SW: The Force Unleashed 2 – A klón támadása

Darth Vader titkos tanítványa "feltámadt", hogy még egyszer rendet tegyen a Birodalom katonái között.

SW: The Force Unleashed 2 – A klón támadása

1. oldal

A Star Wars rajongók bizonyára emlékeznek a 2008-as The Force Unleashed körüli felhajtásra. A LucasArts-nál az egekig magasztalták a játékmenetet, és a programban szereplő új technológiákat, de a végeredmény csak egy közepes, irányítási problémákkal küzdő játék lett, melynek igazából a történetet jelentette a csúcspontját. A PC-s közösség ráadásul meglehetősen későn kapta kézhez a programot, mivel a fejlesztők azon az állásponton voltak, hogy csak egy csúcsszámítógépen lehetne élvezhetően játszani a Force Unleashedet. Érdekes módon azért kis idő elteltével mégis elkészült a portolás, ráadásul csodák csodájára egy közepes PC is futtatni tudta a programot. Ráadásul úgy tűnik elég jól fogyhatott a játék, mivel hamar nekiálltak a második rész fejlesztésének, és itt már azonos megjelenési időponttal terveztek. Az ígéretek természetesen ezúttal sem maradtak el, lássuk ezúttal sikerült-e betartani őket.

A feltámadó tanítvány

Az egyik legnagyobb kérdés, ami vélhetően több játékosban is felmerül, hogy miként is lehetett folytatni az első rész történetét, hiszen ahhoz egy tökéletesen lezárt sztorit írtak a fejlesztők (legalábbis ami a „hivatalos”, jó oldal befejezését illeti). Starkiller a végső csatában feláldozta magát, és ezzel akaratlanul is hozzájárult a felkelők szövetségének megerősödéséhez. A fejlesztők nagyon „furmányos” módon oldották meg a kérdést, hiszen ahogy az intro videóból kiderül, Darth Vader klónozta korábbi tanítványát, így Starkiller ismét él és virul, ráadásul birtokában van korábbi emlékeinek is. Ez utóbbi nem túl jó hír Vader számára, hiszen a klón ellene fordul, majd elszökik, hogy megkeresse barátnőjét, az első részből megismert Juno Eclipse-t. Jól olvastátok, a TFU rettenthetetlen harcosa, aki jedikre vadászott, és útjára indította a felkelést, ezúttal egész végig egy nő után rohangál, miközben körülötte az ellenállók vívják elkeseredett harcukat a Birodalom ellen. Azt hiszem ennyiből is kiderül, hogy a játék története eléggé gyengére sikeredett, és sajnos ezen a szereplők sem segítenek. A legszembetűnőbb talán Kota generális viselkedése, akit az első részben bölcs, tiszteletreméltó jedi mesterként ismertünk meg, a TFU 2-ben viszont egy izgága, parancsokat ugató figuraként láthatjuk viszont. Vader természetesen nem maradhatott ki a játékból, de vele sajnos ki is fújt az emlékezetes karakterek névsora. Persze összefutunk Yodával és Boba Fett-tel is, de ők körülbelül 1-1 percig tűnnek csak fel a játékban, és semmi szerepük sincs azon túl, hogy láthatjuk őket az átvezető videókban. Olyan érzése van az embernek, mintha a fejlesztők csak azért rakták volna bele őket, hogy elmondhassák: „na, ez is megvolt”.

