Előszó, LCLC

E cikkünkben ezúttal olyan dologra vállalkozunk, amivel mostanában gyors körültekintésünk alapján senki nem foglalkozott. Megvizsgáljuk, mennyire lehet valós alternatíva egy olcsóbb vízhűtés egy gyári megoldással és egy komolyabb léghűtéssel szemben, és természetesen azt is összevetjük, hogy az egyes, vizet alkalmazó modellek egymáshoz képest hogyan teljesítenek. Ugyanakkor ennél is sokkal tovább mentünk, hiszen ahol rendelkezésre állt, természetesen gyári (a hűtéshez mellékelt) ventilátorral is mértünk, de kineveztünk két darab halk és viszonylag alacsony (de fix) fordulatszámú légkavarót referenciaalapnak, így mindent meg tudtunk vizsgálni gyakorlatilag azonos légszállítással is. Azt sem hagytuk ki a nagyító alól, számít-e (és ha igen, mennyire), ha a levegőt a házból kifelé, vagy inkább befelé fújatjuk a radiátoron keresztül, valamint azt a kérdést sem hagyjuk válaszolatlanul, hogy érdemes-e egy második ventilátort aggatni a hőleadó felületre. Izgalmas és tanulságos kirándulás lesz ez a mai, nem vitás, csapjunk is bele a témába!

Az, hogy jelenleg „olcsó vízhűtésről” tudunk írni, egy hosszabb folyamat eredménye. Régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy akár tízezer forint alatt vizes rendszerről beszélhessünk. Egy ilyen szett megépítése általában sok tízezres beruházást jelentett, hiszen szükség volt egy vagy több blokkra (ha a CPU mellett GPU-t és chipsetet is akartunk hűteni), csövekre, bilincsekre, szivattyúra, tartályra, lefogatókra, stb. Ráadásul ezeket a komponenseket össze is kellett szerelni, ami egy hétköznapi felhasználó számára elég nagy kihívásnak tűnhetett, és az is volt.

Természetesen ezek a komoly, nagy teljesítményű és a drágább megoldások ma is léteznek, elérhetőek, és jellemzően olyan hőelvezetési képességekkel rendelkeznek, amit még a legjobb léghűtésekkel sem lehet elérni. Ugyanakkor megfogalmazódott egy célkitűzés, hogy legyenek olyan kompakt, mindent tartalmazó, leegyszerűsített megoldások, melyek munkára fogása gyakorlatilag percek alatt megvan, nem igényel különösebb tudást a témát illetően, és árukkal, valamint ár/teljesítmény mutatójukkal képesek versenyre kelni a léghűtésekkel szemben is. Nem tudni, ez a gondolat melyik gyártó elméjében fogalmazódott meg elsőként, de az biztos, hogy az Asetek neve ott van a tűz közelében.

Életre keltek az úgynevezett LCLC termékek, melyek Low Cost Liquid Cooling, azaz alacsony árú vizes hűtést jelentenek. Ezek a nagy átlagot tekintve egyetlen CPU blokkból, rajta egy integrált pumpából, egy radiátorból, a blokkot és a hőleadó felületet összekötő csövekből és egy vagy több ventilátorból állnak, melyek elvezetik a hőt a radiátor felületéről. Az ilyen szettek általában mindent tartalmaznak, amik a használathoz szükségesek (néha a ventilátor nem része a csomagoknak, ezért olyat szerzünk be, amilyet szeretnénk), adott a paszta, a lefogató, a hűtést csak fel kell szerelni az alaplapra, illetve a processzora, valamint helyet kell találni a radiátornak, és már indulhat is a móka. Az LCLC-k többsége úgy van kialakítva, hogy a radiátor egy 12 cm-es ventilátor segítségével felfogatható legyen az ATX házak hátsó, 12 cm-es légkavarónak kialakított szellőzőrácsához, illetve az ott kialakított furatokhoz.

Látható, hogy a komolyabb rendszerekhez képest az LCLC modellek jelentősen le vannak egyszerűsítve, kevesebb komponenst tartalmaznak, kompaktságuk révén pedig alkalmazásuk is egyszerűbb. Ennek természetesen ára is van, jó és rossz értelemben egyaránt. Egyrészt a vételár jóval kevesebb, mint akár egy komolyabb szett, akár egy egyedileg összeállított rendszer esetében, másrészt a hűtési teljesítmény is jóval szerényebb. Ugyanakkor nem kérdés, hogy az LCLC megoldásoknak van piaca, hála az egyszerűségnek, a kedvező árnak, és nem mellesleg az Asetek közreműködésének, akinek termékeit számos más gyártó értékesíti saját címke alatt, elég, ha például a Bulldozerek AMD vízhűtésére vagy a komolyabb LGA2011 Intel CPU-kon látott Inteles megoldásra gondolunk.

 

 

Mivel egyre több gyártó kínál egyre több féle terméket, van árverseny, van kínálat, így manapság 20 000 Ft alatt is hozzájuthatunk teljesen új, komplett szetthez hivatalos kereskedésből. Mai tesztünkben négy modellt vonultatunk fel, melyek között akad olyan is, amely hivatalos kereskedelmi forgalomban hazánkban nem elérhető, ugyanakkor a különféle hardverpiacokon nagyon népszerű és  kedvező áron beszerezhető, így szeretnénk segítséget nyújtani a vásárláshoz, emellett pedig rendkívül tanulságos, hogy mire képes egy olyan vízhűtés, amit speciel 4500 Ft-ért szereztünk be, teljesen új állapotban.

Kezdjük is meg az ismerkedést!

 

Asetek 510LC (Asetek LCLC)

Az Asetek 510LC a gyártó egy régebbi, de elég elterjedt modellje (a többség csak Asetek LCLC néven ismeri), a blokk létezik alumíniumtalpas és réztalpas változatban is, utóbbi az elterjedtebb, hozzánk is ő érkezett. Ez a példány tesztünk egyetlen darabja, amely nem új, hanem használt termék volt (ugyanakkor mindössze párnapnyi üzemóráról volt szó). A Corsair egyébként ugyanezt a modellt kínálja saját neve alatt Hydro H50-ként, csak más a pumpát elfedő műanyag.

Az Asetek 510LC gyakorlatilag egy belépőszintű terméknek tekinthető. Negyedik generációs integrált pumpát tartalmaz a blokk, a radiátor egy hagyományos, ~120 × 120 × 27 mm-es, alumíniumból készült példány. A hűtés elsősorban egy ventilátoros üzemeléshez lett tervezve, de nyilván nem veszi zokon egy második szellőztető érkezését sem, ezt majd a későbbiek során prezentáljuk.

