State of Decay - játszótér zombikkal

Szóval, íme egy zombis játék (már megint), és íme egy sandbox játék (már megint)... Nem lehetséges, hogy egyszer ezt is jól csinálják? Már hogyne lenne!

State of Decay - játszótér zombikkal

1. oldal

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy lassan ideje lenne nyugdíjba küldeni a zombikat, de ezzel igencsak kényes témába tenyereltem. Elvégre zabáljuk őket, minden platformon és médiumon. Ha lankadni támad a kedv a filmek területén, beugrik egy áldokumentum-könyv, egy képregény, egy tévésorozat és tucatnyi videojáték… tulajdonképpen a Z-jelenség már olyan természetes része a popkultúrának, mint a morcos magányos zsaru és a légüres térben süvítő űrhajó.

A State of Decay nem is lacafacázik, in medias res elénk dob egy főhőst egy furkósbottal, meg két élőhalottat, akik épp rámásznak valakire: tessék, verd szét őket. Az első másodpercben. Ezt a fajta lényegre törést maga Hemingway is megirigyelné. Amint kifújtuk magunkat az akció után, akár körül is nézhetünk. Csillogó víz, dús növényzet, vakító napfény, alacsony frame rate: hah, csak nem régi ismerősünk, a CryEngine 3? Ez érdekes lesz, gondoltam – és milyen jól gondoltam.

Haladunk, haladunk, az első öt percben világossá is válik minden: minimap, inventory, lopakodás, harc, túlélés. Amilyen sok lehetőséget a játék bedob, olyan intuitívan fel is kínálja a használatukat az első házhoz vezető úton… komolyan, ezt a fajta játékmenet-tutorialt tanítani kellene. Egyszerűen minden azonnal világos, ráadásul elő is vetíti a teljes játék mechanizmusait és arányait. Azt sugallja: nem elég, hogy egy változatos, csináld-ahogy-tudod jellegű zombis sandbox bontakozik majd ki, de ebben még akár a szereplők is emlékezetesek lehetnek.

Belépek az első házba, ahol egy újabb meglepetés ér: magát a házat is menedzselgethetjük. Lehet fejlesztgetni, és lehet behordani az összegyűjtött cuccokat. Szóval így állunk, emelem a sapkámat. Hát jó. Legyen. Lássuk, mit tudsz, State of Decay. Tik-tak, múlik az idő... három órával később nyilvánvalóvá válik számomra: ez a játék tud valamit. Ez a játék bizony masszívan tud valamit. Új fejlesztőcsapatból nem nézne ki az ember egyszerre ilyen méreteket és minőséget, de azért azt is tegyük ehhez hozzá, hogy az Undead Labs alapítója a Blizzardtól jött el.

2. oldal

A játék pedig beváltja a premissza ígéretét. Nagyon egyszerű a képlete: fogj egy játszóteret, adj meg a játékosnak minden játékmódot, népesítsd be a világot érdekes figurákkal és hagyd kibontakozni az eseményeket. Már az, hogy egy zombis játékban lehetőség van egyszerre beszélgetni, lopakodni, fejlődni, akciózni, felfedezni… önmagában is elvinné a játékot. Erre jön még a házak biztosítása (bedeszkázhatjuk az ablakokat, hogy biztonságossá tegyük őket), a helyszínek átkutatása, vagy a térkép bővítése a megfigyelőállomásokon. A házakat lehet lassan, halkan kutatni, vagy gyorsan, de annak tudatában, hogy így már veszélybe is kerülhetünk.

Az inventory / skill / influence rendszer van olyan kifinomult, hogy ilyet manapság teljes értékű RPG-kben se nagyon látunk. Aztán ott van a társakkal való viszony: ha elég jól állunk, követnek. Ha magunkkal viszünk valakit, segít a túlélésben, a beszélgetésekből pedig egészen tisztességes karakterrajz alakul ki róluk, amire nem számítottam volna. Maguk a párbeszédek (és a szinkronszínészek) nem annyira kiemelkedőek, de bőven az igényes felé billen a mérleg. Az, hogy lehetőségünk van autókat vezetni és a főküldetés közben felvillanó mellékküldetéseket is darálhatjuk, az már csak hab a tortán. A napszakok váltakozását már ne is említsük.

Hogy ebben a pazar összetettségben mennyi hibalehetőség van… nos, jól tartja a mondás, a szarka farkával. Ez a játék annyi mindent jól csinál, de igazából csak abban ér el kimagasló eredményt, hogy odaültessen és szórakoztasson. Önmagában nálam már ez is elég ahhoz, hogy rányomjak egy „AJÁNLOTT” plecsnit a dobozára, de nem lenne fair azt mondani, hogy a játék egy hibátlan mestermű. Távol van attól.

A legszembetűnőbb gyenge pontja a technikai kivitelezés; bár maga játék viszonylag szép, valami nincs egészen a helyén az effektekkel, az itt-ott beszakadó textúrák, animációs furcsaságok és bugok képesek nagyon hamar lerontani az összképet. A PC-s verzió állapota kifejezetten kínos, még az első patch után sincs egészen rendben a játék – látványosan egy elsietett konzolport, ami végül is nem rontja el magát a játékélményt, de egy közepesebb gépnél már kompromisszumokat kell kötni. Mielőtt belevágnátok, jobb ha tudjátok, hogy nem árt, ha van egy gamepad a kéznél, mert a játék inkább kontrollerre termett. Hogy én mennyit kaszaboltam a levegőt, te jó ég.

3. oldal

Ami a játékmenetet illeti, addiktív és szórakoztató, de nincs jól kiegyensúlyozva. A sandboxokra jellemző mellékküldetések szapora felbukkanása egy kicsit elveheti a játékos fókuszáltságát, gyakran pedig felváltva kapkodunk egy túlélési szituációban és kötelességszerűen grindolunk valami kis mellékes ügyet. Nem is tudom. Mintha elemeiben minden jól működne, csak így egymás mellett/után keltenek disszonáns érzéseket. Összevetve az olyan nagy kaliberű sandbox-okkal, mint a Far Cry 3, a Skyrim, vagy az Assassin’s Creed… dolgozhattak volna még a felépítésén.

Dobhatott volna az összképen a narratíva, de itt se keressünk eget rengető dolgokat. A párbeszédeket már említettem, de elég furcsa, hogy még akkor is kényelmesen beszélget a kis csapat, amikor javában gyepálják őket a zombik. Ez nem épp organikus mesélés. Nem vagyok a híve az átvezető videóknak, de a statikus tereferéket azért feldobhatták volna valamivel. Történetről emellett nem is igazán beszélhetünk, ami egyáltalán nem volt gond, mert egyet mi is éppen átélünk és alakítunk – nincs benne jelentős, scriptelt dráma, a túlélésért folyó küzdelem a lényeg. A hangulat a maga vidéki amerikaizmusaival teljesen a helyén van, a már említett The Walking Dead mellett némi Alan Wake-féle „favágószínezet” is befigyel, és a karakterek tényleg kárpótolnak mindenért.

Hogy maga a játék honnan hova fut ki, az egy elég érdekes kérdés, de javarészt csak mesterséges célokkal játszatja magát: gyűjts, lopakodj, fejlessz, ölj, menekíts. Ez pedig viszonylag hamar kimerül. A teljes, végtelenített sandbox egyébként nem is valósul meg egészen a Breakdown DLC-ig, onnantól viszont akármeddig darálhatjuk a játékot. Ezt igazából nem is tudom, hogy pozitívumnak vagy negatívumnak tekintsem – legfeljebb moroghatnék, hogy többet kell fizetni, de még azt se igazán, mert az alapjáték árával együtt is teljesen baráti…

A következő a helyzet. Minden hiányossága és furcsasága ellenére a State of Decay talán az egyetlen szórakoztató zombis játék, amely ilyen nagy távlatokban gondolkodik, és nem feltétlenül csak az akcióra helyezi a hangsúlyt. Ötvözi a karakterek interakcióját (The Walking Dead) és a szerepjátékosan addiktív gyűjtögetés-tápolás mechanizmusát (Dead Island), és még csak nincs is nagyon hazavágva az egész. Jó játék. Ha pedig még jönnek javítások és egyéb kiegészítők, esélyes, hogy többször is jó szívvel vehetjük elő a jövőben. Amennyiben az Undead Labs nem beszél mellé, ez a játék lesz a modellje egy készülő zombis MMO-nak, ami igazából meg is látszik rajta. Arra érdemes lesz odafigyelni!

Platformok: PC, Xbox 360

Értékelés: 8/10

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward