Az olajfúrótornyon végzett munka veszélyes, mivel elég egy hiba és tűz, robbanás, gázszivárgás, veszélyes anyagokkal való érintkezés, vagy a szélsőséges időjárás is katasztrófát okozhat. Ennek ellenére több lista szerint is a világ legveszélyesebb munkája a favágás/fakitermelés. Habár nem lenne nehéz elképzelni, ahogy egy elhagyatott hegyvidéken, az éjszakai erdőben, hatalmas fák között valami borzalmas lopózik és vadászik ránk, a Still Wakes the Deep készítői úgy gondolták, jó poén lenne, ha mindezen feltételek mellé még azt is hozzátennék, hogy a helyszínről nem lehet elmenekülni.
És hogy miért jó, ha nem értünk meg és fedezünk fel mindent? A horror egyik atyjának tartott Lovecraft világnézete erre világos és egyértelmű választ ad: „Azt hiszem, a világ legkönyörületesebb dolga, hogy az emberi agy képtelen arra, hogy mindent mindennel összefüggésben lásson. Az elutasítás nyugodt szigetén élünk, a végtelenség fekete óceánjának közepén, holott egyáltalán nem lett volna szabad ilyen messzire jutnunk. A tudományok, miközben mind fejlődött a maga ösvényén, eddig nem ártottak nekünk, ám egy nap a tudás széttöredezett darabjai a helyükre kerülnek, és a valóság olyan borzalmas képeit tárják majd elénk, hogy vagy beleőrülünk a felismerésbe, vagy a halálos fényből elmenekülünk egy új, sötét kor nyugalmába és békéjébe.”
A torony – legalábbis a játékban – nem csak a „semmi közepén” áll, víz veszi körül,de a part, a menekvés reménye, látótávolságon kívül van. Ha pedig ez nem lenne elég, az időjárás is lényeges faktor a megközelíthetőségben még akkor is, ha tegyük fel van egy helikopterünk vagy hajónk. Lehetne arról merengeni, hogy „azért a víz az úr”, ahogy arról is, hogy a természet felülkerekedik az emberen, de a valóság azt mutatja, hogy minden esetben le akarjuk győzni ezeket az elemeket és tényezőket, kerül, amibe kerül. Itt viszont nem a természet erejével állunk harcban.
A Still Wakes the Deep története 1975-ben játszódik és jó eséllyel erről az olajmezőről és fúrótoronyról van szó a játékban. Nem gondolnánk elsőre, hogy egy ilyen torony milyen hatalmas és azt sem, hogy kész útvesztő a szintekkel és az átjárókkal. Ha pedig a meghibásodások és egy súlyos baleset miatt még inkább áttekinthetetlenné válik, akkor az csak és kizárólag arra jó, hogy horror játékot tervezzünk oda.
Mi nem a katonaság, a felmentő sereg, egy jól képzett kommandós vagy Gordon Freeman vagyunk ebben a rémálomban, hanem egy egyszerű munkás, akinek a lehetőségei inkább az Alien: Isolaton-hoz mértek, vagyis menekül, elbújik, imádkozik és igyekszik túlélni. Egy olyan helyzetben, ahol a veszély forrása, háttere, logikája és működése megismerhetetlen, borzalmas és mérhetetlenül idegen. H. P. Lovecraft idézete elég jól leírja a helyzetet, és habár ő kozmikus horrorban gondolkodott, a Still Wakes the Deep sincs messze ettől: „Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.”
Hősünk, Caz, legnagyobb problémája reggel az volt, hogy korán felébresztették. Utána egy levelet elolvasva lett még rosszabb a napja, mivel úgy tűnt, a felesége válni akar tőle. Aztán hívatta a főnök, mert eltávozáson egy olyan verekedésbe bonyolódott, – sőt, ő kezdeményezte – amibe a rendőrség is belefolyt már. Aztán kirúgták. Mindez viszont eltörpül amellett, hogy egy ismeretlen eredetű rettenet kószál a tornyon és az ismerősök, munkatársak, barátok…megváltoznak. Hangokat adnak ki, beszélnek, de mintha mégsem ők lennének már. Vagy mégis ők azok és pillanatokra felpislákol az értelmük, a lényegük, ami szűkölve és üvöltve próbálja értelmezni azt, ami történt, de végül újra és újra belefullad az események, az emlékek és az elméjüket elborító idegen borzalom káoszába: "Vannak olyan hangok, amelyek csak az emberekre jellemzők, más hangok pedig csak a fenevadakra; és végigfut a hideg a hátunkon, ha az utóbbiakat is emberi torokból halljuk felharsanni.” – H. P. L.
A Still Wakes the Deep nem hosszú játék, nagyjából 4-5 óra alatt végigjátszható egy kis ügyességgel. Némely bujkálós vagy quick-time eventes rész megkeserítheti az életünket, de ez eltörpül amellett, amit játékélményként kapunk. A legnagyobb dicséretet a fejlesztők hangulatteremtésre fordított energiája kell, hogy kapja. A főszereplő és a mellékszereplők hangszínészei zseniálisak, a dialógusok és a főhős kommentárjai még tovább fokozzák a horrorisztikus hangulatot és a jól adagolt rémálom a már emlegetett Alien játék és az A Valami szerelemgyereke lehetne. Tömény, velős és kegyetlen a Still Wakes the Deep, a The Chinese Room pedig ismét megmutatta, hogy még mindig van keresnivalójuk a túlélő-horrorok között is.
