Több olyan kígyófaj is létezik a világon, amely időről időre a levegőben teszi meg az utat egyik fáról a másikra. Jake Socha, a Virginia Tech kutatója és kollégái ezek egyike, a pompás repülőkígyó (Chrysopelea paradisi) „röptét” tanulmányozták annak kiderítése érdekében, hogyan képes a hüllő akár 30 méteres távolságokat is megtenni a levegőben tekeregve. A titok nyitja a jelek szerint abban rejlik, hogy a kígyó testének alakját is megváltoztatja repülés közben, szinte hihetetlen mértékben ellapítva magát, így képes a hatékony vitorlázásra.

Socha évek óta kutatja ezeket az érdekfeszítő álatokat, és azt már korábban sikerült igazolnia, hogyan segíti a kígyók különleges mozgása a levegőben való haladást. Az állatok egyrészt sajátosan tekergőznek, hasonlóan ahhoz, ahogy a földön is haladnak. Az új kutatás során azonban azt is sikerült kideríteni, hogy testük hasi oldalát szinte teljesen kilapítják repülés közben, olyannyira, hogy ha keresztmetszetüket néznénk, egy alapjában kerek forma helyett egy félkört találnánk.

A precízebb vizsgálat kiderítette, hogy a kígyók olyan mértékig képesek „behúzni” a hasukat (illetve az egész hasi oldalt), hogy az enyhén homorú lesz, ami aerodinamikailag igen kedvező a levegőben való siklás során. A kígyók egész teste úgy viselkedik, mintha egy szárny lenne. A kutatókat érdekelte, hogy számszerűleg hogyan is működik ez a forma, de mivel élő kígyókat mégsem dobhattak be a szélcsatornába, elkészítették a kígyótest háromdimenziós modelljét. Ez ugyan nem képes tekergőzni, hiszen egy egyenes darab, arra azonban alkalmasnak bizonyult, hogy egy vízzel teli tartályban megvizsgálják, hogyan áramlik körülötte a közeg.

A vizsgálatok során többek közt kiderült, hogy a legnagyobb felhajtóerő akkor hat a kígyótestre, ha az 35 fokos szöget zár be a vízszinthez képest. Az is kiderült azonban, hogy a különleges testforma egészen extrém pozíciókban is képes használható mértékű felhajtóerőt produkálni. Socha elmondása szerint összességében meglepő volt, hogy mennyire ideális ez a forma arra a célra, amelyre a kígyó használja, vagyis hogy minél hosszabb utat tegyen meg a levegőben.

A kutató számos repülő kígyófajjal találkozott karrierje során, de ezek egyike sem változtatja meg testének alakját a levegőben olyan extrém mértékben, mint a C. paradisi. A projekt következő fázisában a csapat tagjai azt kívánják vizsgálni, hogy a tekergőző mozgás és a testforma együttesen hogyan befolyásolja a kígyó testére ható áramlatokat. Az eredmények a biológusokon túl a robotipar munkatársai számára is hasznosak lehetnek. Világszerte több projekt keretében is foglalkoznak robotkígyók tervezésével, amelyek nehezen megközelíthető helyekre tudnának felmászni, vagy katasztrófák idején a törmelékben kutatni. Most itt a lehetőség, hogy egy természetből ellesett trükk révén repülni is megtanuljanak, véli Socha.