Szegénység és tudomány

Hogyan lehet objektíven mérni a globális szegénységet? És hogyan lehet tudományos eszközöket felhasználva javítani a helyzeten? Az idei év közgazdaságtani Nobel-díjazottjai, Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer innovatív kutatási módszereikkel alapvető szerepet játszottak abban, hogy ezen kérdéseket elkezdjük megválaszolni.

Szegénység és tudomány

Az utóbbi két évtizedben vitathatatlanul javult az életszínvonal a Föld szinte minden részén. Az egy főre eső GPD mennyisége 1995–2018 között a duplájára nőtt a világ legszegényebb országaiban, a gyermekhalandóság relatív aránya pedig ez idő alatt felére csökkent, miközben a közoktatásban részt vevő gyerekek aránya 56-ről 80 százalékra növekedett.

A kétségtelen fejlődés ellenére azonban még mindig van tennivaló. Bolygónkon több mint 700 millióan élnek anyagi nyomorban, és minden évben 5 millió gyerek hal bele viszonylag könnyen és olcsón megelőzhető, vagy gyógyítható betegségekbe, még mielőtt betöltené az ötödik életévét. És a világ gyerekeinek fele még napjainkban is úgy hagyja ott az iskolapadot (ha egyáltalán eljutott oda), hogy nem tanul meg rendesen olvasni, vagy alapvető matematikai műveleteket elvégezni.

A globális szegénység csökkentéséhez azonban először is fel kell mérni a helyzetet, hogy azonosítani lehessen a lehető leghatásosabb intézkedéseket. Az idei év közgazdasági díjazottjai pedig pontosan ezt tették:

megmutatták, hogy szegénység lebontható egy sor kisebb, pontosabb, csoportszinten vagy egyéni szinten létező problémára.

Aztán ezen problémák némelyikére megoldást is kidolgoztak speciálisan megtervezett terepkísérletek keretében. Munkájuk során pedig mindössze 20 év alatt alapvetően átformálták kutatási területüket. Eredményeik mára olyan konkrét megoldásokat hívtak életre, amelyek valóban segítenek a szegénység csökkentésében.

A szakértők régóta tisztában vannak azzal, hogy a gazdagabb és a szegényebb országok átlagos termelékenysége között nagyon nagy az eltérés. Abhijit Banerjee és Esther Duflo azonban arra is rájöttek, hogy a termelékenység a szegény országon belül is óriási ingadozást mutat: míg egyes egyének és cégek a legújabb technológiákat alkalmazzák, más, hasonló termékeket előállító vállalkozások teljesen meghaladott módszerekkel dolgoznak. De mi ennek az oka? A szakértők ezt próbálták kideríteni.

Vissza az iskolapadba

A díjazott közgazdászok első vizsgálataik során az oktatási problémákat vették górcső alá, vagyis arra igyekeztek választ találni, hogy milyen beavatkozásokkal lehet a lehető legolcsóbban javítani az oktatás eredményességét. A szegény országokban például általánosan jellemző, hogy a gyerekek többségének nincsenek tankönyvei, és hogy éhesen mennek iskolába. Mitől javulnak inkább a tanulmányi eredmények? Ha többen kapnak tankönyveket? Vagy ha ingyenes étkeztetést biztosítanak a diákoknak?

Az 1990-es évek közepén Michael Kremer és kollégái úgy döntöttek, hogy Kenya nyugati részén élesben is megpróbálják kideríteni, mi ezekre a kérdésekre a válasz. Így egy sor terepkísérletbe vágtak bele a helyi nonprofit szervezetek segítségével. Egy ilyen jellegű kutatás megtervezése és végrehajtása persze nem egyszerű feladat. Nem elég ugyanis az, hogy vesznek egy olyan iskolát, ahol jobb a tankönyvvel való ellátottság, majd a diákok tanulmányai eredményeit összevetik egy, másik kevés tankönyvhöz jutó közösség iskolai jegyeivel.

Galéria megnyitása

Az iskolák és a tanulóközösségek ugyanis nagyon sok olyan tulajdonságban eltérhetnek, ami szintén befolyásolhatja az oktatás hatékonyságát. A gazdagabb szülők gyerekei például nagyobb eséllyel jutnak könyvekhez, és a tanulmányi eredmények valószínűleg jobbak azokban az iskolákban, ahol alacsonyabb a szegények aránya.

A kutatók úgy oldották meg ezt a problémát, hogy az egyénekre koncentráltak hétköznapi környezetükben. Kremer és társai egyszerre nagy számú iskolát vizsgáltak, amelyeket véletlenszerűen soroltak különböző csoportokba. Az egyes csoportok aztán extra erőforrásokat kaptak, de hogy mit és mikor, az csoportonként eltért. Az egyik terepkísérlet során például az iskolák egyik csoportjában ingyen tankönyveket, a másikban pedig ingyenes étkezést biztosítottak. Mivel mindkét csoportban nagyon sokféle hátterű iskola szerepelt, így már lehetséges volt következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat áll fenn a tanulmányi eredmények esetleges változása és a kapott segítség között.

