A Xiaomi kínálata nagyon széles és változatos, a Redmi márkanév alatt pedig most egy igazán furcsa kütyü került elő. A Writing Pad nevű szerkezet lehetne nagyon klassz, de sajnos olyan szinten fapados, hogy nem igazán értjük a létjogosultságát, és sajnáljuk, hogy nem tett bele egy minimálisan több energiát a tervezőcsapat.

Az eszköz nagyjából úgy néz ki, mint egy e-könyv olvasó, csak itt a kijelzőn az jelenik meg, amit a felhasználó felvisz rá. A használathoz mellékeli a tollat a Redmi, nyomásérzékeny a termék, legalábbis abból a szempontból, hogy a nyomás erősségével lehet azt szabályozni, hogy mennyire vastag vonalat húzzon a Writing Pad mellé pakolt ceruza. A készülék egy LCD panelt használ, ami nem a megszokott módon működik, nincs például világítása. A képátlója 8,5 hüvelykes, szóval aránylag nagy felülettel rendelkezik az eszköz.

Galéria megnyitása

A Writing Pad használata egyáltalán nem terheli a szemet, de sötétben nem is lehet használni, szóval otthon csak lámpafény mellett lehet rá rajzolni. Nagyon könnyű a termék, lényegesen kisebb a tömege, mint egy okostelefonnak, hiába sokkal nagyobb. Mindössze 90 grammot nyom. Akár a gyerekek, akár a felnőttek zavartalanul hordozhatják magukkal egy táskában, nem igazán jelent extra terhet. A burkolata pedig olyan műanyag, ami jól bírja majd a gyűrődést a folyamatos hordozás esetén is.

Galéria megnyitása

Alkalmas a Writing Pad arra, hogy jegyzeteljenek rá, lehet rajta rajzolgatni, felírhatóak rá a napi teendők, és a bevásárló listát is lehet rajta vezetni, ha éppen arra van szükség. A tollnak van a burkolaton egy megadott helye, ahol biztonsággal lehet hordozni, és így mindig kéznél lehet, és el sem fog veszni.

Galéria megnyitása

A képernyő tartalmát az előlapon található narancssárga gomb megnyomásával lehet törölni, és ez után ismét teliírható vagy éppen rajzolható, kinek mire van szüksége. Van egy gomb, amivel lezárható a képernyő, ennek a használatát követően nem lehet majd véletlenül kitörölni a képernyő tartalmát.

Galéria megnyitása

Nagyon alacsony a Writin Pad fogyasztása, csak egy gombelem található benne, egészen pontosan egy CR2016-os elemről van szó, ami még a maga nemében is alacsony kapacitású. Ennek ellenére a Redmi elmondása szerint akár 20 ezer alkalommal lehet telefirkálni és törölni a képernyőt, mielőtt ezt cserélni kellene. A kütyü csak feketében lesz elérhető, és 210 x 140 x 5 milliméteres, szóval rendkívül vékony is amellett, hogy kehelykönnyű.

Galéria megnyitása

És ennyit tud a Redmi Writin Pad. Nincs benne Bluetooth, nem tud okostelefonhoz kapcsolódni, illetve notebookhoz sem társítható. Tényleg csak lehet rajzolni, írni rajta, hagyhatóak vele jegyzetek másoknak, de ezeket a tartalmakat digitalizálni képtelen a termék. Pedig, ha lenne benne szinkronizálási funkció, akkor sokaknak jelenthetne jó szórakozási lehetőséget, és lennének, akik a hasznukra tudnák fordítani. Igaz, akkor biztosan nem lenne ilyen olcsó.

Galéria megnyitása

A Redmi Writing Pad ajánlott fogyasztói ára bevezető akcióban átszámolva mindössze 3,5 ezer forint, ennél később többe fog kerülni, de akkor sem terheli majd meg túlzottan a vevők tárcáját. Indiában kezdődik a termék forgalmazása, és valószínűleg máshol is elérhető lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2022. okt. 15. 0:46
#12

Buta kérdés: Ez miért jobb mint egy notesz+ceruza?

Szefmester
Szefmester
2022. okt. 14. 17:53
#11

Hmmm.. Nagyobb méretben, ha a keretben lenne valami azonosító, akkor egy külön ehhez készített programmal be lehetne szkennelni telefonnal a rajta található képet/feliratot és meg lenne oldva a tárolhatósága. Viszont akkor meg simán elbírna nagyobb kijelzőt is ha valaki rajzolgatni szeretne.

Rpg session alatt gyors térképrajzolgatásra, meg jegyzetelésre megfelelő lenne így is. Nem ismerem az elvét, de ha valami bistabil mágneses folyadék a kijelző, akkor a toll hegyével ellentétes polaritással akár radírozni is lehetne. Ekkor már tartósabban is lehetne használni a fenti célokra.