2. oldal

A történet tehát csalódást nyújtó, lássuk mire mentek a LucasArtsnál a játékmenetet illetően. Szerencsére ezen a fronton egy fokkal jobb a helyzet, bár az összkép nem teljesen pozitív. Azt ugye tudjuk, hogy a játék fő vonzerejét a felturbózott Erő használat nyújtja, ennek köszönhetően Starkiller egy pillanat alatt képes összeroppantani egy Tie Fightert, vagy egy lépegetőt, illetve annyi villámot tud lőni a kezéből, amennyi egy kisebb várost is ellátna elektromossággal, sőt, az első részben még egy csillagrombolót is lerántott az égről (melynek láttán valószínűleg minden jó érzésű Star Wars rajongó csak a fejét fogta). Szegény Luke bajban lett volna, ha a filmekben egy ilyen képességekkel megáldott Vaderrel kellett volna szembenéznie. Az alapok a második részben sem változtak, de hősünk repertoárja pár új trükkel is gyarapodott. Képesek vagyunk használni a jedi elmetrükköt, melynek segítségével a magunk oldalára állíthatjuk a rohamosztagosokat, akik így megtámadják társaikat, vagy ha egyedül vannak, akkor a mélybe vetik magukat. Bár az első pár alkalommal mókás figyelni, ahogy ellenségeink egymás közt küzdenek, hamar rájövünk, hogy hatékonyabb és gyorsabb, ha mi magunk intézzük el őket. Pont ezért sokkal hasznosabb képesség az Erővel végrehajtott dezintegrálás, akármilyen képtelenül hangzik is ez a Star Wars univerzumban. Ennek segítségével robbanásszerűen el tudjuk pusztítani a körülöttünk lévő ellenfeleket, ami bizony jól tud jönni egy-egy húzósabb szituációban.

[bold]Kinyílik a zümmögős bicska

[/bold]

Természetesen az első részhez hasonlóan ezúttal is fénykarddal fogunk harcolni a játékban, melyből ezúttal egyszerre kettőt fog forgatni hősünk, és amiket bumeráng módjára el is tudunk hajítani. Ezen kívül még két új mozdulat került be a játékba, melyeket igénybe véve Starkiller képes egy-egy látványos mozdulattal elhajítani a szerencsétlen rohamosztagosokat. A fejlődési rendszer egy fokkal egyszerűbb lett, mint korábban, mivel most már nem külön-külön kell megvennünk minden kombót, hanem automatikusan kapjuk meg azokat, ha a három szinten fejleszthető fénykard képességünket egy fokozattal feljebb tornázzuk. Végül az újdonságok rovatba írhatjuk a Force Fury képességet is, melyet elsütve hősünk egy rövid időre „über módba” megy át, mely során brutálisan erőssé válik minden mozdulatunk. Villámaink pillanatok alatt megsütik a körülöttünk állókat, kardcsapásaink pedig azonnali halált okoznak. Ha így folytatódik hősünk erejének felturbózása, akkor a harmadik részben már puszta kézzel összeroppanthatunk egy bolygót, mit nekünk Halálcsillag.

3. oldal

A fejlesztők dicséretére legyen mondva, hogy az első rész legnagyobb hibáját, a problematikus irányítást rendbe rakták a folytatásra. Végre nem akadunk bele minden apró tárgyba, valamivel jobban tudunk célozni az Erő használat során is (bár ezen még lehetett volna dolgozni), és a mozgás is dinamikusabb. Szükség is volt erre, mert a játékban elárasztanak minket ellenségekkel. Sajnos az esetek 80 százalékában rohamosztagosokat fogunk kaszabolni, ami persze abból a szempontból logikus, hogy a Birodalom ellen harcolunk, de kissé nagyobb változatosságot el tudtunk volna viselni. Néha persze bele fogunk futni gyenge sith tanítványokba és robot pókokba, de nem ez a jellemző. A legnagyobb baj azonban az, hogy a folyamatos csatározások teljesen monotonná és unalmassá teszik a játékmenetet, hiszen minden pálya ugyanúgy játszódik le: megyünk előre egy teljesen lineáris csőben, és kétpercenként lekaszaboljuk a nekünk ugró tucatnyi rohamosztagost. Ezt időnként egy nagyobb robottal, illetve lépegetővel vívott harc dobja fel, de miután ebből is 3-4 egyforma van az adott pályán, nem mondhatnánk, hogy ez a változatosság csúcsát jelentik. Ráadásul a legyőzésükhöz mindig egy quick time eventet kell végrehajtanunk, amik ugyanahhoz a kivégző animációhoz vezetnek. Egyedül az utolsó két pályát sikerült feldobni egy kicsit, mivel azokban több az ugrálós platform elem és a fejtörő. Bár utóbbiak igencsak egyszerűek, egyelőre be kell érnünk ennyivel.

Ha már szóba kerültek a pályák, sajnos azokról sem tudunk túl sok jót mondani. Összesen három és fél helyszín került be a játékba, melyekből a fél a Dagobaht jelenti, melyen körülbelül öt percet fogunk eltölteni, és csak egy átvezető videót vezet fel. Ezen kívül kétszer ellátogathatunk a Kaminói klóngyárba, kiruccanhatunk a gladiátor harcoknak helyet adó Cato Neimoidia bolygóra, illetve az egyik küldetés közben a felkelők egyik űrhajóján garázdálkodhatunk. Elég soványka tehát a felhozatal, így nem is csoda, hogy mindössze hat és fél óra volt a teljes játékidő. Emellett nincs többjátékos mód sem, mindössze egy challange mód, melyen a játék közben megnyitott kihívásokat teljesíthetjük (ezek többnyire harci és platformrészekből állnak).

4. oldal

Elmaradt eufória

A TFU 1-ben nagy dérrel-durral harangozták be a fejlesztők a játékban használt új technológiákat, a DMM-et (digital molecular matter) és az Euphoriát. Előbbinek köszönhetően a játékban látott anyagok a valóságnak megfelelően viselkednek, tehát a fém realisztikusan hajlik, és a fa, illetve az üveg is megfelelően törik. Sajnos az egészet eléggé korlátozott módon használhattuk csak az első részben, és nem törhettünk zúzhattunk kedvünkre, legtöbbször csak az a fém volt hajlítható, ami továbbjutásunk útjában állt. Legnagyobb bánatunkra ez a második részben sem változott, így igazából fel sem tűnik a DMM motor működése. Általában csak a termekben lévő üveg kijelzők törését fogjuk látni, ami viszont száz másik, DMM nélküli programban is előfordul. Említsük meg az Euphoria motort is, mely az ellenfelek mesterséges intelligenciáját vezéreli, annak érdekében, hogy azok valósághűen reagáljanak a támadásainkra. Ez többé-kevésbé jól működik, így elvetődnek a feléjük dobott tárgyak elől, és próbálnak megkapaszkodni, ha felemeljük őket az Erő segítségével. Nem mintha sok esélyük lenne.

Ami a látványvilágot illeti, azért nem kell szégyenkeznie a játéknak, bár ez nem jelenti azt, hogy az élvonalba tartozik a program. A mozgás animációk egész jól sikerültek, az arc animációk sem rosszak, viszont a helyszínek kidolgozottsága elég átlagos. Kamino sikerült a legjobban ebből a szempontból, melynek kinézetén sokat dob a folyamatosan zuhogó eső. A zenére felesleges túl sok szót pazarolni, elvégre egy Star Wars játékról van szó. John Williams muzsikái megunhatatlanok, ráadásul a fejlesztők kibővítették néhány jól sikerült saját számmal és motívummal a klasszikus dallamokat. A szinkron szintén hozza a kötelezőt, főleg Vader már-már ikonikussá vált hangját jó hallgatni.

5. oldal

Nagyon nagy lehetőséget szalasztottak el a LucasArts-nál a The Force Unleashed 2-vel, hiszen itt volt az alkalom, hogy tanulva az első rész hibáiból végre egy kiváló akciójátékot készítsenek a fejlesztők. Igaz, hogy a szteroidozott Erőhasználók eléggé kilógnak a megszokott Star Wars univerzumból, de talán még a legelvetemültebb Csillagok Háborúja rajongók is megbocsátották volna ezt, ha a játék minden más szempontból rendben lett volna. Tény, hogy megfogadták a kritikákat a fejlesztők, és sokat csiszoltak az irányításon, ám közben nem fordítottak elég figyelmet a program többi részére. A gyenge történetnek köszönhetően nincs mi motiválja a játékost, márpedig anélkül elég hamar megunja az ember a monoton játékmenetet. Akit mindezek a negatívumok nem érdekelnek, és csak egy kis esztelen vagdalkozásra vágyik, az tegyen egy próbát a játékkal, de aki egy komoly Star Wars játékot keres, az inkább a korábbi alkotások közül szemezgessen. Igaz, hogy azokban nem ránthat le csillagrombolót a levegőből, de a jó játékmenet és az érdekes sztori bizonyára kárpótolni fogja őt érte.

Platformok: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii

Tesztelt platform: PC

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward