1. oldal

Amikor valaki arról beszél, hogy a kutatók állandóan változtatgatják a véleményüket egy adott témában, ezt többnyire meglehetősen negatív felhangokkal teszi. Hiszen hogy is lehetne olyan következtetésekben hinni, amelyek ilyen gyakran módosításra kerülnek? Az igazság azonban az, hogy a vélemények és elméletek folyamatos alakulása a tudomány természetes velejárója: a világról alkotott tudásunk folytonosan újrarendeződik az újabb és újabb felfedezések és bizonyítékok tükrében.

A dinoszauruszok és a belőlük kifejlődött madarak kutatása is a gyakran változó álláspontok tudományterületeinek egyike: egy-egy új fosszília képes gyökeresen átrajzolni az őshüllők evolúciós családfáját, és régóta szinte biztosnak vélt állításokat megrengetni. A madarak származásával kapcsolatban az elmúlt évtizedekben nagyszámú olyan lelet került feltárásra, amelyek alátámasztják, hogy a gerincesek ezen osztályának őse egy kistermetű, ragadozó dinoszaurusz lehetett. Fosszíliák százai segítenek felvázolni azt a fejlődési folyamatot, ahogy a hüllők testét borító, eredetileg feltehetően esztétikai célokat szolgáló tollakból kifejlődtek a repülésben oly fontos evezőtollak, a mellső végtagokból pedig a szárnyak.

A valaha élt összes madárfajt a Paraves nevű kládba (egyetlen közös ős és annak valamennyi leszármazottja) sorolják a szakértők, amelybe a madarakon kívül olyan dinoszaurusznemek is beletartoznak, mint a jól ismert Velociraptor, a Deinonychus vagy a Troodon. Komoly vita tárgyát képezi azonban, hogy pontosan melyik hüllőcsoport lehetett a madarak közvetlen őse, és melyek voltak ennek a bizonyos ősmadárnak a legközelebbi rokonai a kládon belüli dinoszauruszok közül.

A 151–146 millió évvel ezelőtt élő Archaeopteryx például sokáig ígéretes jelöltnek tűnt a dinoszauruszok és a madarak közti láncszem szerepének betöltésére szárnyszerű, karmokban végződő végtagjaival, madarakra emlékeztető tollaival, fogakkal teli álkapcsával és hosszú, csontos farkával. 1860-es felfedezése óta a többség úgy tartotta, hogy a legkorábbi madárősről lehet szó. Két évvel ezelőtt azonban egy kínai paleontológus, Hszü Hszing (Xu Xing) alaposan megingatta az Archaeopteryx biztosnak hitt pozícióját a madarak családfáján.

A kutató ugyanis, aki szakmai körökben valóságos rocksztárnak számít, hiszen mindenki másnál több tollas hüllő maradványát tárta fel, egy új nemre bukkant rá, amely gyökeresen átalakította az addig ősmadárnak hitt Archaeopteryxról kialakított képet. Hszü új evolúciós családfáján ez utóbbi nem kikerült a későbbi madarak ősei közül, és az újonnan felfedezett állatcsoporttal, a Xiaotingia nemmel együtt egy külön ágra helyeződött át, amely a Velociraptorok és Troodonok fejlődési vonala és a madarak ága között helyezkedik el, ahogy a mellékelt illusztráción is látható. Hszü szerint tehát az „ősmadár” soha nem volt, és nem is lett madárrá.

A kínai kutató elmélete több érdekes kérdést is felvetett. Az Archaeopteryx testfelépítése és a szárnyán található tollak szerkezete mind azt támasztja alá, hogy az állat képes volt repülni. Ha ez a nem a madarak őse, akkor a szárnycsapások révén végbemenő repülés egyszer fejlődött ki, ha viszont külön ágon helyezkedik el, akkor kétszer: egyszer a madarak, egyszer pedig az Archaeopteryx őseinél. (Egy kevéssé valószínű, ám logikailag kifogástalan elképzelés szerint egy harmadik alternatíva is lehetséges: eszerint a Paraves klád őse tudott repülni, egyes leszármazottaik, például a raptorok, azonban később elveszítették ezt a képességüket.)

Parázs vita indult tehát arról, hogy Hszü családfája vajon mennyiben fedheti a valóságot. 2011 vége felé Mike Lee, a Dél-ausztráliai Múzeum szakértője maga is értékelve a rendelkezésre álló bizonyítékokat újabb leszármazási sort tett közzé, amelyben az Archaeopteryx ismét visszakerült a madarak ősei közé.

2. oldal

A történet következő fordulata 2013 januárjában érkezett el, amikor Pascal Godefroit, a Belga Királyi Természettudományi Intézet kutatója egy újabb Paraves kládba tartozó, szárnyas dinoszaurusz, az Eosinopteryx felfedezésével tovább növelte az egyre jelentősebb zűrzavart. A belga kutató is előállt saját családfájával, amelyben az Archaeopteryxet ismét kiemelte a madarak ősei közül, bár hozzátette, hogy ezt meglehetősen gyenge bizonyítékok alapján teszi. A szakértő és kollégái az elmúlt hónapok során aztán ráakadtak egy újabb hasonló dinoszauruszra, amely kétségbe vonta saját korábbi következtetéseik helyességét. Végül az új lelet − és vele az Archaeopteryx is − az ősmadarak közé került.

A legújabb, 160 millió évvel ezelőtt élő madárős a hajnalmadár (Aurornis xui) nevet kapta. A latin elnevezés második fele tisztelgés Hszü Hszingnek, aki Godefroit megfogalmazása szerint forradalmasította a dinoszauruszok biológiájával és evolúciójával kapcsolatos nézeteket. „Fiatal kora és rendkívül szerény természete ellenére Hszü napjaink legmeghatározóbb paleontológusa” – mondja a kutató.

A hajnalmadár nagyon jó állapotban megőrződött maradványai alapján sok rokon vonást mutat a Paraves klád más szárnyas dinoszauruszaival, rendelkezik azonban néhány olyan jellegzetességgel, amelyek alapján egyértelműen ezektől elkülönülő fajnak tűnik. Az is elég világosnak látszik ugyanakkor, hogy mindezen állatcsoportok nagyjából hasonló időszakban éltek együtt egyazon régióban, Kína északkeleti részén. Ez a terület tehát körülbelül 150 millió évvel ezelőtt egy sor különféle madárszerű dinoszaurusznak adott otthont, így nem is csoda, hogy az evolúciós rokonsági fokok pontos megállapítása komoly nehézségekbe ütközik.

Godefroit és nemzetközi kutatócsoportja nem akart egy újabb, könnyen megdönthető családfát felállítani, így nulláról kezdték a leszármazási viszonyok felderítését. Andrea Cau, a csapat olasz tagja 101 különféle dinoszaurusz- és madárfaj csontvázát hasonlította össze közel ezer morfológiai jellemző alapján, ami kétszer annyi anatómiai információ összevetését jelenti, mint amit az eddigi legalaposabb vizsgálat felvonultatott.

A kimerítő részletességű elemzés eredményeként az Archaeopteryx végül visszakerült a madarak ősei közé, immár azonban nem tekinthető a legkorábbi ősmadárnak, ezt a címet ugyanis a hajnalmadár érdemelte ki. Az első madárőst rendre követi az Anchiornis, az Archaeopteryx és a Xiaotingia. Az Eosinopteryx úgy tűnik, hogy korban megelőzte mindezen csoportok kialakulását, azonban nem a madarak ágán foglal helyet.

Az új családfa kétségkívül fontos, és komolyan veendő kutatási eredmény, azonban közel sem jelenti a madarak származásával kapcsolatos viták végét. Hszü is megjegyzi, hogy az elemzés eredményei több helyen is nagyon meglepőek, és ellentmondanak egyes, korábban biztosnak tűnő feltételezéseknek. A kutatás alapján például a madarak legközelebbi dinoszaurusz rokonai a Troodontidae család tagjai, a Balaur nevű, Romániában felfedezett dinoszaurusz pedig egyenesen a madarak közé sorolódik. A 2010-ben megtalált maradványok alapján a Balaurt korábban a Velociraptorok közeli rokonának vélték, mivel testfelépítésük rendkívül hasonló, bár a román lelet zömökebb és két-két sarlószerű karommal rendelkezik végtagjain a raptoroknál megfigyelt egy helyett. Godefroit családfáján két másik, korábban egyértelműen nem erre az ágra sorolt csoport, a Rahonavis és a Jehol-madár is a madarak közé került.

Míg ez utóbbi két dinoszaurusz esetében kinézet alapján talán elfogadható, hogy valóban a madarak közeli rokonai lehetnek, a Balaurnál ez nagyon is kérdéses. A kutatók éppen ezért újra átvizsgálják az adatokat, és a közeljövőben egy külön tanulmányban szándékoznak beszámolni a leginkább „kilógó” eredményekről, illetve ezek értelmezési lehetőségeiről. Akármi is lesz a vita végeredménye, a szakértők többsége egy dologban egyetért: a madarak legkorábbi ősének csontjai valahol a kínai Tiaojishan Formáció leletekben oly gazdag rétegeiben rejtőznek. Lehetséges, hogy tényleg a hajnalmadár ez az ős, de az is elképzelhető, hogy az újabb ásatások egy még korábbi madárősre bukkannak majd, amely aztán ismét átrajzolja a családfát. Godefroit szerint azonban éppen ez teszi izgalmassá az egészet: ha elsőre kitalálnák a helyes válaszokat, a paleontológia meglehetősen unalmas tudomány lenne.