Stranger Things 3: The Game - Csak játszani ne kelljen

Izzasztó feladat egy szellemes-kreatív sorozatból altatóinjekcióval felérő hatású játékot készíteni, ám a BonusXP tagjai nem rettentek meg a kihívástól.

Stranger Things 3: The Game - Csak játszani ne kelljen

42 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
42
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Kritikánkban kerüljük a harmadik évad sztorijának részletezését.

Új idők új szele

Az örökkön-örökké változó játékipar kaotikus-kiismerhetetlen természetét jól illusztrálja, hogy míg anno Dunát lehetett rekeszteni filmek adaptációival, vagy azok farvizén elevickélő művekkel, addig ma már szűkösebb a kínálat. Ráadásul halmazati büntetésnek még ebben a szerény felhozatalban is bőségesen találni olyan, sebtiben összehozott fércműveket, melyeknél nehéz eldönteni, hogy a rajongók ingerküszöbét tesztelő kísérletről, vagy rossz viccről van-e szó. Megkockáztatom: egyes címeknél azt sem lehet kizárni, hogy egy informatikai szakközépiskola maximum hármasra értékelt, húsz perc alatt összehozott vizsgafeladatát dobták piacra a gátlástalan stúdiófőnökök. Beszédes, hogy a kétszázmillió dollárból tető alá hozott, és készítőinek ennek hatszorosára rúgó bevételt hozó Vasember 3-hoz egy az egyediség szikrájával sem bíró endless runnert tákoltak össze.

A Crystal Dynamics illetékesei is milliókat sokkoltak az idei 3E-on, mert a Bosszúállók kalandjaira építő alkotásukban a szuperhősök egy alacsony költségvetésű balkáni pornóparódia sebtiben összeverbuvált szereplőire hajaznak. Sőt, a Scarlett Johansson által alakított Fekete Özvegy virtuális mása esélyesen Shrek első nemezisének, a sajátos arcszerkezetű Lord Farquaad-nak az eltitkolt leánya. Igaz, itt a hivatalos, heveny röhögőgörcsöt okozó magyarázat az, hogy elvileg semmi közük a filmekhez. De arra, hogy akkor a karakterek miért tűnnek a népszerű színészek Zs-listás alteregóinak, zavart hümmögésen kívül nem érkezett más válasz.

Galéria megnyitása

Sajnos a jelek szerint a Netflix döntéshozói sem kívánják magukat megerőltetni. Hiszen egy AAA-kategóriás, vagy legalább az indie-élvonalhoz tartozó csapat helyett a jelentéktelen stúdiócskák sorát bővítő BonusXP-re bízták zászlóshajójuk, a Stranger Things harmadik évadjának átültetését. Ők pedig sajnos borítékolható módon jártak el. Fogták az egyedisége, kreativitása és parádés atmoszférája miatt milliók kedvencévé avanzsáló szériát, aztán kemény-kitartó munkával piacra dobtak egy nejlonzacskó minden bájával-ötletességével bíró, feledhető semmiséget.

A látszat csalóka

Holott fáradozásaik gyümölcse kezdetben egy, a 16 bites hőskorszak beat 'em up-jainak emléket állító, kifejezetten frappáns-üdítő programnak tűnik. A történet ugyanis követi a harmadik évad eseményeit, vagyis a cselekményre egy szavunk sem lehet. A végeredmény leginkább a sokakban kellemes emlékeket hagyó, 2006-os The Godfatherhez hasonlítható: amennyire lehetséges, hű marad az ihletforráshoz. Ám természetesen egyrészt többről van szó szolgai másolásnál, másrészt az első a játékélmény: katonák, szörnyek, némi furfangot igénylő főellenségek, és más veszélyforrások színesítik a kiskamaszok, illetve segítőik útját. Akik egyébiránt a műfaj legszebb hagyományainak megfelelően egyedi fegyverekkel és kizárólag rájuk jellemző, kék gömbök felvételével vagy kólaivással feltölthető energiából ellőhető, különleges képességekkel indulnak csatába.

