I. oldal

Az biztos, hogy a Bandai Namco nem nagyon kapkodta el a Tekken 7-et. Abban is biztos vagyok, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy a Capcom túl korán adta ki a Street Fighter V-öt, és habár alapvetően a játék rendben volt, a tartalommal kapcsolatban elég sok kifogásolnivalónk lehetett. A Tekken 7 még 2015-ben jelent meg a japán játéktermekben, azonban a Bandai Namco úgy érezhette az ott látottaknál több kell, így inkább még két további évig dolgozott a konzolos (és most már PC-s) kiadásokon.

A végeredmény számos szempontból impresszív, néhány furcsaság azonban akad sajnos. De kezdjük a jó dolgokkal: az InJustice 2-höz hasonlóan itt is kapunk egy sztori módot, melynek neve The Mishima Saga, és a nevének megfelelően a Tekken két központi karaktere, Kazuya és Heihachi történetét igyekszik elmesélni. A Tekken története mindig is eléggé követhetetlen volt (persze sosem ez volt a lényege), valószínűleg erre a készítők is rájöttek, így most tulajdonképpen az egész szériát igyekeznek megmagyarázni. Ehhez kifejezetten jó választása volt, hogy magát a sztorit tulajdonképpen egy újságíró narrálja, aki átélte a Mishima-család rettenetes tetteit.

Ez egy kedves kis gesztus a rajongók számára, hiszen menet közben több régebbi eseményt és harcot is átélhetünk újra, de sajnos az egész nem tart tovább 2-3 óránál. A nehézségi szintet érdemes jól megválasztani, mert egyébként nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek tűnik. Igaz, kizárólag a sztori módban kapunk egy kis segítséget, a csak itt aktiválható szupererős támadásokkal, amivel a fejlesztők célja valószínűleg az lehetett, hogy ne akadjunk el hosszabb időre a történetben, de sokszor még ezek sem fognak kihúzni minket a csávából.

Az előre renderelt átvezető animációk egyébként nagyon szépek lettek és remekül illeszkednek a játékmenethez, ráadásul a harcok közben összeszedett pénzből később a galériában feloldhatjuk az összes korábbi Tekken-epizód minden átvezető animációját (még a két Tekken Tag Tournamentét is). És habár dicséretes, hogy a készítők próbálták kicsit a helyére rakni az egész történetet, az már probléma, hogy nagyon hirtelen ér véget és egy csomó dolgot a levegőben lógva hagy.

II. oldal

Szintén csalódás az Arcade mód megváltoztatása. Ez már ugyanis kizárólag harcok sorozatából áll, nem kapcsolódva az egyes bunyósok saját történetéhez. Ehelyett az egyes szereplők háttértörténetét egy külön módban ismerhetjük meg, ami viszont kissé hiányos: minden karakterhez kapunk egy kis felvezetést, és ha sikerül megnyernünk vele azt a (többnyire) egy darab küzdelmet, amit elénk rak a játék, akkor érkezik egy záró videó, és ennyi.

Persze, mondhatjuk, hogy 38 karakterrel már hatalmas munka lett volna egyenként elkészíteni az Arcade módot, de a korábbi részekben azért mindig sikerült, és ott sem volt sokkal kevesebb harcos. Valószínűleg a dedikált sztori mód ment ennek a rovására, ami sajnálatos, mert ez mindig is egy kiemelkedő pontja volt a Tekkennek.

Persze, ha ezeken túllépünk, akkor a lényeg úgyis maga a harc, az pedig szerencsére a szokásos Tekken-minőségben van jelen. Az alapok nem változtak: továbbra is a kontroller elülső négy gombjával irányítjuk emberünk négy végtagját, ami egy teljesen érthető rendszert eredményez, és aminek köszönhetően egyébként még a kezdők is viszonylag sikeresek tudnak lenni mezei gombnyomkodással. A finomságok persze megvannak azért: a pálya külső részei még mindig nagyon fontosak, hiszen az ellenfél falhoz vágásával hatalmas sebzést vihetünk be, és a Tekken nagyon fontos oldalra ellépése is jelen van, igaz, most már nem olyan hatékony mint korábban, ugyanis magát a mozdulatot lelassították.

