Ebben az évben a Föld erőművei, mezőgazdasági telepei és járművei közel 37 milliárd tonna szén-dioxidot fognak a légkörbe juttatni. A gáz pedig csapdába ejtve a Nap infravörös sugárzását tovább melegíti a bolygót, amely már most is 0,85 °C-kal melegebb, mint az előző évszázadi átlaghőmérséklet volt. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának és az El Niñónak köszönhetően az előrejelzések szerint 2016 messze a legforróbb évnek ígérkezik, mióta nyomon követik a hőmérsékleti változásokat.

Jelentősen javulhatna a helyzet (de legalábbis nem romlana olyan gyorsan), ha lenne valami mód a szén-dioxid tartós eltávolítására az atmoszférából. Erre az egyik módszert a széndioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) jelenti a gázt kibocsátó létesítményekben. A CCS keretében a szén-dioxidot a Föld mélyébe temetik, a módszer azonban meglehetősen drága, és semmi garancia nincs arra, hogy a gáz hosszabb távon a helyén marad. A sziklatárolókon keletkező legkisebb repedés is elég lehet a szivárgáshoz, ami semmissé teheti a korábbi erőfeszítéseket. Ráadásul a fúrás maga is jelentős széndioxid-kibocsátással jár, így a módszer több szempontból sem nevezhető ideálisnak.

Egy ettől némileg eltérő megoldást kínál fel lehetőségként egy, a Science oldalain most megjelent tanulmány. Juerg Matter, a Southamptoni Egyetem kutatói és kollégái ugyanis rájöttek, hogy ha megfelelő kőzetbe injektálják a szén-dioxidot, az könnyedén stabil karbonátásványokká, kalcittá és magnezitté alakítható át. Az ilyen módon tárolt szén-dioxid pedig elviekben mindaddig a földben marad, amíg valamilyen hatásra fel nem oldódik a kőzet.

Matter ötletét, a CarbFix-et 2009 óta Izlandon tesztelik, ahol bőven akad olyan vulkanikus kőzetekből, amelyek létfontosságúak a folyamathoz. A bazalt ugyanis tele van olyan anyagokkal, amelyek gyorsan reakcióba lépnek a szén-dioxiddal. A folyamat természetes körülmények között is lezajlik, és a légköri szén-dioxid szintjét csökkentő fontos geológiai folyamatok egyike, bár ilyenkor jóval lassabban történik az ásványképződés, mint Matter módszere során.

Ebből a forrásból gyűjtöttek össze 175 tonnát a kutatók, összekeverték egy enyhén radioaktív nyomkövetővel, majd vízbe oldották a gázt és egy fél kilométer mélyen fekvő bazaltrétegbe pumpálták. Ezt követően egy sor megfigyelő kúton keresztül monitorozták, hogy mi történik a keverékkel. A kísérlet jobban sikerült mint várták, hiszen kevesebb mint két év alatt a szén-dioxid 95 százaléka stabil ásvánnyá vált.

A következő fázisban már a szűretlen gázt injektálták a kőzetbe. Miután a felmerülő technikai problémákat sikerült orvosolni, ez a verzió szintén várakozásokon felül sikerült. A dihidrogén-szulfid elreagált a bazaltban lévő vassal, és piritek képződtek, így a jövőben ezen módszer alkalmazásánál a kimenő gázok szűrésére se lesz szükség. Az eredmények kellően meggyőzőek voltak ahhoz, hogy Reykjavík egyik nagyobb erőműve is beszálljon a projektbe, egy átfogóbb tesztet téve lehetővé. Ennek keretében aztán közel 10 ezer tonna szén-dioxidot és 7300 tonna dihidrogén-szulfidot mineralizáltak.

Az egyelőre persze kérdéses, hogy a széntüzelésű erőművek kimenő gázainak eltemetéséhez kellően hatékony lesz-e a módszer. Ezekben ráadásul dihidrogén-szulfid helyett kén-dioxid van, amelyet lehetséges, hogy mindenképpen ki kell szűrni. A másik problémát az okozhatja, hogy a tároláshoz nagy mennyiségű bazalt kell, amelyből ugyan bőven akad a Földön, de többségében az óceáni aljzatban. Az eredmények alapján azonban egyértelműen úgy tűnik, hogy ezt a módszert érdemes lehet alaposabban tanulmányozni és tesztelni.