Galéria megnyitása

Mike egy baseball ütőt lóbálva okoz tisztes sebzést, és ha akarja, pimasz-provokatív szövegével annyira fel tudja bőszíteni rosszakaróit, hogy azok egy kis ideig csak az ő vérére vágynak. Vele szemben Lucas hű csúzlijára esküszik, továbbá bombájával a levegőbe repítheti az utakat sűrűn eltorlaszoló sziklákat. Jonathan sem marad ki a mókából: erős ökle mellett vakítóan villanó fényképezőgépével fűt be a gonosztevőknek. A változatosságra ezért nem panaszkodhatunk – pláne, mert tizenkét különccel püfölhetjük a gazfickókat.

Két apróságA Stranger Things 3: The Game minőségén két alapvetően érdekes, ám pongyolán kivitelezett opció sem tud érdemben javítani. Az, hogy a modern trendekhez illeszkedve az innen-onnan magunkhoz szólítható nyersanyagokból készített tárgyakkal erősíthetjük hőseink, papíron igen jól hangzik. Csakhogy a gyakorlatban keserűen konstatálhatjuk, hogy ezek a kütyük messze nem adnak akkora bónuszokat, hogy érdemben foglalkozzunk velük. Az első végigjátszás után elérhetővé váló Elimination-mód is inkább elméletben muzsikál szépen. Az, hogy a karakterek fokozatos megnyitása helyett kezdettől fogva az egész gárda elérhető, és ha valaki meghal, az végleg fűbe harapjon, igen szellemes ötlet. Ellenben súlyos gond, hogy aligha akad olyan mazochista himpellér, aki néhány rejtett szobáért újra nekifut a gyenge-közepes játéknak.

Végül az is sokat hozzátesz a hangulathoz, hogy a több térképből álló, kvázi-nyitott világban három lépésenként belefuthatunk pár apróságba. A megvizsgálható tárgyaknak, rejtett titkoknak, és nem utolsó sorban a kisebb-nagyobb megbízásokat kínáló, vagy tréfás egysorosaikkal az arcunkra mosolyt csaló járókelőknek hála, valóban úgy érezhetjük, mintha Hawkins utcáit rónánk.

Unalom a köbön

Látszólag tehát kívánni sem lehetne ennél többet, de sajnos ahogy telnek-múlnak a percek, rá kell ébrednünk, hogy palira lettünk verve. Az esetek kilencvennyolc százalékában az alaptámadás minél gyakoribb elsütésére építő, kombótlan-monoton ütközetek már fél óra után elveszik az életkedvünk, az idézőjelet méltán megérdemlő, fapados-pillesúlyú „logikai fejtörőkről” nem is beszélve. Rendszerint kapcsolókat kell nyomogatnunk egy maximum húsz méterre lévő feljegyzés iránymutatása szerint, és akad még különösen ostoba kiscsoportos óvodásokat akár másfél percre is lekötő ládatologatás is. Azaz, hangozzék bármennyire is bizarrul, a texasi alakulat fáradozásainak gyümölcse messze akkor teszi ránk a legjobb benyomást, mikor csupán tengünk-lengünk, és nagy ívben fittyet hányunk a tennivalókra. Tizennyolc euróért ez minimum vérlázító.

Galéria megnyitása

Így a tartalomhoz viszonyítva pofátlanul drága, viszont cserébe legalább hamar ellaposodó Stranger Things 3: The Game-ről a legjobb amit elmondhatunk az az, hogy egy kis időre felvillanyoz. Ám mivel inkább tekinthetjük lélektelen-álmosító lehúzási próbálkozásnak, mintsem fenntartásokkal elfogadható tucatcímnek, még a franchise fanatikus rajongóinak sem feltétlenül ajánlott a kipróbálása. Pontosabban fogalmazva, egy komolyabb áresésnél szigorúan saját felelősségre beruházhatnak egy digitális kópiába, de valószínű, hogy a kezdeti eufóriát hamar a legmélább, szürke-lábszagú unalom váltja fel.

Összefoglalás

Stranger Things 3: The Game - Csak játszani ne kelljen

Stranger Things 3: The Game - Csak játszani ne kelljen

Stranger Things 3: The Game - Csak játszani ne kelljen
Szerzői értékelés
42
%
A Stranger Things harmadik évadának játékadaptációja.
A karakterek különbözősége örvendetes és van némi hangulata.
Túl unalmas és felszínes ahhoz, hogy tartósan lekössön.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap