1. Bevezető és specifikáció
Pontosan egy éve járt nálunk utoljára VAIO típusú noteszgép, rögtön kettő is. Ezek közül az egyik a népszerűségi lista első helyezettje, a legolcsóbbnak számító E széria friss tagja volt. A véleményünk egybehangzóan az volt, hogy hiába a márkához képest elfogadható, amúgy kicsit magas árcédula, megérdemli az ajánlott plecsnit a termék, mert jó érzés használni és talán ez az egyik legfontosabb tényező egy felhasználó számára, miután kiadott egy kisebb vagyont.
Ennek a típusnak az utódját mutatta be a Sony nem is olyan régen és bár a magyarországi startra még egy pár napot várni kell, mi már rátehettük a kezünket a Fit-E széria 15”-os tagjára, a 15E-re, a tapasztalatainkat pedig a következő pár oldalon olvashatjátok. Fontos kiemelni, hogy bár a készülékek az új trendnek megfelelően súlycsökkentésen mentek keresztül, semmiképpen nem tekinthetők ultrabookoknak és a gyártó nem is kíván versenyezni a Hewlett-Packard Sleekbookkal és társaival. Fontos újítás, hogy a 15,6”-os modellek beépített mélynyomóval is rendelkeznek, amely nagyban hozzájárulhat az élvezetes zenehallgatáshoz, illetve filmnézéshez – legalábbis, ha az Asus N szériájára gondolunk. A 14”-os Fit 14E sajnos kénytelen beérni a szokásos sztereó hangrendszerrel, valamint – a korábbi generációktól eltérően – mostantól kizárólag integrált videokártyával vásárolhatjuk meg, a dedikált VGA a nagyobb modellek kiváltsága marad. Ezzel egy időben búcsút kell intenünk a különböző színes burkolatoknak is, a választék a feketére és a fekete-fehérre korlátozódik.
A termékkel kapcsolatos árpolitika nem változott, továbbra is 230-240 ezer forint körül van a legdrágább verzió, míg 160 ezer forint körül kapjuk majd meg a kizárólag integrált videokártyával rendelkező Pentium processzoros példányokat. A VAIO modellek sosem kiemelkedő ár/érték arányaikról voltak híresek, így nézzünk rögtön a színfalak mögé, mit kapunk a pénzünkért. Kezdjük az akkumulátorral, amely sajnos egy 20%-os kapacitáscsökkenésen ment keresztül, ezt próbálja a gyártó némileg ellensúlyozni az alacsony fogyasztású harmadik generációs Intel Core i5 processzorral, amely mindenképpen ésszerű és szükségszerű lépés is volt ebben az esetben. A dedikált videokártya szerepét egy GeForce GT 740M tölti be, amely mindenképpen jó hír, hiszen egyszer már járt nálunk ilyen VGA-val szerelt noteszgép és akkor meglehetősen erősnek bizonyult. A felszereltség megfelel a mai kor átlagának, egyedül a merevlemezt kell kiemelnünk, amely 1 TB adatot képes magába szippantani, ez semmiképpen sem elhanyagolható tényező. Újdonság, hogy van a gépben NFC chip is, amivel például a Sony új vezeték nélküli fejhallgatóit párosíthatjuk a notival, egy pillanat alatt. Az alap 2 éves prémium garanciát 3 évre 13 ezer, 4 évre 38 ezer forintért terjeszthetjük ki. Ha pedig megelégszünk Core i3-as processzorral, 4 GB memóriával, illetve 500 GB-os merevlemezzel, akkor helyből 40 ezer forintot spórolhatunk.
A készülék mellé egy kisebb adag dokumentációt kapunk, amely bemutatja mind a készüléket, mind a Windows 8 újdonságait, illetve a szokásos tápegységet.
2. Hardver és hangzás
A hűtőrendszer viselkedése kísértetiesen hasonlít az elődére, hiszen ürejáratban 45/50 fokos (VGA/CPU) hőmérsékletet mértünk minimális zajszint mellett, míg a teljes terhelés alatt elért 73-74 fok is csak azért nem közelíti meg az E14-nél annak idején látott 79 fokot, mert a teszthelységben kivételesen 25-26 fok volt. Ilyenkor már a zajszint is jelentősen emelkedik, de inkább átlagosnak, mint hangosnak neveznénk. Jó hír, hogy a készülék burkolata viszonylag keveset vesz át ebből a hőből, így játékok alatt sem kell tartani forró billentyűzettől.