Mondjuk ha fóliával a kijelzőn is megy, akkor meg a write and play társasjátékokhoz is megfelelő, vagy pontszámláláshoz. A 7 csoda végén apontozás mondjuk így is appról megy, mert gyorsabb, de ha írogatni akarnánk akkor ez megfelelő lenne.
Mondjuk itthoni kockuláshoz is elférne, sokszor csinálok jegyzeteket cetlikre egy egy játék alatt amolyan todo listának. Nem kellene jegyzettömböket venni, mert nem kellene kidobni a fecniket miután elévültek.

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 15. 0:46

@Szefmester  le tudod fényképezni és kész az eltárolás...

Renhoek
Renhoek
2022. okt. 14. 3:21
#10

Ja utanaolvastam, jol sejtettem... ez full analog, tulajdonkeppen nincs is felbontasa! Illetve zero power, nem fogyaszt semmit csak ha torolsz rola. 

"But how does an LCD tablet work? They are also called writing tablets. They have resistive screens with a layer of crystals (LCD = Liquid Crystal Display) between them. These crystals change in appearance when you apply pressure with the stylus, making them reflective"

Tehat nincs benne barmilyen olyan elektronika, ami digitalizalni tudna az irast rajta. Tul.kepp semmi nincs benne.

Renhoek
Renhoek
2022. okt. 14. 3:16
#9

Mint technologia amugy lehet veri az e-inket... Ha jo a valaszideje, es megis alig fogyaszt... 
Valoszinuleg meg procit se tartalmaz, hanem a kijelzo maga tarolja a lenyomatot. Ezert ilyen olcso, es ezert nem tud digitalizalni sem.

fekpat
fekpat
2022. okt. 13. 20:23
#8

Na ez megint elektronikai hulladék kategória. Valahol szomorú, hogy ilyen haszontalan túlárazott gyerekjátékokat nagy tech cégek gyárthatnak, mert hogy csak. De te védd a környezetet.

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 13. 18:49
#7

mondjuk le lehet fényképezni az eredményt... de nem értem így se hogy mi ebben a jó...

mondjuk ha ilyen olcsó, akkor érdekes lenne egy fél falnyi méretben :)

Szefmester
Szefmester
2022. okt. 13. 18:36
#6

Egy minimális tárhely, meg egy csatlakozó kinyerni az adatokat belőle és le lehetne cserélni a füzeteket a gyerekeknél.  Egy füzet mind felett...  :D

pdx006
pdx006
2022. okt. 13. 15:48
#5

Játékboltba való, gyerekjátéknak 7 éven aluliaknak.

Imi3est
Imi3est
2022. okt. 13. 13:58
#4

Annyira nem nagy újdonság ez. Lényegében teljesen ugyanaz mint a Xiaomi Mi LCD Writing Tablet, csak kisebb méretben, mert az 13,5 colos. https://digitalizalo-tabla.arukereso.hu/xiaomi/mi-lcd-writing-tablet-13-5-bhr4245gl-xmxhb02wc-p620964420

Nekünk van itthon a Xiaomi féle, egyébként tök jó kis rajzolgató eszköz. 4 éves kislányom szokott rá rajzolni, de néha én is.  Tetszik benne hogy sokkal részletesebb a "felbontása" mint a fehér színű hasonló mágneses elven működő gyerekjátékoknak. Ezzel lehet hajszál vékony vonalat is rajzolni. Nagyon nem tudnám megindokolni miért jobb ez mint egy papír és egy ceruza, de nekem tetszik. Nem kell hegyezni, nem kell másik papír ha újat akarok rajzolni, csak egy gombnyomás és törlődik az egész. Ha még lenne rajta egy mentés gomb, vagy küldés telefonra, akkor csúcsszuper lenne, és simán 20-30 ezerrel többet adnék érte. A tablethez képest ezt nem kell töltögetni, azonal reagál az írásra, és annyira sajnálni se kell, mert ez a xiaomi féle 6-7 ezer forint.

R3LaX123
R3LaX123
2022. okt. 13. 13:29
#3

Voltak/ vannak hasonló gyerekjátékok is :).

spdrfx
spdrfx
2022. okt. 13. 13:23
#2

Miert jobb ez, mint a papir-ceruza-radir kombo?

spdrfx
spdrfx
2022. okt. 13. 19:52

@R3LaX123 raadasul szep szineket is lehet hasznalni. Nem tudom, hogy ki a celkozonseg, de ezt egy kisgyerek kezeben tudom elkepzelni.

abysan
abysan
2022. okt. 13. 12:32
#1

KELL!!!

Vissza az oldal tetejére