Az előző negyedéves pénzügyi jelentés kapcsán már lehetett néhány információmorzsát hallani arról, hogy a vállalat egy új ODM-stratégiával próbálkozik. Ennek eredményeként a cég talán képes lesz újra profitot elérni, de nem biztos, hogy a mobilok minősége nem fog tovább csökkenni.

Az nem új információ, hogy az LG negyedévről negyedévre folyamatosan kénytelen veszteséget elkönyvelni a mobilos üzletág esetében. Legutóbb 124,9 millió dolláros mínuszról számolhatott be a vállalat, miután 1,28 milliárd dolláros bruttó bevételt kalapozott össze. Kiemelendő, hogy a cég képes volt javítani, mivel a mostani vesztessége 22%-kal kevesebb lett, mint az egy évvel korábbi. És ezt már részben azzal érte el, hogy a saját mobiljait nem magának készítette.

Galéria megnyitása

Eredetileg az LG minden okostelefont házon belül gyártott, aminek semmilyen akadálya nem volt, miután a tudás és az eszköz is a birtokában volt. Az utóbbi időben viszont a vállalat stratégiát váltott. Immáron eléggé jelentős azoknak az eszközöknek az aránya a palettán, amik ODM partnertől származnak, és nem a vállalat szakemberei tervezők, gyártották őket.

Egyelőre az olcsóbb mobiloknak az esetében áll át az LG az ODM (Original Design Manufacture) készülékeknek a terjesztésére. Az olyan különlegességek, mint az LG Velvet vagy az LG Wing, még a dél-koreai szakemberek keze nyomán született meg, és ezeknek a termékvonalaknak a gondozása szerencsére fel sem merül az ODM-stratégia esetében. Az olyan „kevésbé releváns” termékeknél lehet ezzel számolni, mint az LG K széria vagy Q széria különböző tagjai.

Az LG Mobile esetébe a legfontosabb cél most az, hogy végre kirántsa a cég vezetése a folyamatos vesztességből a részleget. Nem kevesebb mint 22 hónapon keresztül folyamatosan negatív mérleget produkált a mobilos divízió, így érthető, hogy ezt az LG a legkevésbé sem nézte jó szemmel, így drasztikus lépésre volt szükség. Egykor az LG Mobile még a legnagyobb cégekkel volt versenyben, ma pedig már egyre közelebb van a top 10-es lista alsó pereméhez.

Galéria megnyitása

A kiszervezéssel persze nehéz lesz a cégnek növelnie a népszerűségét, de amennyiben a stabil pénzügyi helyzetet meg tudná teremteni a vállalat, újra többet tudna küldeni például kutatásra és fejlesztésre. A Sony is hasonló tervekre törekedik, de a japánoknak eszük ágában nincs ODM-hez fordulni, és ennek eredményeként annyira szűk lett a kínálatuk, hogy lassan már keresve sem lehet a boltokban Xperiákat találni.

Az ODM-stratégia egyébként nem feltétlenül vezet a minőség csökkenéséhez, szóval azért van némi esély arra, hogy az LG képes lesz majd úgy változtatni a termékkínálatán, hogy abból az egyszerű felhasználók semmilyen negatívumot nem tapasztalnak. Vannak a piacon olyan sikeres márkák, amik ODM-re támaszkodva menetelnek előre, sőt mi több, már a Samsung kínálatában is több ilyen modell található.

Viszont ettől függetlenül az mindenképpen elkeserítő, hogy így biztosan egyre kevesebb lesz majd az egyedi fejlesztés a piacon, és tovább szaporodnak az egy kaptafára szabott mobilok. Napjainkban az ODM-ek által előállított okostelefonok – a különböző márkajelzések alatt – brutális mennyiségben fogynak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2020. dec. 9. 8:32
#3

Nekem az a fura, hogy az LG egy igazi tech óriás, rengeteg féle készüléket gyárt, le tud tenni az asztalra csúcs kategóriát is bőven, akkor hogy nem képesek belőni egy piaci részt amin érvényesülni tudnak? ha nem megy a flagship gyártás, akkor dobjanak ki jó árú középkategóriás telót és vinni fogják mint a cukrot.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 9. 13:32

@rfj1989 Mert a piac nem ugy müködik, hogy le rakom a csucs kategoriát és én vagyok a topon.

A miőség/ár számít. Ha le tud rakni csucs kategoriás telefont versenyképes áron, akkor fogja venni a nép. Ugyan igy alsóbb szegmensben, versenyképes áron kell árulni ahhoz, hogy vegyék.

Arról nem bezsévle, hogy az LG elégé noname brand szempontból. AZ apple az egy márka. A samsung is egy márka (a szegény emberek márkája), de az LG nem a telefonjairól hires így kb. a Kínai noname telefonokkal van egy aktegóriában, csak épp jóval drágább.

Az a baj, hogy az efféle sonny, LG meg nokia elégé elvoltak szálva maguktól... beképzelten azt hitték, hogy hát ök a nagy techoriások, az ö telefonjuk megéri a felárat a semmire, azt jöttek a Kínai nonamek, és letarolták a piacot...

Egyedül a samsung kapcsolt, hogy figyelni kéne az árrésre a szegény emberek szegmensében, bar versenyképesnek az se mondható, azt inkább azok veszik, akiknek nincs pénzük ájfonra, de a samsung mégse Kínai, szal így is menőnek érzik magukat.

Egyébként meg az ilyen sokmindent gyártók techoriások azok "jack of all trades, master of none". Oké, hogy minden szart gyártanak, csak a minőségük kárára megy. Nyilván befektetés szempontjából a diverzifikálás előnyös, mert ha az egyik szegmens meghal, nem fog az egész cég bedölni, ami látható is, mert annak ellenére, hogy égeti a pénzt, nincs csődközelben az LG. Ha az apple produkált volna két iylen évet a mobil piacon, már felszámolták volna...

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 9. 0:36
#2

Az LG maradjon a bojlerek gyártásánál, ahhoz értenek, telefon gyártás sose ment nekik.

tomchee
tomchee
2020. dec. 8. 19:51
#1

Levén ők is meg a sony is, középszerű telefonokat adnak el ,kókány rendszerrel, de drágán, így nincs min csodálkozni.

AnálisMajális
AnálisMajális
2020. dec. 9. 0:20

@tomchee azt se felejtsük el, hogy a népnek csak mobil kell. Nem különlegesen nyitható, nem amoledes, nem uber kamerás, stb. Csak egy mobil, olcsón, ha nem gond. Az se baj, ha fürge és nem kullantja össze magát pár hét alatt.

Vissza az oldal tetejére