A C. eleganst apró teste és egyszerű idegrendszere ellenére komplex viselkedések jellemzik. Képes szagolni, ízlelni, tapintani, a hőmérsékletet detektálni, és megszökni a kék fény elől. Bár a szakértők korábban azt hitték, hogy a fonálférgek ezen faja elsősorban a talaj mélyét preferálja, az utóbbi évek kutatásaiból kiderült, hogy inkább a felszíni komposztrétegeket kedveli, ahol némi napfény is éri. Ehhez viszont szüksége van némi fényérzékelő és színlátó képességre, ami elsőre problémásnak tűnhet, hiszen az állatnak nincs szeme és legjobb tudásunk szerint egyéb fényérzékeny receptorokkal sem rendelkezik.

Pedig valamiféle látás fontos számára, mivel a lebomló hulladékok néhány veszélyes baktériumfajnak is otthont adnak. Ilyen például a Pseudomonas aeruginosa, amely jellegzetes, kék színű méreganyagot bocsát ki. Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a férgek egy bizonyos mennyiség felett képesek azonosítani és elkerülni ezeket a baktériumokat, az azonban mostanáig rejtély volt, hogy ezt mi alapján teszik.

Dipon Ghosh, az MIT kutatója pár előzetes vizsgálat után gyanítani kezdte, hogy esetleg a méreg színének is szerepe lehet az azonosításban. Ezt megerősítette, hogy a férgek nagyobb eséllyel kerülik el a mérget, ha környezetük fehér fénnyel van megvilágítva. Az alaposabb vizsgálatok érdekében Ghosh egy ártalmatlan kék oldattal helyettesítette a mérget, illetve a toxin színtelen változatát is kipróbálta a férgek környezetében. Önmagában egyik anyagot sem kerülték el az állatok, az együttes benyomásra viszont menekültek a méregtől. Ez azt sugallja, hogy a férgek a méreg toxicitására és színére egyaránt reagálnak, így azonosítva a tényleg kerülendő baktériumokat. Ez a viselkedés ráadásul csak fehér fénnyel való megvilágításnál áll fenn.

A jelenség további tanulmányozása érdekében Ghosh a megvilágítással is kísérletezni kezdett: kék és sárga LED-ekkel világította meg a környezetet, különböző arányokban alkalmazva a megvilágításnál a rövidebb és hosszabb hullámhosszakat. Meglepetésére a férgek csak bizonyos kék-sárga arányok esetében reagáltak a méreg jelenlétére.

Amikor tovább folytatta a vizsgálatokat, az is kiderült, hogy a laborban általában használt C. elegans sokkal kevésbé érzékeny a hullámhossz-arányokra (és velük a veszélyes színekre), mint a fonálférgek vad törzsei. Ghosh ennek nyomán tanulmányozni kezdte a törzsek közti genetikai eltéréseket, és két olyan gént is azonosított (jkk-1 és lec-3), amelyeknek köze lehet a színfüggő táplálkozási és elkerülési viselkedéshez. A két génről eddig azt lehetett tudni, hogy amellett, hogy sok egyéb funkcióban is szerepet játszanak, fontos szerepük van a káros ultraibolya fénnyel kapcsolatos sejtszintű stresszreakciókban.

Hogy pontosan hogyan érzékelik a férgek a környező fényeket és színeket, az továbbra sem világos, és további kutatásokat igényel, de az egyértelműnek tűnik, hogy valahogy képesek detektálni és elkerülni a színes méreganyagokat, és ezt valamiféle eddig ismeretlen módon teszik.