1. oldal

A PlayStation Vita pályafutása meglehetősen jól kezdődött egy évvel ezelőtt, hiszen piacra dobásakor elég erős játékfelhozatallal támogatta meg a Sony a marokkonzolt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy maga a hardver is nagyszerűre sikerült, talán érthető, hogy sokan miért bíztak a Vita hosszú távú sikerében. A gép azonban nem lett slágertermék, a japán gyártó messze nem tud olyan sok konzolt értékesíteni, mint amennyit szeretne. Ennek elsődleges oka az, hogy a megjelenést követő rohamot leszámítva viszonylag kevés jó játék jelent meg rá. Szükség lenne néhány „killer app-re”, olyan programokra, amik eladják a konzolt. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy hosszú várakozás után megjelent egy ilyen alkotás, a Soul Sacrifice. Előzetesei szinte egytől egyig egy kiváló program képét festették elénk, így nem csoda, hogy az egekben voltak az elvárásaink a Marvelous AQL és a Sony belső stúdiójának játékával kapcsolatban. A Vita exkluzív program egy akció-szerepjáték, ami a PR-osok szerint kiváló történetet, pörgős, mágiára összpontosító játékmenetet és audiovizuális gyönyöröket kínál. A legszebb az egészben, hogy néhány apró botlást leszámítva, ezúttal igazat szóltak a reklámok.

Ketrecben ébredni nem kellemes élmény. Még kellemetlenebb, ha testközelből láthatjuk, amint sorstársunkat egy őrült mágus fájdalmas kínhalállal bünteti. Ennél már csak az lehet rosszabb, ha tudjuk, ránk is ez a sors vár, márpedig a Soul Sacrifice nyitó képsorai pont ezt a jövőt festik elénk. Karakterünk egy gyenge, önmagát megvédeni nem tudó emberként tűnik fel, aki reménytelen helyzetben van. Viszont szerencsénkre (vagy szerencsétlenségünkre), ketrecünkben találunk egy rejtélyes, démoni erő által átjárt könyvet, ami nem elég, hogy beszél hozzánk, mérhetetlen hatalmat, és a szabadulás lehetőségét kínálja nekünk. Mivel a másik opció a biztos halál, kénytelenek leszünk elfogadni az ajánlatot, megkezdve ezáltal őrült utazásunkat. Mint megtudjuk, a könyv neve Librom, és ő valójában egy napló, amely egykori gazdájának, illetve fogva tartónk, Magussar történeteit tartalmazza. Librom a program központi eleme, rajta keresztül érhetjük el a játék menüjét, itt menthetünk és választhatunk a játékmódok között. Ha fellapozzuk a tartalomjegyzéket, láthatjuk, hogy az első bejegyzés a Mad Chronicle névre hallgat. Ez a fő történetszál, amelynek egyes jeleneteit újra átélhetjük, csak ezúttal a saját karakterünket irányítva. Megtudjuk, hogy milyen szomorú a sorsa a mágusoknak ebben a világban, és mekkora áldozatot hoznak az emberek védelme érdekében. Sorról sorra, lapról lapra megismerjük a könyv tartalmát, tulajdonosának szomorú, fordulatos, időnként szívbemarkoló történetét. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a nagyszerűen illusztrált naplónak, a zseniális narrációnak és a jól megírt sztorinak köszönhetően már csak ezért a részért megéri kipróbálni a Soul Sacrifice-t.