A csövek hossza körülbelül 25-27 cm, melyek elég merev műanyag borítást kaptak, némileg képesek egy felvett formát megőrizni, de csak korlátozott mértékben hajlítgathatóak (például egy csomót ne akarjunk kötni rájuk). A rendszer gyárilag, speciális folyadékkal van feltöltve, teljesen zárt és gondozásmentes, azaz ha nem csinálunk semmilyen butaságot, karbantartással nem kell vesződni. A pumpa PWM csatlakozón keresztül csatlakozik az alaplaphoz, teljesítménye 2,1 watt.

A motor a réz blokkon csücsül, a külvilág elől teljesen el van dobozolva, ami azon túl, hogy megvédi, hangszigetelő szerepet is ellát. A blokk szélén, körbe kis kapcsok vannak kialakítva, a lefogatókeret karmai ezekbe ülnek bele, és így szorítják le a hűtést a CPU felületére. Ha valaki már látta az Intel vagy az AMD-féle vízhűtés lefogatási módszerét, annak ismerős lesz a dolog.

Ha rendelkezésre állnak a szükséges lefogatók, a keret és a csavarok, akkor az Asetek 510LC néhány perc alatt felszerelhető, de azt vegyük számításba, hogy mivel a szereléshez egy hátlapi keret elhelyezése is szükséges az alaplap hátoldalán, azt ki kell szerelnünk a helyéről, berakni a panelt a furatokhoz, és aztán visszacsavarozni. Normál esetben ezt a vásárlónak egyszer kell megtennie, azaz nem akkora probléma. Az Asetek 510LC ránézésre egy korrektül összerakott darab, van bizalma az embernek az irányába, így kíváncsian vártuk, mit mutat a tesztek alatt. Ugyanakkor két dolgot meg kell jegyeznünk vele kapcsolatban: a hozzánk érkezett példány amellett, hogy nem volt 100 %-ig új, OEM darab volt, azaz dobozt és kiegészítőket nem tartalmazott (felszereléséhez a teljesen kompatibilis Corsair H70 LGA1155 lefogatóját használtuk).

A másik dolog, hogy az Asetek 510LC hazánkban a saját márkanév alatt a boltokban nem igazán elérhető. Ha újonnan, és mindenképpen boltból szeretnénk, akkor keressük a Corsair H50-et, amely ugyanaz a hűtés, és a dobozban mindent megtalálunk, ami a használathoz kell. Ugyanakkor a „bolhapiacokról” és egyéb internetes oldalakról maga az Asetek 510LC is beszerezhető, de általában csak LGA1366 lefogatóval, doboz és ventilátor nélkül, viszont jellemzően 10 000 Ft alatt.

Spefikációs táblázat:

Corsair Hydro Series H70 Core

A Corsair Hydro Series H70 Core a H50, azaz gyakorlatilag az Asetek 510LC nagyobb testvérének tekinthető. Egy öszvér példány, mert az egyben már nem kapható H70 pumpáját és csöveit kapta meg, de a H80-as bordájával dolgozik, ami az előd H70 50 mm-es radiátora helyett egy 38 mm vastag alumínium alapú egység.

Természetesen neki is megvan az Asetek megfelelője, hiszen itt is egy „átbrandelésről” van szó, a H70 valójában az Asetek 570LC. A Core esetén a radiátor változott. Belőle már teljesen új példány érkezett, dobozában, a különféle lefogatókkal, csavarokkal, a szett csak egyetlen dolgot nem tartalmazott, a meleg levegő elűzéséhez szükséges ventilátort, de erről majd később még értekezünk.

A termék egy méretes, kellemes dizájnnal megspékelt és kellően informatív kartondobozban érkezett, amely szinte minden lényegi infót elárul a belsőről. A dobozon több helyen is szerepel, hogy ez a „Core” verzió, és ventilátort nem tartalmaz, így a légkavaró hiánya nem képezi reklamáció tárgyát. Kapunk egy kis füzetecskét a Corsair termékeivel megtöltve, valamint egy részletes üzembehelyezési útmutatót több nyelven, de magyar nélkül (a rajzok miatt ez nem kritikus probléma). Van egy zacskó, ami a felszereléshez szükséges csavarokat, alátéteket, kereteket és lefogatókat tartalmazza, ami nagyon nagy kincs, ugyanis a Corsair H70 Core minden ma használatos foglalatra felszerelhető, legyen az LGA1366, LGA2011, LGA1155/1156, vagy AMD AM2, AM3/+, FM1, és ezáltal FM2 is. Talán egyedül az LGA775-öt hiányolhatjuk, de tény, ezek a rendszerek már eléggé kikopóban vannak.

Természetesen itt is egy blokk + radiátor párosról van szó, de azért vannak fejlesztések. A csövek (legalábbis a borításuk) ugyanabból  a flexibilis, de viszonylag merev műanyagból készültek, mint amit az LCLC-nél láttunk, hosszuk körülbelül 20-21 cm. A blokk ez esetben is réz talpat tartalmaz, és a rögzítőkapcsok is megtalálhatóak rajta az integrált pumpával egyetemben, de a borítás itt jóval alacsonyabb, mint az Aseteknél. A szivattyút hagyományos 3-tűs ventilátorcsatlakozón keresztül csatlakoztathatjuk az alaplapra, de a blokkból kapunk két darab kivezetést két darab ventilátor számára is.

Ezek kialakításban lehetnek akár PWM csatlakozójúak is, de mivel a pumpa vezérlése nem PWM-es, ezért ezekben a csatlakozókban is csak két ér aktív, azaz a ventilátorok fordulatszáma fix. Ha már két kivezetést kapunk, természetesen a radiátor mindkét oldalára rögzíthetünk egy-egy 12 cm-es ventilátort. Mivel a Corsair úgy gondolja, ebben a kategóriában a felhasználók már jobban szeretnek saját kezűleg kiválasztott légkavarókat alkalmazni, meghagyta a szabadságot, és ezért nem került venti a dobozba.

Ezt a típust úgy álmodták meg a mérnökök, hogy a radiátorra két darab, alacsony (fix) fordulatszámú, nagyon halk ventilátor kerüljön, a légforgatók felhelyezésénél pedig a logikának némileg ellentmondó, a házba befelé történő légterelési irányt javasolnak. Ez elméletileg a kintről beszívott hideg levegőnek köszönhetően hatékonyabban hűti a radiátort, ugyanakkor hátránya, hogy a meleg levegő a házon belül reked és továbbmegy a többi komponensre. Gyógyszer lehet a problémára, ha a ház elejébe egy halk ventit pakolunk, ami a szokásossal ellentétében kifelé fújja e levegőt.

