghajtotta az e-rollert, felpattant rá, és nekiállt gázt adni, onnantól sima az ügy.
E-rollerezni tehát szinte bárki pár perc alatt meg tud tanulni, a sebességgel azonban célszerű vigyázni, egyrészt a budapesti útviszonyok miatt, másrészt mert elég hamar gyorsul, és nem egészen úgy lassul, mint egy saját meghajtással nem rendelkező bringa vagy roller. A teszt alatt mindössze kétszer tanyáltam el majdnem, ezek egyike a hazaúton a ház előtt volt, amikor kellően felbátorodva ráfeküdtem a gázra, hogy felhajtsak a járdára, majd amikor vízszintesbe értem annyira megugrott a roller, hogy nem igazán sikerült befordulni. (A másik majdnem eséskor teljesen indokolatlanul megijedtem egy autótól.)
A BTX 250 névleges csúcssebessége 25 km/h, ebből nekem 19,9 km/h-t sikerült elérni az Újpesti vasúti hídon szembeszélben – legalábbis a telefonom és a Runtastic szerint, az e-roller saját kijelzője ugyanis napfényben gyakorlatilag olvashatatlan. Ennél sokkal nagyobb sebességet nem is éreztem volna biztonságosnak, pedig ez a rész azon ritka útszakaszok egyike volt, ahol hibátlan és teljesen sima volt a terep, ráadásul csaknem egyedül voltam. Másutt pedig még ez is sok lett volna, egyrészt a forgalom, másrészt az útviszonyok miatt.
És akkor térjünk rá a magyar rögvalóságra. A roller kifejezetten élvezetes mindazon helyeken, ahol sima aszfalt van. Az első nagy kérdéssel akkor szembesültem, amikor el kellett döntenem, hogy hol közlekedjek. A magyar jogszabályok szerint az e-roller játék, nem jármű, tehát úttesten nem lehet menni vele, és mivel a biciklisek egy jelentős része gyorsabban megy, marad a járda, ahol viszont a gyalogosok nézik ferde szemmel jelenlétünket. Nagyrészt a járdán mentem, máskor pedig, amikor kisebb volt a forgalom, részben a bicikliúton, amikor pedig már nagyon elegem lett a térkőből, akkor a közút szélén.
Gyalog közlekedve eddig nem tűnt fel, hogy mennyi térkő van ebben a városban, de most szembesültem vele, hogy igen sok, ahol pedig nem ez van, ott a szakadéknyi kátyúk és aszfaltillesztések hozták rám a frászt. Míg ezek többsége a bicikli sokkal nagyobb kerekével simán vehető akadálynak tűnt, rollerrel már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. Ezeken próbáltam óvatosan átkelni, és bár lehetséges, hogy nagyobb sebességgel is abszolválhatók lettek volna, a tapasztalt rázkódásból kiindulva nagy kérdés számomra, hogy mennyivel rövidítik meg ezek az e-rollerek élettartamát.
A térkő rázkódási szempontból ennyire nem volt vészes, az egyetlen problémát az okozta, hogy a tesztjárgánynak ilyenkor kereplőként zörgött a sárhányója. Ez a gond valószínűleg néhány csavar meghúzásával megoldható, főleg hogy a sorstárs e-rolleresek hallhatóan nem küzdöttek hasonló problémával. Nekem mindenesetre attól nem kellett félnem, hogy nem hallják, ha jövök.
Az említett kihívások dacára alapvetően jó élmény a rollerezés, a BTX 250-et könnyű irányítani (bekapcsológomb, fék, gáz és csengő van a kormányon), egyszerűen összecsukható, 12,5 kilogrammjával nem pehelysúlyú, de rövid távon azért nem is lehetetlen cipelni, gyorsan töltődik és remek, hogy ha nincs kezelhetetlen számú gyalogos, egy gyors szlalomozással túljuthatunk rajtuk.
Az e-rollereket alapvetően a „last mile problem”, vagyis a lakástól a tömegközlekedésig terjedő első és a munkahelyig/célállomásig tartó utolsó mérföld áthidalására találták ki, vagyis hogy ha viszonylag közel van a munkahelyünk, vagy attól távolabb van a parkoló vagy a buszmegálló, komolyabb testedzés nélkül beérjünk a munkába. Az általam megtett kilométerszám jóval hosszabb annál a távnál, amire létrehozták ezeket a járgányokat. Azt meg mindenki eldöntheti magának, hogy rövidebb utakon és saját környezete terepviszonyai között mennyire lesz kényelmes e-rollerezni.
