SSD tuning: tippek Windows 7-hez és Windows 8-hoz

Csokorba szedtük a legfontosabb beállításokat, amelyekkel spórolhatunk az SSD meghajtók írási/törlési ciklusaival

SSD tuning: tippek Windows 7-hez és Windows 8-hoz

Bevezető, NAND Flash típusok

Mivel manapság egyre jobb áron kaphatóak az egyre gyorsabb, és egyre nagyobb adattároló kapacitást kínáló SSD meghajtók, plusz kezdenek beszivárogni a piacra a TLC alapú megoldások is, így elérkezettnek éreztük az idejét annak, hogy készítsünk egy friss összefoglalót a Windows 7, illetve Windows 8 alatt elvégzendő, és elvégezhető beállítások, trükkök listájáról.

Persze mielőtt még ezekre kitérnénk, mindenképpen érdemes néhány fontos dolgot tisztázni annak érdekében, hogy mindenki tökéletesen képben legyen az SSD meghajtók alapjául szolgáló NAND Flash memóriachipekkel, illetve azok típusaival és alapvető tulajdonságaikkal kapcsolatban.

Először is, dióhéjban foglaljuk össze, mit érdemes tudni ezekről a mozgó alkatrészekkel nem rendelkező adattárolókról: az SSD meghajtók NAND Flash típusú memóriachipekből és egy (vagy extrémebb esetben több) SSD vezérlőből állnak, amihez még csatlakozhat valamilyen (legtöbb esetben DRAM alapú) gyorsítótár is.

Az SSD meghajtók formátumukat tekintve többfélék lehetnek: 2,5 colosak, 3,5 colosak, mSATA és NGFF formátumúak, illetve PCI Express bővítőkártya formátumúak is. Esetünkben a formátum nem számít: mindegyik SSD-hez alkalmazható a tippek többsége.

SLC, MLC, TLC - A legfontosabb tudnivalók a különböző NAND Flash memóriachipekről

Galéria megnyitása

Az SSD meghajtók tárterületét NAND Flash memóriachipek adják, amelyekből jelenleg háromféle változat közül választhatunk.

Vannak az SLC (Single-level cell) típusú NAND Flash memóriachipek, amelyek cellánként egy bit tárolására képesek. Ezek képezik a NAND Flash hierarchia csúcsát, hiszen szupergyors, rendkívül strapabíró megoldásokról van szó, amelyek ennek megfelelően igen drága alapanyagnak minősülnek. A drágaság természetesen a chipek méretéből fakad, ha 1 bit egy cella, akkor sok cella kell ahhoz, hogy rendes méretű tárhelyet érjünk el. Ezek a NAND Flash memóriachipek nagyjából 100 000 írási/törlési ciklust viselnek el élettartamuk során, és főként a felsőkategóriás, drága SSD meghajtókban találkozhatunk velük, illetve az üzleti felhasználóknak szánt adattárolókban is szoktak ilyen memóriachipeket alkalmazni. Más kérdés, hogy helyüket egyre inkább átveszik MLC típusú társaik. Az SLC típusú NAND Flash memóriachipek esetében 3 dollár körüli összeget tesz ki a gigabájtonkénti költség.

A második helyen az MLC (Multi-level cell) NAND Flash memóriachipek tanyáznak, amelyek kevésbé strapabíróak és gyorsak, mint SLC alapú társaik, ami a bonyolultabb vezérlésnek köszönhető. Ezek a memóriachipek cellánként két bitnyi adatot tárolnak és élettartamuk során 5000 (3x nm-es gyártástechnológia), vagy 3000 (2x nm-es gyártástechnológia) írási/törlési ciklust viselnek el. Az SLC típusú memóriachipekhez képest jól látható a különbség, már ami a strapabíróságot illeti, de a szerényebb képességekhez jóval szerényebb ár is társul, így a mérleg végülis egyensúlyba kerül. Véletlenszerű olvasási feladatoknál az SLC memóriachipek 25 mikroszekundumos hozzáférési idővel rendelkeznek, míg az MLC típusú NAND Flash memóriachipeknél már 50 mikroszekundum ez az érték. Írás tekintetében rosszabb a helyzet, hiszen az írási késleltetés SLC esetén 250-300 mikroszekundum, míg MLC esetében 600-900 mikroszekundum.

Manapság a kereskedelem fő áramába szánt SSD meghajtók aszinkron típusú MLC NAND Flash memóriachipekre alapoznak, míg drágább, gyorsabb társaik szinkron típusú MLC NAND Flash memóriachipeket használnak. A két említett típus közül utóbbi a gyorsabb, méghozzá főleg írási feladatok alkalmával, azon belül is véletlenszerű írási feladatok elvégzésekor. Az MLC típusú NAND Flash memóriachipek esetében 0,8-0,9 dollár körüli költséggel kell számolni gigabájtonként, ami az SLC memóriachipek árának kevesebb, mint harmada.

A képbe egy ideje a TLC (Triple-level cell) típusú NAND Flash memóriachipek is beszivárogtak, amelyek szerényebb képességekkel rendelkeznek, mint MLC alapú társaik, cserébe viszont olcsóbb az előállításuk, így segítségükkel kedvező árú SSD meghajtók készíthetőek (mint a múltkor bemutatott Samsung SSD 840). A TLC típusú NAND Flash memóriachipek cellánként három bitnyi adatot tárolnak, élettartamuk során pedig nagyjából 1000 írási/törlési ciklust viselnek el, azaz harmadannyit, mint egy 2x nm-es osztályú gyártástechnológiával készített MLC NAND Flash memóriachip. A TLC típusú NAND Flash memóriachipek olvasási késleltetése 50 helyett immár 75 mikroszekundum, míg írási késleltetésük 600-900 helyett nagyjából 900-1350 mikroszekundum. Ezek a memóriachipek MLC alapú társaiknál érezhetően olcsóbbak, hiszen gigabájtonkénti költségük nagyjából 0,6 dollár, ami nagyjából kétharmada az MLC alapú NAND Flash memóriachipek árának.

TLC vs. MLC: az élettartam kérdése

Manapság az MLC típusú NAND Flash memóriachipek a fejlett technológiáknak köszönhetően évekig képesek különösebb babusgatás nélkül megbízhatóan helytállni egy átlagfelhasználó számítógépében, így nem égetően fontos a különböző rendszeroptimalizációk elvégzése, de azért egy-két beállítás ellenőrzésére érdemes odafigyelni, hiszen az odafigyelés nem kerül semmibe, a pozitív hatása pedig mindenképpen szembetűnő.

A TLC típusú NAND Flash memóriachipeknél azonban már nem árt ismerni a kis trükköket, hiszen egyre kevesebb írási/törlési ciklust kell majd minél hatékonyabban beosztani, így a siker érdekében - fejlett firmware ide vagy oda - felhasználói oldalról is szükség lesz némi erőfeszítésre, legalábbis ha sokáig elégedetten szeretnénk használni SSD meghajtónkat. Igazából ha napi átlag 10GB-nyi írást végeznénk egy mostani TLC meghajtón, papíron még akkor is, képes lehetne vagy 35 évig elmenni, de a gyakorlatban azért messze nem lehet a cellák terhelését ennyire kiegyenlíteni, ezért nem árt az elővigyázatosság. Egyébként ha tudni akarjuk mennyit szoktunk napont irogatni, akkor az SSD-nk kondíciójának monitorozására, ellenőrzésére sok program létezik, ilyen például az SSD-life.

Előkészületek

Előkészületek

Az igényeinknek, illetve pénztárcánknak megfelelő SSD meghajtó kiválasztásakor érdemes körültekintően eljárni, akár noteszgépbe, akár asztali számítógépbe keresünk SSD meghajtót. Mindkét esetben fontoljuk meg a hozzáadott extrákat is, lehet szükségünk lesz valamire. Notebookok esetében ez leginkább külső HDD házat és HDD klónozó szoftvert jelent, amelyekkel régi rendszerünket új SSD meghajtónkra költöztethetjük, ha nagyon muszáj. Persze az SSD meghajtó házának magasságára sem árt odafigyelni, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket és ne férjen be az adott noteszgépbe a kiszemelt SSD. Az ultravékony noteszek, illetve a szubnotebookok esetében akár az SSD meghajtó tömege is döntő tényező lehet, ha két olyan termék közül kell választanunk, amelyek egyébként tulajdonságok és ár tekintetében hasonlóak.

Galéria megnyitása
Asztali számítógépeknél a 2,5"->3,5" beszerelő keret meglétét érdemes ellenőrizni - ez jó, ha van a csomagban, ellenkező esetben 1500-2000 forintos plusz kiadást jelent a beszerzése, ha a házunkban nincs megfelelő bővítőhely. A beszereléshez szükséges csavarok szinte minden esetben a csomag részét képezik.