A rögzítés ugyanúgy és ugyanolyan egyszerűen zajlik, mint az Asetek 510LC-nél, nem csoda, hogy a lefogató is teljesen kompatibilis. Természetesen a H70 Core is gyárilag fel van töltve a hővezető folyadékkal, teljesen gondozásmentes, csak használni kell. Hazánkban hivatalosan is elérhető, ugyanakkor elképzelhető, hogy ára néhány ezressel 20 000 Ft fölé csúszik, és azt ne felejtsük el, hogy még ventilátorokat is vásárolnunk kell ha nem rendelkezünk velük, de a termék mellé jár az 5 éves garancia, ami nyújt némi vigaszt.

 

[bold]

Specfikációs táblázat[/bold]:

Cooler Master Seidon 120M

Ha valamilyen számítógépes hűtésről van szó, akkor a Cooler Master neve sem szokott kimaradni a felsorolásból, mely elsősorban minőségi processzorhűtőiről ismert (lég), de számos más jellegű termék mellett napjainkra már jelen van az LCLC jellegű vízhűtések piacán is. A Cooler Master Seidon 120M végre nem egy klón, legalábbis annyi biztosnak tűnik, hogy nem egy Asetek termék átcímkézése.

A CPU blokk hőátadó felülete egyetlen réz tömbből van kialakítva (ráadásul egy hangzatos Micro-channel technológiával van megtámogatva, ami a gyártó szerint hatékonyabb hőátadást biztosít), a talp megmunkálása talán ennél a hűtésnél volt a legszebb. Természetesen ezen is egy integrált pumpa csücsül melynek borítása átlátszó, működés közben szolid kék fényt áraszt, és magassága még a H70 blokkjánál is alacsonyabb, nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne.

A csövek hossza ennél volt a legnagyobb, közel 30 cm, ami egy kis házban hátrány, egy nagy házban áldás. Anyaga a szokásos, kissé merev, bordázott műanyag. A blokkból egyetlen kábel jön ki, mely igényesen, szövettel szigetelt, a csatlakozó 3-tűs, azaz nem PWM-es.  A radiátor teljes mérete 150,3 x 118 x 27 mm, azaz teljesen átlagos, a rögzítés esetében is a házunk hátsó 12 cm-es ventilátor helyére történik egy légkavaró közbeiktatásával. A gyári adatok szerint a pumpa 17 dB(A) zajt termel, élettartama körülbelül 70 000 üzemóra, teljesítménye 1,8 watt.

A Cooler Master Seidon 120M érkezett a legnagyobb dobozban, mely hasonlóan minőségi volt, mint amit a Corsairnél láttunk, és az információkat sem nélkülözi. Azt máris megtudhattuk, hogy a támogatással nem lesz gond, ugyanis a Seidon 120M is multiplatformos, azaz LGA755, LGA1366, LGA2011, LGA1155/1156, vagy AMD AM2, AM3/+, FM1, FM2 foglalatokra egyaránt felszerelhető, ez a felhozatal pedig csillagos ötöst érdemel. Ha kibontjuk a dobozt, elénk tárul annak bőséges tartalma.

Van itt részletes, többnyelvű (magyar nincs), rajzokkal illusztrált használati és beszerelési útmutató, egy hatalmas zacskó csavarokkal, alátétekkel, lefogatókkal, keretekkel, pasztával, maga a blokk és a radiátor, illetve ebben a csomagban találunk egy gyári 12 cm-es Cooler Master ventilátort is. Ez PWM csatlakozós, így az alaplap képes a fordulatszám szabályozására a szükséges szintnek megfelelően. Az RPM érték 600-tól 2400-ig terjedhet, miközben a keletkező zaj 19-40 dB(A),  a légszállítás pedig 19-68 CFM, a várható élettartam 40 000 óra. A venti kábele is harisnyázott, igényes, azaz teljesen méltó a szetthez.

A beszerelés itt is úgy történik, ahogyan az összes többi modellnél. A 12 cm-es ventilátort elhelyezzük a házunk hátsó bővítőhelyére, majd összefogva a radiátorral rögzítjük a szerkezetet. A Cooler Master a Corsairhez hasonlóan itt is belső légáramlatot javasol, azaz a gyári leírás szerint úgy kell elhelyeznünk a légkavarót, hogy az kintről a ház belsejébe fújja a levegőt. Majd meglátjuk a gyakorlatban melyik irány lesz a nyerőbb.

 

Ha már van gyári venti, természetesen ezzel is lemértük a Seidont, de megvizsgáltuk azokkal a darabokkal is, amelyeket a többi hűtéseknél alkalmaztunk. Ez a szett is gyárilag feltöltött, automata légtelenítős, teljesen gondozásmentes, legalábbis évekig nem kell hozzányúlni. A felfogatás teljesen más rendszerű, mint az Asetek forrású példányoknál, de semmivel sem bonyolultabb.

 

Az alaplap alján itt is el kell helyezni egy keretet, majd erre fel kell helyezni négy bakot, amibe a blokk rögzítőcsavarjai beleülnek, aztán egyszerűen csak fixálni kell az alkalmatosságot. A Cooler Master Seidon 120M Magyarországon is széles körben elérhető, jellemzően 17 000 Ft körüli végfelhasználói áron, amibe már egy gyári ventilátor is bele tartozik.

Specifikációs táblázat:

AVC Hercules (IbuyPower IBP-Z001)

Ez a hűtés a teszt legrejtélyesebb, legolcsóbb és egyben "legproblémásabb" darabja. Információink szerint az AVC Hercules (AVC Aquacool sorozat) eredetileg gyári Alienware konfigurációkba szánt OEM vízhűtő-szett, LGA1366 foglalatú gépekbe került, ezért is kaptunk hozzá csak ilyen lefogatót. Az LGA1366 korszaka leáldozott, a hűtésből a jelek szerint viszont túl sokat gyártottak, és a leselejtezést követően a termék megjelent a különféle piacokon. Így jutottunk mi is hozzá, teljesen új állapotban, 4500 Ft-os összegért. A termék a megfelelő helyeken továbbra is elérhető, természetesen a készletek végesek.

Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy ez a modell közben önállóan is kikerült a kereskedelmi forgalomba IbuyPower márkanév alatt, IBP-Z001 típusszámmal, azaz a megfelelő helyeken önálló termékként, dobozos változatban, több tartozékkal is megvásárolható, de sajnos hivatalos hazai forgalmazóról nem tudunk, külföldön 50-70 dollárért vesztegetik. Hozzánk csak maga a hűtő érkezett egy LGA1366 lefogatóval és egy hátlapi kerettel, így ahhoz, hogy fel tudjuk szerelni LGA1155 vagy más foglalatra, egyéb műveletekre szorulunk. Vagy magunk készítjük el a szükséges furatokat a lefogatón, azaz moddoljuk az eredeti darabot, vagy szétnézünk a netes bolhapiacokon, ahol több felhasználó is hirdet direkt ehhez a hűtéshez gyártott Inteles és AMD-s lefogatókat.

