Már az első perctől kezdve beszippantja az egyszeri játékost a Superhot világa. A játék a játékban koncepció szerint ugyanis épp chaten kapjuk meg a fülest, hogy valami új és izgalmas játék terjed a neten, olyasmi, amit még nem nagyon látott senki. A nem túlságosan burkolt és meglehetősen öntömjénező felvezetés viszont nagyon érdekes hátteret ad az egészhez. A kezdeti tutorial (-nak tekinthető) pályák végigdarálása után pedig ez a beszélgetés folytatódik. Az Inception (Eredet) film kedvelőinek és az azóta mémmé vált poénok ismerői számára nem lesz tehát meglepő az alaphelyzet, ahol a székben ülve, a monitort nézve épp egy olyan játékot játszunk, ahol a gép előtt ülve chatelünk és játszunk. Érdekes dolog az idő manipulációja, a (majdnem) mozdulatlanság és a gyors akció ötvözése. Nincs életerő, lőszeres láda, csakis a túlerő, a túlélés és a kreativitás. A játék mottója ez is lehetne: hozzuk ki a rossz helyzetből a lehető legjobbat.

Az alapötlet egyszerűsége senkit ne tévesszen meg, nem arról van szó, hogy mindent kikerülünk, és lelövöldözzük a ránk törő ellenséget. Illetve végül is pontosan erről van szó, de ennek megvalósítása nem ilyen egyszerű. A ránk vadászó alakok is mozognak, futnak, fedezék mögé bújnak, és persze lőnek is. A lövedékek röppályája látható, a sebesség gyorsulása a mi mozgásunktól függ, és ha az összes változót és egyebet fejben akarjuk tartani, akkor egyre nehezebb dolgunk lesz a Superhot világában. Arról pedig még nem is volt szó, hogy mi történik, ha kifogy a lőszer, és milyen alternatív lehetőségeink vannak ellenségeink likvidálására. Az pedig már nem is lephet meg senkit, hogy egyetlen ütés, lövés vagy rossz mozdulat elég, hogy az adott pályát bukjuk. Hiába vagyunk főhősök, a túlerőnek az esetek 99%-ában bőségesen elég, ha egyetlen hibát elkövetünk. De ha valakit megnyugtat a tudat, ellenségeink szilánkokra töréséhez (ez a virtuális világban a halál megfelelője), sem kell több egy lövedéknél, vagy pár ütésnél, és persze a jó helyezkedés is hasznos. Szó szerint életmentő.

Az idő pedig sosem áll meg teljesen, csak nagyon lassú, mikor nem mozgunk épp. Ellenlábasaink pedig ugyancsak igyekeznek kitalálni, hogy merre mozdulunk el, vagyis ha folyamatosan oldalazunk, akkor elénk fognak célozni, hogy pont belefussunk a lövedékbe, a több sörétet lövő vadászpuska pedig csak hab a tortán. Később különleges képességünk is lesz (Hotswitch – testcsere), új megközelítést és stratégiát adva a kezünkbe. A sikeresen végigküzdött pályákat vissza is nézhetjük, sőt fel is tölthetjük a vicces nevű killstagram-ra. Mivel multiplayer nincs a játékban, így a kihívások, valamint a minél gyorsabb vagy stílusosabb végigjátszások adják a játék lényegét. Minden pálya titkos terminállal is rendelkezik, melyek feltörése esetén valami remek dolog történik (renélhetően), én még nem jutottam el idáig.

A játék pályáinak a neve is beszédes, de ugyanakkor ötletes is: "rossz helyen, rossz időben", "befejezetlen ügy", "rossz irány", "rajtaütés", "tudjuk ki vagy". Hivatalosan persze a pályák sorszámozva vannak csak, de ez jó egyedi ízt ad nekik. Összesen 27 rövid, de egyre nehezebb küldetésen tehetjük próbára magunkat, emellett rengeteg játékmód (Challenge) vár a lelkes mazochistákra, az alaptörténet befejezése után. Itt a nehezítések meglehetősen változatosak: minden fegyver tárában csak egy lövedék van, csak katanával lehet harcolni, speedrun, pusztakezes, norestart és a többi. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző kínzási módot. Az Endless annyiban különbözik a kihívásoktól, hogy vagy minél többet kell ölni a megadott idő alatt (Time, Real), vagy megadott mennyiségű ellenséget kell likvidálni, persze minél gyorsabban (Race). A játék színei nemcsak a figyelem kognitív terhelését csökkentik, de ugyanazt a minimalista elvet követik, mint az egész koncepció. A vörös a veszélyt, a fehér a „világot” a fekete minket és a használati tárgyakat jelöli. Három színből épül fel az egész játék, ami a minimalista grafikával ötvözve tökéletesen elegendő arra, hogy minden igényünket kielégítse. Az FPS világát uraló játékokkal ellentétben ez a kis költségvetésű, remek ötletekre alapozott játék jó példája annak, hogy a nagy kiadók mellett a kicsik is tudnak újat mutatni. Kezdetben úgy tűnik, nincs is története a játéknak, amikor viszont jobban belemerülünk, hátborzongatóvá válik a valóság és a virtuális világ összemosódása. Hiszen ha ez csak egy játék, akkor semmi probléma, feltörtük és játszunk. De mi van akkor, ha mégsem ilyen egyszerű a helyzet? Itt kezdődnek az igazi kérdések.