A közönséges vakond látni ugyan alig lát, ellenben sztereóban szagol, legalábbis egy új kutatás eredményei szerint. Az emlősök többsége, így az ember is, látásával és hallásával képes a teret három dimenzióban észlelni, néhány kivételes állat azonban szaglása révén hajtja végre ugyanezt. Ez azt jelenti, hogy orrlyukaik egymástól függetlenül működnek, és eltérő jeleket továbbítanak az agy felé, ahol aztán a beérkező információk alapján kiszámítódik, hogy milyen irányból és távolságból érkezik egy-egy illat. (Egyes elképzelések szerint korlátozott mértékben minden emlős képes lehet erre, csak a többi érzékszerv használata mellett nem nagyon kerül sor ezen képesség kiaknázására.)
Korábban már bebizonyosodott, hogy patkányokat meg lehet arra tanítani, hogy megkülönböztessék, balról vagy jobbról jön-e egy adott szag, egy amerikai kutatás azonban most fényt derített arra, hogy a vakondok mindennapi életük során is aktívan használják ezen képességüket. Kenneth Catania eredményei alapján az állatok a szagforrás pontos térbeli behatárolása révén találják meg táplálékukat.
A Vanderbilt Egyetem kutatója elmondta, hogy a kezdetek kezdetén nagyon szkeptikus volt, nem gondolta, hogy lehetséges a szaglást ilyen módon „térbelivé” tenni, mivel az orrlyukak annyira közel helyezkednek el egymáshoz. Egyik kísérletében Catania egy körkörös kamrába engedett egy vakondot, a fal tövében pedig egy véletlenszerűen kiválasztott pontra gilisztadarabokat helyezett el. Ezt követően átmenetileg lezárta a terem légterét, így a légnyomás változásait figyelve nyomon tudta követni az állat szippantásait.
A kamrába belépő vakond rögtön beleszagolt a levegőbe, majd kevesebb, mint öt másodperc vizsgálódás után nyílegyenes vonalban a táplálék felé indult. (Az állat ugyanakkor a legtöbb emlőshöz hasonló módon haladás közben folyamatosan vizsgálta a szagok intenzitásában bekövetkező változásokat, és az illat erősödésének irányába tartott.) Egy másik kísérlet során a szakértő egy aprócska dugóval blokkolta az állatok egyik orrlyukát. Amikor a jobb oldali lyuk volt lezárva, vakondok következetesen „balra húztak”, amikor pedig a bal oldali, akkor túlzottan jobbra kötöttek ki a táplálékhoz képest.
Ezek az eredmények megdöbbentő egyezést mutatnak egy 1979-es felmérés eredményeivel, amelynek során gyöngybaglyok hallását vizsgálták. Az egyik fül blokkolása a madarak esetében is nagyon hasonló zavarokat okozott a hangforrás helyének megítélésében.
Catania egy olyan kísérletet is megvalósított, amelynek során a vakondok orrlyukaiba apró csöveket vezetett, ezeket pedig kívül keresztezte, vagyis a jobb oldalról érkező szagok a bal oldali orrlyukba kerültek, és fordítva. Az összezavarodott állatok fel-alá járkálva keresték, és csak jóval hosszabb idő alatt voltak képesek megtalálni a gilisztát, mint normál esetben. Idővel persze mindig ráakadtak az élelemre, a szakértő szerint ennek az lehet az oka, hogy nem kizárólag sztereó szaglásukra támaszkodnak a keresésben.