A kísérletből érdekes módon az derült ki, hogy érdemben sem a könyvek, sem az étkezések nem befolyásolták az oktatás eredményességét. A könyveknek volt ugyan némi pozitív hatása, de csak a legjobb tanulók esetében.

A későbbi hasonló elgondolású kísérletek aztán megerősítették, hogy számos szegény országban nem az erőforrások hiánya a legnagyobb gond az oktatással. Hanem az, hogy a tanítás módja nem igazodik a gyerekek igényeihez. Egy másik vizsgálat során Banerjee, Duflo és társaik két indiai nagyváros felzárkóztató programjait tanulmányozták. Ebben az esetben a vizsgált iskolák egy véletlenszerűen összeválogatott csoportjában pedagógiai asszisztensek kezdtek dolgozni, akik külön figyelmet fordítottak a diákok speciális igényeire. A kísérletből pedig világosan kiderült, hogy a leggyengébb tanulók segítése révén rövid és közepes távon is javul az oktatás hatékonysága.

Ezeket az első kísérleteket további sok hasonló követte, amelyek során a Nobel-díjas szakértők és kollégáik például egészségügyi ellátottság, hitellehetőségek és az új technológiákhoz való hozzáférés szempontjából vizsgálták a különböző közösségeket. A díjazott kutatóknak köszönhetően az ilyesfajta terepkísérletek a fejlődési közgazdaságtan sztenderd módszerévé léptek elő.

Instant megoldások

A kutatás ezen módjának egyik nagy előnye, hogy az eredményeket rögtön alkalmazni is lehet az adott közösségen (például további pedagógia asszisztenseket lehet munkába állítani a tankönyvekre költés helyett). Ez Indiában számos helyen meg is történt: ezen kutatás és az ezt követő hasonló vizsgálatok eredményeképpen mostanra több mint 100 ezer iskolában kerültek előtérbe az egyéni tanulási igények.

A másik fontos tény, ami ezekből a vizsgálatokból kiderült, hogy a fejleszteni kívánt területek, például az oktatás hatékonysága, egyéni döntések sokaságán nyugszanak. Vagyis a helyzeten csak úgy lehet fenntartható módon javítani, ha a kutatók megértik, milyen tényezők befolyásolják az emberek egyedi döntéseit.

Banerjee, Duflo és Kremer így nemcsak azt tesztelték, hogy melyik kezdeményezés működik vagy nem működik, hanem azt is vizsgálták, hogy mi áll a siker vagy sikertelenség hátterében. Azaz, hogy

milyen ösztönző tényezők, tiltások és információk mozdítanak elő egy új kezdeményezést, és melyek gátolják az eredményességet.

A kutatók a külső érvényesség vizsgálatában is úttörőnek bizonyultak, vagyis azzal kapcsolatban is nagyon fontos eredményeket értek el, hogy a felfedezett összefüggések mennyire megalapozottak más környezetben. Az iskolások példájánál maradva arról van szó, hogy a kenyai eredmények alkalmazhatók-e például az indiai iskolákra, vagy hogy mennyire lényeges kérdés, hogy ki próbálja véghezvinni a változtatásokat, mondjuk az állam vagy egy nonprofit kezdeményezés.

Most pedig következzen néhány konkrét következtetés, amely az előzőekben leírt kutatási módszerek eredményeként látott napvilágot, és napjainkban már gyakorlati szinten is befolyásolja az érintettek mindennapi életét.

Az iskolai vizsgálatokból kiderült például az is, hogy a tanítás hatékonysága nagyban függ a tanárok elkötelezettségétől, ami viszont összefüggésben van az alkalmazotti szerződések időtartamával. Duflo és Kremer igazolták, hogy azok a diákok, akiknek vannak egyszerre rövid távra szerződtetett tanáraik sokkal jobban szerepelnek a felméréseken, mint azok, akiket csak határozatlan idejű szerződéses tanárok tanítanak.

Összességében a világ különböző pontjain elvégzett oktatási kutatások mind azt mutatták, hogy a szegényebb országokban a leginkább úgy lehet javítani az oktatás hatékonyságát, ha egyrészt fokozottan figyelembe veszik a diákok egyedi igényeit, másrészt úgy alakítják át az munkáltatói rendszert, hogy a tanároknak érdekükben álljon jól tanítani, mert ezért jutalmazzák őket vagy nem hosszabbítják meg a szerződésüket.

Oltások és gyógyszerárak

Az egészségügyi ellátás kapcsán az utóbbi évtizedek egyik állandó vitatémája, hogy mi a jobb: ha mindenki számára ingyenes az ellátás, vagy ha valamennyi pénzbe kerül, és ha igen, mennyi az optimális összeg. Egy terepkísérlet kapcsán Kremer és társai azt vizsgálták, hogyan befolyásolja egy gyerekek számára adott féregtelenítő tabletta ára annak szedését. A szakértők úgy találták, hogy ha ingyen volt a gyógyszer, azt a szülők 75 százaléka beadta gyerekének.