Az alapok mellett azonban számos újdonság érkezett, amik viszont eléggé megboríthatják a korábbi szokásokat. Ezek közül talán a legfontosabb a Power Crush, ami azt jelenti, hogy minden karakter rendelkezik néhány támadással, amik akkor is átmennek, ha az ellenfél éppen támad minket. A sebzést ilyenkor is benyeljük, azonban a támadásunk nem szakad meg, amivel valószínűleg a meccsek pörgősségét igyekeztek kicsit megdobni a fejlesztők, ez ugyanis sokkal agresszívabb taktikákra ad lehetőséget.

III. oldal

Szintén fontos újdonság a Screw Attack, amihez hasonló ugyan korábban volt már a Tekkenben, csak akkor még Boundnak hívták. Ez persze némileg másképp működik: tulajdonképpen arról van szó, hogy az éppen levegőben lévő ellenfelünket a Screw Attackkal bepörgethetjük, ami azt fogja eredményezni, hogy utána a földre esve folytathatjuk a kombónkat. Tehát végső soron egy kombó-hosszabbító mozdulatról van szó, ami ugyanúgy egyszer használható kombónként, mint a Bound, csak éppen sokkal jobban néz ki, és élvezetesebbé teszi a küzdelmeket.

Végül pedig bejött a Rage Arts nevű rendszer, amihez hasonlót több más verekedős játékban is találhatunk már manapság, a Tekken azonban eddig ellenállt a trendnek. Ennek lényege, hogy ha az életerőnk alacsony szintre süllyed akkor bevihetünk egy-egy nagyot sebző Rage mozdulatot, vagy akár egy Rage Art-támadást (ami viszont megszünteti a karakterünk Rage-állapotát). Az utóbbi igazából egy közepesen látványos mozdulatsort takar, amivel az utolsó pillanatban még fordíthatunk a mérkőzés állásán, és habár sokan amiatt aggódtak, hogy ez igazából "cheat", és hogy teljesen felesleges volt betenni a Tekkenbe, valójában nagyon is rá lehet fázni vele, nyitva maradhat utána a védelmünk, hogy az ellenfelünk egy jó kombóval végezzen velünk.

De nem csak ezzel kapcsolatban érte el a modern idők szele a Tekkent, hanem a karakterek testreszabhatóságával is. Hihetetlen mennyiségű kozmetikai holmit vehetünk meg a harcosaink számára, az egyszerű kalapoktól kezdve a teljes ruhákig, amik természetesen megfelelően elmebetegek tudnak lenni. A testreszabás felgyorsításához egyébként beépítettek egy külön játékmódot is, melynek neve Treasure Battle, és tulajdonképpen a számítógép által irányított harcosok elleni végtelen küzdelemről van szó, ahol könnyen gyűjthetünk pénzt és szerezhetünk loot boxokat, amiket kibontva aztán véletlenszerű kozmetikai holmikhoz jutunk.

És habár ez alapvetően rendben van, valahogy úgy érződik, mintha igazából nem akarták volna ezt a fejlesztők, és csak rájuk sózták volna, mert enélkül ma már nem jelenhet meg új verekedős játék. Amivel nem is lenne nagy probléma, csak pár héttel az InJustice 2 után nagyon érződik, hogy a Tekken ezen a fronton le van maradva - mint ahogy a sztori móddal is, ami ugyan most már van, de a közelébe sem érhet a legújabb konkurensének. Habár tartalom tekintetében a Tekken 7-nek sincs különösebb szégyellnivalója, de mint csomag, az Injustice 2 messze teljesebb és jobban megvalósított. A harcrendszer, maga a küzdelem továbbra is kiváló, és végső soron valószínűleg inkább ez fog dönteni a két játék között, hogy ki melyiket preferálja. De akárhogy is döntünk, mindkettővel csak jól járhatunk.