I. oldal

Távolság 350 méter, páratartalom 75%, pulzus 80/60, déli szél fúj, mozgás nincs. Az AS50 ravasza finoman kattan, és a gyilkos lövedék útjára indul. Az esőerdő fáit tucatjaival hagyják el a megriadt madarak, a milícia katonáinak tekintetébe egy pillanat alatt félelem költözik, a fegyver hangját talán még a kikötőben is hallották. Az idő megszűnt létezni. Senki nem mozdul, a levelek sem rezzennek, csak egy félig lerágott szivar hullik lassan a föld felé. Tango down. A dagadék magatehetetlenül roskad bele a sárba, arccal lefelé, mint azok a tízezrek, akiket az elmúlt években végeztetett ki a törvény és a rend magasztos szavai mögé rejtőzve. Ideje menni. Az őrök meglátták, ahogy a távcsövemen megcsillant a napfény, felállok, elkezdek rohanni, de már ezer Kalasnyikov szegeződik rám a távolból. A golyók sorra csapódnak be mellém, a fák kérgei belerobbannak az arcomba, halk süvítések kísérnek, hátra nézni nem szabad, futni kell, ahogyan csak a lábam bírja. T mínusz 2 a csapat érkezéséig, este egy finom whiskey társaságában kipihenem az egészet, büszkén mesélve mindenkinek a történetet, miközben gyönyörű nők lógnak majd a nyakamon, szerelmes szavakat suttogva a fülembe. Már hallom a bakancsdobogásokat, futás közben elszórok néhány gránátot, hátha szerencsém lesz. A helikopter hirtelen hatalmas robajjal jelenik meg a kanyonban, M16-os választűz kezdődik, még néhány lépés, elrugaszkodom, becsukott szemmel vetődöm a zöld vasmadár felé, s érzem, ahogy egy erős férfikéz elkapja a karomat, majd beránt a fedélzetre. A tizedes volt az. Sosem örültem még ennyire a ronda pofájának.

A first person shooterek a virágkorukat élik, sorra jönnek ki a második világháborús, Vietnámos, meg közel-keleti címek, szárnyal a Battlefield és a Call of Duty, igazi mesterlövészes játékkal viszont ritkán találkozunk. A kemény harcok után vágyunk már arra, hogy csak mi legyünk, meg a jéghideg fém, négykézláb másszunk a mocsokban, több száz méterről célozzuk be az áldozatainkat, rejtőzködjünk és taktikázzunk. A Sniper: Ghost Warrior ezt az űrt hivatott betölteni, a játékot azonban megelőzte a kiadásért felelős City Interactive rossz híre, mely valljuk be, nem az a cég, ami a minőségi, igényes játékairól híres. Általában összehánynak valami szemetet, ami aztán két hónap múlva a 990 Ft-os kosárban végzi, most azonban kellemeset csalódtunk bennük. Na nem, mintha jó játékot csináltak volna, a Sniper közel sem lett szupersztár, de el lehet tölteni vele néhány órát, és már ez is valami.

A játék története a messzi Isla Trueno szigetére kalauzol el minket. A kicsiny Dél-amerikai országot egy megalomániás diktátor uralma alatt a korrupció, az olaj és a pénz irányítja. Szabályok nélküli világ ez, ahol könyörtelenül kivégeznek mindenkit, aki egyetlen rossz szóval is meri illetni a rendszert. Teljes kilátástalanságban élnek itt az emberek, mindent esőerdő borít, a városok fejletlenek és koszosak, rendes infrastruktúra nem létezik, a legtöbben pedig még kórházat sem láttak. Itt nincsen értéke az életnek, etnikai tisztogatás folyik, a halottakat tömegsírokba temetik, vagy egyszerűen kidobják a folyópartra, a krokodilok úgyis eltakarítják őket mind egy szálig. A lázadók segítésére érkezünk mi a helyszínre: az Amerikai Hadsereg Delta Force csapatának tagjaként újra békét kell hoznunk az országba, leszámolva a milícia minden kulcsemberével, és persze magával az őrült diktátorral is. A feladat nem hangzik könnyűnek, trópusi klíma és végeláthatatlan dzsungel nehezíti a dolgunkat. Be kell hatolnunk a mocsok legmélyebb bugyraiba, hűséges fegyverünk azonban mindig velünk lesz, hogy biztosítsa túlélésünket ezekben a kegyetlen órákban.

