A Google folyamatosan fejleszti az Android operációs rendszert és ez már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Most pedig megtudhattuk azt, hogy hamarosan mindennemű támogatást megvon azoknál az eszközöknél, amiken közel 10 éves rendszer fut. Egyszerűen nem lehet majd használni a cég szolgáltatásait.

Az Android 2.3.7, vagyis a Gingerbead el lesz tiltva a Google bejelentkezéstől. Egész egyszerűen nem tudnak majd a készülékekről belépni az emberek a Google-fiókba, ebből eredően pedig nem tudnak majd használni olyan kulcsfontosságú funkciókat sem, mint a szinkronizált névjegyek elérése. Legalább az Android 3.0 (Honeycomb) rendszerre lesz szüksége a felhasználóknak ahhoz, hogy a régi eszközüket tovább tudják használni.

A Google nem számolt be arról hivatalosan, hogy megszűnik a támogatás, egy támogatási dokumentumban bukkantak rá az információra. Eszerint szeptember 27-étől lesz elvágva minden fonal a Google és a korábban megjelent Android kiadás között. Ettől kezdve elérhetetlenné válik a Gmail és a Google Naptár mellett például a Google Térkép, de még a YouTube is.

Galéria megnyitása

Ma már több mint 3 milliárd androidos készülék van használatban globálisan, de ez a változás igazából nagyon keveseket érinthet majd. Az Android 2.3.7 vagy annál régebbi kiadás szerencsére ma már tényleg csak elvétve van jelen, marginális hatása lesz ennek a módosításnak a felhasználói bázisra nézve.

Ugyanakkor nem tudjuk azt, hogy egyáltalán mi szükség van egy ilyen lépésre, hiszen a támogatással a Google minden bizonnyal már semmit nem foglalkozott, nem került erőforrásba. Esetleg néhány idős tulajdonosnál lehet még életben ilyen szerkezet, vagy olyan területeken bukkanhatnak még fel Gingerbreadet futtató szerkezetek, mint például Afrikában, ahol a régi eszközöknek az életben tartását nagyon magas szinten művelik az emberek.

Meg kell azt említeni, hogy a Google az alkalmazásokból történő bejelentkezéseket fogja leállítani. Mit jelent ez? Nos, arról van szó, hogy a telepített kliensappokból valóban nem lehet majd megnézni például a leveleket, de böngészőn keresztül még lehetőség lesz a belépésre. Tehát például egy öreg eszközön futó Opera Mini webböngészővel még át lehet vészelni kisebb-nagyobb kellemetlenségek mellett a további használatot.

Galéria megnyitása

Lehetnek még olyan mobilok is használatban, amik az Android 2.3.7-tel jelentek meg és frissíthetőek voltak egy újabb Android kiadásra, de a mai napig nem telepítették rájuk a frissebb környezetet. Ilyen esetben a Google azt javasolja, hogy amennyiben továbbra is szükség van a készülékre, mindenképpen végezzék el a frissítést azon. Hozzátesszük, hogy annak idején sokan azért nem telepítették az újabb rendszereket az Android 2.3.7-et futtató gépekre, mert azok már akkor is annyira gyengének számítottak, hogy egy újabb rendszerrel már eleve nagyon sokat lassultak volna.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
adampeter
adampeter
2021. aug. 8. 18:06
#6

"Ugyanakkor nem tudjuk azt, hogy egyáltalán mi szükség van egy ilyen lépésre, hiszen a támogatással a Google minden bizonnyal már semmit nem foglalkozott, nem került erőforrásba." - hát pedig de. Például legalább a most megszűnő szolgáltatások működőképességét tesztelték folyamatosan.

visor261
visor261
2021. aug. 3. 23:16
#5

Ez egy olyan húzás volt a google-től mint a rugjunk bele a döglött lóba "nagyon keveseket érinthet majd". Szóval ahelyett hogy normális dolgokra fordítanák az erőforrásaikat ugyan azt kezdik el mint a picipuha.

Sőt a legjobb aminek örültem volna az egy hasonló húzás lett volna mint amit a google music-kel csináltak: kiadni egy frissítést amivel használhatatlanná teszik. És ha megtudnák azt oldani hogy kissebb legyen a mérete az lenne a legideálisabb. Bár tudom hogy ez nagyon nehezen menne nekik, mert komoly tudás kell ahoz hogy megnöveljék a verziószámot és kivegyenek belőle minent.(Igen ez nagy örömet okozna nekem mivel az alkalmazás eltávolítása lehetetlen feladat ezért is rakták bele a google music frissítésbe az elrejtés funkciót :D)

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 3. 20:38
#4

" kulcsfontosságú funkciókat sem, mint a szinkronizált névjegyek elérése" hat tényleg nagyon kulcsfontoságu, életembe 1szer nem használtam, de biztos az, nagy vezsteseg a vilagnak mondhatni.

Bihus
Bihus
2021. aug. 6. 16:01

@PARASZT attól még, hogy te antiszociális vagy, és nem beszélsz senkivel, ez nem mindenkire igaz.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2021. aug. 3. 17:58
#3

Kezdjük ott, hogy nem használok Google vackokat. TWRP, Magisk Manager, LineageOS stb. a nyerő...
Segítség az elkezdéshez: https://twrp.me/

HaosKitsune
HaosKitsune
2021. aug. 3. 20:11

@j0ttemlukra  Google services framework én se tartom létszükségletnek de nem értem hogy ha elakarom távolitani akkor miért kénne custom bootloaderel és custom OSt felrakni a telefonomra (Ami drágább készülékek esetén nem is minden megy rajtuk rendben) ahelyett hogy letiltanám a google kacatjait és felraknám an Amazon Appstoret vagy Huawei App Gallery-t.

De ha eleve olyan jó teljesitményü telefont akarnák amin nincs Google services egyeltalán akkor egyszerüen Huawei-t vennék nem TWRPel és custom OS feltelepitésel bóhockodnák és azt sem értem hogy attól hogy nem használsz Google vackokat miért akarod ráeröltetni a google-mentes vackokat olyanokra akik egyértelmüen használják.

Levy_Szh
Levy_Szh
2021. aug. 3. 15:06
#2

Van még olyan készülék ami android2-őt használ ???

Volt egy régi kis telefonom Galaxy Young azis már android4.1      5 v 6 éve azért cseréltem le mert 1 db vibert nem lehetett rá feltenni mert egyből tele .. nincs szabad hely! ( mármint nem tudott frissíteni mert nincs hely letőlteni a frissítést , letöröltem a viber nesze így lesz helyed erre letőlti majd nincs hely telepíteni .... )  Ezután akkor egy még régebbi android2-es telefon egyáltalán hogyan müködne ?? Hacsak nem tényleg telefon és semmi más.

fszkivan2
fszkivan2
2021. aug. 4. 10:40

@visor261  Téves. Az android régen csak a rendszermemóriára telepített, az SD-kártya csak a felhasználói adatokat tárolta. Ha jól emlékszem, az android 6 hozta be, hogy valóban lehetett telepíteni a külső tárolóra.

expander
expander
2021. aug. 3. 10:59
#1

Helyes...

Vissza az oldal tetejére