Galéria megnyitása

Ha viszont megállapítottak egy minimális árat (kevesebb mint egy dollárt egy egyszeri adagra), a beadási arány 18 százalékra zuhant. Számos hasonló vizsgálat zárult ilyen eredménnyel, megmutatva a szakértőknek, hogy a legszegényebb rétegek rendkívül árérzékenyek, és általában rendkívül alacsony összeget sem akarnak vagy tudnak kifizetni, ha megelőző egészségügyi intézkedésekről kell dönteniük.

Az is kiderült, hogy az ellátás minősége óriási hatással van a megelőzésben való részvételi hajlandóságra. Banerjee és Duflo egyik vizsgálatuk során azt tanulmányozták, hogyan változik az átoltottsági arány a közösségekben, ha az oltásokat állandósított egészségügyi központokban adják be, ahol csak heti néhány nap elérhető a személyzet, és ha mobil oltóállomásokat vetnek be, amelyek rendszeresen megjelennek a közösségekben, és ott néhány napig folyamatosan jelen vannak.

Az átoltottság háromszorosára – 6-ról 18 százalékra – nőtt a mobil egységek által meglátogatott falvakban az állandó klinikákhoz képest. Azokon a településeken pedig, ahol egy zsák lencsét is adtak a gyerekeiket beoltató szülőknek, az arány 39 százalékra növekedett. A mobil állomások ráadásul anyagi szempontból is kedvezőbb döntésnek bizonyultak:

az egy oltásra eső költségek ezeknek köszönhetőn a felére csökkentek, még a lencse költségeivel együtt is.

A védőoltásos kutatásból persze az is kiderült, hogy sem az ösztönző juttatások, sem az ellátás könnyű elérhetősége nem elég a teljes üdvösséghez: a gyerekek 61 százaléka továbbra sem volt beoltva. Ebből nyilvánvaló, hogy a szegényebb országok alacsony átoltottsági arányainak más okai is vannak, amelyek közül nem mindegyik feltétlenül racionális. Az egyik vonatkozó, fontos megfigyelés ezzel kapcsolatban, hogy az emberek egy jelentős része vonakodik elfogadni az új technológiákat.

Galéria megnyitása

Műtrágya és mikrokölcsön

Egy nagyon érdekes terepkísérlet során Duflo és Kremer azt tanulmányozták afrikai országokban, hogy miért nem használják a mezőgazdasági kistermelők az olyan jól bevált, egyszerű, a terméshozamot igazoltan növelő újításokat, mint a műtrágyák.

Az egyik ok, amit feltártak, az úgynevezett jelen felé való torzítás: ez azt jelenti, hogy az emberek többsége annyira el van foglalva a mindennapi problémákkal, hogy hajlamos halogatni a befektetéseket és a megszokott gyakorlaton való változtatást. Aztán eljön a holnap, és amikor ugyanazzal a döntési helyzettel szembesülnek, mint korábban, például hogy használjanak-e műtrágyát, többségük ismét a változtatás elhalasztás mellett dönt, akkor is, ha hosszú távon mindenképp megérné megváltoztatni a korábbi gyakorlatot.

A szakértők úgy találták, hogy a jelen felé torzításra az időszakos támogatások jelentik a legjobb megoldást, jobbat, mint a tartós, folyamatos kedvezmények: vagyis többen kezdenek műtrágyát használni, ha a műtrágyára adott támogatásnak időkorlátja van, mintha korlátlan időre mindenkinek biztosítanák az olcsóbb hozzájutást.

A szakértők már megvalósult és széles körben bevezetett intézkedések hatásait is vizsgálták kutatásaik során. Ilyen irányú eredményeik közül kiemelendő, hogy a világ számos pontján nagy népszerűségnek örvendő, alacsony összegű, rövid távú hiteleknek gyakorlatilag nincs szignifikáns hatása a rossz gazdasági állapotú országok fejlődésére: ezektől sem a fogyasztás, sem a befektetési hajlandóság nem növekszik.

***

Ahogy már említettük, az idei év közgazdasági Nobel-díjasainak több felfedezésére már konkrét, jelenleg is megvalósuló megoldásokat alapoztak. Az indiai iskolai felzárkóztató program mostanra például több mint 5 millió gyereket ért el. Az Egészségügyi Világszervezet pedig a féregtelenítéses terepkísérletekre alapozva ingyen igyekszik annak a 800 millió gyereknek eljuttatni a tablettákat, akik körében a féregfertőzések aránya meghaladja a 20 százalékot.

A kutatók eredményei tehát elképesztően nagy tömegek életére vannak hatással már most is, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a működő módszerek mellett a szakértők abban is fontos szerepet játszottak, hogy kiszűrjék azokat a metódusokat, amelyek nem hatásosak a szegénység felszámolása ellen, így nem érdemes rájuk költeni. De ami még ennél is fontosabb, Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer terepvizsgálati megközelítésükkel alapjaiban formálták át azt, ahogy a világ számos területén a népjóléti intézkedések megszületnek.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap