A sötét mód a Google szolgáltatásainál egyre szélesebb körben kezd elérhetővé válni. Már asztali környezetben is van lehetőség arra, hogy a Kereső felületét sötétre állítsa át az ember, és a napokban a sötét még sötétebb lett, aminek sokan örülhetnek majd.
A Google eredetileg úgy dolgozta ki a sötét módot, hogy az nem teljesen fekete alapú volt, hanem ténylegesen csak sötétebb árnyalatú. Most azonban ezt a vállalat elkezdte megváltoztatni, és a 9to5Google szúrta ki, hogy a webes Kereső is tökéletesen fekete lett. Tehát a legkisebb szürkés árnyalat sem jellemző már, ennek pedig a hardverek is örülhetnek, nemcsak a felhasználók.
Azáltal, hogy ténylegesen fekete lett a sötét módnak az alapja, azok készüléke, amik OLED technológiás képernyővel rendelkeznek, alacsonyabb fogyasztás mellett lesznek képesek üzemelni. Hiszen ilyen esetben igazából a hátteret megjelenítő területeken a képpontok szó szerint pihenő állásba kerülhetnek és kikapcsolhatnak.
Az, hogy a Google egyre több szolgáltatásánál vezeti be a sötét módot, és a jelek szerint már arra törekedik, hogy a sötét az szó szerint valódi feketét jelentsen, a notebook felhasználók számára lehet igazán érdekes. Az OLED kijelzős laptopoknál tényleg növelhető az üzemidő az ilyen lépésekkel.
Hogyan lehet beállítani a sötét módot a személyi számítógépeken? Nos, érdekes módon ezt a google.com felületén nem lehet megtenni addig, ameddig nem indít az ember egy keresést. Ha megvan a keresés, akkor ugyebár a felület átrajzolódik, és ilyenkor a jobb felső sarokban a felhasználó profilképe mellett megjelenik a Beállítások gombja egy fogaskerék formájában. Itt az oldalról becsúszó Gyorsbeállításokban kell keresni a Megjelenítés szekciót, ahol három opció van, itt kell választani a sötét témát. A visszaállítás ugyanígy oldható meg.
A sötét téma használata az esti órákban a felhasználók szemét is tudja kímélni, illetve segíthet abban is, hogy az ember jobban tudjon aludni, hiszen ilyenkor a panel kékfény kibocsájtása is csökken valamelyest – persze erre vannak jobb eszközök is. Ugyanakkor világosban nem feltétlenül előnyös ezt használni a kutatások szerint.