1. oldal
Nyolc év telt el, mióta bejelentették a Syberia 3 készítését és Kate Walker most végre felébred a kómából a távoli Valsemborban, hogy belevágjon új kalandjába. A misztikus utazást azonban nem csak egy katonai rezsim, hanem a technika is akadályozza.
Amikor az ember lánya sokadszorra próbál meg kievickélni a Steven Segalt megszégyenítő arckifejezése miatt általam csak Zombinéninek elnevezett Kate-tel a kórterem ajtaján, a karakter mégis körbepördül, a falnak, vagy az ajtófélfának megy és kifejezetten idióta módon szinte hanyatt akar esni (komolyan az az érzésem, csak az állítja meg, hogy rákiabálok, el ne dőljön…), akkor bizony nem kevés türelemre van szükség ahhoz, hogy ne legyen instant törlés a dologból. Oké, én vagyok a hülye, a játék elején direkt kiírják, hogy kontrollerrel érdemes játszani – de engem nem érdekel, PC Master Race rlz, ragaszkodom a billentyűzet+egér kombóhoz. Úgy kell nekem.
Talán szokatlan, hogy ezzel kezdem a tesztet, de az irányítás és kamerakezelés problémáinak akkora hatása van a játékmenetre, hogy jólesik még az elején kipanaszkodni magam miatta. Nagyon nagy szerencséje a Syberia 3-nak, hogy a vad Kelet hívása, a gyönyörűen ábrázolt természet és Benoit Sokal steampunkos beütésű masinái ismét elvarázsolnak annyira, hogy hajlandó legyek ha nem is elfogadni, de szemet hunyni a dolog felett és folytatom a történetet. Az azért még így is szíven üt, mikor például nyolcvanhatszor körbemászkálok, illetve –botladozok Kate-tel, mégis csak nyolcvanhetedszerre kegyeskedik úgy állni a kamera, hogy észrevegyem a rejtett utakat, használható tárgyakat és hasonlókat.
Az irányítási problémák és agyatlan látószögek nem segítenek az amúgy szórakoztató és változatos rejtvényeknél sem. Ritkán van ekkora gondom egy dobozka bezárásával, egy gomb lenyomásával, vagy akár fémkerekek megtekerésével, mint itt, ahol minden csak egy bizonyos szögből kezd el működni, az egérrel különböző bűvészmozdulatokat kell leírni, vagy esetleg Forma-1-be illő mennyiségű kört lefutni az egérpadon, ügyelve a valamiféle láthatatlan szabály által meghatározott irányra és sebességre. Egy tanács: ha fáj a csuklótok, jól fáslizzátok be játék előtt!
2. oldal
Ha képesek vagyunk félretenni a bosszantó technikai részeket, akkor egy csodálatos, titokzatos rejtvényekkel és fejtörőkkel tűzdelt kalandban lesz részünk. A sorozat első két részében már megismert Kate Walker maga mögött hagyta régi életét, barátját és munkáját is, Hans Voralberggel elérték céljukat, hogy aztán a harmadik epizód elején egy, az emlékezetében tátongó csinos lyukkal ébredjen a távoli, szibériai Valsembor hátborzongató kórházának vérfagyasztó pszichiátriai részlegén.
Mint nemsokára kiderül, a nomád youkol törzs tagjai mentették meg egy baleset után és ők hozták ide, hogy az orvosok rendbehozzák azt, amit a törzs sámánja már nem tudott. A létesítményt egy katonai diktatúra használja saját céljaira, melyekbe nem igazán illenek bele sem a youkolok életmódja, hiedelmei és utazásai, sem az amerikai lány, így a törzs vezetője, Kurk, valamint Kate is rövid úton zárt osztályon találja magát azzal, hogy baj van az elméjükkel.
A lány hálás megmentőinek, ezért segíteni akar Kurknak abban, hogy részt vehessen törzse nagy spirituális utazásán, a hóstruccok vándorlásában. A madarak átkelnek Szibérián, hogy eljussanak a youkolok számára szent helynek számító területre, ahol kibújnak a tojásból. A törzsnek létfontosságú ez az utazás, mely csak néhányszor történik meg egy évszázad alatt, ráadásul a rezsim meg is akarja akadályozni, hogy eljussanak úticéljukhoz. Nem kis probléma, ehhez jönnek még Kate privát gondjai, illetve az utánaküldött detektív, aki haza akarja őt vinni Amerikába, hogy aztán bíróság elé állítsák a Voralberg-ügy miatt (ennek részleteihez játsszátok végig a két korábbi részt, érdemes!).