Mi is így tettünk, és beszereztünk egy LGA1155-höz való darabot, ami további 2200 Ft-os többletköltséget eredményezett, de még így is volt egy vadiúj vízhűtésünk 7000 Ft alatt (viszont csavarjaink még nem voltak a radiátor és a ventilátor felhelyezéséhez, mi az egyszerűség kedvéért a H70 csavarjait használtuk fel, de saját vásárlás esetén a csavarok beszerzésével még számolni kell). Azt természetesen nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy hivatalos csatornán beszerzett termék, így az árat és az elérhetőséget egy pillanatig sem tudjuk garantálni, ugyanakkor úgy voltunk vele, mindenképpen érdekes lehet az, ha megnézzük, mire képes egy ilyen szemtelenül olcsó, szinte „noname” termék a nevesebb gyártók modelljeivel szemben.

Információink szerint az IbuyPower márkanév alatt árusított önálló darabok LGA775 és AM2 lefogatót tartalmaznak, egy 2500 maximális fordulatszámú PWM-es ventilátorral kiegészítve. A miénk nem tartalmazott ventilátort, így a két darab referencia légkavarót használtuk fel nála is. A 80 × 79 × 79 mm-es réz talp kimunkálása ugyan nem olyan szép, mint például a Seidon 120M-nél látott, de azért robosztus, masszív, látszik, hogy van benne anyag.

Rajta csücsül a motor, mely átlátszó, kicsit füstszínű műanyag borítást kapott, viszont a „kupak” nem teljesen zárt, így több zaj távozhat a pumpától. A szivattyú csatlakozása PWM-es, működés közben a burkolat alól egy kék LED adja a hangulatvilágítást. A pumpa a gyári adatok szerint 20 dB(A) zajszinttel operál. Ennél a hűtésnél teljesen másféle csövekkel találkoztunk, mint a másik három modellnél.

Az AVC Hercules Norprene (neoprén) csövezést kapott, melyek hosszúsága körülbelül 20-22 cm, viszont jóval rugalmasabb és hajlékonyabb, mint az a műanyag, amit a többi modellnél láttunk, ráadásul jóval vastagabb is, bő másfél centi. A specifikáció szerint ez a rendszer is teljesen gondozásmentes és biztonságos, szivárgástól egyáltalán nem kell tartani, a csatlakozási pontok a radiátornál és a blokknál bilincsekkel is meg vannak erősítve. Nekünk külsőre és a jellemzőket tekintve szimpatikusnak tűnt ez a csövezés.

A radiátor anyaga itt is alumínium, átlagos méretű, 27 mm vastag, 12 cm-es ventilátorral rögzíthető a már begyakorolt figura alapján. Olcsósága ellenére az első szemrevételezés során az AVC Hercules kellemes kis LCLC vízhűtés benyomását keltette, egyedül a csavarok és a lefogatás beszerzése okozhat kellemetlenséget, illetve a nem teljesen zárt pumpa-borítás miatt volt csak némi aggodalmunk, de hamarosan meglátjuk, hogyan vizsgázott a tesztekben, és mennyire volt képes felvenni a kesztyűt drágább ellenfeleivel szemben.

[bold]

Specifikációs táblázat:[/bold]

További ellenfelek

Mivel szerettünk volna minél gazdagabb információcsomagot szolgáltatni a témát illetően, munkára fogtunk két léghűtést is, a merítést a két végletből végeztük el. Az egyik referencia a Sandy Bridge processzorokhoz mellékelt, felezett magasságú, alumíniumbordás gyári Intel hűtés lett, míg a másik egy igazi monstrum a Cooler Master műhelyéből, egy prémium léghűtés, a CM TPC 812.

A gyári Intel hűtésről sok szót nem érdemes ejteni, a TPC 812-ről viszont érdemes beszélni. A hűtő hatalmas, 134 x 74 x 158 mm bordával operál, sűrű, alumínium lamellákkal, melyeket hat darab, nikkelezett réz hőcső sző át, amik a talpnál egyesülnek. Ez sem hagyományos talp, hanem a hőcsövekkel ötvözve két darab vertikális Vapor Chamber „kamrát” tartalmaz, azaz a mérnökök mindent felhasználtak ehhez a felsőkategóriás modellhez, ami a tarsolyukban van.

A csomag része egy darab 12 cm-es ventilátor, amely PWM vezérlésű, fordulatszáma 600-2400-ig terjedhet, légszállítása ennek függvényében 19-86 CFM, míg a zajszint 19-40 dB(A) közötti, a légkavaró élettartama 40 000 óra. A borda másik oldalára akár még egy 12 cm-es ventilátor felszerelhető, az ehhez szükséges rögzítőt megtaláljuk a csomagban. A borda tömege 826 gramm, a gyári adatok szerint a TPC 812 akár egy 300 wattos TDP-vel rendelkező központi egységgel is megbirkózna, azaz tényleg nem egy kispályás labdarúgóval van dolgunk. Ára ennek megfelelő, 18-19 ezer Ft.

Cooler Master TPC 812 specifikáció:

Tesztkonfiguráció, körülmények, tesztelés menete

Mivel processzorhűtésekről beszélünk, nyilván kulcsfontosságú, hogy milyen központi egység lehűtéséről van szó. A teszt idejére egy Core i5-2500K ES processzort tudtunk beszerezni, amely egy szorzózár-mentes, Sandy Bridge mérnöki példány, 3,3 GHz-es alap- és 3,7 GHz-es turbó órajellel, négy natív maggal, HT nélkül. 32 nanométeres gyártástechnológiával készült, maximális fogyasztása 95 watt, emellett integrált grafikus magot is tartalmaz. Mivel a mérésekhez nem volt szükség 3D-s teljesítményre, így a rendszerbe nem is építettünk be diszkrét grafikát, hanem az Intel megoldását használtuk, melyhez egy ASUS P8Z77-V PRO alaplap volt a segítségünkre.

