Egy csillagászcsoport a Hubble űrtávcsővel akart megfigyelni egy üstököst. Meg is kapták erre az időt, de amikor el akarták végezni az észleléseket, kiderült, hogy bizonyos korlátozások miatt lehetetlen a keringő obszervatóriummal megfigyelni a kívánt objektumot. Így új célpontot kerestek, a C/2025 K1 (ATLAS) üstököst, és a választás a vártnál is sikeresebbnek bizonyult. Amikor ugyanis kézhez kapták a megfigyelési adatokat, nagy meglepetésükre azt látták, hogy az üstökös legalább öt darabra tört szét.

A felvételeket egy napos különbségekkel készítették 2025. november 8–10. között. A csillagászok arra számítottak, hogy egyetlen magot látnak majd, de ehelyett megdöbbenve tapasztalták, hogy az több darabban van. A változás napról napra is nyilvánvaló volt. Az első napon még négy darab látszott, de a második megfigyeléskor a legfényesebb darab kettészakadt, a harmadikra pedig az egyik fragmentum elhalványult.

Az üstökösök alapvetően kövekből és porból álló csomók, amelyeket jég (például fagyott víz, szén-dioxid és más anyagok) tart össze. Amikor a Nap közelébe kerülnek, a szilárd magban lévő jég gázzá alakul (ez a szublimáció), létrehozva a magot körülvevő homályos légkört, a kómát és a hosszú farkot, a csóvát. De mivel a jég a ragasztó, amely a magot összetartja, amikor szublimálódik, szikladarabok szabadulhatnak el. Néha pedig, amikor egy üstökös túl közel kerül a Naphoz, annyi jég tűnik el, hogy a mag gyakorlatilag szétesik. Ez általában a napközelségnél vagy annak közelében történik, amikor az üstökös a legközelebb van csillagunkhoz. Ebben az esetben a K1 körülbelül egy hónappal lépte túl ezt a pontot, és körülbelül a Merkúr pályájának megfelelő távolságra volt, amikor szétesett, ahol még mindig intenzív hőnek volt kitéve.

Az égitest másik érdekessége, hogy egy hiperbolikus üstökösről van szó. Ez azt jelenti, hogy pályája hiperbolát formáz, vagyis túl gyorsan mozog ahhoz, hogy a Nap gravitációja megtartsa, így kirepül a csillagközi térbe. Valószínűleg több milliárd éve kering a Nap körül, de nemrégiben olyan lökést kapott, ami elég sebességet adott neki, hogy átlépje a szökési sebességet.

Egy ilyen a véletlen megfigyelés nagyon hasznos lehet. A Hubble általában csak jóval az esemény megtörténte után látja a széteső üstökösöket, mivel eltart egy ideig, amíg a távcsövet új célpontra tudják irányítani. Ebben az esetben viszont az üstökös mindössze pár nappal korábban kezdett szétesni, így az időzítés tökéletes volt. Még felfényléseket is láttak, amelyek a széteséssel társulnak, ahogy a felszín alatti fényesebb jég napvilágra kerül, illetve a hirtelen felszabaduló nagy mennyiségű por több napfényt tükröz vissza.

Az üstökös anyagában egyébként sokkal kevesebb szén van, mint a legtöbb naprendszerbeli üstökösben. Ez azért érdekes, mivel alacsony széntartalmat általában csillagközi üstökösöknél szoktak látni. A hiperbolikus pálya és ez a tény lehetségessé teszi, hogy az égitest eredetileg egy másik csillag körül keringett, onnan kilökődött, és azóta a csillagok közötti térben vándorol. Ugyanakkor furcsa, hogy a pályája nem szuperhiperbolikus, ami várható lenne ilyen esetekben. Bár az is tény, hogy eddig mindössze három ilyen csillagközi látogatót azonosítottunk biztosan, így nincs sok adatunk arról, hogy valójában hogyan viselkednek.

Összességében azonban a megfigyelések nagyon fontosak. Egy üstököst kitörés és szétesés közben látva a szakértők felfedhetik, milyen a belseje, és ha ez valóban egy csillagközi üstökös, az adatok még inkább izgalmasak lesznek.