Bár a most leköszönő generációban teljes értékű (értsd: nem alacsony fogyasztású) Intel processzorok dolgoztak, mégsincs okunk az aggodalomra, hiszen a Turbo Boostnak köszönhetően az alapból 1,8 GHz-es Core i5 bizonyos körülmények között akár 2,7 GHz-ig is feltornázhatja magát, amely már igencsak tisztességes eredmény. Nincs ilyen jó helyzetben a Core i3-3217U (ez a következő lépcső lefelé a Fit 15E választékban), amely szintén 1,8 GHz-es órajelen dolgozik, viszont nem rendelkezik Turbo Boost támogatással. A sor végén (és egyben harmadik versenyzőként) a Pentium 987 áll, amely mindössze 1,5 GHz-en zakatol és nem csak Turbo Boosttal, de Hyper-Threadinggel sem rendelkezik, így vásárlás előtt érdemes megfontoltan döntenünk, mennyit vagyunk hajlandók beáldozni a csábítóbb árért cserébe. Az üzemidőt választásunk minimális mértékben befolyásolja csak, hiszen papíron mindhárom CPU ugyanannyit fogyaszt – más kérdés, hogy a gyakorlatban ez nem feltétlenül van így.
A Sony hivatalosan 8 GB memóriát ad meg, mint maximálisan támogatott mennyiség, de vélhetően ez csak azért van, mert gyárilag ennyi a maximum, amellyel a gépeket megrendelhetjük. Az előbb felsorolt három processzor mindegyike támogat legalább 16 GB-ot, így a virtuális gépek szerelmeseinek nem kell aggódniuk. Más kérdés, hogy a tesztgépben lévő 6 GB-ból néha nem érzünk sokat, amelynek oka részben a McAfee Internet Security csomagja (melyből csupán egy 30 napos próba változatot kapunk), illetve pár Sony alkalmazást is elindít a rendszer a Windows betltésekor. Ezeket átnézve, illetve ezektől megszabadulva lényegesen gyorsabbá tehetjük a készülék működését, érdemes rászánni pár percet.
A beépített alkalmazások közül viszont mindenképpen szenteljünk egy fél percet a VAIO Control Centernek, ahol pár, alapból a rendszerben lévő funkción felül gépspecifikus dolgokat is állíthatunk, Ilyen például a billentyűzet háttérvilágítása (mert, hogy van!), az akkumulátor karbantartása, a szín- és hangsémák kezelése, stb.
Az 1 TB-os merevlemez 5400-as percenkénti fordulatszámához képest igencsak szép tempóra képes, ráadásul se zajszintjével, se hőtermelésével nem borzolja a kedélyeket.
A Sony büszkén hirdeti, hogy a 15”-os Fit E szériás gépekben beépített mélysugárzót és megnövelt méretű hangfalakat találunk, de azon kívül, hogy elmondhatjuk, hogy a készülék valóban jobban szól, mint az átlag, nem igazén számolhatunk be olyan sok mélyhangról. Az Asus SonicMaster rendszere simán kenterbe veri, ez az igazság. Érdemes vigyázni a ClearAudio+ névre keresztelt hangprofillal (ez az alapértelmezett), ugyanis nagyjából tízszer hangosabb lesz tőle a gép, mint bármilyen más profillal, ami azt jelenti, hogy 20%-os hangerőnél már szó szerint üvölt a masina, 50% körül pedig már elkezd torzítani. Lehetőségünk van saját profil létrehozására, amiben az az érdekes, hogy ha nem állítunk semmit a grafikus hangszínszabályzón, akkor is érezhetően máshogy szól a rendszer, mintha csak simán kikapcsolnánk ezt az extrát.