A rendszerbe 2 × 4 GB, 1866 MHz-es MHz-es Kingston HyperX DDR3 memóriákat ültettünk, bár ennek a mérések szempontjából nem volt jelentősége. Sokkal inkább a tápegységnek, mely egy Chieftec GPS-400AA-101A modell volt. Nem egy friss darab, nem is egy ultracsendes PSU (így hangja esetleg belezavarhatott a hűtések zajszintjének megítélésébe teljes terhelés alatt), de egy átlagos konfigurációba tökéletesen megfelelő. Háttértárként egy 500 GB-os WD Black merevlemezt alkalmaztunk.

Ami szintén lényeges, hogy az összes hűtést ATX számítógépházban, felszerelt oldallapokkal mértük, így szimulálva az otthoni, átlagos felhasználási körülményeket. Ehhez egy AeroCool AeroEngine II állt rendelkezésre, mely tökéletesen eleget tett a feladatnak.

A tesztrendszer tehát összefoglalva:

További fontos részletek

Mint már említettük, felszerelt oldallapokkal mértünk, és kiegészítő ventilátorokat nem építettünk be  a számítógépházba, hogy ne bonyolítsuk újabb légkavarókkal és azok jellemzőivel, zajszintjeikkel a dolgokat. Mivel a négy vízhűtésből három teljesen új volt, gyári pasztaréteget is tartalmaztak a blokkok, melyeket az egyenlő feltételek miatt eltávolítottunk, helyettük egységes, hagyományos és olcsó „fehér” hővezető pasztát alkalmaztunk az összes hűtéshez. Egyes gyártó megemlíti, hogy az új pumpák az üzembe helyezéskor még eltávolíthatnak némi levegőt a rendszerből, és amíg be nem járatódnak, kicsit „kluttyogósabb” lehet a hanguk, ezért minden új hűtésen eszközöltünk 1-2 órás bejáratási fázist. Az alaplap Q-Fan vezérlési képességét minden esetben kikapcsoltuk, kivéve az Intel gyári hűtést, a Cooler Master Seidon 120M gyári ventilátoros és a TPC 812 gyári ventilátoros mérését, hiszen itt a szabályozás nélküli fordulatszám minden esetben mindennapi használatra alkalmatlan zajszinteket eredményezett volna.

Ezeknél az eredmények ismertetésénél közzé teszünk majd plusz információkat, hogy a fordulatszámok hogyan alakultak a terhelés függvényében. Referenciaventilátornak két darab 12 cm- es Englide n.zero-ra esett a választásunk (az egyik classic, a másik sima, csak annyi a különbség kettőjük között, hogy az egyik hagyományos fekete festést, míg a másik átlátszó, füstszínű műanyag alapanyagot kapott).  A 120 x 120 x 25 mm légkavarók 17 dB(A) zajszintet produkálnak, a motorok percenkénti fordulatszáma 980, a légszállítás a méretes lapátoknak köszönhetően 36 CFM. A légkavarók hagyományos 3-tűs csatlakozóval rendelkeznek, végig fix fordulatszámon használtuk őket. A ventilátorok új ára körülbelül 2000 Ft darabonként. Az összes vízhűtésen négyféle mérést végeztünk el (kivéve a Seidon 120M-et, ahol a gyári ventilátorral is megnéztük, hogy változik a teljesítmény akkor, ha befelé, vagy ha a házból kifelé fújatjuk a levegőt). Először egy darab Englide került a radiátorra, a ház és a borda közé, mellyel első lépésben a levegőt elszívtuk a felületről, és kifelé küldtük a szabad térbe, azaz a meleg kikerült a számítógépházból. A második mérésben a radiátor másik oldalára felhelyeztük a második légkavarót, és természetesen az elsővel megegyező irányba, kifelé küldtük a levegőt. Így az első gyakorlatilag szívott, míg a második a lamellák teljes felületén átfújta a levegőt.

Ezek végeztével megfordítottuk a légkavarók pozícióját, és először egy ventilátorral (a ház a és a borda között) fújtuk át a kinti hűvösebb levegőt a lamellákon keresztül, így viszont a meleg a ház belseje felé áramlott. Utána ezt megfejeltük a második ventivel, és ez játszott szívó szerepet. A szoba hőmérséklete a mérések ideje alatt körülbelül 21-22 Celsius fok volt. A ház oldallapjai végig fel voltak szerelve, csupán a fényképezéskor és a videók elkészítésekor szereltük le az egyiket. A hűtésekről készült videók nem feltétlen a zajszint nagyságát hivatottak jelezni, hiszen maximális hangerőre felvett Microsoft LifeCam Cinemával készítettük őket, hanem inkább csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogyan festenek az egyes rendszerek munka közben, és hogy milyen jellegű az a hang, amit működés közben a pumpa ad ki magából. Ezek minden esetben csupán tájékoztató jellegűek, és nem pontos, laboratóriumi körülmények között készített dokumentációk, már csak azért sem, mert a méréseket nem volt lehetőségünk süket szobában elvégezni, egy átlagos családi ház emeleti szobájában készültek a felvételek.

 [bold]

Hogyan mértünk?[/bold]

Elsőként egy alapórajeles mérést végeztünk el a hűtésekkel. Ehhez a Core i5-2500K alapfeszültségét manuálisan 1,2 voltra állítottuk be, a Turbo Boostot kikapcsoltuk, de az EIST-et bekapcsolva hagytuk. Így a CPU terhelés alatt minden esetben 3,3 GHz-en, megközelítőleg állandó 1,2 volton üzemelt. Ennél a beállításnál a teljes rendszer "load" fogyasztása 118 watt volt. A második profilnál a Turbo Boost-ot engedélyeztük, és a szorzót 42-re, míg az alapfeszültséget 1,36 V-ra állítottuk be, azaz a 4,2 GHz-es órajelhez jelentősen megemelt feszültséget társítottunk. Ennek köszönhetően terhelés alatt a teljes rendszer fogyasztása egészen 179 wattig kúszott fel.

A terheléshez minden esetben Prime 95-öt használtunk, abból is az első modult, amely a második legnagyobb terhelést rója a központi egységre (a RAM-okat viszont nem használja). A terhelés minden esetben 25 percig tartott, majd egy 5 perces visszahűlési fázis következett. Az egész procedúrát az AIDA64 rendszer stabilitást teszt modullal monitoroztuk. Az összesített minimum, maximum és átlag CPU hőfokok mellett átlagot képeztünk a négy mag egyenkénti adataiból, és ezekből is külön diagramot készítettünk.

