Az MIT mérnökei még tavaly kifejlesztettek egy kétoldalú ragasztót, amely gyorsan és szilárdan megtapad a nedves felületeken is, így élő szöveteken is használható. Azt is demonstrálták, hogy a ragasztóval másodpercek alatt le lehet zárni a tüdőn vagy a beleken keletkezett sebeket, és implantátumokat is lehet rögzíteni a segítségével például a szív felszínére.

A ragasztót azóta továbbfejlesztették, és az új változat úgy szedhető le a szövetekről, hogy azokban semmiféle károsodást nem okoz. Így műtét közben egy folyékony oldat alkalmazásával bármikor lehetséges igazítani a tapaszon, illetve ha a seb meggyógyult, az könnyedén és nyom nélkül eltávolítható.

Nedves felszínre ragasztani eleve nagyon nehéz feladat, hiszen az azon található vékony vizes réteg megakadályozza a legtöbb ragasztóanyag megkötését. A probléma megoldásaként biokompatibilis polimerekből a kutatók készítették a ragasztót, köztük a rendkívüli nedvességmegkötő képességgel rendelkező poliakrilsavból, amelyet többek közt a pelenkákban is használnak. Ez az anyag magába szívja a vizet, majd gyorsan gyenge hidrogénkötéseket létesít a felülettel. A ragasztó megerősítése érdekében a poliakrilsavat NHS-észterek közé ágyazták, amely a megszáradt szövet felszíni fehérjéivel tartósabb kötéseket képes kialakítani.

Ezen kötések eredményeként a ragasztó rendkívül erőssé vált, viszont nagyon nehéz volt leszedni, ugyanis a legnagyobb óvatosság mellett is olyan apró sérülések keletkeztek a felszínen, amelyek egyes esetekben súlyos gyulladásos reakciót váltottak ki, megnyújtva a gyógyulási időt.

A következő logikus lépés tehát az volt, hogy a szakértők megoldást keressenek a ragasztó könnyebb eltávolítására. Ehhez egy diszulfid összekötő molekulát adtak az eredeti recepthez, amely az NHS-észterek és a felszíni fehérjék közé ékelődött. Ez a molekula szintén nagyon erős kötéseket eredményezett a ragasztó és a felszín között, de azok a megfelelő vegyszerrel könnyedén felbonthatónak bizonyultak.

A biokompatibilis glutation képes volt könnyen és gyorsan felbontani a kialakult kovalens kötéseket, míg a szintén bevetett nátrium-hidrogén-karbonát a hidrogénkötéseket oldotta fel. A két anyagot sóoldatba keverték a szakértők, és ragasztott felszínre permetezték. A módszerrel 5 percen belül könnyedén leszedhetővé vált a ragasztó, függetlenül attól, hogy előzőleg mennyi ideig volt a szöveten. A technikát többek közt sertésszerveken és különböző szövetmintákon tesztelték, és úgy tűnik, hogy minden környezetben jól működik.

A fejlesztők arra is kitaláltak egy megoldást, hogy hogyan lehet a ragasztót akkor leszedni, ha annak mindkét oldala fedve van, mert például egy implantátumot rögzít a szívre. Erre a célra létrehozták a tapasz egy olyan változatát, amely apró csatornákat tartalmaz. Ha tapasz szélét befújják az oldattal, az a csatornák révén gyorsan átitadódik az oldószerekkel, így perceken belül leválasztható lesz a szervről.