Asztali számítógépeknél mindenképpen érdemes arra is odafigyelni, hogy az SSD meghajtót a rendszer legelső, azaz nullás SATA portjára kapcsoljuk. A SATA 6 Gbps-os csatolófelülettel ellátott termékeknél törekedjünk a megfelelő sebességű SATA port kiválasztására, sok rendszerben vannak ugyanis vegyesen SATA 6 Gbps-os és SATA 3 Gbps-os csatlakozók is. A megfelelő azonosításhoz remek segítséget nyújthat az alaplap kézikönyve (a SATA 3Gbps-ot szokták SATA 2-nek is nevezni, míg a SATA 6Gbps-ot SATA 3-nak, ahogy az a képen is látszik).

HDD klónozás, firmware frissítés

A régi HDD tartalmának klónozása nem egy elegáns megoldás, ha megtehetjük, akkor inkább egy friss telepítéssel kezdjünk, ne egy régi, "szétesett" operációs rendszert pakoljunk át az SSD-re. Persze telepítés előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni az adott SSD meghajtó gyártójának hivatalos weboldalán, hogy van-e frissebb firmware a termékhez, hiszen az sokszor hibajavításokat, illetve teljesítmény optimalizációkat kínál, így csak nyerhetünk vele, ha alkalmazzuk. Plusz ekkor még adataink elvesztésétől sem kell férnünk, hiszen amúgy is egy üres SSD meghajtó szoftverét frissítjük - már ha van rá lehetőségünk, azaz van működő PC-nk a feladat elvégzéséhez. A klónozásra még visszatérünk, hiszen annál is van mire figyelni, most maradjunk az előkészületeknél.

A második fontos dolog, hogy asztali számítógépeknél az SSD meghajtóra történő rendszertelepítés előtt lehetőleg minden más adattárolót csatlakoztassunk le a kikapcsolt rendszerről, nehogy a Windows telepítő máshova pakolja a rendszer indításához szükséges fájlokat (sajnos előfordulhat).

Érdemes még az adott alaplap BIOS-át is frissre cserélni, ha van rá mód - egyes esetekben ez is megkímélhet minket néhány kellemetlenségtől.

AHCI támogatás engedélyezése telepítés előtt

A telepítés megkezdése előtt a BIOS-ban állítsuk AHCI-re a SATA vezérlőt - ebben szintén az adott alaplap felhasználói kézikönyve nyújt majd segítséget (AHCI a Wikin). Ezután nincs más hátra, mint telepíteni a Windows 7-et, illetve Windows 8-at. Ha az adott rendszerben éppen nincs optikai meghajtó - ultrabookoknál és netbookoknál ez szinte alaphelyzet -, akkor készítsünk USB-s Windows telepítőt ezzel (Windows 7 USB/DVD download tool), vagy ezzel (YUMI – Multiboot USB Creator) az alkalmazással. A siker érdekében szükségünk lesz egy Windows 7-es, vagy Windows 8-as lemezképfájlra is. A Yumi segítégével olyan pendrive-ot is létrehozhatunk, amelyen a Windows 7, illetve Windows 8 telepítő mellett egy, vagy akár több Linux telepítő is jelen van (Multi Boot Install). Az alkalmazás az egyes Linux disztribúciók közvetlen letöltésére is alkalmas, használata pedig rendkívül egyszerű, így mindenképpen érdemes próbára tenni.

Ha a pendrive-os telepítő elkészült, vagy rendelkezésre áll telepítő DVD és optikai meghajtó, akkor telepítsük a rendszert a szokásos módon, bízzuk a partícionálással kapcsolatos feladatokat a telepítőre. Telepítés után nyugodtan használjuk a Windows MSAHCI driverét, hiszen az kiegyensúlyozott, optimális teljesítményt biztosít. Persze a döntés meghozatala előtt érdemes az AMD vagy Intel MSAHCI driverrel is próbát tennünk - attól függően, milyen platformra alapoz a rendszer, de összességében, átlagfelhasználói szemmel nézve remek választás a Windows beépített MSAHCI drivere, használjuk nyugodtan azt.

AHCI támogatás utólagos engedélyezése

Természetesen akkor sem kell lemondanunk az AHCI vezérlésről, ha eddig rendszerünk IDE módban vezérelte a SATA csatlakozóin lévő merevlemezeket, csak utólag kell trükköznünk egy kicsit.

Galéria megnyitása

Az AHCI utólagos engedélyezése előtt mindenképpen érdemes BIOS frissítést eszközölni. Ha ez megvan, rendszergazda jogosultságok mellett futtassuk a regedit alkalmazást - írjuk be a keresőbe, hogy regedit, majd a találatoknál a regedit alkalmazásra kattintsunk jobb egérgombbal és vállasszuk a "Futtatás rendszergazdaként" opciót.

Keressük meg a HKEY_LOCAL_MACHINE->System->CurrentControlSet-đServices->Msahci mappát, majd itt válasszuk ki a jobb oldali panelen a Start nevű attribútumot, értékét pedig módosítsuk nullára. Ha ez megvan, indítsuk újra a számítógépet, lépjünk be a BIOS-ba, majd a SATA vezérlőt IDE módból állítsuk át AHCI módba. A beállítás megtalálásában segítségünkre lesz alaplapunk felhasználói kézikönyve.

SSD meghajtó "felismertetése"

Az operációs rendszer telepítése után érdemes lefuttatni a Windows Élményindex alkalmazást, amely felméri rendszerünk képességeit, majd az egyes komponensek teljesítményét pontokkal jutalmazza. A teszt folyamán a rendszer felismeri, ha SSD meghajtóra telepítettük a Windows 7-et, vagy Windows 8-at, és elvégzi a szükséges rendszer-optimalizációkat is.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az említett szolgáltatás futtatásához a Windows + R billentyűkombináció lenyomása után írjuk be a Futtatás mezőbe az alábbi sort:

[bold]WinSAT.exe formal

[/bold]Hagyjuk, hogy a teszt végigfusson, majd zárjuk be a parancssort. Alternatív megoldásként a Windows + Pause/Break billentyűkombináció lenyomása után kattintsunk a felugró ablakban megjelenő Windows Élményindex linkre, majd az új ablakban kattintsunk Az értékelés ismételt lefuttatása linkre, vagy ha még egyszer sem volt lefuttatva, akkor simán csak az első futtatásra, hogy kapjon egy pontszámot a gépünk. Ezután érdemes ellenőrizni, hogy az optimális beállítások tényleg betöltődtek-e - a következő oldalakon ezeket is megvizsgáljuk.

Most pedig lapozzunk, hiszen a következő oldalon lényeges, fontos beállításokkal foglalkozunk majd.

Fontos beállítások, teendők

Fontos beállítások

Induljunk ki abból az alaphelyzetből, hogy minden tökéletesen zajlott rendszertelepítés előtt, illetve alatt, azaz végeredményként egy friss, remek alapot biztosító operációs rendszert kaptunk. Ha a Windows 7, illetve a Windows 8 telepítőjét használtuk az SSD meghajtó előkészítésére és formázására, akkor az adattároló partíciója megfelelően van igazítva, így nincs vele további teendő. Amennyiben régi merevlemezünk tartalmát klónoztuk SSD meghajtónkra, akkor feltétlenül ellenőrizzük, hogy a partícionálás, pontosabban az alignálás rendben van-e. Mivel az SSD meghajtók 4 KB-os lapmérettel dolgoznak, így akkor, ha a partícióeltolás hibás, azaz értéke nem osztható 4096 bájttal (4 kilobájttal), akkor felesleges írási/törlési műveletekkel terheljük SSD meghajtónkat, így a NAND Flash memóriachipek cellái hamarabb elhasználódnak. Ez azzal magyarázható, hogy hibás eltolás esetén egy helyett két 4 KB-os lapot veszünk igénybe írás/törlés alkalmával, ami kedvezőtlenül hat a sebességre és az élettartamra.

A partíció eltolás kezdete - fontosabb, mint hinnénk

A partíció eltolás mértékét többféle módon ellenőrizhetjük. Első körben a Futtatás menübe írjuk be, hogy "Msinfo32.exe", majd a felugró ablakban válasszuk az "Összetevők" menüpontot, azon belül is a "Tárolás" opciót, és keressük ki a rendszerpartíciónkat tartalmazó SSD meghajtót a listából.

Galéria megnyitása

Nézzük meg a "Partíció kezdetének eltolása" feliratú sort, az ott szereplő értéket pedig osszuk el 4096-tal. Ha maradék nélküli egész számot kapunk eredményül, akkor minden rendben. Ennél is egyszerűbb, ha innen letöltjük az AS SSD Benchmark alkalmazást, majd elindítjuk, és ellenőrizzük, hogy az SSD meghajtó partícióját kiválasztva a tárterület mérete feletti érték végén OK felirat szerepel-e..

Galéria megnyitása

Amennyiben nem, azaz "OK" helyett egy "BAD" feliratot látunk, úgy meg kell változtatni a partíció eltolás mértékét, amit a lemez szakszerű újrapartícionálásával valósíthatunk meg - ez persze adatvesztéssel jár, így előtte mindenképpen adatmentést kell végezni. Egyes alkalmazások akár adatvesztés nélkül is képesek az alignálás módosítására, de egyszerűbb friss partícionálással és az operációs rendszer újratelepítésével "ingyen" megoldani a kérdést.

Ahol jó a partíció eltolás kezdete, és ahol nem

A Windows 7, illetve a Windows 8 telepítőjét használva a partíció eltolásának kezdete tökéletesen osztható 4096-tal, azaz a partícionálás "SSD barát".

Ha Windows XP vagy Windows Vista operációs rendszert szeretnénk telepíteni az adott SSD-re, akkor feltétlenül érdemes azt előre helyesen felpartícionálni.

Hogy ezt miként tehetjük meg? Nos, első körben használhatjuk a Windows 7 telepítő lemezét, méghozzá úgy, hogy az SSD kivételével minden egyéb adattárolót lecsatlakoztatunk a rendszerről - az SSD meghajtó könnyebb beazonosíthatósága végett. Ha ez megvan, elindítjuk a telepítőt, majd a telepítés megkezdése előtt, a meghajtó kiválasztásánál az egyéni/haladó beállításokat választjuk és manuálisan felpartícionáljuk az SSD meghajtót, igényeinknek megfelelően. Ezután a Windows Vista vagy a Windos XP telepítőjét használva csak ki kell jelölnünk a létrehozott partíciót, így az operációs rendszer jó partició eltolással települ.

Az is jó megoldás, ha a Windows 7 telepítőjét használva, ahogy bejön a nyelvválasztás menüpont, Shift+F10 billentyűkombináció használatával elindítjuk a parancssort, majd az alábbi parancsokat adjuk ki.

[bold]DISKPART

LIST DISK[/bold]

Itt megjelenik az SSD meghajtó száma a listában, ezt jegyezzük meg, hiszen a következő parancsnál az "N" helyére ezt a számot kell írni.

[bold]

SELECT DISK N

CLEAN

CREATE PARTITION PRIMARY ALIGN=1024

[/bold]

Ha ezzel megvagyunk, a megfelelő fájlrendszer kiválasztásával - esetünkben NTFS-sel - gyorsformáznunk kell a kész partíciót, valamint nevet is adhatunk neki, ami esetünkben az SSD elnevezés lesz.

FORMAT FS=NTFS LABEL="SSD" QUICK

A folyamat végeztével már csak az EXIT parancs kiadására van szükség, ezután jöhet a Windows Vista, vagy a WIndows XP telepítő lemez, telepítésnél pedig már csak ki kell választani a kész, formázott partíciót.

Mivel nem feltétlenül életszerű, hogy a Windows XP vagy Windows Vista telepítésére készülő felhasználók rendelkeznek Windows 7 telepítő lemezzel, így természetesen egyéb megoldás is létezik. Választhatunk úgynevezett Linux Live CD-t, amelyen több hasznos program is van - köztük partícionáló alkalmazás is -, így megoldhatjuk a partícionálással kapcsolatos problémát. Ilyen Live CD formájában - vagy akár pendrive-ra telepíthető formában - a GParted is elérhető, amellyel megoldható az SSD megfelelő particionálása, majd egyszerűen telepíthető a Windows XP, illetve a Windows Vista.

Alternatív megoldásként Windows alatt használhatjuk a diskpar alkalmazást is, amellyel ugyancsak megoldható az SSD megfelelő partícionálása, ha Windows XP, vagy Windows Vista telepítése a cél. A diskpar alkalmazással ugyanazokat a parancsokat kell használni Windows alatt is, mint amiket a telepítőről indított DiskPart alkalmazásnál leírtunk. Itt persze figyeljünk oda, hogy tényleg az SSD meghajtót partícionáljuk, ne egy, a rendszerben helyet foglaló, adatokat tartalmazó másik meghajtót.

Amennyiben mindenképpen régi merevlemezünk tartalmát szeretnénk SSD meghajtónkre klónozni, úgy használhatjuk például az Acronis True Image alkalmazást. A szoftvernél, amikor a HDD-ről készített mentést SSD-re pakoljuk, az "MBR"-t ne állíttassuk helyre - az MBR helyreállítása opció elől vegyük ki a pipát -, így jó lesz a partíció eltolás.

[bold]A töredezettség-mentesítő szolgáltatás kikapcsolása Windows 7 alatt

[/bold](Windows 8 alatt SSD meghajtó esetében töredezettség-mentesítés helyett optimalizációról beszélhetünk)

A fentiek után Windows 7 esetében első körben kikapcsoljuk a lemeztöredezettség-mentesítő szolgáltatást, amely merevlemezek esetében hasznos funkció, ám az SSD meghajtók szemszögéből nézve nem csak haszontalan, hanem egyenesen káros is. Az SSD meghajtók a merevlemezeknél jóval alacsonyabb elérési idők mellett dolgoznak, így esetükben a töredezettség abszolút nem nevezhető problémának. Ha a töredezettség-mentesítő szolgáltatást bekapcsolva hagyjuk, akkor az felesleges adatmozgást generál az SSD meghajtón, ami már önmagában is baj. Nagyobb baj, hogy erre a felesleges adatmozgásra az SSD vezérlő szemétgyűjtő, illetve különböző optimalizáló algoritmusai is rátesznek egy lapáttal, hiszen töredezettség-mentesítés után ők is a tárterület optimalizálásába kezdenek - így duplán problémát okozunk, pazaroljuk az írási/törlési ciklusokat.

Galéria megnyitása

Amennyiben az SSD-re SP1-es Windows 7-es operációs rendszert telepítünk, úgy a lemeztöredezettség-mentesítő már alapból is ki van kapcsolva, de azért nem árt vetni egy pillantást a szolgáltatásra, az ördög nem alszik (Intézőben (Win+E) jobb katt az SSD-n, Tulajdonságok, majd Eszközök. Itt találjuk a töredezettség-mentesítőt).

Windows 8 alatt SSD meghajtó használatakor töredezettségmentesítést nem, hanem tárhely optimalizációt kínál fel a rendszer lehetőségként, ami üresjáratban TRIM parancsokat küld az SSD meghajtónak, segítve ezzel annak optimális működését. Az SSD meghajtó üzem közben természetesen mindig megkapja a TRIM parancsokat - amennyiben a szolgáltatást támogatja az adott egység, illetve amennyiben a szolgáltatás aktív - ám komolyabb terhelés alkalmával a TRIM parancs alkalmazása elmaradhat, így jól jön, ha üresjáratban ismét elküldi a rendszer a TRIM információkat, amelyek alapján "értesül" az SSD vezérlő arról, hogy mely lapok váltak feleslegessé, azaz mely lapok szabadíthatóak fel annak érdekében, hogy egy későbbi írás alkalmával minél hamarabb használhatóak legyenek. Itt persze a cellaelhasználódás-kiegyenlítés funkció is működésbe lép annak érdekében, hogy az egyes cellákat egyenlő számú írással terheljük, de az már egy másik történet. Viszont ha már emlegettük, akkor...

TRIM - Működik vagy sem?

A következő fontos lépés a TRIM támogatás működésének ellenőrzése. A mai modern SSD meghajtók többsége már támogatja e technológiát, de a régebbi egységek esetében ez bizony még hiánycikk. Az SSD meghajtó gyártójának weboldalán könnyedén ellenőrizhetjük, hogy az adattároló rendelkezik-e TRIM támogatással, de erre a célra a HD Sentinel is tökéletesen alkalmas lehet.

Ha meggyőződtünk a TRIM támogatás elérhetőségéről, indítsuk el a parancssort (cmd.exe), méghozzá rendszergazdai jogosultság mellett. A parancssorba írjuk be az alábbi sort:

fsutil behavior query disabledeletenotify

Amennyiben a lekérdezésre az alábbi képen látható sort, azaz a "DisableDeleteNotify = 0" értéket kapjuk eredményül, akkor a TRIM szolgáltatás aktív.

