I. oldal
Téved, aki azt hiszi, hogy a bunyós címek ideje leáldozott. A játéktermek legnagyobb sztárjainak népszerűsége egy fikarcnyit se csökkent a háztartási konzolok elterjedése óta: van új Dead or Alive, Virtua Figter, Soul Calibur, és jött új Mortal Kombat is, melyben a rosszfiúk nem mással akasztották össze legutóbb a bajszukat, mint a DC világ szuperhőseivel. Az idei év elején a Street Fighter IV művészi, kalligrafikus kinézettel kényeztette a gamer szubkultúra verekedős játékokért rajongó rétegét, most pedig a Tekken 6 képviseli a következő lépcsőfokot. Bizony, a japán arcade gépekre Bloodline Rebellion alcímmel 2007-ben már megjelent játék október alkonyán végre megérkezett Playstation 3-ra és Xbox 360-ra is, ily módon pedig semmi sem állíthat meg, hogy belemerüljünk a The King of Iron Fist Tournament következő fordulójába!
A sorozat története viszonylag kusza és elhúzódó, a következőkben viszont igyekszünk egy gyors áttekintést adni az eseményekről. A The King of Iron Fist Tournamentet Heihachi Mishima, a Mishima Zaibatsu vállalat dúsgazdag vezetője indította el, az első tornán pedig maga Kazuya Mishima, Heihachi veretlen világbajnok fia is elindult, akit gyermekkora óta egyetlen cél vezérelt csak: revánsot venni gonosz apján, amiért az húsz évvel ezelőtt ledobta őt egy szikláról a mélybe. Kazuya az ördöggel szövetkezve végül felülkerekedett az öregen, és megkaparintotta a céget is, mely később az irányítása alatt egyre korruptabb és gonoszabb lett. Heihachi az 1995-ös Tekken 2-ben tért vissza bosszúra szomjasan, Kazuyának rajta kívül pedig még többek közt későbbi szerelmével, Jun Kazamával, a híres állatvédővel is meggyűlt a baja. Eldöntötte, hogy kihirdeti a The King of Iron Fist Tournament 2-t, és egyszerre végez ellenségeivel, ám a végső összecsapás végén Heihachi megölte a trónbitorlót, kinek gyermekét Jun akkor már szíve alatt hordta. A harmadik részben már a gazdag cégvezér unokája, Jin kapta a főszerepet, az új bajnoksággal pedig Heihachi célja nem más volt, mint a világuralmának útjában álló Ogre legyőzetése, mely végül hősünknek köszönhetően teljesen dugába dőlt.
Ahogy a 2001-es Tekken 4-ben kiderült, Heihachit ezúttal sem bírták megölni, sőt az öreg cégvezér a hallhatatlanság reményében még képes volt felkutatni a húsz éve megölt fiának maradványait is. Kazuya viszont nemcsak, hogy nem halt meg, de még szövetkezett is a cég legnagyobb riválisának számító G Corporationnel. Heihachi ezért megnyitotta a The King of Iron Fist Tournament 4-et, ahol a fiú és az unoka is részt vett, a harcok fináléjában pedig Jin legyőzte Kazuyát, de ahogy őt sem, úgy anyja kérésére nagyapját sem gyilkolta meg. A családi botránysorozat a legutóbbi Tekkenben aztán tovább bonyolódott, a céget az eddig halottnak hitt Jinpachi, Heihachi ördögi erőt kapott apja vette át, akit az ötödik torna során dédunokája, Jin szintén félre állított.
II. oldal
Az alma nem esik messze a fájától, ahogy mondani szokás, és ahogy felmenőit, úgy Jint is megszédítette a trilliós vagyonnal, és multinacionális cégvezetéssel járó  hatalom. A legújabb játék története szerint hősünk zsarnoki ambíciókat kezd dédelgetni, a világhatalmi törekvései pedig olyan messzire mennek, hogy egyszerűen hadat üzen a világ összes nemzetének. Apja, a G Corporation új vezetője, Kazuya ezt nem nézi jó szemmel, ezért vérdíjat tűz ki Jin fejére, aki azonnali válaszként meghirdeti a The King of Iron Fist Tournament 6-ot, abban a reményben, hogy ennek a nem túl elegáns, de vélhetően hathatós megoldásnak köszönhetően végleg félre tudja állítani az ellenlábasait, s bevégezve sorsát, átveheti a Föld feletti uralmat. Természetesen, mint mindig, ehhez nekünk is lehet egy-két szavunk!
