A Gyűrűk Ura mozifilmek után szinte minden magára valamit is adó háztartás és gamer könyvespolca felvértezte magát a trilógia neki tetsző köteteivel. A komolyabban érdeklődők pedig a Hobbit és A szilmarilok egy-egy példánya felé is kacsintgatni kezdtek. De az előbbinél máris felmerült néhány kérdés, ugyanis többféle fordítás is elérhető a mai napig.

Az első magyar kiadás, A Babó címmel, 1975-ben Szobotka Tibor nevéhez kapcsolódik. Ez a fordítás ugyanúgy minőségi munka, mint a többi kötet, ahol pedig a mai olvasó furcsának, más jellegűnek érzi, az amiatt van, hogy a Szobotka fordítás előbb készült, mint ahogyan A Gyűrűk Ura magyar fordítása napvilágot látott volna 1981-ben. Nem véletlen az az érzés olvasás közben, hogy a fordító nem ásta bele magát túlzottan Tolkien világába, és a külföldi kollegák munkájával sem töltött sok időt, pedig az eredeti mű kiadása (1954-55) óta eltelt időben lett volna rá lehetőség. Így viszont nagy (költői) szabadsággal fordította le azokat a kifejezéseket, amelyeket más országokban nem bántottak és így lett a hobbitból babó, Gollamból Nyelem, a drágas(z)ágból szívem szottya és így tovább.

A Magyar Tolkien Társaság munkája és erőfeszítései segítségével alakultak át ezek olyanná, amit ma is ismerünk és Zsákos Bilbó kalandjai – valamint az ebből is trilógiaként elnyújtott, az alaptrilógiánál kevésbé jó megítélésű mozifilmek után egy hobbit életérzés „szimulátort” kapunk a kezünkhöz.

Mivel is kezdődhetne egy nyugis kis kaland, mint karaktergenerálással. A főszereplőnk nemét ugyan nem határozhatjuk meg, de sok féle arc, haj, ruha, testalkat és hasonló közül választhatunk és nagyon fontos, hogy a lábfejünket borító szőrzetet is személyre szabhatjuk. Azt ugyan nem tudtam kideríteni, hogy a hobbitok mennyire férfiasak vagy nőiesek, de a generálás közben azt éreztem, hogy egy „nézőpont kérdése” karakter létrehozására volt a legjobb esélyem, aki igazából bármelyik igényt kielégíti, határozottan viszont nem jelenthető ki, hogy „fiú” vagy „lány” avatárt kattintottunk össze magunknak.  

Érdekes, hogy viszont az NPC-k-nél nincs ilyen gond, ott a leghatározottabban kijön, hogy ki hová tartozik. Érdekes, hogy a főszereplőnél ez nem így van és összességében a párbeszédek és a kalandok szempontjából is mellékes, a legfőbb ismérvünk a nevünk lesz é az, hogy mennyire finom ételt főztünk. Az, hogy bármikor ruhát válthatunk szép dolog, az, hogy kinézetet, az már plasztikai sebészet – vagy egy fantasy világban mágia! – érzetű dolog, de még nevet is válthatunk, akár naponta is, ha úgy gondolnánk és ez máris érdekes kontextusba helyezi a mondást, miszerint új emberként (hobbitként) ébred valaki.

Baywater egy aprócska település valahol a Megyében és tipikus idilli hobbit vidéket képzeljünk el. Erdők, rétek, kis tavak, házikók, rengeteg színes virág, gyümölcsfa, bogyókat termő bokor, békés háziállatok, kacskaringós ösvények ameddig a szem ellát. A Tales of the Shire tényleg „chill szimulátor” a maga nemében, ugyanis a leghúzósabb feladatunk az lesz, hogy mondjuk kibékítsünk két zsörtölődő falusit.

A nagy-nagy kaland pedig oda vezet, hogy új beköltözőként egyfelől azon dolgozunk, hogy beilleszkedjünk, másfelől pedig azon, hogy kis településünk elnyerhesse a falu státuszt. Ehhez naponta többször is be kell járnunk a környéket, kisebb-nagyobb apróságokat intézünk el, eseményeket szervezünk többedmagunkkal és folyamatosan fejlesztgetjük a képességeinket és a környéket.