Galéria megnyitása

Ha a "DisableDeleteNotify = 1" sor fogad minket, akkor a TRIM szolgáltatás inaktív, tehát ideje engedélyezni. Ezt az alábbi paranccsal tehetjük meg:

fsutil behavior set disabledeletenotify 0

Most már mindenképpen aktív a TRIM szolgáltatás, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a TRIM parancsok célba érnek, azaz az SSD képes a TRIM nyújtotta előnyökből profitálni. Itt jön be a képbe a HD Sentinel alkalmazás, amellyel ellenőrizhetjük, hogy működik-e a TRIM parancs az SSD meghajtón. A HD Sentinel elindítása után az SSD meghajtót kiválasztva az Információk menüpontra kell kattintanunk, majd lefelé görgetve az alábbi menütömböt kell kikeresnünk (SSD Jellemzők):

Galéria megnyitása

Amennyiben itt az "Op.Rendszer TRIM funkció" nevezetű sorban a "Támogatva, Engedélyezve" érték szerepel, akkor a TRIM funkció nem csak aktív, de működik is. Itt az "Engedélyezve" értéken van a hangsúly - annak mindenképpen szerepelnie kell e sorban.

Persze a TRIM szolgáltatás működéséről az SSD meghajtóra kattintva, a jobb oldalt megjelenő zöld szövegmező is árulkodik, ahogy az az alábbi képen látható:

Galéria megnyitása

Ha ezt látjuk, aggodalomra semmi ok, a TRIM működik.

Prefetch és Superfetch - A Microsoft szerint Windows 7 alatt érdemes őket kikapcsolni [bold]

[/bold]

A Prefetch (előtöltés) és Superfetch szolgáltatások merevlemezek esetében azért vannak, hogy gyorsítsák rendszerünket, azáltal, hogy előre betöltenek a memóriába olyan adatokat, amiket valószínűleg használni fogunk. Itt már van némi vita azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e kikapcsolni őket, vagy sem - egyesek azt állítják, hogy felesleges velük foglalkozni. Mi a Microsoft álláspontját képviseljük, azaz azt mondjuk: kapcsoljuk ki ezeket a szolgáltatásokat, legalábbis Windows 7 alatt mindenképpen (a linken képekkel is illusztrálva van, hogyan lehet). Megspórolunk velük néhány írást, hiszen a Windows nem rendezgeti a Prefetch fájljait, és igazából az SSD van olyan gyors, hogy ne kelljen előre betöltenünk a memóriába a fél meghajtónkat.

Galéria megnyitása

Először a Futtatás (win+R) mezőbe írjuk be, hogy "services.msc", majd az alkalmazást rendszergazdai jogosultságok mellett futtassuk. Keressük ki a jobb oldali ablakból az "Előtöltés" nevű szolgáltatást, majd kattintsunk a sorára jobb egérgombbal, a felugró ablakban pedig kattintsunk a "Tulajdonságok" menüpontra, és válasszuk a "Letiltva" opciót.

Galéria megnyitása

Ezek után jöhet a Prefetch szolgáltatás letiltása. Kicsit képzavarosak lehetnek az elnevezések, de az előző bekezdésben a Superfetch-et tiltottuk le. Most meg kell nyitnunk a beállításszerkesztőt, méghozzá úgy, hogy a Futtatás menüpontba beírjuk: regedit. A megnyíló ablakban válasszuk a HKEY_LOCAL_MACHINE ágat, azon belül pedig keressük ki a SYSTEM/Current/ControlSet/Control/Session Manager/Memory Management/PrefetchParameters/ alkulcsot. Ha ez megvan, a jobb oldali panelen az EnablePrefetch duplaszóra kattintva annak értékét módosítsuk nullára. Ha ezzel készen vagyunk, indítsuk újra a számítógépet.

Első generációs SSD meghajtók esetében érdemes a fentebb említett két szolgáltatást bekapcsolva hagyni, hiszen javítják a rendszer teljesítményét - ezt szintén a Microsoft tanácsolja. Újabb, modernebb SSD meghajtóknál kikapcsolásuk nem okoz teljesítménycsökkenést, viszont segít az írási ciklusokkal való spórolásban.

Windows 8 alatt a Prefetch szolgáltatás SSD meghajtó esetén alapból be van kapcsolva, méghozzá a Superfetch szolgáltatással együtt. Utóbbit az Intel hivatalos állásfoglalása szerint mindenképpen bekapcsolva kell hagyni, legalábbis Intel SSD meghajtók esetében - ezt javasolja az Intel SSD Toolbox alkalmazás is. A szóban forgó szolgáltatás Windows 8 alatt intelligensebben működik, ezért érdemes bekapcsolva hagyni.

Írási gyorsítótár engedélyezése

Ez a beállítás elvileg alap esetben is engedélyezve van, de azért nem árt ellenőrizni, hogy tényleg így van-e. Ellenőrzéséhez látogassunk el az eszközkezelőbe, majd keressük ki az SSD meghajtót és kattintsunk rá jobb egérgombbal. A tulajdonságok opció kiválasztása után a felugró ablakban kattintsunk a Házirendek fülre és ellenőrizzük, hogy engedélyezve van-e az írási gyorsítótár.

Galéria megnyitása

Amennyiben nincs engedélyezve, úgy engedélyezzük azt. A második jelölőnégyzetet szintén bepipálhatjuk, hiszen javítja az írási sebességet, ám némi kockázatot is rejt: hirtelen áramszünet esetén adatvesztést okozhat. Ennek fényében döntsük el, bevállaljuk-e a veszélyt.

Rendszerszolgáltatások finomhangolása

Hasznos tippek és trükkök I.

Az alábbiakban néhány egyéb hasznos beállítást, illetve tippet szedtünk csokorba, amelyeket nem égetően fontos elvégezni, de esetenként jó szolgálatot tehetnek, hiszen hozzájárulnak a NAND Flash memóriacellák írási/törlési ciklusaival való spóroláshoz, sőt néha értékes tárterület felszabadítására is alkalmasak.

[bold]Hibernálás letiltása

[/bold]

A hiberfil.sys fájl elég sok helyet foglal a gyökérkönyvtárban, így mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta, hogy szükségünk van-e rá. Ha nem használjuk a hibernálás szolgáltatást, akkor feltétlenül kapcsoljuk ki, ha viszont szükségünk van rá, akkor ne is olvassunk tovább, ugorjunk a következő pontra.

A hibernációs fájl kikapcsolásával értékes tárterület szabadítható fel, ami kisebb adattároló kapacitással rendelkező SSD meghajtók esetében különösen fontos szempont - főleg, ha a szolgáltatásra amúgy sincs szükségünk. A hiberfil.sys fájl a rendszermemória mennyiségétől függően akár sok gigabájtnyi tárterületet is elfoglalhat, mert hibernáláskor abba menti le a memória tartalmát a rendszer.

No de hogy kapcsoljuk ki? A szokásos, korábban ismertetett módszerrel indítsuk el a parancssort, természetesen rendszergazdai jogosultságok biztosítása mellett. Ha ez megvan, írjuk be az alábbi sort a hibernáció szolgáltatás kikapcsolásához:

powercfg.exe /hibernate off

Most ha ellátogatunk a rendszerpartíció gyökérkönyvtárába - és a rejtett fájlok láthatóvá vannak téve -, láthatjuk, hogy a hiberfil.sys fájl eltűnt, és rengeteg szabad helyünk lett.

Galéria megnyitása

Amennyiben később mégis szeretnénk használni a hibernációs szolgáltatást, úgy a következő sort kell beírnunk a parancssorba:

[italic][bold]powercfg.exe /hibernate on

[/bold][/italic]Ennyi az egész. Egyáltalán nem bonyolult. Hibernálás helyett használhatunk inkább alvó módot (Sleep Mode), ekkor a futó alkalmazások adatai a memóriában maradnak. Az üzemmód biztonságos használatához nem árt, ha van szünetmentes tápegységünk, hiszen áramkimaradás alkalmával úgy járunk, mintha szabálytalanul kapcsoltuk volna ki a PC-t, a nem mentett adataink repülnek.

[bold]Lapozófájl kikapcsolása, illetve méretének csökkentése

[/bold]

Korábban sok-sok tippben olvashattuk, hogy a lapozófájlt SSD meghajtó használata esetén érdemes merevlemezre költöztetni annak érdekében, hogy kíméljük SSD meghajtónkat. Szerencsére ez a tanács végre kezd kikopni a köztudatból, aminek nagyon örülünk. Mivel az SSD meghajtó esetében az adatok elérése lényegesen gyorsabb, mint a merevlemezek esetében, így azzal, ha a lapozófájlt HDD-re pakoljuk, rendszerlassulást idézünk elő, azaz pont azon előnyök egyikét veszítjük el, amelyek miatt az SSD meghajtót megvettük.

A másik hasonlóan furcsa tanács az, hogy a lapozófájlt pakoljuk a rendszermemóriába - RAMDISK használatával. Mi ezt a megoldást sem erőltetnénk, rengeteg probléma forrása lehet.

A lapozófájl nyugodtan maradhat az SSD meghajtón, jelenléte átlagos felhasználás esetén nem öregíti jelentősebb mértékben a NAND Flash cellákat. Azok így is több évig bírják a strapát.

