A Merkúr a Naphoz legközelebbi bolygó, de sok bolygó még ennél is közelebb kering a csillagához. Ezek egyike a WASP-107b, egy szuperneptunusz (kb. kétszer akkora tömegű, mint a Neptunusz, vagyis kb. 30 földtömegű), amely egy tőlünk kb. 200 fényévre lévő csillag körül kering, mindössze csak 8 millió kilométer távolságra. A Merkúr ennél körülbelül tízszer kering távolabb a Naptól.

A körülményekből adódóan a bolygó nagyon forró, annyira, hogy fel van puffadva. Annyira sok hőt vesz fel a csillagtól, hogy légköre kitágult, mint egy lufi, így bár a tömege csak körülbelül huszada a Jupiterének, a puffadt légköre miatt nagyjából ugyanakkora átmérőjű, mint az óriásbolygó.

És mint nemrégiben kiderült, a puffadás olyan mértékű, hogy a légköre tetemesen szivárog az űrbe. A szakértők a James Webb űrtávcső segítségével figyelték meg a bolygót, amikor pályáján közvetlenül az űreszköz csillaga között haladt el, átmenetileg kitakarva annak fénye egy részét. Ilyenkor nemcsak a bolygó takarja ki a csillag fényét, hanem a légköre is elnyeli a csillagfény egy részét. Ennek eredményeként a színképet vizsgálva meg lehet állapítani, hogy milyen gázok vannak jelen a légkörben, mivel a különböző elemek és molekulák eltérő hullámhosszú fényt nyelnek el.

Amikor ezt az átvonulást 1,08 mikron hullámhosszon, az infravörös tartományban figyelték meg, ahol a hélium abszorbeálja a fényt, valami nagyon érdekeset láttak a kutatók: az abszorpció jóval azelőtt megkezdődött, hogy a bolygó ténylegesen átvonult volna, és azután is folytatódott, hogy a bolygó átvonulása befejeződött. Más szavakkal, a bolygó hatalmas mennyiségű héliumot bocsát ki az űrbe, amely így körülveszi a bolygót.

A WASP-107b-t körülvevő gázburok valószínűleg több tízszer nagyobb, mint maga a bolygó légköröstül. A csillagászok számításai szerint a héliumveszteség mértéke körülbelül egymillió tonna másodpercenként. Ez első hallásra nagyon soknak tűnik, de valójában a bolygó tömegének csak egy apró töredéke, és nagyon sokáig veszíthet anyagot ilyen ütemben anélkül, hogy jelentősen csökkenne a tömege (egymilliárd év alatt körülbelül a Föld tömegének megfelelő mennyiséget veszít).

A kutatók a bolygó légkörében vízgőz, szén-dioxid és más gázok jelenlétére utaló bizonyítékokat is találtak. Mindent összegezve egyértelműnek tűnik, hogy a bolygó sokkal távolabb alakult ki a csillagától, ahol a bolygóképződés során könnyebben rendelkezésre állnak a nehezebb elemek, majd később vándorolt befelé mostani pályájára. Ez úgy történhetett, hogy a bolygó gravitációs kölcsönhatásba lépett a még kialakulóban lévő csillag körül keringő anyagkoronggal. A szakértők szerint ez gyakori jelenség lehet az olyan exobolygóknál, amelyek ilyen közel kötnek ki csillagukhoz. A WASP-107b-vel kapcsolatos kutatások segítenek a csillagászoknak megérteni, hogyan alakulnak ki ezek a bolygók, és mi történik velük később.