Lehet, hogy a hobbitok lustának tűnnek és csak az evés érdekli őket, de mi egész nap rohangálni fogunk, ég a kezünk alatt a munka, a gyűjtögetés, főzés, szociális élet és tennivalók mellett a kert gondozására, néha lakberendezésre, horgászatra is jó, ha időt kerítünk. Szóval 5 hobbitra való munka elvégzését (vagy annak nagy részét) bele kell zsúfolnunk napjainkba és ez ugyan tényleg rohanásnak tűnhet, a játék viszont valahogy mégis olyan elfoglaltságként adja át, hogy nem érződik annak. Erre utal az is, hogy két féle módon juthatunk el A pontból B pontba, a szokásos W-t lenyomva tartott sétálással és a Shift lenyomásával egy szökdécselő, vidám sétálással.

A Tales of the Shire komolyan veszi, hogy itt minden és mindenki cuki vagy legalábbis aranyos, a zsörtölődő morcos öreg bácsiról is kiderül, hogy azért van szíve és a legmihasznább hobbit is megtalálja a helyét a faluban idővel. A navigációval kapcsolatban pedig itt találkoztam az utóbbi idők legeredetibb megoldásával: az útvonalat az útjelző táblákra és különféle, a jó irányba mutató faágakra, korlátokra letelepedő madarak jelzik, vagyis organikusan integrált iránymutatást kapunk, ami gyönyörűen beleillik az idilli környezetbe.

A tennivalók hosszú listája nem kap határidőt és alig van olyasmi, ami azt éreztetné velünk, hogy időnyomás alatt vagyunk. Az egyetlen dolog, ami beleszól abba, hogy mit csinálhatunk az az évszakok váltakozása lesz. Értelemszerűen paradicsomot vagy epret nem a tél közepén fogunk vetni, ahogy öntözés nélkül is növögetnek a palántáink, csak legfeljebb lassabban. Ha viszont örömünket leljük a kertészkedésben, akkor nagyon érdekes kombókat rakhatunk össze azzal, hogy melyik növényeket ültetjük egy helyre és azzal is, hogy a gondoskodással jobb minőségű lesz a terményünk.

A játék központi eleme, mondhatni kvintesszenciája viszont a főzés lesz. Az alapanyagok minősége az egy dolog, de a küldetések zömének jutalma egy-egy új recept lesz. Ezen belül a legtöbb alapanyagnak megvan a maga ízkaraktere (édes, csípős, keserű, savanyú, sós) és ezt némi feldolgozással meg is változtathatjuk. Így kerül képbe a szeletelés/aprítás, a serpenyőn átsütés, a pépesítés és hasonló folyamatok, amiket fűszerezéssel, különféle pácolásokkal tovább finomíthatunk.

A végeredményben az étel minősége és ízkaraktere lesz a mérvadó és ehhez sok féle kombó, kísérletezés, gondosan beszerzett alapanyagok kellenek. Így kapcsolódik össze a kertészkedés, a gyűjtögetés és a horgászat, ugyanis amit ott összeszedünk az jó eséllyel a fazékban végzi majd.

Az étel pedig ősidők óta összeköti a közösségeket, ez a hobbitoknál pedig még inkább így van. A közös étkezések pedig az ismerkedés, az ajándékok és az új receptek, díszek, bútorok, csetreszek bezsebelésének tökéletes forrásai és ahogy új helyszíneken, nagyobb társaságokat is vendégül látunk, úgy lesz a nap fénypontja egy ilyen összejövetel.

Közben pedig nem rohan senki sehová, minden megvár, ha egész nap horgászni van kedvünk az is jó, ha a házunkat rendeznénk át, az is belefér – a világ így egy kis falura és a környékére zsugorodik, ami, ha belegondolunk jól eshet egy zsúfolt, zajos, nyüzsgő nap után.