SZUPERGYORS DDR5-ÖS MEMÓRIAMODULOKKAL KÉSZÜL AZ ADATA – 12600 MHZ LESZ A CSÚCS

A magas órajelen üzemelő memóriamodulok érkezésére egy kicsit még várni kell, ezek ugyanis nem az első hullámban érkeznek majd, legalábbis jelenleg úgy tűnik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. aug. 11. 7:50
Szupergyors DDR5-ös memóriamodulokkal készül az ADATA – 12600 MHz lesz a csúcs

Az ADATA az elmúlt napokban egy online rendezvény keretén belül több érdekes terméket is bemutatott, amelyek közül az egyik egy szupergyors külső SSD volt, ahogy arról ebben a hírünkben már be is számoltunk. Rajta kívül néhány érdekes memóriamodul is felbukkant, amelyek különlegessége az, hogy már a DDR5-ös memóriaszabvány köré épülnek.

Az egyik modul egy DDR5-8400 MHz-es megoldás volt, amelyhez hasonlóról már több memóriagyártó is említést tett. Ennél a maximális kapacitás 64 GB lesz, míg az üzemi feszültség mindössze 1,1 V. Ilyen memóriamodulokkal várhatóan viszonylag hamar találkozhatunk kereskedelmi forgalomban is, ám a második modul, amelyről szó esett, már sokkal különlegesebb, többet is kell várni rá.

Galéria megnyitása

A másik memóriamodul esetében már DDR5-12600 MHz-ig terjed majd a memória-órajel, ehhez hasonlót azonban eddig egyetlen vállalat sem jelentett be. Az extrém magas órajel alapján sejthető, hogy ezzel a teljesítményosztállyal már inkább a gamer konfigurációkat, illetve a munkaállomásokat veheti célba a vállalat – utóbbiak számára jól jöhet az ECC támogatás. A maximális effektív órajel eléréséhez persze jó eséllyel nem 1,1 V, hanem akár 1,6 V is szükséges lehet, ahogy az a fenti dián látszik is.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy az XPG családot erősítő szupergyors memóriamodul pontosan mikor jelenik meg, így várható árazása is rejtély. Ugyanígy az sem derült ki, hogy a DDR5-8400 MHz-es memóriamodulokkal kapcsolatban milyen árazásra számíthatunk, megjelenés kapcsán azonban elég valószínű, hogy azok a modulok, amelyek a DDR5-8400 MHz-es, illetve ennél magasabb szintet képviselik, az DDR5-ös modulok első hullámával még nem érkeznek meg.

Ahhoz, hogy kifejezetten magas órajelen ketyegő memórialapkák készülhessenek, a gyártástechnológiának és a chipgyártásnak fokozatosan fejlődnie kell, így egyre jobb képességekkel büszkélkedő lapkák hagyhatják el a gyártósorokat – a korábbi memóriaszabványoknál is ugyanez volt a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
davegen
davegen
2021. aug. 11. 8:43
#1

Épp gépet raknék össze. Érdemes ddr5-re varni vele, vagy 5-6 evig jól elvagyok egy mostani hedt-tel?

Dragon3k
Dragon3k
2021. aug. 12. 9:14

@d.v.d  kipróbáltam én is a gfn-t, engem zavart single esetében is a késleltetés. Hiába a gigabites net, ha a közelünkben nincs szerver, így nálunk a késleltetés addig nem fog javulni, amíg nem lesz közelebbi szerver is.

Vissza az oldal tetejére