1. oldal

Az olyan bonyolult, többszótagú, nehezen kiejthető dinoszaurusznevek közt, mint amilyen a Parasaurolophus, a Therizinosaurus vagy a Pachycephalosaurus valóságos felüdülést jelenthet az öregrend legfrissebben felfedezett képviselőjének a neve, amely egyszerűen Ji (angolosan Yi). Az őshüllő teljes fajneve, a Ji csi (Yi qi) mandarin nyelven furcsa szárnyat jelent. A név egy apró, nagyjából galambméretű állatot takar, és előre jelzi viselője legérdekesebb tulajdonságát: az egykor élt dinoszaurusz csuklóiból egy-egy hosszú és vékony csont indult ki, amely egy olyan bőrhártyát feszített ki, mint amilyennel a denevérek és a repülő mókusok rendelkeznek.

A Ji nevű dinoszaurusznak tehát minden bizonnyal denevérszerű szárnyai voltak, ami azért nagyon meglepő, mert számos dolognak ellentmond a repülés korábbi kutatások alapján felvázolt evolúciójával kapcsolatban. Mostanáig úgy hitték a szakértők, hogy az őshüllők két különböző módon kezdtek bele az égbolt meghódításába. A Dinosauria öregrend fajai egyre erősödő tollazattal tették ezt. Míg nagyon sok, többek szerint az összes, dinoszaurusz rendelkezett valamiféle pihés tollazattal, amely a hőszigetelés biztosítására szolgált, a kisebb ragadozó fajok idővel igazi, repülésre is alkalmas tollakat növesztettek, amelyek mellső (és néha hátsó) végtagjaikból törtek elő. Ezek a szárnyas lények voltak a madarak közvetlen ősei. A nem ebbe az öregrendbe tartozó Pterosauria rend tagjai ezzel szemben másfajta szárnyakat alakítottak ki: a pteroszauruszok mellső végtagjain a negyedik ujj jelentősen megnyúlt, és ennek révén feszült ki az a bőrből és izmokból álló hártya, amely lehetővé tette számukra a repülést.

A két szárnytípust mostanáig teljesen különálló fejlődés eredményeként tartották számon: a dinoszauruszok tollas, a pteroszauruszok bőrhártyás szárnyakkal rendelkeztek. A Ji azonban a jelek szerint egyesítette a kétfajta szárnyat. Bőrhártyás szárnyának elülső szélét tollazat borította, ami arra utalhat, hogy a dinoszauruszok egy része a pteroszauruszoktól függetlenül ezekéhez nagyon hasonló bőrszárnyakat fejlesztett ki, kitűnő példát szolgáltatva a konvergens evolúcióra.

Rendkívül érdekes és furcsa leletről van szó, amely hosszú időre munkát adhat a paleontológusoknak, mondja Daniel Ksepka, a Bruce Múzeum kutatója. A Jinek egyelőre egyetlen példánya ismert, amely Kína Hopej tartományában került elő nyolc évvel ezelőtt, ahonnan rövidesen a világ legnagyobb dinoszauruszgyűjteményével büszkélkedő Santung Tienjü Természettudományi Múzeumba szállították. Hszing Hszü és Hszioating Cseng, a Linyi Egyetem kutatói először 2009-ben találkoztak a lelettel, és igazán komolyan 2013-ban álltak neki a vizsgálatának.

A csontok elemzése alapján rövidesen arra a következtetésre jutottak, hogy az egykori állat a Scansoriopterygidae család tagja lehetett, amelynek képviselőinek testét tollak borították, mellső végtagjuk középső ujja pedig különösen hosszúra nőtt. Az ide tartozó fajokról úgy tartják, hogy kiválóan másztak, arra azonban mindeddig nem volt bizonyíték, hogy tollazatuk elég fejlett lett volna a repüléshez.

Ez a Ji esetében is igaznak tűnik, hiszen az állat fejét, nyakát és végtagjait borító tollak gyakorlatilag olyan merev szálak, amelyek egy kicsit puhább, ecsetszerű véggel fejeződnek be, erősen eltérőek tehát a madarak repülésben szerepet játszó tollaitól. A kutatók aztán észrevették, hogy lelet részét képezi két furcsa csontrúd is, amelyek a dinoszaurusz csuklóiból indulnak ki, és hosszabbak, mint az állat alkarcsontjai. A hosszú csontok nem az ujjakhoz tartoznak, kémiai elemzésük alapján ugyanakkor egyértelműen csontszövet, esetleg megkeményedett porc alkotja ezeket. Egy olyan csontról van szó ugyanakkor, amelyhez hasonlót egyetlen más dinoszauruszon sem azonosítottak eddig.

2. oldal

Végül Corwin Sullivan, a Kínai Tudományos Akadémia tagja jött rá elsőként, hogy a repülő mókusok csontvázában viszont akad két nagyon hasonló képződmény. Amikor a rágcsálók egyik fáról a másikra vitorláznak, kifeszítik azt a bőrhártyát, amely csuklójuk, bokájuk és testük oldala közt húzódik. A mókusok a hártyát végtagjaik széttárásával és egy hosszú porcrúd kinyújtásával tárják ki, mely utóbbi csuklójukból indul ki. A denevérek szintén egy hasonló porcnyúlvánnyal rendelkeznek lábukban, a pteroszauszurok hasonló célt szolgáló csontja pedig karjukból indult ki.

Az összes említett nyúlvány célja, hogy segítsen megfeszített állapotban tartani a bőrhártyát, amíg annak tulajdonosa a levegőben van. A szakértők szerint a Ji csuklónyúlványa annyira hasonlít ezen konstrukciókhoz, hogy minden bizonnyal ez is ilyen szerepet töltött be. A teóriát megerősíti, hogy a kutatók az említett csontnyúlványok és az ujjak környékén több olyan bőrdarabot is azonosítottak, amely nagyméretű bőrhártyákhoz tartozhatott. Ezekhez hasonlót szintén soha senki nem talált még dinoszauruszleleteken.

A csont tényleg megfelel annak, aminek tartják, és meggyőző bizonyítékokkal támasztják alá, hogy nem nagyon szolgálhatott más célt, mondja Michael Benton, a Bristoli Egyetem kutatója. A felfedezés tehát nagyon is hitelesnek tekinthető, és tovább bonyolítja a Paraves klád, vagyis a madarak és a hozzájuk legközelebb álló, már kihalt dinoszauruszfajok repülésével kapcsolatos képet.

A felső sorban (a−c) a Ji szárnyának lehetséges változatai láthatók, alatta pedig egy denevér (d), egy galamb (e), egy pteroszaurusz (f) és egy repülő mókus (g) szárnyának szerkezeti rajza tekinthető meg

A Ji ugyanakkor evolúciós szempontból nem is annyira furcsa, mint amilyennek első pillantásra tűnhet, mondja Michael Habib, a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatója. A ma élő madarak szintén bőrhártyákkal rendelkeznek mellső végtagjaik körül, és ezek közt is különösen fontos szerepet tölt be a propatagiumnak nevezett bőrdarab, amely repülés közben a könyök előtt feszül ki. Ezeket a lágy szöveteket a madarakban szintén tollak borítják, a Ji igazi furcsaságát tehát nem is a tollazat és a bőrhártya együttes jelenléte, hanem az extra csont jelenti, amely napjainkban inkább emlős, mint madár jellegzetességnek tekinthető.

A kínai kutatócsoport egyelőre nem tudja, hogyan illeszkedhetett bele a plusz csont a csukló és a szárnyak rendszerébe, így a bőrhártyák pontos alakjáról sincs elképzelésük. Ez pedig kulcsfontosságú lenne annak megértésében, hogyan is repülhetett az állat. Ha széles volt a bőrhártya, a Ji lassan verdesve is hosszú ideig stabilan a levegőben tudott maradni, ha viszont keskenyebb szárnyakkal rendelkezett, nagyon gyorsan kellett csapkodnia, hogy repülni tudjon. Az is elképzelhető persze, hogy az állat a repülő mókusokhoz hasonló csak vitorlázásra használta szárnyait, amelyek arra azonban nem voltak képesek, hogy aktívan a levegőbe emeljék az állatot.

A lelettel kapcsolatban tehát rengeteg a megválaszolatlan kérdés, annyi ugyanakkor bizonyosan kitűnik a felfedezésből, hogy a repülés története jóval bonyolultabb, mint ahogy eddig képzelték a kutatók. Amikor a Ji életben volt, a jura kor vége felé, rengeteg különböző méretű és anatómiájú szárnyas gerinces létezett. Ezen madárszerű és kevésbé madárszerű lényekhez a Ji személyében most egy újabb típus, a denevérszerű dinoszaurusz csatlakozott.