II. oldal

A Sniper: Ghost Warrior cselekményei több történeti szálon futnak, egyes részeknél egy bokorban megbúvó, csendben támadó mesterlövészt kell alakítanunk, míg máskor az akció és a gépfegyver kapja a főszerepet. Előbbinél hosszas előkészületek előzik meg a tényleges munkát, legtöbbször késsel vagy hangtompítós pisztollyal el kell tennünk láb alól a környéken járőröző katonákat, hegyet kell másznunk, és fedezéket kell keresnünk, míg utóbbinál igazi rohamosztagosként szemtől-szembeni összecsapásokra számíthatunk. Ez a kettősség viszonylag kellemes oldala a játéknak, hiszen bár az őserdei helyszínek egyhangúvá teszik a kalandokat, a változatos feladatok miatt mégsem fullad unalomba az egész. Nem ritkán több száz méterről kell leszednünk a tiszteket, át kell osonnunk egy alvó táboron, túszokat kell mentenünk, gépágyúval kell megállítanunk egy egész sereget, míg máskor motorcsónakkal kell menekülnünk, vagy a sarokba szorított csapattársainknak kell segítenünk. Az adrenalinnal tehát nincsen gond, csak a történetvezetés, és a kivitelezés az, ami miatt kénytelenek vagyunk lehúzni a játékot. A sztori nem mindig tiszta, csak kapjuk a parancsokat, menetelünk és lövünk, de hogy mit miért csinálunk, és pontosan mi is lesz a történet vége, azt nem látjuk. Ezt egy kis jó indulattal még meg is tudnánk bocsátani, de a technikai részleteken már kibuktunk, a Sniper: Ghost Warrior a modern játékkészítés megerőszakolása, logikátlan megoldásokkal, és elavult rendszerrel.

Az ellenfelek mesterséges intelligenciája csapnivaló, több kilométerről kiszúrnak, ha kidugjuk a fejünket a bokorból, míg máskor egy fal túloldalán lövöldözünk, és ők ránk sem hederítnek, mintha olyan mindennapi dolog lenne a városi puskaropogás. A dologért egy piszok rosszul működő láthatósági rendszer tehető felelőssé, a képernyő alján ugyanis van egy csík, mely azt jelzi, hogy mennyire vagyunk észrevehetőek, sikerült-e elbújnunk az ellenség szeme elől. A bokrok védelmet biztosítanak, ha viszont nincsen semmi olyan akadály, vagy tereptárgy köztünk, és az ellenfelek között, ami eltakarna, akkor simán kiszúrnak, még akkor is, ha a fűben hasalunk, teljesen beleolvadva a hegyoldal látképébe. A teszt során többször volt velünk olyan, hogy irreális távolságból vettek észre a katonák, vagy egy nagy, nyakig érő bozótos mögül lőttek, de úgy, hogy csak kitalálni tudtuk, hogy hol lehetnek. S ez nem csak a keményebb nehézségi szinten van így, easy módban is szuper agresszív az összes ellenfelünk, ilyenkor pedig csak az menti meg az életünket, hogy a távcsőbe belenézve, lágy vörös kiemelést kap mindenki. Egy kis csalás tehát nekünk is jár, a gép viszont gátlástalanul uralkodik felettünk. Valami buta bug ráadásul még nevetségessé is teszi az egészet, nem ritka ugyanis, hogy a katonák nem arra néznek, mint amerre lőnek. A távcsőbe belenézve látjuk, ahogy tőlünk elfordulva a semmit támadják, a golyók viszont minket sebeznek, de volt egy rész, amikor nem lőtt ránk senki, mégis ment le az életünk.

Az Xbox 360-as verzióban viszonylag kevés bug fordult elő, ezért jobban játszható, a PC-s kiadás hibáit viszont még sokáig sorolhatnánk. Számítógépen a csirkék valamiféle csapkodó denevérszörnnyé változnak, ha lelőjük őket, a társunk nem mozdul meg, amikor követnünk kéne őt, de a karakterünk is sűrűn kiesik a pályáról, vagy beleolvad egy sziklába, ahonnan aztán csak öngyilkossággal szabadulhat. Érdekesség, hogy fejlövéseknél néha van egy bejátszás, melynek köszönhetően láthatjuk, ahogyan a golyó lassított felvételben kiszáll a fegyverünkből, majd belecsapódik az áldozatba. A dolog nagyon jópofa, az escape gomb megnyomásával viszont a golyó hirtelen eltűnik, mintha ki sem lőttük volna, de előfordul olyan is, hogy az ellenfelek elfelejtenek támadni, és lazán sétálgathatunk köztük anélkül, hogy bajunk esne. Rettenetes, ennyi hibát régen láttunk egy játékban!

