Bár többségünk csak az állatkertben találkozott tarajos süllel, egy pillantást vetve az állat visszahajló horgokkal sűrűn tűzdelt hegyes tüskéire könnyen el tudjuk képzelni, milyen fájdalmas élmény lehet, ha megszúr egy ilyen. Egy új kutatás közelebbi vizsgálatnak vette alá, hogy miért hatolnak be olyan könnyedén ezek a tüskék a bőrbe és az izmokba, illetve miért olyan nehéz az eltávolításuk. Eredményeik alapján a szakértők úgy gondolják, hogy a tüskék szerkezetének lemásolásával orvosilag hasznosítható termékeket lehetne gyártani.

Az észak-amerikai tarajos sül nagyjából 30 ezer tüskével rendelkezik, amelyeket a ragadozók elleni védekezésben használ. A többi tüskés állattal ellentétben ezek a tüskék végükön számos apró, visszahajló horogszerűséggel vannak borítva, amely nagyban növeli védelmi hatékonyságukat. Ennek igazolására a kutatók néhány tüske felületéről óvatosan lereszelték a horgokat, majd megvizsgálták, hogyan hatol be a szövetekbe. A sima felületű változat esetében ötven százalékkal nagyobb erőt kellett kifejteni, mint az állat eredeti tüskéivel ugyanazon eredmény eléréséhez, és a sima verzió elsőre talán meglepőnek tűnő módon jóval nagyobb károkat okozott a szövetben. A visszahajló horgok tehát megkönnyítik a tüske útját, hasonlóan ahhoz, ahogy a fűrészes élű kések is tisztább vágásokat tesznek lehetővé lágyabb anyagok esetében.

Ha egyszer a tarajos sül tüskéje behatolt a szövetbe, a horgok rettentően megnehezítik eltávolítását. A sima tüskék kihúzásához 0,33 Newtonnal kevesebb erőhatás kifejtésére volt szükség, mint a természetes változat esetében. Az aprócska horgok ugyanis gyakorlatilag összekapcsolódnak a szöveti szerkezettel. A kutatók megállapításai szerint a legnagyobb jelentősége ebben a tüske csúcsának legfelső egy milliméterén található horgoknak van.

A szakértők úgy vélik, hogy ezt a szerkezetet különböző orvosi eszközökre adaptálva jóval hatékonyabbá lehetne tenni azokat. Minden olyan területen megfontolandó lehet a használat, ahol arra van szükség, hogy minél kisebb károkat okozva juttassunk be valamit a bőrbe vagy az izmokba, illetve olyan esetekben is, amikor valamit rögzíteni kell a szervezetben. A természet másolása már eddig is számos nagyszerű fejlesztéshez vezetett: a tépőzár elkészítéséhez a bogáncs adta az ötletet, a legmodernebb úszódresszek kifejlesztéséhez pedig a cápák bőrének hidrodinamikai sajátosságait tanulmányozták.

A kutatók már elő is álltak két tarajos sül ihlette prototípussal. Az egyik egy mikroszkopikus horgokkal ellátott injekciós tű, amely nyolcvan százalékkal kisebb erő kifejtésével hatol be bőrbe és az izmokba, mint egy hasonló, de horgok nélküli változat. A másik fejlesztés egy mikroszkopikus tűkkel és horgokkal ellátott tapasz, amely harmincszor erősebben ragaszkodik a teszteléshez használt disznóbőrhöz, mint a hagyományos tapaszok. Ezt érzéstelenítők vagy más hatóanyagok bőrbe juttatására, illetve szövetek egymáshoz rögzítésére használhatják a jövőben. Arról egyelőre keveset tudni, hogyan tervezik komolyabb szöveti károsodás nélkül eltávolítani az izomból a tűt, vagy a bőrről a tapaszt, de egyik lehetőségként az eszközöket (vagy legalábbis azok horgait) biológiailag gyorsan lebomló anyagokból próbálják előállítani, és persze más opciókat is fontolgatnak.