A Tekken 6 szakítva az elődei hagyományával, ezúttal már nem csak az egy-az-egy elleni, oldalnézetes küzdelmekre helyezi a hangsúlyt. A játékban ugyanis debütált egy teljesen új, beat em up stílust képviselő, scenario campaign névre keresztelt mód is, mely nem volt benne az arcade verzióban, és mely ezúttal amolyan kalandszálként funkcionál a klasszikus bunyós mód mellett. A sztori során karakterünket third person nézetből irányítva ellenünk küldött katonák, zsoldosok és vadállatok egész seregével kell megküzdenünk, hogy aztán végleg letudjuk minden ellenségünket. A leszámolások picike, pár perc alatt végigvihető lineáris pályákon zajlanak, és bár szabadon mozoghatunk egész végig, a játékmenet valahogy mégis a Time Crisisre hajaz. Csak menni kell előre, sorra leverni a kerítés mögül beugró embereket, lekaratézni a főellenséget, és már készen is vagyunk. A kampány aktuális állását amúgy egy műholdas térkép segítségével követhetjük figyelemmel, az elágazásoknak köszönhetően pedig nem kell kötelező sorrendben haladnunk, akár több helyszínt is kihagyhatunk, ha éppen úgy tartja kedvünk. A teljesen új perspektíván és játékélményen kívül a scenario campaign legnagyobb különlegessége viszont, hogy fegyverrel is harcolhatunk, a pályán elszórt fadobozok ugyanis nem csak életerőt, pénzt és italokat, de különböző eszközöket is rejtenek. Rálelhetünk vascsőre, minigunra vagy lángszóróra, melyeket bár mindig csak korlátozott ideig használhatunk, egy főellenséghez érve valóságos kincsnek számítanak.
Természetesen a klasszikus bunyózás is megmaradt. A menüben az offline battle pont alatt érhetjük el a hagyományos módokat, akinek tehát nem jönne be az új kampány, vagy egyszerűen csak a régi játékmenetet kedveli jobban, az itt megtalálhatja vágyának tárgyát. Az arcade battle alatt van az Iron Fist Tournament, melyben az egyetlen feladatunk, hogy favorizált karakterünket irányítva átverekedjük magunkat az indulókon, és végül megküzdjünk magával a testet öltött gonosszal. A ghost battle hasonló, itt viszont mindig van pár másodpercünk, hogy kiválasszuk a következő ellenfelünket. A team battle menüpont is jópofa, melynek keretein belül akár 8 fős csapatokat is összeállíthatunk, akik addig harcolnak egymással, míg valamelyiknek el nem fogy minden embere. A sor még nem ért véget, a time attackben a lehető leggyorsabban kell teljesíteni a pályákat, a survivalban egyetlen élettel kell minél több ellenfelet legyőzni, míg a practice-ben különböző beállítások mellett gyakorolhatunk. A klasszikus játékmódot nagyon eltalálták a készítők, hatalmas bunyókat lehet benne átélni, maga az élmény pedig magával ragadó, utánozhatatlan és megismételhetetlen!
III. oldal
A Tekken történelmének minden idők legjobb tartalmi felhozatalát köszönthetjük a hatodik epizódban. Több mint negyven szereplő közül választhatunk, visszatért szinte minden régi ismerős, de Alisa Boskonovitch, Bob, Lars Alexandersson, Leo, Miguel Caballero Rojo és Zafina személyében még újakat is köszönhetünk, nem beszélve Azazelről, és a bónusz ellenfélként olykor feltűnő NANCY-MI847J óriásrobotról. A pályák felhozatala se lett rossz, a teszt során 16-ot számoltunk össze belőlük, van temetős, templomos, városi, alagutas, szökőkutas, mezős és sírkamrás aréna is, melyek mindegyike ezúttal is egy-egy fontos eseményhez kapcsolódik. Rengeteg lehetőséget kínál továbbá a profile menüpont alatt elérhető karakterszerkesztő is, a ruhától kezdve a szemüvegen, a kesztyűn, a nadrágon, és a mellényen keresztül mindent lecserélhetünk az embereken, sőt még a hajukat is egyénivé tehetjük többféle előre beállított preset kombinációjának segítségével. A cuccok amúgy kemény kreditekbe kerülnek, így ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes végigvinni a scenario módot, ott kapjuk ugyanis a legtöbb pénzt és kiegészítőt.
A játék igazi értéke a varázslatos hangulatban rejlik. Az átvezető animációk nagyon szépek és igényesek, az embernek szinte borsódzik a háta, mikor az intro kisfilmben meglátja a régi szereplőket. A scenario campaign elején egy brutálisra sikerült fekete-fehér, vízfestékes technikával készített motion comic mutatja be az előző Tekken játékok fontos eseményeit, illetve a sztori mód során is több perces, beszélgetős, mesélős átvezetők szakítják meg a harcokat. De mit se érne mindez a hozzá illő audio aláfestés nélkül: a japán szinkron például hatalmas ajándék a sorozat rajongóinak, de minden pályához másmilyen jpop, jtechno muzsika is tartozik, amik szintén pazar élményt nyújtanak. A soundtrack összeállítás ütős, aki kedveli a távol-keleti modern zenét, annak ez is be fog jönni, a legkomolyabb pedig a mezős pályán hallható techno-jódli szám lett – na az első hallásra még meg is könnyezteti az embert!
A grafika dupla értékelést érdemel, a két játékmód ugyanis nem csak élményre, de látványban is eltér egymástól. A scenario campaign külsőre összeszedetlen, a pályák nincsenek szépen kidolgozva, üresek, és statikusak, a béna kamerakezelésnek köszönhetően pedig sokszor még takarásban is vannak a szereplők, úgyhogy mondhatni csapnivaló a megvalósítás. Az oldalnézetes bunyók alatt viszont már sokkal szebb az összkép, itt nagyon összerakták a küzdőtereket, jók a fények, a karakterek pedig hiába ugyanazok, valahogy itt néznek ki igazán dögösen. A kontraszt akkora, hogy egy idegen számára két különböző játéknak tűnhet a két mód, a motor viszont biztosan közös, a béna tűz- és vízfröccs effektek elárulják a turpisságot. A szokásos értékelési pontok mentén haladva meg kell említeni még az vezérlést is, mely hasonlóan két különböző lapra tartozik, a sztori alatt a bal stick például az embert irányítja térben, míg arcade módban fel-, illetve letolva ugrást, és guggolást lehet végrehajtani. De a verekedésnél is akad eltérés, előbbiben nincsenek nagyon kombók, az utóbbiban pedig rengeteg érhető el, és ami a legjobb, hogy nem kell bemagolni a több tíz, vagy száz tételből álló listát, egyszerű button smashing technikával is látványos trükköket csalhatunk elő (persze komolyabb nehézségi szinten ez már kevés lesz).
IV. oldal
Egyetlen igazán komoly gondja van a Tekken 6-nak, méghozzá az, hogy az online összecsapások alatt hihetetlenül lagol a játék. Néha azt se tudja az ember, hogy hova üssön, hol áll éppen az ellenfél, néha pedig csak úgy a semmiből fogy az életünk. De ahogy a klasszikus mondás tartja, még így is jobb, mint egy fenékbe rúgás, arról nem is beszélve, hogy az előző, PS3-as Tekkennel ellentétben ezúttal legalább gyárilag megkaptuk ezt a módot, és nem kellett várni a későbbi update-re.
A játék remek lett, nincs rá jobb szó. Bár a látvány változó minőségű az egyes módok alatt, és a scenario campaign is béna lett, a játékélmény, valamint a páratlan hangulat mindenért kárpótol. Igazi öröm újra mozgásban látni kedvenc karaktereinket, egy havert áthívva pedig a játék valósággal lyukat üt a tér-idő kontinuumon, az egyik percben még dél van, a másikban pedig este nyolc óra. A szavatosság csak a kampány miatt nem érdemel tízest, ott ugyanis könnyen bele lehet unni az egy kaptafára készült állomásokba, de ha csak az arcade részt pontoznánk, akkor lehet, hogy tökéletes értékelést kapna a Tekken 6. Így viszont be kell érnie egy szintén előkelő 90%-os eredménnyel, most pedig már nincs is más dolgunk, mint várni a folytatást, melyen a Namco Bandai a hírek szerint már dolgozik is!