Minden hűtéshez közzétesszük az elkészült képernyőmentéseket is, melyek tartalmazzák a hőmérsékleti monitorozás grafikonját, a CPU terheltség grafikonját, illetve az eredmények statisztikáját is (ahol PWM-es ventilátorvezérlés engedélyezve volt, ott a ventilátor fordulatszámának grafikonját is). Természetesen egy agresszív Prime95 terhelés nem felel meg a mindennapi használat során jelentkező terhelésnek, de így egységes képet kaphatunk a hűtések teljesítményéről, ugyanakkor ha a Prime95-ben az adott modell bizonyított, biztosak lehetünk abban, hogy a mindennapi használat során sem fog csalódást okozni, és adott esetben még halkabban (ventilátortól függően) képes lesz ellátni a feladatát.

Mostanra minden lényegi információról említést tettünk, lássuk hát az eredményeket!

Mérések alapórajelen

Első lépésben a korábban leírtaknak megfelelően alapórajelen, fix 3,3 GHz-en mértük a CPU-t, most ezeket az eredményeket ismertetjük. A magyarázatoknál az "1 venti - be", "2 venti - ki" arról informál, hogy az adott méréshez egy vagy két darab ventilátort alkalmaztunk-e, és hogy a légszállítás iránya a házba befelé, vagy abból kifelé mutatott. A "gy. venti" gyári ventilátort jelent, olyankor a csomagban lévő PWM-es venilátorokat használtuk, standard Q-FAN vezérléssel.

Az első három grafikon a processzor azon szenzorának értékei tartalmazza, amely egy összesített hőfokot jelenít meg a központi egység hőmérsékletével kapcsolatban.

Mint látható, a minimum értékek között nincs túl nagy szórás, IDLE állapotban egyetlen modellnek sem gond elbánni a 2500K-val, de ebben nincs is semmi meglepő. Egy darab - a házból kifelé fújó - ventilátorral az AVC Hercules nem volt a leghatékonyabb, ellenben a mezőny leghűvősebb darabja messze a CM TPC 812 volt a fix fordulatszámú Engline légkavaróval.

 

Az átlag értékek már egy hasznosabb és pontosabb képet rajzolnak ki a mezőnyről. Az adatok között itt sincsenek nagy differenciák, de a második ventilátor felszerelésének jogossága már itt bizonyítást nyer. Már az is kezd körvonalazódni, hogy a hasonló árú, hasonló radiátorméretű LCLC szettek között azonos légszállíttással nincs számottevő differencia, hasonlóan hatékonyan tartják kordában a processzort.

Erre az is jó példa, hogy a maximum értékek már alig kúsztak feljebb. Míg az átlagok a vízhűtések és a TPC 812 esetén nem mentek 50 fok fölé, addig a maximum hőfok is 55 fok közelében tetőzött. A második ventilátor életbe léptetése 5-7 fokot is hoz a konyhára, ami nem elhanyagolható. A ventilátor légszállításának iránya a bordára nézve talán a ház belseje felé hatékonyabb, de ha van is külöbség, jellemzően 1, maxium 2 fok körül, ennyiért pedig nem biztos, hogy érdemes benyomni a forró levegőt a ház belsejébe.

A következő három grafikon a CPU egyes magjainak hőfokadatait mutatja meg olyan formában, hogy a négy mag értékéből átlagot számítottunk, így a négyből egy adatot formáltunk az egyszerűbb ábrázolás érdekében.

A magok átlagolt minimum értékei nem szorulnak különösebb magyarázatra, szinte alig mentek a szobahőmérséklet fölé, a CM TPC 812 a referenciaventilátorral ott is tartotta. Egy légkavaróval az AVC Hercules egy picit gyengébb a többieknél, de két ventilátorral már beéri a mezőnyt.

Az átlag értékek itt is többet mondanak. A leggyengébb az AVC Hercules, de a lemaradása egyáltalán nem jelentős. A legkiegyensúlyozottabb vízhűtés a CM Seidon 120M, az Asetek és a Corsair nagyjából egy szinten mozog.

A magok összesített számait tekintve a maximumokkal sem volt probléma, egyedül az Intel gyári hűtés volt az, ami már bajba került, a többiek szépen megálltak 70 Celsius fok alatt (ha valaki netán sokkalná ezeket, ne felejtse el, hogy Prime 95-tel terheltünk, ami átlag feletti munkát jelent a CPU-ra nézve). Itt talán AVC-Asetek-Corsair-Seidon a hatékonyság sorrendje, de komoly differenciákat itt sem tapasztaltunk, a második ventilátor viszont ezúttal sem volt haszontalan.

 

AIDA64 rendszer stabilitásteszt képernyőmentések:

 

Mérések tuningolva

Az alapórajeles mérések után jött a tuning, mely órajelben nem hatalmas mértékű, hiszen 4200 MHz-ig húztuk fel a Core i5-2500K-t, de emellé elég magas, 1,35 V-os üzemfeszültséget társítottunk, ami érezhetően megmutatkozott a fogyasztásban, és ezáltal a hőtermelésben is. Éppen ezért az OC-s méréseknél az Intel gyári hűtőt már nem használtuk, a neve mellett mindenhol 0 fog szerepelni.

Először most is az összesített értéket szolgálató CPU szenzor értékeit mutatjuk meg:

A minimum értékek nem növekedtek meg jelentősen a többletfeszültség és a tuning hatására, mindössze néhány fok eltérés van, és a vízhűtések azonos légszállítási iránnyal és ventilátorszámmal itt is hasonlóan teljesítenek. A CM Seidon 120M mutatkozott a legjobbnak.

Az átag értékekre már érdemesebb nagyobb hangsúlyt fektetni, elvégre itt már jelentősen közrejátszik a terhelés is az adatok kialakulásában. A hűtések derekasan helytálltak, egyik egység sem kúszott 64 fök fölé. Az AVC Hercules is dicséretet érdemel, szépen ment a Corsair H70 Core-ral és az Asetek LCLC-vel, a legjobbnak itt is a CM Seidon 120M bizonyult. Azonos ventilátorokkal a vizes mezőny elejére ugrott, de a gyári ventilátor a PWM vezérlésnek köszönhetően nagyobb fordulatszámmal még többet hozott a konyhára (persze a zajszint is megugrott). Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a CM TPC 812 sem viccel, jobb teljesítményt nyújt, mint vizet tartalmazó márkatársa, ennek következtében pedig a mezőny élén tanyázik.

A maximális hőmérsékletek tekintetében már közelítettünk a 80 fok felé. Itt az AVC Hercules képes volt lenyomni az Asetek 510LC-t, náluk némileg hatékonyabbnak bizonyult a Corsair H70 Core. A vizet alkalmazó rendszerek közül újfent a Cooler Master Seidon 120M állhatott fel a dobogóra felső fokára, a gyári ventiátor magasabb fordulaton egészen 60 fokig le tudta nyomni. A CM TPC 812 jelezte, a prémium léghűtések gond nélkül partiban tudnak lenni, sőt.

Ezután jöjjönek a négy mag átlagából képezett maghőmérsékletek, melyek bizony egyes esetekben már a túlmelegés szintjére is eljutottak!

Lássuk, hogy festett a magok átlaga tuning során! A minimum értékek szívet melengetőek, csak kifelé fújó egy darab ventilátorral csúszott ki az AVC Hercules 30 fok fölé, de ennek sincs túl nagy jelentősége.

Az átlag értékek mindenhol 80 fok alatt maradtak, ami szintén jó dolog, és az AVC Hercules egy ventilátorral majdnem olyan hatékony tudott lenni, mint a legjobb, CM Seidon 120M. Mögöttük a Cooler Master H70 Core, utána pedig a korosodó Asetek LCLC. A CM TPC 812 előtt is meg kell hajolni, alig maradt el a Seidon 120M kétventilátoros teljesítményétől.

A tuningolt fázisban a maximális hőfokoknál két hűtés kapcsán került a CPU "veszélyes" zónába. A házból kifelé irányuló légáramlattal, egy darab ventilátorral az AVC Hercules és az Asetek 510 LC (LCLC) bizony a kemény Prime terhelés alatt, azzal a légszállítással, amit az Englide n.zero tudott biztosítani, elvérzett. Néhány percet követően a hőfokok 97-98 Celsius fok magasságába értek, aminek következtében a CPU túlmelegedés közeli állapotba került, és "leszabályozott". A befelé irányuló légáramlat egy ventilátornál itt pont annyit számított, hogy ez az állapot ne következzen be, ugyanakkor a második ventilátor beiktatásával már kikerültek a veszélyzónából. A teljes vízhűtéses mezőny tekintetében elmondható, hogy valahol itt van a határ egy darab, alacsony (fix) fordulatszámú ventilátorral. A vizes modellek közül itt is a Cooler Master Seidon 120M került ki győztesen, amely egy ventilátorral is 90 fok alatt tudott maradni, de két légkavaróval 80 fok alatt teljesített, és ezúttal a CM TPC 812-t is el tudta verni.

 

AIDA64 rendszer stabilitásteszt képernyőmentések:

 

Zajszint és vélemény

Az előző oldalakon csak a teljesítménnyel foglalkoztunk, a zajszintről nem tettünk említést, ezt ugyanis az összegzésbe szőve szeretnénk megtenni. Mivel sajnos süketszobával és zajszintmérővel nem rendelkeztünk, ezért a hangerősség megítélése némileg szubjektív. Adott volt ugyebár két darab, teljesen azonos típusú (és ezáltal fordulatszámú) ventilátor, melyek 980 körül forognak percenként, miközben 17 dB(A) zajt keltenek. Ez nem nevezhető túl soknak, bármilyen környezeti zaj mellett szinte észrevehetetlen, csak teljesen csendben, közelről lehet őket hallani.

Adott volt a Cooler Master Seidon 120M és a Cooler Master TPC 812 (a gyári Intel hűtésről most nem ejtünk szót, hiszen tudjuk, hogy hangos), amelyeknek gyári ventilátoruk PWM vezérléssel rendelkezett, ezek alacsony terhelésnél kisebb, nagy terhelésnél magasabb fordulatszámon pörögtek, mint az Englide-ok, ennek megfelelően utóbbi esetben hangosabbak is voltak. Pláne tuningnál pörögtek fel, ahol már egyértelműen hallható volt a hangjuk, ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy ilyen magas és ilyen hosszan tartó terhelést átlagos felhasználás során ritkán szenved el a központi egység, így PWM-es légkavaró esetén sem kell gyakori magas fordulatszámokra számítani.

Amire jobban próbáltunk figyelni, az a pumpák működéséből fakadó moraj. Ezek a gyári adatok alapján 25 dB(A) alatt maradnak, a jobbaknál inkább 20 alatt. Ennek megfelelően erősebb külső zajforrás esetén őket sem lehetett hallani (például TV), de teljes csöndben azért kivehető a zúgás. Ennek milyenségét nehéz meghatározni. Talán a leghalkabb a Cooler Master Seidon 120M volt, és nála tapasztaltuk a legegyenletesebb, folyamatos morajt. A második helyen érzésünk szerint a Corsair H70 Core van e tekintetben, csendes volt, ugyanakkor az új hűtésekre jellemző időszakos „szürcsölgetést”, egyenetlenséget nála tapasztaltuk a legtöbbször, amely nem kizárt, hogy a munkaórák számának növekedésével egyre jobban csökkenni fog. Az Asetek 510LC-t (LCLC) némileg hangosabbnak éreztük a Corsairnél, de nála ismét egyenletes, folyamatos volt zúgás, kevésbé volt feltűnő.

A legnagyobb zajt az AVC Hercules keltette (nála dolgozott a legmagasabb fordulatszámon a pumpa, így ez nem nagy meglepetés), és nála is időként előjött az egyenetlen, kicsit szürcsölős hang, de egyáltalán nem volt vészes. Bár a hang megítélése eléggé szubjektív dolog (az emberek hallása sem egyforma), úgy gondoljuk, megfelelő légkavarókkal társítva az LCLC vízhűtésekből építhetőek olyan halk rendszerek, amelyek az olcsóbb léghűtéseknél lényegesen kevesebb zajt termelnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy felsőkategóriás léghűtés teljesítmény és zajszint tekintetében simán képes velük felvenni a versenyt, a komolyabb, nem LCLC jellegű rendszerek pedig még halkabbak tudnak lenni, persze jóval többért. Amit a tesztben már nem volt időnk vizsgálni, az a pumpák PWM vezérlése, ugyanis az Asetek 510LC (LCLC) és az AVC Hercules motorja ilyen vezérléssel bír. Ha az alaplapon ezt leszabályozzuk (páldául ASUS Q-FAN Silent mode), akkor a pumpa alacsonyabb fordulaton fog dolgozni, ezáltal csendesebb működést, de kisebb teljesítményt kínálva. Azért jó dolog, hogy van egy kis mozgásterünk.

Az LCLC rendszerek megítélése nem túl egyszerű, és jelentősen függ a vételártól. Az mindenképp örömteli, hogy mára bővült a paletta, és van lehetőségünk ilyen termékek közül választani. Az is tény, hogy vízhűtésekről lévén szó az emberen eluralkodik valamiféle izgalom, lelkesedés. Szerelést tekintve az LCLC vízhűtések semmiképp sem bonyolultabbak, mint egy komolyabb léghűtés (a Cooler Master TPC 812-t szinte ugyanúgy kell felszerelni, mint a Seidon 120M-et), ami pozitívumnak tekinthető.

