Térképjövők és vezető nélküli autók

A Google és az Apple után a Tesla is belépett a saját térképet fejlesztő cégek sorába, Elon Musk vállalata ráadásul egy egészen új módszerrel teszi ezt.

Térképjövők és vezető nélküli autók

1. oldal

A Tesla Motors néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy új funkcióval frissíti autóit. Az Autopilot nevével ellentétben egyelőre még nem a várva várt robotpilóta, vagyis továbbra is szükség van mellette az emberi sofőrre, de kétségkívül fontos lépést jelent a vezető nélküli autók felé. Ami azonban még fontosabb, az Autopilot, amely többek közt a sávon belül tartja az autót, az előtte haladó járműhöz igazítja a sebességet, és ha az ember használja az indexet, magától sávot is vált, menet közben egyben saját környezetét is feltérképezi, a globális helymeghatározó rendszer segítségével nagypontosságú digitális térképet készítve a gépkocsi által bejárt utakról.

A GPS alapú térképezés persze nem számít újdonságnak, az így készült térképek azonban közel sem elég precízek ahhoz, hogy a vezető nélküli gépkocsik ezekre támaszkodjanak. Az ilyen térképek felszíni felvételekkel és mérésekkel való kombinálására szintén láttunk már példát mind az Apple, mind a Google részéről, hiszen mindkét cég térképező autókkal járja a világ útjait. Ebből a célból akarta nemrég az Uber is megvásárolni a Nokia HERE Maps nevű térképét, végül azonban az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz közös konzorciuma került ki győztesen a tárgyalásokból.

A Tesla azonban az eddigi térképezési kezdeményezésekhez képest új koncepcióval állt elő, ami az adatgyűjtést illeti, ugyanis a cég saját eladott autói révén bővíti és pontosítja térképeit. Minden egyes Tesla Model S (Autopilot meglététől függetlenül) folyamatosan térképészeti adatokat tölt fel a felhőbe, és ezen információk alapján rajzolódnak meg a navigációra használt térképek. Mivel a friss adatokhoz rövidesen minden másik autó hozzáfér, a flotta minden tagja folyamatosan tanul egymástól.

Tesla alapító tulajdonosa, Elon Musk egy szemléletes példán, az kaliforniai I-405-ös autópálya egyik nagyon rosszul felfestett szakaszán demonstrálta, hogy miért is jó ez a fajta adatgyűjtés. Bár a sávok határai ezen a szakaszon sokszor szabad szemmel is nehezen követhetők, mindazon Teslák alapján, amelyek már használták ezt az útszakaszt, annak minden részlete feltérképezésre került. Az adatokból készült térképen, ahogy a mellékelt ábra bal oldalán is látszik, a hagyományos navigációs térképekkel (jobbra) ellentétben nemcsak az adott út, hanem annak minden sávja is szerepel, és még az is kiderül, hogy milyen ívben célszerű bevenni az egyes kanyarokat.

A „közösségi adatgyűjtésnek” több előnyeis van a Google és az Apple hasonló projektjeihez képest. Egyrészt sokkal olcsóbb, hiszen nem kell külön fizetni embereknek azért, hogy egy maroknyi drága járműben furikázzanak végig minden lehetséges úton. Ehelyett minden pillanatban, amikor egy Tesla úton van, ingyen frissíti és bővíti az aktuális útszakasz adatait. A másik ok, amiért kiváló ez a projekt pedig az, hogy még ha minden évben végighajtanánk speciális térképező járművünkön minden ránk eső úton, akkor sem tudnánk annyira pontos és aktuális információkat összeszedni, ami az autonóm gépjárműveknek kell. A harmadik, szintén nyomós tényező, hogy ilyen módon a cég nincsen ráutalva mások térképeire.

Könnyen lehetséges tehát, hogy ez a megoldás lesz a térképezés jövője, legalábbis ami a közeljövőt illeti. A Tesla autóiban a térképezést lehetővé tevő szenzorok, műszerek és a szoftver persze pénzbe kerülnek, de ezek ára bele van kalkulálva a vételárba, vagyis szintén nem a céget terheli. Végeredményül pedig egy kapnak egy olyan térképet, amely folyamatosan és ingyenesen frissül, és amely az autóvásárlókat is minden eddigi térképnél jobban szolgálhatja.

2. oldal

Ha ez a megoldás elterjed, a következő években a térképek száma robbanásszerű növekedésnek indul majd. Korábban az Egyesült Államok és Európa térképészeti adatai gyakorlatilag két cég, a NavTeq és a TeleAtlas birtokában voltak. Ehhez képest napjainkban már öt (Google, Waze, OpenStreetMap, TomTom, Nokia), a Teslával együtt hat cég dolgozik saját térképei fejlesztésén.

Ezen térképek relatív kvalitásain persze lehet vitatkozni, az OpenStreetMap például nem geokódolt (vagyis irányítószámra például nem lehet keresni rajta), és valószínűleg ez a Tesla atlaszára is igaz, de annyi bizonyosnak látszik, hogy a következő években még résztvevővel fog bővülni a térképezési piac. Az említett térképek ráadásul csak a nagyközönség által hozzáférhető darabok, de emellett számos logisztikai cég és állami szerv is saját térképekkel rendelkezik, vagy legalábbis már dolgozik ezek létrehozásán.

A térképek száma annak köszönhetően is növekedésnek fog indulni, hogy egyre több olyan szereplő van, amelyik a Teslához hasonlóan megteheti, hogy viszonylag egyszerű módon saját adatbázist építsen fel, és ehhez érdeke is fűződik. Azok az autós cégek, amelyek autonóm gépjárművek fejlesztésén dolgoznak biztosan ide sorolhatók, de a navigációs készülékgyártók (a Garmintól a Straváig) is rövidesen csatlakozhatnak ezekhez a törekvésekhez.

A közeljövő alakulása tehát nagy biztonsággal megjósolható. Azonban a térképek jövőjének szempontjából is érdekes kérdés lehet, hogy mi történik évtizedes távlatban, amikor az autonóm gépjárművek átveszik az uralmat az utak fölött. Elon Musk szerint a cég saját önvezető autója három éven belül piacra kerülhet. Ebbe persze nincs belekalkulálva az engedélyeztetéshez szükséges idő, ami szintén éveket vehet igénybe, hiszen vélhetően egészen újfajta közlekedési szabályrendszert kell kidolgozni.

Abban azonban kevesen kételkednek, hogy néhány évtized múlva már nem mi magunk fogjuk vezetni autóinkat. Az autonóm gépjárművek korának bekövetkeztével azonban más átalakulások is várhatók. Számos üzleti modell úgy számol, hogy ha megjelennek és olcsóbbá válnak az önvezető autók, egy átlagos amerikai háztartás ezekből rögtön kettőt szerez majd be, hiszen jelenleg is két gépjárművel bírnak. Ez azonban azt feltételezi, hogy közlekedési kultúránkra nem lesz befolyással a változás, ami igen valószínűtlen.

Autonóm járművek esetén ugyanis egyáltalán nem biztos például, hogy egy családnak több járműre is szüksége lesz. Okos időbeosztással például megvalósítható, hogy miután a család felét elvitte a munkahelyre és az iskolába az autó, hazagördül, hogy a más felé tartók rendelkezésére álljon. Lehet, hogy sokan teljesen lemondanak majd az autóvásárlásról, mivel céges fuvarokkal és telekocsizással könnyebben megoldják a közlekedést.

Az autókkal együtt tehát a közlekedési szokások gyökeres átalakulása is küszöbön áll, és ezekkel együtt számtalan más dolog is megváltozik majd a gyorséttermek autós szolgáltatásaitól kezdve a taxikon át a térképekig. Az önvezető autók mellett ugyanis másfajta utakra is lesz szükség. Ahhoz, hogy egy autonóm gépjármű elboldoguljon a mai úthálózaton, annak minden sávját, közlekedési lámpáját és kanyarját fel kell térképezni. Ha viszont minden autó önvezető lesz, nem nagyon lesz szükség felfestésekre vagy stoptáblákra. De ugyanígy feleslegessé válhatnak utcanevek is, hiszen ezek minket segítettek a navigálásban, autónk viszont már másfajta adatokra támaszkodik majd útvonala megtervezése során.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward