I. oldal
Szinte hihetetlen, de az Electronic Arts közel 5 éve szerezte meg a Star Wars-játékokra vonatkozó licencet. Mondhatjuk, hogy ezalatt nem tudott túl sokat kezdeni ezzel a kiadó. Az Ébredő erő megjelenésére kihoztak egy nagyon durván lebutított Battlefieldet, mert azért azt mégsem lehetett kihagyni, azóta pedig semmi. A Visceralt éppen most zárták be, és lőttek le az Amy Hennig (Uncharted) által felügyelt játékot, arról pedig fogalmunk nincs, hogy a többi csapatnál mi készül.
A nyilvánvaló hiányt ezúttal is a DICE töltötte be, hiszen a stúdió legalább tudott mire építkezni. Az első Battlefrontra. De szegény Battlefront 2 már a megjelenése előtt hatalmas vihart kavart a fizetési modelljével, azóta pedig ez csak tovább eszkalálódott: most ott tartunk, hogy hamarosan már az Európai Unió fogja vizsgálni a lootboxok ügyét, és Amerikában is mozgolódnak a képviselők, szóval ha más nem, legalább annyi jó származik ebből az egészből, hogy az Electronic Arts kapzsisága nyomán jobban odafigyelnek majd a törvényhozók a játékokra.
De itt jön a csavar. A megjelenés napjára (és a LucasFilm nyomására) az Electronic Arts kivette a mikrotranzakciókat a Battlefront 2-ből, szóval jelen kritikában igazából már csak arról beszélhetünk, hogy maga a játék egyébként mennyire jó, vagy mennyire rossz. Még akkor is, ha egyébként tudjuk, hogy hamarosan visszakerül a valós pénzzel való fizetési lehetőség. Ráadásul valószínűleg eléggé hamarosan, mert az Electronic Arts azt nyilatkozta a befektetőknek, hogy ennek az egésznek nem lesz hatása a pénzügyi negyedév teljesítményére. Ilyenekről pedig ugye egy részvénytársaság nem nagyon hazudhat.
Innentől kezdve viszont mindenkinek a maga döntése, hogy így is megveszi-e a játékot. Mert kétségtelen tény, hogy a Star Wars-rajongás sokat nyom a latba, ugyanakkor viszont el kell számolnunk magunkkal... biztos, hogy támogatni akarjuk ezt a rendszert és a EA-t, aki ráadásul fél évtizede igazából semmi értelmeset nem tud kezdeni a kedvenc univerzumunkkal? (Az Old Republic MMO még úgy ahogy megy.)
II. oldal
De tegyük félre kicsit a filozofálást, és nézzük meg, mit is nyújt nekünk a Battlefront 2. Nos, az elődhöz képest például rögtön egy single player kampányt. Ennek a főszereplője egy Iden Verso nevű hölgy, aki a Birodalom eltökélt harcosa, és pont akkor csöppenünk bele az ő történetébe, amikor egyébként a Birodalom széthullik. Nagyon látványos más nézőpontból átélni a második Halálcsillag felrobbanását, onnantól pedig tulajdonképpen egy olyan sztorit vihetünk végig, ami elmesél néhány kulcsfontosságú pillanatot a hatodik és a hetedik rész között.
Szóval: végre ismét a Birodalom oldalára kerülünk (a Force Unleashed és a TOR után) és rosszfiút, akarom mondani, rosszlányt alakítunk, és megkapjuk a sztori azon részét, amit a filmek nem meséltek el, viszont teljesen kánon. Ez csak jó lehet, ugye? Hát, az a helyzet, hogy nem, és ennél sokkal többet nem is nagyon írhatok, mert az 5 órás kampány egyetlen nagyobb fordulatát is lelőném, ami egyébként annyira rosszul van előadva, hogy komolyabb kár senkit nem érne, ha nekiállnék spoilerezni.
Ezzel az ERŐvel el is hagyhatták volna a kampányt, mert ez csak a próbálkozás és már Yoda is megmondta: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!". A DICE tulajdonképpen annyit csinált, hogy felhasználta a multiplayerhez egyébként is elkészített grafikai elemeket, azokból pályákat épített, és összekötötte őket úgy, hogy valamennyi értelme azért legyen ennek az egésznek. Mindenesetre azt érezni, hogy egy pillanatig nem akartak itt nekünk valami épkézláb történetet elmesélni, mindössze annyi volt a cél, hogy ez alatt a pár óra alatt minden létező ikonikus Star Wars-karakter szerephez jusson. Elvégre, ha már lemodellezték őket, és még animációkat is csináltak nekik a multiplayerhez, ne menjenek már kárba.
És tényleg, Luke Skywalkertől kezdve Leia hercegnőn át mindenki megfordul majd a kezeink alatt. Még Kylo Ren is, pedig ugye ő azért néhány évtizeddel később érkezik meg ebbe az egész egyenletbe, de ne féljetek, a DICE megtalálta a módját annak, hogy megforgathassuk a keresztes fénykardját. Hogy egyébként van-e hangulata az egésznek? Persze, hogy van. Hiszen fantasztikusan néz ki, minden modell és textúra tökéletes, a zenék elvarázsolnak, az átvezető jelenetek rendezése, kamerabeállításai olyanok, hogy minden rajongó azonnal elérzékenyül, szóval megint csak oda jutunk el, hogy a Star Wars-körítés felülmúl mindent.
III. oldal
És ettől a körítéstől egész egyszerűen nem lehet eltekinteni. Soha nem volt még olyan játék, ami ennyire aprólékosan, ennyire hűen, és ennyire a rajongók elvárásaira alapozva építette volna fel a világát. Az tisztán látszik, hogy a DICE-nál egyrészt eszméletlen profik dolgoznak, másrészt pedig a zsigereikben érzik, hogy a Tatooine-on pontosan milyen szétszedett droidot szeretnénk látni az út szélén.
Valószínűleg azért, mert rajongók. Ha a grafika, a hangulat, a körítés, a hangok és a zene apróságairól van szó, akkor a Battlefront 2-be nem lehet belekötni. És ezt azért igyekszem ennyire hangsúlyozni, mert (magam is hatalmas Star Wars-rajongóként) nagyon nehezen tudom elviselni, hogy egyébként tulajdonképpen semmi más pozitívumot nem tudok írni erről a játékról. A kampányt már kitárgyaltuk, de sajnos a multiplayer sem sokkal jobb... pillanatokra el tud kapni a hangulata, ismételten csak leginkább a körítés miatt, de inkább frusztráló és félresikerült az egész.
A játékmódok ismerősek lesznek az elődből: a Blast az alap 10v10-es Team Deathmatch, a Strike a 8v8-as, feladatalapú mód, a Heroes vs. Villiansben a már megszokott módon a világos oldal és a sötét oldal hősei küzdenek meg egymással, és aztán van még a Galactic Assault és a Starfighter Assault. Jelen esetben az utóbbi az újdonság, a rajongók kéréseinek eleget téve ugyanis a DICE beépítette a kizárólag űrhajókra épülő játékmódot.
És ez tulajdonképpen teljesíti is feladatát: a talajon játszódó módokhoz hasonlóan itt is több, egymás után következő feladatot kell végrehajtanunk. A Köztársaság oldalán például a Kamino bolygónál meg kell védenünk a klónszállító hajókat, azon belül is a fő hajó egyes részeit, miközben a szakadárok próbálnak nekünk keresztbe tenni. De az egész valahogy nem túl érdekes, érezni rajta, hogy kényszerűségből nőtt ki (jelen esetben azért, mert a Galactic Conquesthez már amúgy is elkészítették a hajókat), és PC-n még az irányítás is megkérdőjelezhető, habár nem annyira vészes, mint amennyire sokan szeretik előadni. De tény, hogy kontrollerrel ezerszer jobb.
IV. oldal
Nyilvánvalóan a fő attrakciónak ezúttal is a nagy Battlefield, akarom mondani Battlefront módot, a 20v20-as Galactic Conquestet szánták. De az egész egyszerűen nem működik. Alapvetően a három másik kisebb játékmódot próbálná meg kombinálni, vagyis (a nagyobb pályákon) először egy lépegetőt (vagy hasonló keményarcot) kell elkísérnünk valameddig, aztán az nyilván nem fog tudni tovább haladni, úgyhogy egy kisebb területen kell a kezünkbe vennünk a dolgokat.
De még a legnagyobb pálya sem elég nagy ahhoz, hogy minden rendben legyen. Az első, járműves rész jellemzően túl rövid, és nem lehet megfelelően kiélni magunkat, aztán pedig minden pályán belefutunk legalább egy, de néha több fojtópontba is, amikor egy reménytelenül kis területre zsúfolódik össze minden játékos. És mivel a támadóknak nagyjából ötször olyan nehéz dolga van, mint kellene lennie, jellemzően az történik, hogy a védők lezúzzák az első rohamot, utána visszanyomulnak a támadók respawn területéig, és ott leállnak kempelni. Még azt is meg lehet csinálni, hogy a respawn területre bemennek, elvégre van 10 másodperc, hogy visszatérjenek a határvonalon túlra, mielőtt játék dezintegrálja őket.
Ezen nem segít az sem, hogy a karakterosztályoknak tulajdonképpen nincs értelme. A DICE berakta őket, valószínűleg azért, hogy papíron kicsivel komplexebbnek tűnjön a játék, de valójában csak abban különböznek, hogy milyen fegyverhez van hozzáférésük. Persze, akad egy-egy egyéni képességük, de ezekre közel sem lehet ráhúzni, hogy valamiféle "szerepet" töltenének be a csatamezőn (mint mondjuk a Battlefield 1-ben a medic), inkább csak azért vannak, hogy saját magán tudjon segíteni az ember. Vagy droid. Vagy klón. Talán csak a Specialist és az Officer az, akik valamit hozzá tudnak tenni a csapatmunkához.
És habár a béta után a DICE kivette a legtöbb fegyvert a Star Card-rendszerből, a jelenlegi szisztéma sem jobb: minden más értelmes játékkal ellentétben, ahol a karakterünk szintjéhez kötik a megszerezhető fegyvereket (már ha valamihez kötni kell egyáltalán), itt X mennyiségű gyilkolást kell elérnünk az előző fegyverrel, hogy megkapjuk a következőt, valamint a kiegészítőit. És persze ott vannak maguk a Star Cardok... igen, jelenleg nem pay-to-win a játék, de attól még marhára frusztráló, hogy a a Deluxe Editionnel száz órát eltöltött jóember úgy lő agyon fél másodperc alatt, hogy egyrészt nem is látom, másrészt pedig ha látnám, akkor se lenne esélyem ellene.
V. oldal
Ezen kívül pedig van még egy Arcade módunk, ami... nos... leginkább a LOL nemzetközi jelzővel illethető. Itt alapvetően kihívásokat teljesíthetünk a világos és a sötét oldalon, de ez ne tévesszen meg senkit: ugyanazt a két-három missziót kell teljesítenünk újra és újra mindkét félnél: vagy X mennyiségű ránk zúduló ellenséget kell megölnünk Y időn belül, vagy előbb kell megölnünk X mennyiségű ellenséget, mielőtt a mi csapatunk elfogy. És ennyi. De ha valakit ez motivál, akkor ezt lehet újra és újra csinálni, hogy megdöntsük az előre beállított határokat, és egy-kettő-három csillagot szerezzünk a teljesítményünktől függően.
A Battlefront 2 tehát egy fájóan közepes és félrement játék, ami egyetlen célját sem találja el. De a legfurcsább benne mégis az, hogy a fantasztikus körítés miatt néha-néha bizony nagyon lehet élvezni. Kár, hogy ezek tényleg csak pillanatokig tartanak. Engem leginkább az bánt, hogy még azt is sikerült elrontani, ami az elsőben jó volt.
Mert bármennyire is minimál, pőre játék volt az alap Battlefront, ebből az egyszerűségéből, letisztultságából fakadt valamiféle élvezeti érték, ami engem akkor (nem hosszú időre, de akkor is) magával tudott ragadni. Valahol nagyon távolról eszembe juttatta azokat az időket, amikor egy FPS-ben még nem kellett karakterekkel, szintezéssel, lootokkal, és hasonló marhaságokkal foglalkozni, csak szétlőni egymást, körülbelül ugyanolyan feltételek mellett.
Na, hát ez a Battlefront 2-ben már nincs meg, de cserébe más területeken sem tudott fejlődni a játék. Úgyhogy ezzel a DICE szépen két szék között a földre csüccsent, abban pedig csak reménykedni lehet, hogy a Disney ezek után csattogtatja majd az ostort az Electronic Arts háta mögött, amíg el nem jutunk addig a szerencsés állapotig, hogy öt év múlva kifut majd a licenc.
Onnantól kezdve pedig remélhetőleg a Disney úgy kezeli majd a Star Wars-játékokat, mint ahogy azt idén elkezdte a Marvel-termékekkel: nem egy kiadónak adja oda az egészet, hanem projektenként, külön-külön elbírással a legjobb stúdiókhoz kerülnek majd a jogok. És akkor talán beköszönthet a Kánaán, és kaphatunk egy igazi KOTOR-folytatást az Obsidiantól.
