Az Apple idén négy felsőkategóriás mobilt dob piacra, és ezek kettő lépcsőben kerülnek a boltokba. Az első hullámmal az iPhone 12 és a 12 Pro okostelefonok már forgalomba kerültek, és máris többen felboncolták a készülékeket. Az iFixit is darabjaira szedte a termékeket, és kiderült, hogy igazából ennél hasonlóbb nem is igazán lehetne a kép eszköz.
Az iPhone 12 széria négy tagjából a kettő egymáshoz legközelebb álló modell futott be első körben, ezek már egyébként is ismerős méretben születtek meg. Az iPhone 12 és a 12 Pro ugyanúgy 6,1 hüvelykes, mint az iPhone 11 volt, előtte pedig az iPhone XR, tehát ezt a dizájnt az Apple hosszú ideje finomíthatta. Az iPhone 12 Pro Max viszont már 6,7 colos lesz, az iPhone 12 mini pedig mindössze 5,4 hüvelykes átlóval bír majd.
A cupertinóiak általában jól megfontoltan szokták tervezni az okostelefonjaikat, és ez bizony különösen igaz az iPhone 12 és 12 Pro párosra. Ezeket a vállalat jóformán teljesen egyformára szabta nemcsak kívül, hanem belül is. Csak annyi különbséget lehet felfedezni a mobilok között, hogy vannak olyan komponensek, amelyek a szimpla iPhone 12-ből hiányoznak, miközben az iPhone 12 Próban megvannak.
Az olcsóbb okostelefon nem rendelkezik LiDAR szenzorral, ami az esti fotózás során jelentősen képes felgyorsítani az élesség állítását, és más téren is segíti a képalkotást, valamint nincs zoomolásra alkalmas kamerája sem az iPhone 12 modellnek.
Ezeknek a helyére az iPhone 12 esetében kerülhettek volna más komponensek, de az Apple szimpla műanyag helykitöltőket tett a burkolat alá. A kamerák csatlakozói is csak üresen maradtak az alaplapon, azoknak a helye ugyanúgy biztosított.
Az azonos méretű iPhone 12 készülékeknek ez alapján a legtöbb komponense akár fel is cserélhető, ami az Apple számára a gyártást és az alkatrész utánpótlást is lényegesen egyszerűbbé teszi. Érdekes módon még a kijelzőket is fel lehet cserélni, pedig az iPhone 12 Pro képernyője elvileg magasabb fényerőre képes általános használat mellett.
Kiderült a szétszedések során, hogy a Snapdragon X55 hálózati modemet alkalmazza a gyártó, pont, mint a legtöbb androidos csúcsmobil is, tehát nem kapott külön fejlesztést a Qualcommtól az Apple.
Az iFixit kiemelte, hogy a hangszóró beépítésén a tervezők módosítottak, így azt már egyszerűbben lehet majd cserélni, mint a korábbi években lehetett. Nincs már itt a megszokottól eltérő akkumulátordizájn sem, az L-alakú telep helyét egy szimpla akkutömb vette át, ami egyetlen cellából épül fel. Ezzel a vállalat valószínűleg csökkentette a költségeket.
A mobilok ugyanazt a 2815 milliamperórás kapacitású akkumulátort használják, ilyen téren nem tesz különbséget a gyártó, és tekintve, hogy ugyanolyan vastagok is az okostelefonok, erre nem is igazán van lehetősége. A hátlapon mindkét szerkezetnek ott figyel a vezeték nélküli töltést lehetővé tevő tekercs, és körülötte az a gyűrű, ami a MagSafe technológiának a támogatásáról gondoskodik, és több mint egy tucatnyi mágnest használ a biztos rögzítéshez.
Az iFixit pontozni is szokta a szétszedés végén az adott eszközöknek a javíthatóságát, és az iPhone-ok ebből a szempontból nem szerepeltek túl fényesen. A tapasztalt szakemberek arra jutottak, hogy viszonylag nehezen lehet javítani az iPhone 12 széria első két tagját, 10-ből csak 6 pontot kaptak. Érdekesség ebből a szempontból, hogy a hátlap cseréjéhez például az egész mobilt szét kell bontani, márpedig azért az nem ritka, hogy egy üvegből készült hátlap eltörik.