3. Ergonómia és kinézet
Akárcsak a hardver, a külső is változott, igaz, a legtöbb helyen megmaradtak az összetéveszthetetlen VAIO védjegyek. Ilyen a felső burkolaton lévő márkagolón kívül a piros mikrofon csatlakozó és a billentyűzet felett elhelyezkedő Assist gomb is többek között. A felső burkolat ugyanakkor egyértelműen visszalépés az előd modellhez képest, anno a nálunk járt E14 elég masszívnak tűnt, nem kis meglepetést okozva ezzel a szerkesztőségben. Ezzel szemben a Fit 15E pontosan ugyanúgy viselkedik, mint legtöbb kategóriatársa, tehát a burkolat közepét a kisujjunkkal is meg tudjuk úgy nyomni, hogy már deformálódjon egy picit, ez egyértelműen csalódás volt a leköszönő generáció ismeretében. A könnyű bővíthetőség megmaradt, mindkét memóriához és a merevlemezhez is a megfelelő hátlapi csavar kitekerése után férhetünk hozzá. Bár a csillogó műanyagot a gyártó lecserélte egy matt-szerűre, ettől függetlenül az ujjlenyomatokat ugyanúgy gyűjti és takarítani is nehezebb, erre mindenképpen érdemes odafigyelni.
A billentyűzet ugyanakkor azon kevés dolgok közé tartozik, amely jelentősebb változáson ment keresztül. Ennek nem feltétlenül örülünk, hiszen az E14 klaviatúrája kategóriájának egyik legjobb példánya volt, de aggodalomra semmi ok, a Sony nem akart öngyilkosságot elkövetni azzal, hogy a legkeresettebb modelljét tönkretegye. A gombok holtjátéka minimális, az alátámasztás a kategória átlagát simán túlteljesíti, de érzésünk szerint elmarad az elődtől – ilyen tekintetben. Háttérvilágítás is van – igaz, szabályozni nem tudjuk az erősségét – viszont elvesztettünk egy opciót vele kapcsolatban. Korábban beállíthattuk, hogy a rendszer a fényviszonyoktól tegye függővé a háttérvilágítás bekapcsolását, nos, ez már a múltté. Szintén nem állíthatjuk már be, hogy hány másodperccel az utolsó leütés után kapcsoljon ki a világítás, de erre talán nem is volt olyan nagy szükség, a rendszer automatikusan öt másodperc után kezdi el elhalványítani a háttérvilágítást. Apró és nem is túl érdekes megjegyzés, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy míg a tavalyi modelleknél egy dedikált, billentyűzeten helyet foglaló gombbal tudtuk kinyitni a DVD-író tálcáját, addig az idei széria már klasszikus, gombbal rendelkező optikai meghajtót kapott.
A touchpad rusnya külseje ellenére egy kellemesen használható jószág – feltéve, ha megszokjuk, hogy a szokásos „koppintásokhoz” nem elég csak finoman oda-odakapni, határozott erővel kell jelezni az eszköznek, hogy a bal egérgombbal ekvivalens műveletet szeretnénk, ha végrehajtaná. Vannak természetesen multitouch gesztusok (melyek közül a kétujjas helyi menü értékelhető leginkább), illetve a Windows 8 különböző, elsősorban tabletekhez fejlesztett újításait is könnyedén kivitelezhetjük a tapipaddal. Minket egy idő után inkább idegesítettek ezek a funkciók, így inkább kikapcsoltuk őket, de bizonyára lesznek, akik imádni fogják. A Mac OS X Lionnal szerelt MacBook Pro óta ez volt az első gép, amelynél alapból fordítva működött a görgetés, mint ahogyan megszoktuk, szerencsére ezt a touchpad saját alkalmazásában vissza lehet állítani.
Azon kívül, hogy a HDMI és a LAN csatlakozókat felcserélték a mérnökök, gyakorlatilag semmit nem változtattak az előző generációnál látott oldalsó kialakításokon. Ez azért jó hír, mert megmaradt a manapság már viszonylag ritkának számító négy darab USB aljzat – ezek közül kettő már az új, gyorsabb szabványt is támogatja, melyek közül az egyik a ráaggatott eszközöket képes a gép kikapcsolt vagy alvó állapotában is ellátni árammal. Fontos változás, hogy a készülék elején rekedt kártyaolvasó immáron nem támogatja a gyártó saját, korábban szebb napokat is megélt MemoryStick típusú kártyáit.
A kijelzőről kezdetben nehéz elképzelni, hogy az átlagnál egy picit jobb megjelenítővel van dolgunk, de amint bemegyünk a VAIO Control Centerbe és kikapcsoljuk a színsémák használatát, fellélegzünk majd. A bizonyos típusú használathoz (pl. filmnézés, szövegolvasás) kitalált sémák biztos elnyeri pár vásárló tetszését, ám a legtöbbnél olyan furcsák lesznek a színek, illetve a gamma érték, hogy a legegyszerűbb, ha felhasználástól függetlenül simán csak kikapcsoljuk. Ezek után látni fogjuk, hogy milyen szép, távolról sem túlerőtetett színei vannak a 15,6”-os Chi Mei kijelzőnek, igaz, a látószögei sajnos csak átlagosak.
