SÚLYOS SEBEZHETŐSÉGET TALÁLTAK AZ IOS-BEN, A JAVÍTÁSRA VÁRNI KELL

Valószínűleg hekkerek ki is használhatták a biztonsági réseket, hogy felhasználói információkat szerezzenek meg.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. ápr. 28. 12:33
Súlyos sebezhetőséget találtak az iOS-ben, a javításra várni kell

Az Apple biztonsági pajzsán egy meglehetősen súlyos rést fedeztek fel szakemberek, akik arról számoltak be, hogy valószínűleg nagyon hosszú ideje megbújt már a sérülékenység a szoftverben, és ezzel vissza is élhettek illetékesek. Az Apple jelezte, hogy már készíti a javítást, de a támadások tényét nem erősítette meg.

A ZecOps nevű kiberbiztonsági startup fedezte fel a kutatásai során, hogy az Apple által gyárilag használt levelező alkalmazásnak nem egy, hanem rögtön kettő sebezhetősége is van, amik a súlyosabbak közül valóak. Az egyikkel távolról át lehet venni az adott eszköz felett az irányítást, a másik pedig egy további sebezhetőség kihasználásával alkalmas a kontroll átvételére, információk szerzésére. Az ilyen jellegű sebezhetőségek egyáltalán nem mindennaposak.

A rendkívüli veszélyeket rejtő biztonsági rés kihasználása a hekkerek szempontjából könnyű volt, ha már tudták, mi a dolguk. Ugyanis ehhez a megtámadott készülék tulajdonosának csak meg kellett nyitnia a „különleges” e-mailt az alapértelmezett levelezőben, semmit nem kellett letölteni vagy megnézni. A levél megnyitásakor az applikáció összeomlott, és máris szabad út nyílt a kiberbűnözők előtt. Bármihez hozzáférhettek a hekkerek, amihez a Mail alkalmazásnak elérése van, így például a háttértáron található dokumentumokhoz is.

Galéria megnyitása

Úgy véli a ZecOps, hogy már több esetben használhatták kiberbűnözők ezt a támadási formát az utóbbi időben. Az illetéktelenek olyan kulcsfontosságú figurákat támadhattak meg, akiktől érzékeny adatokat tulajdoníthattak el. A kiemelt célpontok kötött cégvezetők, menedzserek lehettek többféle ágazatból, leginkább top cégeket vehettek célba a hekkerek.

A hír kapcsán az Apple azonnal jelezte, hogy már dolgozik a javításon a kutatókkal együtt, és ezt hamarosan elérhetővé teszi egy frissítés révén a felhasználók számára. Az kérdéses, hogy valójában mennyi készülék sebezhető, de amennyiben helytálló a ZecOps feltételezése, és lényegében évek óta ott vannak a biztonsági rések (már az iOS 6-ban felbukkantak), abban az esetben könnyen elképzelhető, hogy lesznek olyan régi modellek, amik a támogatás hiányában nem fogják megkapni a javítást.

„Az Apple komolyan veszi az összes biztonsági fenyegetést. Alaposan megvizsgáltuk a kutató jelentését, és a rendelkezésre bocsátott információk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek a hibák nem jelentenek közvetlen kockázatot felhasználóink ​​számára. A kutató a Mail-ben három sebezhetőséget azonosított, de önmagukban nem elegendőek az iPhone és iPad biztonsági védelmeinek megkerüléséhez, és nem találtunk bizonyítékot arra, hogy ezeket az ügyfelekkel szemben használták volna fel.” – olvasható a vállalat közleményében.

Azt tehát elismerte az Apple, hogy ott van az iOS natív levelezőjében a biztonsági rés, de azt nem erősítette meg, hogy ezt bárki kihasználta volna. Ha igaz a ZecOps feltételezése, az bizony nagyon rossz hír a cupertinói alakulat számára. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e még következő fejezete ennek a hírnek.

Amíg a frissítés nem készül el, addig pedig mindenkinek az javasolják a biztonsági szakemberek, hogy kerüljék el a Mail használatát, és válasszanak más klienst az e-mailek kezelésére. Hiszen akár véletlenül is rá lehet bökni egy levélre a bejövő üzenetek listáján, és az már bőven elegendő a támadóknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fszkivan
fszkivan
2020. ápr. 28. 18:34
#6

Kiváncsi lennék, hogy egy valódi spam filteren átmenne-e egy ilyen email. Persze nem jó egy biztonsági rés, de nem mindegy, hogy pl. átjön-e gmailen a kód, vagy egy komplett alternativ univerzum kell, hogy beszopja valaki.

fszkivan
fszkivan
2020. ápr. 29. 18:03

@Bihus  Nekem a válaszuk (Apple) pont azt sugallja, hogy aki nem egy házi mail szervert használ, az biztonságban van. A kutatók kapnak 100k dollárt (50k vagy 100k, nem emlékszem pontosan), a következő frissítés ezt majd tartalmazza, de senki sem volt valódi veszélyben.

expander
expander
2020. ápr. 28. 17:15
#5

Mindenhol van hiba, mindent ki lehet javítani...

axe
axe
2020. ápr. 29. 16:49

@expander  persze, csak azért van egy fejlesztőhadseregük, hogy a javítás még kikerülés előtt megtörténjen...

Boostocska
Boostocska
2020. ápr. 28. 14:01
#4

"Az Apple biztonsági pajzán"

Ez el lett írva szerintem, Dani.

axe
axe
2020. ápr. 28. 17:02

@Boostocska  pajzán biztonság :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. ápr. 28. 13:20
#3

Hát igen, ezért kell kirootolni és főzött romot rakni rá!

humaniod
humaniod
2020. máj. 6. 23:20

@Mosdatlan_falusi  Azért jó az opensource, mert már a forrásban meg lehet találni a biztonsági hibákat. Általában ezeket jó sokan átnézik, egyikük a fejlesztő, kilenc meg hacker.

axe
axe
2020. ápr. 28. 13:18
#2

"Azt tehát elismerte az Apple, hogy ott van az iOS natív levelezőjében a biztonsági rés, de azt nem erősítette meg, hogy ezt bárki kihasználta volna." 

Háááátmáárrr hogy erősítette volna meg, hogy a tökéletes rendszerük hibáját bárki is kihasználta volna

axe
axe
2020. ápr. 28. 16:58

@Samanoske  valamit szerintem félreértettél

thestock
thestock
2020. ápr. 28. 13:16
#1

Remélem megjelenik vmelyik epülös, és elmeséli hogy ez miért nem baj, majd felsorolja az android hibáit.

Sinesol
Sinesol
2020. ápr. 29. 3:53

@thestock  Csak lejáratod magad ezzel a szöveggel, nem is értem mindek kommentelsz, ha értelmes hozzászólnivalód nincs.

Vissza az oldal tetejére