III. oldal

Legalább fegyverekkel bőven el vagyunk látva, minden küldetés elején több száz töltényt kapunk, hogy még csak véletlenül se fogyjunk ki. Összesen négy mesterlövész puska érhető el, van AS50, MSG90, SR25 valamint SVD Dragunov, és bár nagyon nem különböznek egymástól, azért jó dolog, hogy van választék. A csipákon kívül persze akad még dobókés, pisztoly, több gránát, illetve gépfegyver is a játékban, verekedni viszont nem lehet, ha közel kerülünk valakihez, akkor ahelyett, hogy lesóznánk neki egyet a puskatussal, muszáj telepumpálnunk a testét. A játékélményt ráadásul nem csak a rengeteg technikai hiba és ordító hiányosság rontja le, hanem a rendezés is. Mindig a legizgalmasabb részeknél kapunk átvezetőt, volt például egy kikötős rész, melyben fejvesztve kellett menekülnünk a milícia elől, mi átrohantunk a pályán, sorra nyomtuk magunkba az életet visszatöltő fájdalomcsillapítókat, majd váltott a kép, és következett egy scriptelt jelenet. A főhősünket eltalálták, de páran odaszaladtak hozzá, és a grabancánál fogva elhúzták a csónakig, míg ő egyetlen kispisztollyal, félig ájultan elkezdett lövöldözni, leszedve még utoljára egy-két ellenfelet. Az ilyen dolgok miatt sokszor úgy érezzük, hogy csak nézői, és nem résztvevői vagyunk az eseményeknek, ami bizony nagyon nem esik jól.

Meglepő, de a látvány nagyon kellemes, sőt meg merjük kockáztatni, hogy a Sniper: Ghost Warrior kifejezetten szép grafikával rendelkezik. A játékot a Call of Juarez: Bound in Bloodot, és a valamikor ősszel megjelenő Dead Islandet is hajtó Chrome Engine 4.0 mozgatja, a trópusi világ pedig kifejezetten a kedvére van. A táj nagyon szépen ki lett dolgozva, az utolsó fűszálig tökéletes a teljes növényzet, és bár nem egy Crysis csoda, mely megelevenedik előttünk, így is nagyon elégedettek vagyunk. Egy-két hiba azonban itt is akad, az árnyékok rettenetesen kockásak, az eső öklömnyi cseppekként robban szét a talajra érve, a környezet nagyon steril, egy levél sem hullik le a fáról, amikor átlövünk rajta, a helikopter rotorja pedig meg se lengeti az ágakat. Ezek felett még szemet hunynánk, a hangok viszont botrányosan rosszak lettek. A szinkronszínészek nem is látták a játékot, sokszor nem is arról beszélnek, ami éppen történik, a játék elején például volt egy rész, amikor két jeep közeledtéről számolnak be nekünk rádión, majd látjuk, ahogy egy hummer és egy kamion érkezik, egyszerűen botrányos, hogy még erre sem figyeltek. A zene átlagosnak mondható, vannak feszültségkeltő és nyugisabb dallamok is, nem mindig megfelelő adagolásban, de amúgy nincsen gond velük.

A végigjátszás nehézségi szinttől függően 10-12 óra környékén mozog, ami bőven elég a Sniper: Ghost Warriorból, a legjobban pedig az jár, aki a multiplayer módot ki sem próbálja. Nincs egy Modern Warfare 2 hangulata, az biztos, kemperek küzdenek egymás ellen, az nyer, aki hamarabb észreveszi a susnyásban hasaló másikat, semmi taktika nem kell hozzá. Az osztályok között sincsen nagyon különbség, csak az élet, és a sebesség az, amivel variáltak egy kicsit a készítők, rendes játékmódok híján pedig dög unalmas az egész, semmire sem jó. Az achievementek kipörgetésére azért megteszi, egyjátékos módban jár pont az epizódok teljesítéséért, a fejlövésekért, a különböző fegyverek használatáért, sőt még a madarak és kábelek lelövöldözgetéséért is, míg multiplayerben kilóra kell gyilkolni az embereket, és már jön is az ajándék.

IV. oldal

Playstation 3-as verzió  nem készült a játékból, pedig a Chrome Engine ezt lehetővé  tette volna, jó hír viszont, hogy az ára egyáltalán nincsen elszállva. Az Xbox 360-as változat 9990 forintról indult a hazai forgalmazásért felelős cdv-seven m jóvoltából, míg a magyar nyelvű felirattal ellátott PC-s kiadás csak 4990 forint, ami már tényleg a megfizethető kategóriába tartozik.

Az alacsonyabb kezdőár azonban szinte kötelező, hiszen csak közepes játék lett a Sniper: Ghost Warrior, messze alulmúlta mindazt, amit ki lehetett volna hozni belőle. A Dél-amerikai országot sanyargató diktátor története lapos és fantáziátlan, a cselekmények nem adnak elég izgalmakat, az egyetlen fordulat pedig klisés és kiszámítható volt. A látvány rendben van, viszont ez kevés ahhoz, hogy megmentse a játékot. A rengeteg hibának, átgondolatlan megoldásnak, és bugnak köszönhetően oda a jó játékélmény, pedig alapvetően nem rossz dolog virtuálisan sárban-koszban kúszni, és a gépfegyveres, pergősebb részek miatt sem lennénk kiakadva, ha játszhatóbb lenne az egész, vagy csak kevesebbet szívatna minket. A hezitálóknak azt tanácsoljuk, hogy várjanak meg egy javítást, és egy kisebb árcsökkentést a vásárlással, aki viszont a mesterlövészet megszállottja, és nem is akad fenn néhány hibán, az bátran megveheti a játékot, egynek jó.