Galéria megnyitása

Ha viszont mindenképpen finomhangolni akarjuk a lapozófájl-kezelést, akkor megfelelő mennyiségű rendszermemória esetén (8-16 GB) csökkenthetjük annak méretét. Mivel egyes alkalmazások mindenképpen megkövetelik a lapozófájl jelenlétét, így lőjük be annak kezdeti értékét 800 MB-ra, maximális értékét pedig 1024 vagy 2048 MB-ra - ez se nem sok, se nem kevés. A lapozófájlt kísérletképpen ki is kapcsolhatjuk, de mi azon az állásponton vagyunk, hogy hagyjuk üzemelni, hiszen sok vizet amúgy sem zavar. Ha pont olyan, régebbi alkalmazásba futunk, ami igényli a lapozófájlt akkor úgyis vissza kéne kapcsolni.

A döntés rajtunk múlik. Szerintünk abszolút rossz ötlet SSD-ről merevlemezre, vagy Ramdiskre áthelyezni a lapozófájlt, méretének csökkentése azonban járható út. A hosszabb távú tapasztalatok alapján jelenléte nem öregíti számottevően a NAND Flash memóriachipeket - élettartam-csökkenést természetesen okoz, de ennek mértéke még bőven az elfogadható kategóriába esik, azaz bekapcsolt lappozófájllal is hosszú évekig használhatjuk majd gondtalanul az SSD meghajtónkat.. A Windows 7 már amúgy is jól kezeli az SSD meghajtókat - tudja, mi jó és mi nem ezeknek az adattárolóknak. A Windows 8 pedig egyenesen tökéletes SSD meghajtó mellé.

Rendszervisszaállítás kérdése[bold]

[/bold]

A System Restore funkció kikapcsolása korábban szintén közkedvelt ajánlás volt, ám ezzel elveszítünk egy biztonsági opciót, azaz a rendszervisszaállítás lehetőségét, márpedig ez sokszor jól jöhet. Aki szeretné, saját felelősségre kikapcsolhatja a funkciót, ha egészen biztosan nem kívánja használni - mert például folyamatosan készít mentéseket operációs rendszeréről mondjuk egy NAS-ra, vagy egy külső HDD-re.

Galéria megnyitása

Ezt a funkciót véleményünk szerint érdemes bekapcsolva hagyni, beállítását pedig érdemes az operációs rendszerre bízni. Maximum a szolgáltatás által lefoglalt terület méretének csökkentése jöhet szóba, ha nagyon tárterületet szeretnénk spórolni. Ha piszkálni szeretnénk a beállításokat, akkor a Rendszer beállításokon belül, a védelem fül alatt találjuk őket.

Tartalomindexelő szolgáltatás

A tartalomindexelő szolgáltatás az adott meghajtó tartalmát indexelve adatbázist készít, amely kereséseknél jön jól, hiszen segítségével gyorsan és hatékonyan megtalálhatjuk az éppen keresett fájlt. A szolgáltatásról korábban minden tipp azt állítota, hogy feltétlenül érdemes kikapcsolni azt, hiszen nagy terhelést helyez az SSD meghajtó vállára.

Galéria megnyitása

A fenti kijelentéseknek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani: a helyzet messze nem olyan katasztrofális, mint ahogy azt korábban gondoltuk. Ha számítógépünkön gyakran keresünk fájlokat, akkor feltétlenül hagyjuk bekapcsolva a szolgáltatást (alsó jelölőnégyzet), ha viszont egyáltalán nem végzünk kereséseket, akkor kikapcsolhatjuk azt. De tényleg csak utóbbi esetben javasolt a szolgáltatás kikapcsolása, egyébként nyugodtan hagyjuk békén, nem csinál akkora bajt, mint ahogy azt sokan állítják.

 

RAMDISK, gyorsítótárak és könyvtárak áthelyezése

Az alábbiakban már eléggé opcionális dolgokról lesz szó, de érdemes lehet rajtuk átfutni, vannak köztük hasznos dolgok.

RAMDISK - Az alkalmazás ami a rendszermemóriából csíp le némi területet tárterületnek

A DATARAM népszerű alkalmazása jó választás lehet, ha nem merevlemezre, de nem is SSD meghajtóra, hanem egy gyors, korlátlan írási/törlési ciklust elviselő adattárra, azaz a rendszermemóriába szeretnénk pakolni a különböző alkalmazások gyorsítótárait. A RAMDISK névre hallgató alkalmazás a rendszermemóriából csíp le magának tárterületet, méghozzá az általunk meghatározott méretben, majd ezt külön meghajtóként mutatja nekünk. Persze az alkalmazás hatékony használatához nem árt, ha több, legalább 4 GB-nyi, de inkább 8 GB vagy 16 GB-nyi rendszermemóriával gazdálkodhatunk, hiszen a memóriaterület lecsípése így nem jelent majd észrevehető teljesítménycsökkenést a rendszer számára.

Galéria megnyitása

A RAMDISK tartalma persze alap esetben nem marad meg rendszerleállítás után, hiszen kikapcsoláskor a rendszermemória tápfeszültsége megszűnik, az adatok pedig elvesznek, ugyanis a DRAM illékony memóriatípus. Ez ellen lehet védekezni, az alkalmazásban beállíthatjuk, hogy a RAMDISK tartalmáról bizonyos időközönként készítsen mentést a rendszer - mondjuk külső, vagy belső merevlemezre.

Galéria megnyitása

Ha tehát a rendszerben található merevlemez, akkor a RAMDISK tartalmáról készített mentést - ami automatizálható és egy .img fájl személyében jelenik meg a rendszerben - nyugodtan tárolhatjuk rajta. Ellenkező esetben ne használjuk ezt az opciót.

Megfelelő beállítás esetén - ami a fenti képen látható - a mentés tartalma minden rendszerinduláskor visszakerül a RAMDISK-re, ami főleg akkor jó, ha például a Chrome gyorsítótárát, illetve felhasználói beállításait is RAMDISK-en szeretnénk tárolni. Utóbbival kapcsolatban kicsit később részletesebben is írunk. Amennyiben csak gyorsítótárak kerülnek a RAMDISK-re, úgy annak tartalmáról nem kötelező mentést készíttetnünk (de lassabb netkapcsolat esetén erősen javallott, hogy ne kelljen mindig nulláról építeni a gyorsítótárat).

A RAMDISK által létrehozott meghajtó egyébként úgy jelenik meg a Windows Intézőben, illetve a Total Commanderben, mintha az egy merevlemez, vagy egy SSD meghajtó lenne. Erre a tárterületre - a fentiek szem előtt tartása mellett - másolhatunk tartalmakat, de leginkább gyorsítótárak tárolására vethetjük be hatékonyan. Ide pakolhatjuk a webböngészők gyorsítótárát, de akár a Photoshop, a Premiere, illetve egyéb alkalmazások gyorsítótára is helyet kaphat itt - utóbbi esetekben azért már nem árt, ha van elég rendszermemória, amiből bőven lehet lefoglalni. Az ingyenes RAMDISK maximum 4 GB-nyi területet tud lefoglalni a rendszermemóriából, a fizetős változat esetében nincs ilyen korlátozás.

Sajnos rossz tapasztalatunk, hogy a tartalom képfájlként történő mentése nem működik tökéletesen. Esetenként a RAMDISK üres, formázatlan meghajtót csatlakoztat a rendszerhez újraindítás után, ami több, mint kellemetlen. Éppen ezért nem árt bizonyos időközönként saját mentést készíteni az adott .img fájlról, ami később bármikor visszatölthető - főleg, ha a RAMDISK-en felhasználói profilokat is tárolunk, nem csak gyorsítótárat. A jelenség a szoftver ingyenes változatának használata mellett Windows 7 és Windows 8 alatt egyaránt fennállt (4.0.1-es kiadás).

A kellemetlenségek elkerülése végett érdemes a RAMDISK meghajtóhoz fix meghajtóbetűjelet is rendelni. Ehhez látogassunk el a Vezérlőpult-> Rendszer és biztonság-> Felügyeleti eszközök-> Partíciók létrehozása és formázása a merevlemezen menübe, majd válasszuk ki a RAMDISK feliratú virtuális lemezt - a meghajtó neve persze lehet más is, ha előzőleg a konfigurációs szoftverben más nevet adtunk meg neki. Itt kattintsunk jobb egérgombbal a lemez sávjára és válasszuk a Meghajtóbetűjel vagy elérési út módosítása nevű menüt. A módosítás gombra kattintva válasszunk ki egy nekünk tetsző, még szabad betűjelet - itt érdemes olyat választani, ami az ABC-ben minél hátrébb helyezkedik el, így hordozható adattárolók csatlakoztatásakor nem "mászik el" a megszokott betűjel-sorrend.

Most pedig nézzük a konkrét példákat. Ezúttal a különböző népszerű webböngészők gyorsítótárának áthelyezésével foglalkozunk.

