Az AMD ma rántotta le a leplet első Socket AM4-es központi egységeiről, amelyek a Bristol Ridge sorozatot erősítik. Az újdonságok jelenleg még csak az OEM partnerek számára érhetőek el, így elsőként komplett asztali számítógépek részeként találkozhatunk velük az üzletek polcain, de később önálló termékként is elérhetőek lesznek, természetesen a hozzájuk tartozó alaplapokkal együtt.

Megjöttek a Bristol Ridge APU egységek

Galéria megnyitása

Az asztali számítógépek piacát célzó újdonságok még nem Zen, hanem a régebbi, Excavator nevű architektúra köré épülnek, viszont továbbfejlesztett 28 nm-es gyártástechnológiával készülnek, illetve néhány egyéb optimalizációval érkeznek – gyakorlatilag a korábban bejelentett mobil Bristol Ridge lapkákra alapoznak.

Az újdonságok tulajdonságait az alábbi táblázat részletezi.

Az újdonságok több téren is előrelépésnek tekinthetőek, még ha nem is Zen alapúak. Fontos újítás, hogy ezek az asztali APU egységek már az AMD új, Socket AM4-es processzorfoglalatát használják, ami egységes megoldásnak tekinthető, hiszen nem csak a frissen bejelentett APU egységeket, hanem a később érkező, Zen architektúrát használó Summit Ridge asztali processzorokat is támogatni fogja. A Bristol APU egységek fedélzetén a processzormagok, az iGPU és klasszikus értelemben vett északi híd mellett már a déli híd is helyet kapott, azaz az új APU egységek külön alaplapi lapkakészlet nélkül is működőképesek.

A chip belseje a nyolcsávos PCI Express 3.0-s hub mellett tartalmaz egy kétcsatornás DDR4-2400 MHz-es memóriavezérlőt is. A déli hídnak tekinthető rész négy darab USB 3.1 Gen1 portot nyújt, amelyek 5 Gbps-os sávszélességgel működnek, plusz rendelkezésre áll még két darab PCIe csatorna is, amelyek adattárolásra foghatóak be, például M.2-es port formájában. A sort két darab SATA 6 Gbps-os port zárja.

Socket AM4-es alaplapok extra platformvezérlővel

Az új APU egységek mellé természetesen alaplapi lapkakészlet is társítható, így a fentebb említett integrált déli híd funkcionalitása alaposan kibővíthető. Ezen a téren két lehetőség lesz: az egyik az A320-as, a másik a B350-es lapkakészlet.

Előbbi egy USB 3.1 Gen 2-es, két USB 3.1 Gen 1-es és hat darab USB 2.0-s portot nyújt, valamint két SATA 6 Gbps-os és egy SATA Express csatolót is ki tud szolgálni. PCI Express 2.0-s sávokból ebben az esetben négy áll rendelkezésre, a SATA RAID támogatás pedig 0, 1 és 10 szintű lehet. A B350-es lapkakészlet ezzel szemben már két USB 3.1 Gen 2-es, két USB 3.1 Gen 1-es és hat darab USB 2.0-s portot kínál, az adattárolókat pedig két SATA 6 Gbps-os és egy SATA Express csatolóval várja. PCI Express 2.0-s sávokból itt már hat darab lesz, a RAID támogatás viszont változatlanul 0, 1 és 10 szintű lesz.

A Bristol Ridge APU egységek teljesítményével kapcsolatban annyit említett az AMD, hogy a Carrizo APU egységekhez képest 17%-kal nőtt a számítási teljesítmény, az iGPU pedig 27%-kal lett gyorsabb – nyilván a gyorsulás mértéke alkalmazástípustól, illetve egyéb körülményektől is függ majd.

A konkurenciához képest szintén gyorsabbak lesznek az új APU egységek: játékok alatt akár 99%-os, számítási teljesítmény terén pedig akár 17%-os is lehet a Bristol Ridge APU egységek előnye az azonos árkategóriában versenyző Skylake alapú modellekéhez képest. A belsős adatok bíztatóak, de a végső „ítéletet” úgyis az első független, objektív tesztek fogják kimondani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
IcolumboI
IcolumboI
2016. szept. 6. 11:26
#6

Ez kb 1 dologra jó, hogy míg kijön a Zen, addig egy picit megnyugszanak az AM4-es lapok árai. Viszont marketing szempontjából megint egy nagy mínusz :/ Ezek az elnyújtott, lassú kiadások kb senkinek sem használnak :/

rini
rini
2016. szept. 6. 10:38
#5

Nekem nem ez a problémám. Szerintem jó lesz ez teljesítményben. A gondom inkább az, hogy nem lesz sokkal jobb mint a konkurenciáé, így valamennyi piacot visszaszerezni lehetetlenség. Ráadásul ha belegondolok ehhez most szinte teljes platformot kell vásárolni úgy mint alaplap, memória, processzor és egy jó hűtő sem ártana. Ez azért így már nem egy olcsóság lesz. Szóval aki ilyet akar az első körben az simán benézhet a 120-150-es kategóriába. Mondjuk aki 3-5 évenként cserél gépet annak teljesen mindegy mert ennyit akkor is kénytelen fejlesztésre fordítani. Annak viszont nem éri meg akinek még jó a platformja a mai programokhoz.

damaniac82
damaniac82
2016. szept. 6. 15:57

A Zen CPU lesz, amihez kell GPU-t venned. Ezek meg APU-k. Nem azonos a célközönség. Nem is beszélve a small form factorról, ami végképp tök más világ, mint a Zen lesz...

Phantomstranger
Phantomstranger
2016. szept. 6. 0:21
#4

Ha feltételezzük, hogy jó szokásukhoz hűen ennek stabilan nagyjából tudni fogja a kétharmadát, jó ellenfél lesz az i3-nak. Viszont miért A6-tól A12-ig? A4-től A10-ig nem volt elég jó?

Smooth44
Smooth44
2016. szept. 5. 22:02
#3

Ez az A12-9800E nagyon szimpatikus... FM2+os rendszeren agyaltam egy ideje, de akkor most már kivárom ezt. PicoPSU, alacsony hűtő, mini ház. Szuper!

Csongor22
Csongor22
2016. szept. 5. 20:17
#2

Arról lehet tudni valamit,hogy a hűtőfelfogatás változik az am3+-hoz képest?

MastR
MastR
2016. szept. 5. 20:05
#1

Láttunk már ilyen szép grafikonokat, valahogy azóta kicsit szkeptikus vagyok, nem is tudom miért.

bossbob
bossbob
2016. szept. 5. 22:55

Igen, tegyük hozzá, hogy ezek AMD-s prezik, szóval majd 2017-ben meglátjuk mit is tudnak... Addig itthon biztos nem fogunk látni belőlük semmit.

Vissza az oldal tetejére