3. oldal
Miután Kate kiszabadul a diliházból, a játék helyszíne áttevődik a legsötétebb szovjet időkre emlékeztető Valsemborba. Kihalt utcák várnak, csak itt-ott látni egy-két gyalogost, kivéve a városháza előtt, de itt is főleg az általuk (vagyis inkább a rezsim által) bűnözőknek tartott youkolok jelenléte ellen tiltakoznak. Szégyen, nem szégyen, de ezt ki tudjuk használni, ha ügyesen keverjük a kártyákat és a párbeszédeket úgy alakítjuk, hogy végül a polgármester útjára engedi a törzset.
Sajnos a már emlegetett kritikán aluli kamerakezelés itt sem könnyíti meg a dolgunkat a rejtvények megoldásában, sőt, talán most éri el teljesítményének mélypontját, ugyanis még furcsább szögekbe képes beállni, mint eddig, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez. A másik kevésbé jó pont, hogy a fejlesztők olykor mintha az előző részekből merítettek volna ihletet – ez ugyan önmagában egyáltalán nem gond, de előfordultak ismerős fejtörők és helyzetek.
Szerencsére a youkolokra mindig számíthatunk, ráadásul roppant cukik és viccesek, ahogy apró lábakkal rendelkező kisgömböcökként fel-le szaladgálnak, vagy hangos tooktook-kiáltásokkal terelgetik hóstruccaikat. Az egyik fő elemét képviselik Benoit Sokal világának és nagy szerepük van abban, hogy a sztori beszippantson minket.
A grafika nem rossz, főleg a környezet terén, sőt, kifejezetten jól sikerült részek is vannak, leginkább ott, ahol megjelennek a növények, vagy kitárul a látótér, de a karakterek, illetve az arckifejezéseik, vagyis inkább annak hiánya azért szembeötlik (Zombinéni, ugyebár). A karakterek mozgása erősen karótnyelt hatást kelt, sőt, ahogy már említettem, Kate hajlamos a hanyattdőlést kockáztatni, de ez a kezdeti meghökkenést leszámítva inkább komikus, mint bosszantó. A játék óriási szerencséje, hogy Sokal fantáziája, az általa keltett hangulat, a történet egésze és a nem túl nehéz, de többnyire szórakoztató rejtvények összessége átlendíthet a botrányos irányítás és kamerakezelés gondjain, legalábbis akkor, ha meggyőzzük magunkat, hogy adunk neki egy esélyt. A csodálatos zene és a hangok gőzerővel támogatják mindezt, a főcímdal például annyira jól sikerült, hogy simán elüldögéltem a menü mellett, csak hogy hallgathassam.
4. oldal
Azt persze el kell ismerni, hogy hangulat ide, éteri zene oda, a Syberia 3 kicsit olyan, mintha nem egészen lenne kész. Nem tudom, a nyolc évig húzódó fejlesztésnek mekkora része volt abban, hogy bentmaradtak az irányítási és kamerakezelési problémák, de az biztos, hogy a történet, a rejtvények megfejtése és maga a Syberia-élmény sokaknál teljesen háttérbe húzódik majd a technikai gondok miatt.
Ha úgy játszanátok a játékkal, mint én, azaz a két korábbi rész ismeretében és az ezek iránti rajongással, akkor vegyetek egy nagy levegőt és ne hagyjátok ki, érdemes küzdeni érte. Ha eddig nem ismertétek a Syberia-sorozatot, vagy a végletekig idegesítene, hogy sokszor nem maga a fejtörő jelenti a megoldandó problémát, hanem az, hogy megtaláljuk azt a kitekert kameraállást, ahonnét látunk minden szükséges részletet, akkor talán egy másik kalandjáték jobb választás lenne (vagy vegyétek elő az előző epizódokat és utána nézzetek vissza). Én sajnálom a leginkább, hogy nem adhatok jobb értékelést (sőt, szerintem lesz, aki még így is soknak érzi a pontszámot), de ez most annyira nem jött össze, a harmadik rész - legalábbis jelenlegi állapotában – a sorozat eddigi mélypontját jelenti.