Jó dolog, hogy évekig teljesen gondozásmentesek, csak felszereljük őket, és dolgoznak. Ugyanakkor eredményeinkből kiindulva elmondható, hogy nem tudnak (jelentősen biztosan nem) jobbak lenni, mint a piac komolyabb, velük hasonló áron kapható léghűtései, ami egy kicsit csalódás. Zajszintben is hasonló a helyzet, egy jól megtervezett, hatalmas léghűtés halkabb lehet, mint egy pumpa + ventilátor páros. Ami az LCLC előnye egy brutális bordával szemben, az véleményünk szerint két dolog: a hely és a meleg. Ha egy zsúfolt házzal, vagy kisméretű alaplappal rendelkezünk, egy akkora bordát, mint például a TPC 812-é, szinte esélytelen, hogy fel tudunk szerelni, ugyanakkor egy vízhűtés blokkja mindenhova elfér, a radiátornak kell "csak" helyet találunk.

Ez háztól függően lehet belül vagy akár kívül is, de LCLC esetén a belső, hátsó 12 cm-es ventilátorhelyre való felrögzítés a jellemző. Itt lép be a második dolog, a meleg levegő. A víz előnye, hogy elszállítja a CPU közeléből a blokkon és a csöveken keresztül a keletkező hőt, és a radiátorhoz továbbítja. A gyártók egyes esetekben azt javasolják, hogy a ventilátorral  a radiátort átfújva befelé keringessük a levegőt, ugyanakkor szerintünk ez nem túl jó ötlet. Teljesítményt tekintve valóban hatékonyabb lehet, de nem hoz annyit, amennyiért a meleget érdemes lenne visszafújni a házba, hiszen így épp arról az előnyről mondunk le, hogy a hőt a csövek segítésével szinte kiszivattyúzhatjuk a rendszerből. Ennek a fordítottja csak akkor javasolt, ha feltétlen kell az a néhány fok, amit nyerünk vele, és a házunk megfelelő irányú és nagyságú légáramlattal rendelkezik, azaz a betörő hőt a ház elején legalább egy rendszerhűtő ventilátor beiktatásával igyekszünk kikergetni. A teszt arra is rávilágított, hogy egy második ventilátornak minden esetben van értelme, hiszen adott esetben akár 10 Celsius fokot is képes csökkenti a CPU-n. Igaz, hogy a rendszer így több zajt termel, de inkább válasszunk két darab, alacsony fordulatszámú, akár fix légkavarót, mint egy darab hangosat, hiszen így a radiátor átszellőztetése jóval optimálisabb, és nem utolsó sorban halkabb is lesz.

Megéri tehát LCLC jellegű, kompakt vízhűtésbe invesztálni?

Mint oly sokszor, a válasz megadásához ezúttal is sorra kell venni igényeinket. Ha anyagi szempontból nézzük, nem feltétlen, mert teljesen hivatalosan, boltból vásárolva nem nagyon tudunk egy komplett új szettet itthon 16 000 forint alatt megcsípni, ennyiért pedig már vehetünk olyan léghűtést, amit ha van helyünk beépíteni, tudja hozni azt a zajszintet és teljesítményt, amit az adott LCLC vízhűtés tudna. Ha nem félünk a víztől, és szimpatizálunk a rendszerrel, valamint szeretnénk kijuttatni a processzor melegét a házból, esetleg nincs elég helyünk, akkor máris megfontolandó alternatíva lehet egy LCLC termék. A másik lehetőség, - amire ugyan senkit nem bíztatunk -, hogy alternatív forrásból, vagy használtan szerzi be a vízhűtést (annak veszélyeivel, például garancia és egyéb kiegészítők hiánya, használt termék esetén bizonytalan üzemóra) jóval olcsóbban. Ekkor kisebb pénzből tehetünk szert olyan hűtési megoldásra, amely hozza a 17-20 000 forint körüli lég- és vízhűtések szintjét, de ehhez nagyobb rizikót, esetleg külföldi beszerzést kell vállalunk. Az LCLC kompakt vízhűtés tehát nem egy csodaszer, csupán egy megfontolandó lehetőség.

Ami a tesztben szereplő négy vízhűtést illeti, győztesnek egyértelműen a Cooler Master Seidon 120M-et tudjuk kihozni. Gazdag felszereltséget, nagyfokú kompatibilitást, gyári ventilátort és megannyi mást kapunk a csomagban, ráadásul a blokkot a 0 km ellenére is a legcsendesebbnek ítéltük meg, mindezt újonnan, boltból, 17 000 Ft-ért. Ennek fényében a CM Seidon 120M nem csak tesztgyőztes a vízhűtések között, hanem kiérdemli az ajánlást is. A Corsair H70 Core sem ment rosszul, a pumpája még vélhetően bejáratást igényel. A dobozban mindent megkapunk, ami kellhet, kivéve a ventilátort, ventilátorokat. Az rendben van, hogy a Corsair meghagyta a szabadságot a légkavarók kiválasztásához, de az ehhez társuló 23 000 forint körüli vételár szerintünk nem igazán éri meg, hiszen teljesítményben nem tudott jobb lenni a Seidon 120M-nél, inkább az Asetek 510LC-vel (LCLC) versenyzett.

Az Asetek modellje nem egy mai darab, és itthon nem is lehet kapni. A Corsair H70 Core és az Asetek LCLC helyett az utóbbival teljesen megegyező Corsair H50-et tudnánk ajánlani alternatívaként. Az AVC Hercules egy kicsit kakukktojás. Értékelésébe nyilván bele kell vennünk, hogy új mivolta ellenére 7000 Ft alatt a zsebünkben volt, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez nem hivatalos végfelhasználói ár. Mindenesetre az nem kérdés, hogyha valaki ilyesmi összegért be tudja szerezni, akkor „best-buy”, mert habár ő volt talán a leghangosabb és legkisebb teljesítményű LCLC, lemaradása koránt sem volt jelentős, és kis pénzből nála jóval drágább hűtések teljesítményét tudja biztosítani.

A teszthez használt ASUS alaplapot az ASUS magyarországi képviseletétől, a Corsair vízhűtést a Cédrus Számítástechnikai Kft.-től, a Cooler Master termékeket pedig a Cooler Master magyarországi képviseletétől kaptuk a tesztre, ezúton is köszönet értük!

Videók, galéria

A bónusz oldalon a beígért videókat találjátok, valamint néhány további képpel prezentáljuk, hogyan is mutattak a komplett rendszerek a házba szerelve. Jó csemegézést!

 

 

 

 

 

 

 

További képek: