• A jövő megtámadott minket.

Az időutazással kapcsolatban számos teória kering, de még az ezzel kapcsolatos viccek is elgondolkodtatóak tudnak lenni. Az egyik szerint, ha valaha is lenne időutazás, már tudnánk róla. Van, aki azt mondja lehetetlenség, nem is érdemes gondolkodni rajta. Újabb érdekes vonalat vet fel a párhuzamos idősíkok elmélete, ami szerint minden egyes döntésnél, elágazásnál kettéválik a valóság és az egyik erre, a másik arra halad tovább.

Már a film is pedzegeti a nagypapa-paradoxon kérdését, miszerint, ha a múltban az utód megöli az ősét (nagyapját) akkor ő is megszűnik vajon, hiszen nem is volt lehetősége megszületni? A jövő visszahatása tehát egyáltalán nem egyértelmű és nem is egyszerű kérdés számunkra.

Tudományos vagy fantasztikus?

Ha a tudomány felé lépünk egyet, Stephen Hawking azon a véleményen volt, hogy egyetlen idővonal létezik, így az időutazó is ezen belül tud csak mozogni és nem képes megváltoztatni a már megtörtént múltat. Az ikerparadoxon szerint ha egy ikerpár egyik tagja fénysebesség közeli sebességgel utazik, a jövőben fiatalabb lesz, mint a másik, hiszen számára lassabban telt az idő.

Az alternatív valóságokat, a párhuzamos univerzumokat a multiverzum-elmélet fejtegeti, ami William James pszichológus ötlete volt és a hátránya az, hogy végtelen, vagyis megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan. Az elméleti fizika azonban a mai napig foglalkozik a kérdéssel. A Van Stockum-féle henger, a nagy energiájú lelassított lézerfény-gyűrű, a Thorne-féregjárat vagy a hongkongi HKUST egyetem fotonkutatása mind erre keresi a választ.

H. G. Wells 1895-ben megjelent művében már időgépről ír, máshol varázslatok nyitnak kaput az időn át a fantasy világában. De mi a helyzet akkor, ha a múltunk a jelenünk és a jövőnk egyaránt mozgásban van, az átjárás lehetséges és az itt-ott megszerzett információ átszövi ezeket a „helyszíneket”?

Christopher Nolan filmjeire általában jellemző egy csavar, amiben az idő, az identitás és az emlékezet kérdése központivá válik. Mintha a ki vagyok én, mi alapján tudom ezt, és miből merítem ezt a tudást alapkérdések szövevényéből igyekezne választ vagy kézzelfoghatót kihozni. A tudományos kérdések és pontosság mellett azonban materialista is a szemlélete, olyan értelemben, hogy a digitális effektek és a számítógép generált képek (CGI) helyett makettekben, miniatűrökben és a fizikai valós formákban hisz.

Egy interjúban elmondta, hogy a felépített épület, a jól összerakott díszlet, jármű vagy bármi sokkal valóságosabb marad évtizedekkel később is, míg a CGI a technológia fejlődésével egyre nevetségesebben néz ki, vagyis rosszul öregszik. Így az üldözések, a nagy tömegjelenetek, a robbanások és egy hatalmas járművet is érintő jelenet (spoiler: aki nem bírja ki itt rápillanthat) mind annyira valódi, amennyire egy mozifilmben az lehet.

Spoiler nélküli filmajánló

John David Washington játssza a Főszereplőt; a nevének jelentése a film végére nyer értelmet. Bár értelemről, összefüggésekről és egyértelműségről nehéz lesz a film kapcsán beszélni. Az első 10-15 percben még nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen egy okos akciófilmben érezhetjük magunkat. A Tenet itt fedi fel magát, mint egy titkos társaság, ami azért felelős, hogy bizonyos időt érintő hatások és ellenhatások kontroll alatt maradjanak.

Tapogatózunk, de a Főszereplő is hasonlóan küzdi előre magát egy olyan történetben, ahol egy elejtett utalás, egy aprócska részlet létfontosságúnak bizonyul, de akkor már a 2,5 órás alkotásban másfél vagy 2 órányival beljebb járunk. Még kémfilmnek is eladhatnánk a Tenetet, hiszen összeesküvések, világhatalmak, kémszervezetek, oligarchák, milliárdos fegyverkereskedők húzzák-vonják a szálakat. Aki úgy tűnik hatalmon van az lehet csupán egy báb, aki a következő lépcsőfoknak látszik, az a végállomást jelenti vagy a visszafordulást.

Zavarosan hangzik ez a mondat? Van már bennünk egy enyhe frusztráció, mintha azt éreznénk, hogy mond valamit a cikk, mesél, de közben köntörfalaz, mismásol, elhallgat vagy épp titkolózik? Remélem a válasz igen.

Ugyanis a Tenet pontosan ebbe hajít bele minket nézőként. A nemtudás, a féligazságok, a „fogalmunk sincsen” érzésébe, mindamellett, hogy azért igyekszik megosztani mindazt, amit tudhatunk, amit már felfedeztünk azzal, hogy eljutottunk a történet egy pontjáig.

Ja, hogy utána jobbkanyart vesz az egyenes, hátramenetbe kapcsol, hajtűkanyar manővert hajt végre és fejre áll? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a végére minden tiszta lesz, mert tipikusan olyan film ez, amit többször is meg lehet nézni, és az előzetes tudás birtokában is élvezhető marad.

A Főszereplő mellett pedig végre Robert Pattinson (Neil) is képes volt egy szimpatikus szerepet találni magának, Elizabeth Debicki (Kat) a fejét kapkodó, megtört anyából nagy nehezen egész jó mellékszereplő lesz, Kenneth Branagh (Andrei Sator) meggyőző rohadék szemétláda, Michael Caine pedig pár percben briliánsan előadja magát. Közben pedig pörögnek az események, az idősíkok változásai csavargatják az eseményeket és időbe telik, míg a hátrafelé szálló sirályokat, hátramenetben száguldó autókat és a visszafelé harcoló embereket megszokjuk.

Minden perccel közelebb kerülünk az igazsághoz - vagyis a valóság újabb szeletéhez -, ami lehet egy korábbi változás utóhatása már. Vagyis a kezdete csak azután lett ismert, hogy a végéről újra becsatlakoztunk és beépítettük az akkori jelenbe. Egyszer az elméleti fizikus Neil megkérdezi a Főhőst, hogy ennyi magyarázat után fáj-e már a feje? De egy szónak is száz a vége. A Tenet egy bonyolult szerkezetű, okos, érzékeny és akciódús film, ami garantált szórakozást nyújt arra az időre amíg a székben ülünk, sőt, még utána is, amíg megvitatjuk a részleteit, a kérdőjeleit és az eseményeit.