Internet Explorer gyorsítótárának áthelyezése RAMDISK-re

A Microsoft webböngészőjét rengetegen használják, így vele kezdjük a sort. Internet Explorer alatt az Internetbeállítások menüpontra kattintva egyből az Általános beállítások ablakban találjuk magunkat, ahol a Böngészési előzmények nevű bekezdésnél a Beállítások gombra kell kattintanunk.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A felugró ablakban láthatjuk, jelenleg hova menti a gyorsítótárat az Internet Explorer - ezt a könyvtárat a Mappa áthelyezése gombra kattintva módosíthatjuk. Tegyük is meg!

Galéria megnyitása

Az üzemelő RAMDISK meghajtót válasszuk ki - ez lesz a gyorsítótár új helye. Vigyázat! Módosítás után a Windows ideigenesen kijelentkeztet minket, így még a mappa áthelyezésének megkezdése előtt mentsünk minden módosított fájlt, illetve dokumentumot, ami éppen nyitva van.

Firefox gyorsítótárának áthelyezése RAMDISK-re

A Firefox esetében sincs nehéz dolgunk, ha SSD-ről RAMDISK-re szeretnénk áthelyezni a webbböngésző gyorsítótárát. Itt persze már picivel több munka vár ránk - nem tudhatjuk le a műveletet néhány gombnyomással, illetve egy gyors tallózással. Persze megijedni sem kell a feladattól.

Galéria megnyitása

Első körben indítsuk el a Firefox-ot, majd a címsorba írjuk ezt: about:config. A megjelenő figyelmeztetést hagyjuk jóvá (Ígérjük meg, hogy óvatosak leszük e veszélyes területen), majd hozzunk létre egy új karakterláncot, amelynek adjuk a browser.cache.disk.parent_directory nevet, értéke pedig legyen a RAMDISK meghajtón létrehozott könyvtár elérési útja.

Galéria megnyitása

Új karakterláncot egyébként a jobb egérgomb lenyomásával, majd a Karakterlánc opció kiválasztásával hozhatunk létre.

Persze akkor, ha Firefoxot használunk, viszont nincs kedvünk RAMDISK-kel bajlódni, irányíthatjuk a gyorsítótárat közvetlenül a memóriába is, méghozzá egyszerűen. Nyissuk meg megint a beállításokat tartalmazó lapot: írjuk be a böngésző címsorába az about:config parancsot.

Keressük ki a browser.cache.disk.enable kulcsot, majd értékét true-ról állítsuk át false-ra. Ezután keressük meg a browser.cache.memory.enable kulcsot, majd értékét állítsuk át false-ról, true-ra. Most már a memóriába kerül a Firefox gyorsítótár, de nem árt megszabni, hogy mekkora memória mennyiséget foglaljon le magának a webböngésző. Hozzunk létre egy új Integer (Egész) kulcsot (Jobb egérgomb -> Új menüpont), majd adjuk neki a browser.cache.memory.capacity nevet. A friss beállítás értékeként adjuk meg kilobájtban, hogy mennyi rendszermemóriával gazdálkodjon a memóriába száműzött gyorsítótár. Itt persze -1 is lehet az érték, ha a Firefox-ra szeretnénk bízni a beállítást. Utóbbi esetben a rendelkezésre álló rendszermemória mennyiségétől függően dinamikusan állítja be a webböngésző a memóriában helyet foglaló gyorsítótár méretét.

Az új beállítások a Firefox újraindítása után lépnek életbe.

Gyorsítótár és felhasználói profil áthelyezése Google Chrome alatt

A Google népszerű webböngészőjénél külön beállításokat nem találunk a gyorsítótár áthelyezéséhez, így más megoldáshoz kell folyamodnunk a siker érdekében. Rögtön kétféle módszert is ismertetünk, amelyek közül az első önmagában egy egyszerű, primitív megoldás, amely az asztalon elhelyezett Google Chrome parancsikon módosításával üzemel. Némi Registry trükkel persze ez a módszer is életképesebbé varázsolható. A másik megoldás már alapból is profibb, de picivel körülményesebb is. Lássuk őket!

Első módszer

Kattintsunk jobb egérgombbal a Google Chrome asztalon elhelyezett parancsikonjára, majd válasszuk a Tulajdonságok opciót. Itt kattintsunk a Cél sor végére, rögtön az időzőjel mögé, majd egy szóköz lenyomása után másoljuk be az alábbi sort:

--disk-cache-dir="R:\Chrome\" --disk-cache-size=209715200

A fenti esetben a RAMDISK-re - ami esetünkben az R betűjelet kapta - kerül a gyorsítótár, méghozzá a Chrome mappába. A --disk-cache-size opció a gyorsítótár méretét szabja meg, ennek értékét tetszőlegesen módosíthatjuk, ha szeretnénk (a fenti példa 200 megás).

Ahhoz, hogy a fenti gyorsítótárat használja a Chrome, minden esetben a módosított asztali parancsikonnal kell indítani a webböngészőt, ami kényelmetlen lehet, plusz felvet egy kellemetlen problémát is: ha egy alkalmazás hívja meg az alapértelmezett Chrome-ot egy weboldal megnyitásához, akkor nem a RAMDISK-et, hanem az SSD meghajtón található alapértelmezett gyorsítótár könyvtárat használja majd a webböngésző.

Persze erre is van megoldás, de erről sokan szeretnek megfeledkezni. A megoldás az, hogy a beállításkezelőben is módosítunk egy paramétert, méghozzá azt, amely az alábbi helyen lapul:

Galéria megnyitása

A fenti helyen található egy alapértelmezett karakterlánc, amelynek értékét szintén módosítani kell, méghozzá úgy, hogy a chrome.exe után található idézőjel mögé és a -- karekter közé be kell szúrni az alábbi sort.

--disk-cache-dir="R:\Chrome\" --disk-cache-size=209715200[bold][italic]

[/italic][/bold]A végén így kell kinéznie a karakterláncnak:[bold][italic]

[/italic][/bold]

Galéria megnyitása

Az eltérő felhasználónévvel ne foglalkozzunk, ahhoz a részhez úgysem kell nyúlni. A fenti beállításnak köszönhetően akkor is a kijelölt, áthelyezett gyorsítótárat használja majd a Chrome, ha nem parancsikonnal indítjuk, hanem egy alkalmazás nyit meg a webböngészőben egy linket, vagy mi kattintunk egy alkalmazásban található linkre, ami aztán Chrome-ban nyílik meg.

Ha mindennel készen vagyunk, indítsuk el a Chrome-ot, amely már az új beállítás szerint fog működni.

A második módszer: gyorsítótár áthelyezése a felhasználói beállításokkal együtt

Mielőtt nekilátnánk a beállítások elvégzéséhez, nézzük meg a Feladatkezelőben, hogy biztosan nem fut-e a Chrome. A Feladatkezelőt leggyorsabban a CTRL + SHIFT + ESC billentyűkombinációval érhetjük el. Ha bezártuk a Chrome összes futó példányát, akkor nekiláthatunk az érdemi munkának.

Nyissuk meg a parancssort, méghozzá rendszergazdai jogosultságokkal. A keresés mezőbe írjuk be, hogy CMD, majd a találatoknál jobb egérgombbal kattintsunk a CMD feliratú fájlra, a menüben pedig válasszuk a Futtatás rendszergazdaként opciót. Ezután kedvenc fájlböngészőnkkel keressük ki a Google beállításait tároló könyvtárat, ami alap esetben az alábbi helyen leledzik:

[italic][bold]

Galéria megnyitása

[/bold][/italic]

A fenti helyen egy User Data nevű könyvtárat találunk. Ennek tartalmát másoljuk át a RAMDISK-en létrehozott Chrome mappába, az eredeti könyvtárat pedig nevezzük át mondjuk User Data.old névre. Fontos, hogy az átnevezés megtörténjen, ellenkező esetben nem tudjuk majd létrehozni a RAMDISK-re mutató linket. Ezek után készítsünk a könyvtár tartalmáról egy biztonsági másolatot, majd térjünk vissza a rendszergazdai jogosultsággal futó parancssorhoz, és írjuk be az alábbi sort:

Galéria megnyitása

mklink /d "C:\Users\<felhasználónév, amivel a Windowst telepítettük>\AppData\Local\Google\Chrome\User Data\" R:\Chrome\"

A fenti parancs alkalmazásával a felhasználói beállításokat tartalmazó könyvtárban egy "User Data LNK" feliratú fájl keletkezik, amely átirányítja az eredeti könyvtárat a RAMDISK meghajtó Chrome könyvtárába. Ezzel a módszerrel mindig a RAMDISK-et használja a Chrome, akár parancsikonnal indítjuk, akár egy másik alkalmazás hívja meg a webböngészőt egy weboldal betöltéséhez.

Indítsuk el a Chrome-ot, majd ha a felhasználói beállításainkat hibátlanul betöltötte a webböngésző a RAMDISK-ről, készítsünk egy mentést a RAMDISK tartalmáról a RAMDISK Configuration Utility segítségével (Load/Save fül, Save Disk Image Now menüpont), erről a mentésről pedig készítsünk egy biztonsági másolatot is. Ezután a C: meghajtón található, korábban User Data.old névre átnevezett könyvtárat törölhetjük.

A megoldás, ha a felhasználói beállításokat az SSD meghajtón szeretnénk hagyni

Persze akkor, ha a felhasználói beállításokat jobban szeretnénk az SSD meghajtón hagyni, és csak a gyorsítótárat szeretnénk a fenti, elegánsabb módszerrel áttelepíteni a RAMDISK-re, úgy természetesen azt is megtehetjük. Talán ez a megoldás a legjobb választás is lehet, hiszen így nem kell feltétlenül mentést készítenünk a RAMDISK tartalmáról, kivéve, ha nem szeretnénk, hogy a törölt cache miatt minden weboldal újra letöltsön minden sallangot a rendszer újraindítása és a weblap újbóli felkeresése után.

Tehát induljunk ki abból, hogy csak a Chrome Cache könyvtárát szeretnénk RAMDISK-re költöztetni - folyamatos mentéssel, vagy nélküle, ezt nekünk kell eldöntenünk. Ekkor - miután a feladatkezelőben ellenőriztük, hogy a Chrome biztosan nem fut - az User Data könyvtárat hagyjuk érintetlenül, az User DataDefaultCache könyvtárat pedig nevezzük át első körben Cache.old névre. Ha ezzel megvagyunk, indítsuk el ismét a parancssort (CMD) rendszergaztai jogosultság mellett, majd írjuk be az alábbi parancsot:

mklink /d "C:\Users\<felhasználónév, amivel a Windowst telepítettük>\AppData\Local\Google\Chrome\User Data\Default\Cache\" R:\Chrome\"

Ha ez készen van, elindíthatjuk a Chrome-ot. A művelet után az SSD-n lévő User DataDefault könyvtáron belül egy Cache LNK fájl jelenik meg, a RAMDISK-en, a Chrome könyvtáron belül pedig feltűnik a Cache könyvtár tartalma, amit használatba is vehet a Chrome. Ennyi az egész.

A gyorsítótár "tisztán tartásához" használhatjuk például az ismert és elismert CCleaner alkalmazást.

Letöltések, dokumentumok, fotók és videók elhelyezésének kérdése

Ha SSD-vel szerelt rendszerrel rendelkezünk, akkor a letöltéseket, és a dokumentumokat érdemes merevlemezre menteni - akár külsőre, akár belsőre. Akár a komplett dokumentumok mappát is áthelyezhetjük merevlemezre annak érdekében, hogy az írási ciklusokkal - és filmek, illetve letöltések esetében a hellyel is - spóroljunk. Vannak, akik még az Asztal mappát is áthelyezik.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az asztal és a letöltések mappánál a Cél feliratú mező tartalmát írjuk át: itt az új könyvtár elérési útját kell megadni, ahova át szeretnénk költöztetni e könyvtárakat. A Dokumentumok mappánál a Mappa belefoglalása gombra kattintva tallózzuk ki azt a könyvtárat, ahova át szeretnénk pakolni dokumentumainkat, majd a listában válasszuk ki az új könyvtárat és kattintsunk a Mentési hely beállítása gombra. Mi - ahogy az a fenti képen látszik - ezzel együtt töröltük a listából az alapértelmezett könyvtárakat is, de ezt a lépést nem muszáj megtenni.

Emellett érdemes rendszerünkről folyamatosan biztonsági mentéseket is készíteni, hiszen ha beüt a krach, akkor nem mindegy, mennyi fáradtsággal jár egy új, működő rendszer beüzemelése. Ezt a tippet persze HDD-vel szerelt konfigurációk esetében is érdemes megfogadni.

[bold]Windows TEMP fájlok áthelyezése

[/bold]Amennyiben SSD meghajtónk mellett egy belső vagy külső merevlemez is jelen van a rendszerben, úgy érdemes lehet megfontolni a Temp és Tmp könyvtárak áthelyezését.

Galéria megnyitása

Ehhez látogassunk el a Win + Pause/Break billentyűkombinációval a rendszerinformációs ablakba, majd válasszuk a Speciális rendszertulajdonságok menüpontot. A megnyíló ablakban kattintsunk a Környezeti változók gombra, majd a TEMP és a TMP változó értékének adjuk meg értékként ezt: D:\Temp. Persze igény szeirnt bármilyen egyéb könyvtár elérési útját is megadhatjuk attól függően, hogy a TEMP és TMP könyvtárak hova szeretnénk áthelyezni.

Külső adattároló alkalmazása esetén érdemes a meghajtó betűjelét módosítani, méghozzá olyanra, ami a használt betűjelektől messze van, így az az adattároló mindig a kívánt betűjelet kaphatja. (Például Z:\)

A boot folyamat gyorsítása

Esetenként a sok-sok feleslegesen induló alkalmazás rendesen le tudja lassítani a rendszer indulását, így egy SSD-vel ellátott konfiguráció is jelentősen lassabban bootolhat, mintha optimális beállításokkal használnánk. Persze erre a felhasználók egy része azért alapból is oda szokott figyelni, így az alábbi tippek egy része nem is őket veszi célba. Az itteni tippek maximum másodperceket jelenthetnek a boot alatt.

Automatikusan induló alkalmazások ellenőrzése, feleslegesek letiltása

Ahhoz, hogy megnézzük, tényleg csak olyan alkalmazások töltődnek-e be, amelyekre valóban szükség is van, írjuk be a Keresés mezőbe az msconfig parancsot. A felugró ablakban válasszuk ki az Automatikus indítás fület, majd nézzük meg a listát, milyen alkalmazások töltődnek be alapértelmezett módon. A vírusirtó, a tűzfal, valamint a driverekhez tartozó bejegyzések maradjanak a listában, a szükségtelennek ítélt elemek elől pedig vegyük ki a pipát. Ellenőrizzük kétszer is, hogy tényleg haszontalan szoftverről van-e szó; ha nem vagyunk benne biztosak, inkább kérdezzünk rá a fórumban, vagy hagyjuk bekapcsolva.

Galéria megnyitása

A "gyomlálás" befejezése után indítsuk újra a rendszert. Az újraindítást követően a Windows érezhetően hamarabb használható állapotba kerül majd, ha előtte tömve volt a lista feleslegesen induló alkalmazásokkal.

[bold]A boot folyamat felgyorsítása

[/bold]

A rendszerkonfigurációs alkalmazással (msconfig) fentebb már megismerkedtünk, így a következő tipp végrehajtása egyszerű lesz. Indítsuk el ismét a Renfszerkonfigurációs alkalmazást, méghozzá az msconfig parancs használatával, majd a felugró ablakban válasszuk ki a Rendszerindítás fület.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Először a Nincs folyamatjelző opciót pipáljuk ki, majd kattintsunk a Speciális beállítások gombra, a felugró ablakban a Processzorok száma feliratú legördülő menüből pedig válasszuk ki a rendelkezésre álló legnagyobb számot - utóbbi a boot folyamat alatt használt processzormagok számát jelöli.

A fenti két tipp alkalmazása után Windows 7 alatt mi kerek két másodpercnyi gyorsulást mértünk. Nem sok, de sok kicsi azért sokra mehet. Windows 8 alatt még ennyivel sem csökkent a boot idő.

Alkalmazások indításának késleltetése, illetve felesleges alkalmazások kigyomlálása

Nem csak az msconfig lehet segítségünkre, ha azt szeretnénk, hogy a rendszer indításakor a felesleges alkalmazások ne, illetve ne egyszerre töltődjenek be. A Soluto segítségével letilthatjuk a feleslegesen induló alkalmazásokat, a szükséges, de nem fontos szoftverek indítását pedig késleltethetjük, így hamarabb használható állapotba hozható a PC. A szoftver webböngészőben fut, használata pedig rendkívül egyszerű és kényelmes.

Galéria megnyitása

Az alkalmazás emellett a webböngészők bővítményeinek kordában tartására, a szükségtelen webböngésző-eszköztárak letiltására (IE, Firefox és Chrome esetében is), valamint a különböző alkalmazás-fagyások okainak feltérképezésére is alkalmas.

Galéria megnyitása

A felhő alapú szoftver Windows operációs rendszerekre telepíthető, méghozzá egyszerre maximum ötre. Az adott rendszerről a webes kezelőfelületen némi rendszerinformáció is rendelkezésre áll, sőt, az alkalmazás az adott PC-re telepített, elavult alkalmazások frissítésére is képes. A szoftver legújabb változatával egyszerűen nyújthatunk akár barátainknak is távsegítséget, úgyhogy mindenképpen érdemes kipróbálni.