4. Teszteredmények
Járt már nálunk alacsony fogyasztású Core i5 nem is olyan régen, pont akkor, amikor elkezdtünk átállni az AIDA64 3.0-s változatával való tesztelésre, így legalább volt mihez viszonyítanunk. A Photoworxx tesztet leszámítva mindenhol azt hozta a CPU, ami elvárható tőle, annyival volt gyorsabb az eggyel kisebb változatnál, amennyivel magasabb órajelen dolgozik.
Ami sokkal-sokkal érdekesebb volt, az a dedikált videokártya teljesítménye. GeForce GT 740M-mel szerelt notebook csupán egyszer járt eddig a szerkesztőségben, ráadásul rögtön az Intel új Haswell architektúrájára épülő alacsony fogyasztású Core i7-4500U társaságában. Talán ezért is meglepő, hogy a Sony új VAIO-ja le tudta győzni az Asus VivoBook S551LB-t, és a különbség olykor nem is volt csekélynek nevezhető. Ha a Core i3-as változat is hasonlóan szépen teljesít, akkor nem lesz nehéz dolga az új szériának.
Az üzemidőtől tartottunk egy kicsit, hiszen alaposan megcsappant az akkumulátor kapacitása és féltünk, hogy a processzor alacsonyabb fogyasztása ezt nem fogja tudni maradéktalanul ellensúlyozni. Sajnos igazunk is lett, az előző generációhoz képest nagyjából 10-15%-os csökkenéssel kell számolnunk, amely semmiképpen nem örömteli, főleg nem egy olyan piacon, ahol a gépek üzemidejének folyamatosan nőnie kellene.
5. Értékelés
Az új belépő szériás VAIO ezúttal is megkapja tőlünk az ajánlott plecsnit, de már nem feltétlenül azért, amiért az előd modell kiérdemelte. Az ugyanis egy szerethető, tipikusan VAIO jegyekkel megáldott masina volt, választható színekben, míg az utód – esetünkben – egy korom fekete vékonyított valami, amiről csak azért tudjuk, hogy ki gyártotta, mert erre ordas nagy logókkal felhívják a figyelmünket. A kényesebb helyeken sajnos romlott az anyagminőség, a billentyűzet megváltozott és bár továbbra is jobb, mint az átlag, a régi egyértelműen viszi a prímet kettejük közül. Az új VAIO Fit 15E már inkább a megszokott billentyűzet háttérvilágítással, a papíron bíztató hangrendszerrel, illetve processzortól függően jó ár/teljesítmény arányával igyekszik vásárlásra csábítani az embereket, miközben egyre jobban veszíti el azt a fajta báját, amely miatt a felhasználók többsége kedveli vagy annak idején megkedvelte. Jó lenne, ha ez az irány megváltozna, nem mindig kell haladni az árral, van, hogy az újracsomagolt slágerek legalább annyira menők, sőt. Itt jegyeznénk meg egyúttal, hogy a cikkben többször említett előző generációs E14, illetve E15 modellek még kaphatók, érdemes vetni rájuk egy pillantást, ha nem csak a nyers 3D-s teljesítmény számít.
A Sony VAIO Fit 15E-t a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, melyet ezúttal is köszönünk!
 
Pro:
+ többnyire halk és jó hatásfokú hűtés
+ átlagnál jobb minőségű hangrendszer
+ nagy tárhely (a tesztelt példány esetében)
+ átlagnál jobb billentyűzet, háttérvilágítással
+ 2 év prémium garancia, amely akár 4 évre is kitolható
+ NFC (ha van mivel használni)
+ a márkához képest továbbra is kedvező árfekvés
Kontra:
- átlagos anyagminőség, amely egyértelműen visszalépés az elődhöz képest
- átlagos üzemidő, amely szintén visszalépés az elődhöz képest
- az előtelepített rendszer olykor lassabb, mint egy mezei Windows 8 (a sok extra, néha felesleges programnak hála)
Hivatalos honlap: Sony
Vásárlás: iPon webáruház