2. oldal

Visszatérve a Mad Chronicle-re, azt több fejezetre osztották a fejlesztők, melyek mindegyike úgynevezett fantom küldetéseket tartalmaz. Ezek a feladatok többnyire egy koncepció köré épülnek, konkrétan lerak a játék bennünket egy helyszínre, ahol meg kell ölnünk a célként megjelölt szörnyeket, vagy főellenséget. Kicsit olyan emiatt a játékmenet, mint a Monster Hunter széria tagjainál. Időnként belefutunk olyan missziókba is, ahol adott tárgyakat kell megtalálnunk, de ez a ritkább eset. Ha tehát komoly negatívumot szeretnénk felhozni a Soul Sacrifice-nál, akkor mindenképpen a küldetések egyhangúságát kell megemlítenünk. Szerencsére ezek a missziók hamar letudhatók (kivéve az elhúzódó, igencsak nagy kihívással kecsegtető bossharcokat), egymás után sokat le lehet pörgetni belőlük. Véleményünk szerint a napló olvasgatása során kibontakozó sztori miatt érdemes elnézni ezt a hiányosságot. Ráadásul a harcok egyáltalán nem unalmasak, hála a változatos szörnyfajtáknak, és a jól kidolgozott, egyedi karakterfejlesztésnek.

A harcrendszer a mágia köré épül, hagyományos értelemben vett fegyverek és páncélok nincsenek a programban, azokhoz csak úgy juthatunk hozzá, ha a csaták során megidézzük őket egy rövid időre. A varázsláshoz kidolgozott szisztéma viszont nagyon sok lehetőséget nyújt a játékosok számára, több tucat típust szerezhetünk meg ugyanis belőlük. Vannak lövedékek, területre ható varázslatok, mágikus páncélok, pajzsok, balták, kardok, ezek különféle elementális erővel felruházott változatai és még sok más. Tovább fokozza a lehetőségek számát, hogy mindegyiket lehet erősíteni (boost), valamint egymással kombinálni (fuse). És ha ez még mindig nem lenne elég komplex, a játékosoknak arra is oda kell figyelniük, hogy ne fogyjanak ki harc közben a munícióból. Egy fantom küldetés során ugyanis csak hatféle varázslatot vihetünk magunkkal, melyek mindegyike csak adott számú töltettel rendelkezik. Ha azt lenullázzuk harc során, akkor a varázslat elveszik. Viszont ha a küldetést teljesítve marad legalább egy töltés, akkor az újratöltődik a következő missziónál. Attól azért ne féljünk, hogy ha véletlenül elvesztegetjük például a tűzlabdánkat, akkor örökre búcsút kell mondanunk neki, ugyanis a küldetésekben mindig kapunk jutalmul valamilyen varázslatot (ezek mennyisége az elért pontszámtól függ).

3. oldal

Hasonlóan érdekes rendszert kapott a karakterfejlesztés is. Kezdjük az alapvetőbb dolgokkal, azaz hősünk kinézetének testreszabásával. Skyrim szintű lehetőségekre ne számítsunk, de meghatározhatjuk hősünk nemét, arctípusát, haját, ruházatát, és ezek színét. Hacukákból többet is megnyithatunk a sztori során, úgyhogy időnként frissíthetjük a megjelenésünket. Ez persze csak a külcsín, a lényeg hősünk képességeinek tuningolásán van. Más szerepjátékoktól eltérően nincsenek olyan tulajdonságaink, mint erő, ügyesség, állóképesség, intelligencia stb., hanem csak az életerő, a támadás, védekezés és mágia értékeinkkel kell foglalkoznunk. Ezek fejlesztése szorosan összekapcsolódik a harcokkal, ugyanis ha a csaták során megölünk egy lényt, akkor oda lehet futni hozzájuk, hogy vagy megmentsük a lelküket (Save), vagy feláldozzuk a szerencsétlent (Sacrifice). Előbbi a védekezésünket és életerőnket növeli, utóbbi pedig a mágiánkat és a támadásunkat. A Save/Sacrifice rendszer máshol is bejön a képbe, ugyanis ha vannak társaink, akkor velük is „eljátszhatjuk” ezt azzal a különbséggel, hogy feláldozásukkor egy pusztító, máshogy nem elsüthető mágiát hívunk életre. Ami a további lehetőségeinket illeti, a küldetések teljesítése után különféle tetoválásokat kapunk, amiket felróhatunk a mágiánk forrásául szolgáló jobb kezünkre. Ezek a tetkók növelhetik képességeink, varázslataink potenciáját, ajánlott tehát jól meggondolni, hogy egy adott harchoz melyikeket vesszük igénybe. Végül, de nem utolsó sorban, említsük meg azokat a varázslatokat, amiket csak akkor vehetünk igénybe, ha feláldozunk magunkból valamit. Megtehetjük például, hogy lemondunk védekezésünk feléről, cserébe egy olyan tűzvihart támaszthatunk, ami általában azonnal elpusztít minden ellenséget a pályán, megnyerve nekünk az adott küldetést. Szerencsére ez az áldozat nem feltétlenül végleges, ha van elég Lacrima könnycseppünk, akkor visszaszerezhetjük feláldozott képességünket.

Az eddig elmondottak főként a sztorimódnál kapnak nagy szerepet, ám a mi démoni naplónk tartalmaz egyéb lehetőségeket is. Rengeteg érdekes bejegyzést olvashatunk e sötét világ múltjáról, helyszíneiről, szörnyeiről, így aki szívesen merülne el egy jól kitalált univerzumban, az nyugodtan megteheti a Soul Sacrifice-ban. Csak egy apró érdekesség: e világ szörnyei nagyon érdekes eredetűek, ők valamikor emberek voltak, csak valamilyen bűnük, és a mágia használata miatt teljesen eltorzultak. Vajon ez a sors vár a játék főszereplőjére is? A naplót megnyitva bukkanhatunk rá a kooperatív játékmódra is, ahol összesen négy játékos harcolhat egymást segítve a szörnyek ellen. Ezt a lehetőséget az úgynevezett Avalon paktumok esetében vehetjük igénybe, melyek bár teljesíthetőek AI által irányított társakkal is, ám nehézségük miatt ajánlott inkább hús-vér segítséget kérni megoldásukhoz. A feladatok sajnos ezeknél sem változatosabbak, mint más esetekben, de az izgalmas harcok miatt érdemes kipróbálni őket. Ami a technikai hátterét illeti a dolognak, a hálózati kód megfelelően működik, nagyon könnyű társakat találni, és lagot sem tapasztaltunk a harcok során.

4. oldal

A látvány és a hangzás értékelésekor szerencsére nem kell komoly negatívumot említenünk. Előbbinél talán lehetett volna kicsit dolgozni a poligonszámon, mert bizonyos tárgyak kicsit szögletesebbek a kelleténél. Hasonló a helyzet a textúrák minőségénél is, kellemes képet nyújtanak, de láttunk már szebbet más Vitás játékokban. Ezért az apró hiányosságért azonban kárpótol a nagyszerű stílus, ami különösen a szörnyek esetében érhető tetten. Itt nem úgy néznek ki a goblinok, az orkok, vagy akár az elfek, mint más fantasy játékokban, és ez egyedi ízt kölcsönöz a világnak. A hangzásra nem szeretnénk sok szót fecsérelni, belekötni ugyanis a legapróbb részletbe sem tudunk. A narrátor hangja fenomenális, az egyik legjobb színészi munka, amit játékban valaha hallottunk. A zenék a szomorkás dallamoktól a pörgős, eposzi zenékig bezáróan ugyancsak jól sikerültek, nem véletlen tehát a maximális pontszám ezen a téren. Végül említsük meg, hogy miként használja a program a kézikonzol speciális hardverét. Szerencsére a fejlesztők nem erőltettek bele feleslegesen ilyen funkciókat csak azért, hogy legyenek. Egyszer-egyszer használni kell az érintőképernyőt, illetve a Near funkció révén tudunk más játékosoknak varázslatokat ajándékozni, és kb. ennyi, de mi nem is vágyunk többre.

Azt hiszem a fent leírtakból kiderül, hogy miért említettük a teszt elején azt, hogy ezért a játékért megéri Vitát venni. Jól néz, érdekes játékmechanikával dolgozik, a sztori pedig teljesen lebilincseli az embert. Nem ez a legmagasabb pontszámmal jutalmazott Vitás alkotás, ugyanis a küldetések fránya egyhangúsága azért lehúzza kicsit a Soul Sacrifice értékelését, ám ettől függetlenül egy remek játékról van szó, ami minden forintját megéri.

Platformok: PlayStation Vita