Galéria megnyitása

Furcsa pech, de pont a cikk írásakor álltak le a Soluto szerverei, méghozzá a Microsoft Windows Azure alapú kiszolgáló szerverpark hibája miatt. A hibát szerencsére néhány nap alatt kijavították, azóta pedig ismét megbízhatóan üzemel a rendszer.

Hasonló kimaradásra eddig még nem volt példa, pedig elég régóta használjuk a Soluto-t.

Néhány egyéb tipp

Az operációs rendszerek "SSD barátabbá" tételével kapcsolatos tippek után most néhány egyéb tippet is bemutatunk, amelyek segítenek még élhetőbbé tenni az adott operációs rendszert.

Windows 8 alatt vissza a Start menüvel!

A Microsoft új operációs rendszerét, a Windows 8-at sok kritika érte amiatt, hogy száműzték belőle a klasszikus Start menüt, ami sokaknak hiányzik. Beépített Start menü tehát nincs, de alternatív Start menükkel azért megpróbálkozhatunk, amelyeket az alábbi alkalmazások segítségével érhetünk el:

[list type="unordered"]

[*]Classic Shell

[*]Start8

[*]RetroUI

[*]ViStart

[/list]

Az alkalmazásokat érdemes kipróbálni, de nem árt szem előtt tartani azt sem, hogy többségük fizetős szoftver.

[bold]Ne kérjen a rendszer belépéskor felhasználónevet és jelszót

[/bold]Esetenként - ha rajtunk kívül más nem használja az adott PC-t - kényelmetlen lehet, hogy minden egyes rendszerindításkor be kell jelentkeznünk. Ez biztonsági szempontból nem baj, de sokan szeretik a biztonságot feláldozni a kényelem oltárán. Hogy ez helyes-e? Nos, abba ne menjünk bele - foglalkozzunk inkább a tippel.

Galéria megnyitása

Néhány apró lépéssel kapcsoljuk ki a felhasználónév és jelszó kérését. Ehhez a Windows + R billentyűkombináció segítségével lépjünk a Futtatás menübe. Írjuk be a netplwiz parancsot, majd nyomjuk le az Enter billentyűt. Válasszuk ki azt a felhasználót, amelynek alapértelmezett beállításait meg szeretnénk változtatni. Ezután a "User must enter user name and password to use this computer" opció elől vegyük ki a pipát, majd alkalmazzuk a beállítást. Ekkor még utoljára meg kell adnunk jelszavunkat, de újraindítás után már többé nem fogja azt kérni a rendszer - ameddig a funkciót vissza nem kapcsoljuk.

Bejelentkezés után kerüljünk a megszokott asztalra

Aki először próbálja ki a Windows 8-at, alaposan meglepődhet azon, hogy nem a megszokott asztal, hanem a Start képernyő, azaz a Metro felhasználói kezelőfelület tűnik fel, rajta a különböző csempékkel. Szerencsére van megoldás arra is, ha rendszerindítás után egyből a megszokott asztalt szeretnénk viszont látni - igaz, Start menü így sem lesz rajta.

A keresés mezőbe írjuk be (Win + F billentyűkombináció), hogy feladatok ütemezése, vagy task scheduler - attól függően, hogy magyar vagy angol nyelvű Windowst használunk-e. Itt válasszuk ki a Feladatütemező könyvtárat (Task Scheduler library).

Nyissunk meg egy jegyzettömböt, majd másoljuk bele az alábbi sort:

[Shell] Command=2 IconFile=Explorer.exe,3 [Taskbar] Command=ToggleDesktop

Mentsük el a fájlt .scf kiterjesztéssel. Ezután a Feladatütemezőben hozzunk létre új feladatot, aminek adjunk egy tetszőleges nevet - például JumpToDesktop. Kattintsunk a Triggers/Indítás fülre, majd a New/Új gombra. A felugró ablakban válasszuk az At log on, azaz futtatás bejelentkezéskor opciót.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Most válasszuk az Actions/Műveletek ablakot, ahol ismét a New/Új gombra kell kattintani. A legördülő menüből válasszuk a Start a program/Program indítása opciót, majd tallózzuk ki nemrégiben elkészített scriptünket, amit .scf kiterjesztéssel mentettünk el. A Conditions/Feltételek fülön vegyük ki a pipát a "Start the task only if the computer is on AC power / A feladat indítása csak akkor, ha a számítógép hálózati áramról működik" opció elől és kattintsunk az OK gombra. Ezután bezárhatjuk a feladatütemezőt, majd egy újraindítást követően meggyőződhetünk róla, hogy jól hajtottuk-e végre a feladatot.

Ha mindent jól csináltunk, akkor automatikus bejelentkezés után az asztal tűnik fel, igaz sajnos nem magában: indulás után a könyvtárakat tartalmazó ablak is megnyílik (az indított program tetszőlegesen másra is cserélhető).

Teljhatalom Windows 7 és Windows 8 alatt

Amennyiben azt szeretnénk, hogy az adott operációs rendszer legfőbb beállításaihoz könnyedén és gyorsan hozzáférhessünk, hozzunk létre az asztalon egy új mappát, majd adjuk neki az alábbi nevet:

GodMode.{ED7BA470-8E54-465E-825C-99712043E01C}

Galéria megnyitása

A mappára kattintva elénk tárulnak a különböző beállítások - bánjunk velük nagyon óvatosan! Csak haladó felhasználóknak.

Windows 8 leállítása és újraindítása ikonokkal - akár egyetlen kattintással is

Kattintsunk az asztalra jobb egérgombbal, majd válasszuk az új parancsikon létrehozása menüpontot. A parancsikon célja nevű mezőbe írjuk be a shutdown /s /t 0 parancsot, majd a parancsikont nevezzük el Leállításként[bold].

Galéria megnyitása

[/bold]Ugyanezzel a módszerrel hosszunk létre egy újabb parancsikont, ám a cél mezőbe már a shutdown /r /t 0 parancsot írjuk be, a parancsikonnak pedig az Újraindítás nevet adjuk. Az ikonokra kattintva válasszuk a Tulajdonság menüpontot, majd az Ikoncsere gombot, ezután pedig válasszunk nekünk tetsző ikonokat hozzájuk. Ha nem látunk ikonokat, akkor a Windows/System32 mappából tallózzuk ki a shell32.dll fájlt - ezután válogathatunk az ikonok között.

Ha a számítógépet jobban szeretjük alvó módba küldeni, úgy hozzunk létre egy új parancsikont, a célmezőbe pedig írjuk be, hogy Rundll32.exe Powrprof.dll,SetSuspendState Sleep. Ezután válasszunk hozzá ikont.

A kész parancsikonokat ezután akár a tálcára is kitűzhetjük: utóbbi esetben egyetlen egérkattintással leállíthatjuk, illetve újraindíthatjuk a rendszert, sőt, az alvó mód is egy kattintással aktiválható.

A tipp Windows 7 alatt is működik, de Windows 8 alatt nagyobb hasznát vehetjük a start menü hiánya miatt.

Záró gondolatok

Az előző oldalakon ismertettük azokat a fontosabb, illetve kevésbé fontos beállításokat, amelyekkel az SSD meghajtók élettartama jelentősen növelhető. Reméljük, hogy a tippek és trükkök sokaknak hasznosak lesznek, de tudjuk, hogy vannak, akik a megvett SSD-t csak használni szeretnék, mindenféle optimalizálgatás nélkül, vagyis abszolút nem érdekli őket, hogy az adott példány 5-6 vagy 8-10 évet bír-e. A legtöbb átlagfelhasználó ilyen, tökéletesen meg lehet őket is érteni, hiszen 5-6 év alatt nagyot változhat majd a világ, jó eséllyel így is úgy is csere lesz, ám ettől függetlenül szerintünk nem árt pár óvintézkedés, legalább az ellenőrzéseken érdemes lehet átmenni (partíció alignálása rendben van-e, TRIM működik, töredezettség mentesítő kikapcsolva, stb., pár perc az egész).

Galéria megnyitása

Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a TLC alapú megoldásoknál - amelyekkel kapcsolatban még elég kevés a konkrét, hosszabb távú tapasztalat - különösen jól jöhetnek majd az elmúlt lapokon ismertetett tippek, hiszen a 20 nm-es osztályú TLC NAND Flash memóriachipek csak egyharmadnyi írási/törlési ciklust viselnek el, mint MLC alapú, ugyancsak 20 nm-es osztályú gyártástechnológiával készülő társaik. Ha valakinek esetleg van még egy-két jó ötlet, vagy tipp a tarsolyában, az kérjük ossza meg velünk és a többiekkel a fórumon.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap