SIRALMASAN MUTAT EGYMÁS MELLETT AZ IOS 16 ÉS AZ ANDROID 13 ADOPTÁCIÓS MUTATÓJA

Továbbra is nagyon rossz a helyzet az Android esetében, de az iOS sem a régi fényében tündököl, de ott a szerényebb eredménynek más oka van.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jún. 6. 19:34
Siralmasan mutat egymás mellett az iOS 16 és az Android 13 adoptációs mutatója

Mindkét nagy mobilos platform kapcsán most jött friss adat arról, hogy a különböző verziók elterjedtsége milyen szinten áll, mi pedig kihasználtuk ezt a remek lehetőséget, és valamennyire összefésültük a rendelkezésre álló adatokat. Az Android ebből az összevetésből nagyon rosszul jött ki, ahogy arra számítani is lehetett.

Az iOS 16 és az Android 13 majdnem egyszerre debütált, az Android az idősebb. A Google augusztus 15-én indította el a rendszerét, az Apple pedig szeptember 12-én állította rajthoz a saját megoldását, tehát kevesebb mint egy hónap van közöttük.

Az eltelt idő alatt az iOS 16 az aktív készülékek 81 százalékára jutott el, az Android 13 pedig 14,7%-ig tudta magát elküzdeni.

Az Android továbbra is nagyon csúnya képet mutat a széttöredezettség szempontjából, rengeteg különböző verzióval használják az emberek a készülékeiket, és jelentős részben vannak azok, akiknek az eszköze már az API támogatásból is kiesett. Még mindig az Android 11 operációs rendszert használják a legtöbben, ennek az elterjedtsége pedig valószínűleg még elég sokáig lesz a csúcson, mivel nagyon lassan olvad a neve mellett szereplő képzeletbeli tortaszelet. Áprilisban 23,5%-on állt az Android 11, most pedig 23,1%-ról beszélhetünk. Viszont most tényleg van látható fejlődés.

Az Android 12 részesedése nem tudott növekedni az elmúlt hónapok alatt, amivel mindenképpen foglalkoznunk kell. Ilyenkor még javában növekedésben kellene lennie az előző főverziónak, és az venné át a helyet a vezető szerepben az Android 11-től. Viszont nagyon úgy fest, hogy az Android 13-ra tényleg olyan tömeges frissítés indult el, ami felborítja a korábbi trendeket. Az aktuális rendszer 12,1%-ról 14,7 százalékra erősödött, miközben az Android 12 16,5-ről 16,3%-ra olvadt.

Az Android 12 a jelek szerint talán sosem fog akkora részesedést szerezni, hogy a legnagyobbnak lehessen tekinteni, sőt mi több, most még a másodiknak sem tekinthető, mivel a régi Android 10 17,8%-os szinten van az aktív eszközök körében. Ha a mostani folyamat kitart, még az is lehet, hogy második erő sem lesz az Android 12 a pályafutása során, mert előbb előzheti meg az Android 13, mint ahogy az Android 10-től jelentősebb részesedést tudna szerezni.

Galéria megnyitása

Az mindenképpen jó hír, hogy most úgy fest, hogy hosszú évek után tényleg jobb lehet majd a helyzet az Android fragmentációját tekintve, azonban azt látni kell, hogy a képet erőteljesen árnyalja, hogy okostelefonok és táblagépek százmilliói ragadtak az Android 11 és 10 rendszereken. Mivel a mobilok kihordási ideje pedig nő, így ezek még hosszabb ideig maradhatnak a rendszerben. Egyébként még a 2018-as Android 9.0 is 11,9%-on áll, és az Android 8.0 is 8,3%-kal „büszkélkedhet”. Ezeket a készülékeket az elmaradott térségekben használják mind a mai napig.

Az Apple-re visszatérve, az iOS 16 is állhatna jobban, ott azért lassabb a megszokottnál a terjedés, mert sokan használnak a mai napig például iPhone 7 modelleket, és ezek már kiestek a támogatási körből. A támogatott eszközök körében nézve már 90 százalékos az aktuális rendszer elterjedtsége a 81%-kal szemben. Az iOS 15 a készülékek 13%-án van jelen, vagyis csak 6%-on fut két évnél öregebb szoftver.

Galéria megnyitása

Az iPadOS 16 már kicsit lassabban terjed, az 71%-on van, de látni kell azt, hogy ott még hosszabb a készülékek kihordási ideje, még több olyan eszköz van használatban, amire már nem is érhető el a mostani rendszer. 20 százalékos részaránya van a leosztásban az iPadOS 15-nek, szóval itt is nagyon kevés az olyan eszköz, ami két évnél régebbi operációs rendszerrel van használatban, kevesebb mint 9%.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tibor9212
Tibor9212
2023. jún. 19. 13:26
#7

Most nézek egy videót. 7szer olcsóbb lenne a mobcsi, ha nem lennének ennyire éhesek a gyártók. Hiába. Kell a Lamborghini luxushajóval a sok ingyenélő cégvezetőnek.

szbalazs
szbalazs
2023. jún. 11. 14:27
#6

Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy az iOs szarrá b*szogatja az embert a frissítéssel, melyek legtöbbjét jóváhagyás után automatikusan telepíti is az éjszaka folyamán (nyilván ha van hálózati kapcsolat és megfelelő töltöttségi szint vagy aktív betáplálás). Ha sikertelen újra és újra fleveti, egészen addig amíg egyszer jól ne állnak a csillagok. Az Android ennyire nem elszánt, - sokszor még a kritikus frissítések esetén sem -, így aki mellőzi az értesítést, az utána már csak a beállítások menüben fog találkozni a lehetőséggel. És ez lényeges különbség, mert lássuk be a felhasználók többsége kb. bármit letölt, telepít vagy frissít ha azt elég alkalommal feljánlják neki, míg önállóan viszonylag kevesen és kevés figyelmet fordítanak ilyesmire.

duruczbela
duruczbela
2023. jún. 13. 8:53

@szbalazs  oneplus nord (fő telóm): nincs 3 éve hogy megjelent, android 12-nél megrekedt.

Legöregebb iphone amire felmegy az iOS 16: 2017-es szifon 8.

Talán, hangsúlyozom TALÁN a gyártók felelőssége nagyobb, mint a "küldök értesítést vagy sem".

Bihus
Bihus
2023. jún. 8. 23:57
#5

... meg azért is értelmetlen ezzel foglalkozni, mert meg kell nézni, miben tudnak többet az új OS-ek, mint mondjuk 5 éve.

Szerintem siralmasan kevés újdonság van. Én az lmbtq emojiktól pl. nem dobok hátast.

duruczbela
duruczbela
2023. jún. 13. 8:54

@Bihus  ez nem is annyira az end usernek fáj, az API mögötte változik. Időnként durván.

m76
m76
2023. jún. 7. 9:31
#4

Nem a felhasználókat kéne hibáztatni azért, hogy a gyártók tojnak a rendes szoftvertámogatásra.

Nem fogok azért eldobni egy az igényeimet mai napig tökéletesen teljesítő telefont csak azért mert a gyártó 2 évvel a termék bemutatása után már semmilyen rendszerszoftver frissítést nem ad ki rá.

Quasar6HUN
Quasar6HUN
2023. jún. 10. 9:55

@tomchee  Ezt tudom tanúsítani. Anno volt egy LG G4-es telóm, android 5-el indult, kijött rá a 6, addig jó is volt. Az LG utána nem akart több főverziót kiadni rá (siralmas, egy csúcs készülékről beszélünk), de a community kikönyörögte az android 7-et, onnantól kezdve egy hónap volt neki egy új akkumulátor.

patrik2991
patrik2991
2023. jún. 7. 8:30
#3

"Ezeket a készülékeket az elmaradott térségekben használják mind a mai napig." pl. Magyarország, tudomásom szerint :D

antyg
antyg
2023. jún. 7. 7:14
#2

A szokásos módon ez megint egy értelmetlen (almát a körtével történő) összehasonlítás! Csak egy kérdés, hány Apple terméken is kerül futtatásra az iOS 16 (alverziótól függetlenül)? Összesen 23 (de itt meg is nézhető, hogy melyek ezen készülékek: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_mobile_phone_brands_by_country). Mielőtt a szerző válaszol, hogy ez nem is annyira sok és miért írtam, hogy felületes lista? Mert ebben nincsenek benne azon Kínai kis és közepes gyártók (pl.: bérgyártók), akik csak Kínában tevékenykednek. Sikerült egyszer egy részletes listát látnom a Kínában lévő gyártókról. Nos az 1%-át sem érte el azon készülékek száma a listán, melyeket - ha csak névről is, de ismerek. Elmondom, hogy egy papír lapra nem fért el a lista. És ezen készülékek nagy részén Android, azon belül is a 13-as verzió (illetve annak egyik alverziója) fut. Így a cikkben lévő számok nagyon magas mértékű fals adatot adnak, és ahogy az elején is írtam, ez az almát a körtével történő összehasonlítás tipikus esete.

Ez ugyan olyan, mint amikor sok okos azt mondja, hogy pl. az iOS jobb az Androidnál, mert stabilabb, gyorsabb stb. Na, ezen okosok nem gondolnak bele, hogy véges számú hardverre (SOC, RAM, kijelző stb.) sokkal könnyebb OS-t fejleszteni, mint közel végtelen számúra, melyek mindegyikének más és más hardver összeállítása van, és a kitesztelésük nagyságrendileg lehetetlen. (pl. a fent említett 23 készüléknél nem nehéz letesztelni a megfelelő működést)

Jó lenne már végre megérteni, hogy az iOS-t futtató mobilok (iPhone) és az Androidot futtatni képes mobilok, két külön világ más-más érintett és megcélzott vásárlói körrel, stb. amit nem lehet összehasonlítani, hogy miből mennyi és milyen mélységben van a piacon, milyen támogatottság mellett. Ezért ezt nem lehet korrekt módon összehasonlítani.

GhanBuri
GhanBuri
2023. jún. 7. 22:10

@humaniod vagy meg kellene nyitni a bootloadert, hogy szabadon lehessen rá OS-t telepíteni.

Ha már itt volt a hasonlat a PC-kel, az Androidos telefonokat is úgy rakják össze alkatrészekből, viszont a PC-k már kezdettől fogva úgy készültek, hogy olyan OS fog rajta futni, amilyet a vevő megvesz rá.

És akkor még a security patchek hiánya miatt se kellene aggódni, mert nem lenne fragmentált a piac - pár OS lenne, és a driverek nem a telefongyártótól, hanem a hardverkomponensek gyártóitól jönnének.

Persze ez se a Googlenek, se a gyártóknak nem az érdeke - a Google félne, hogy akkor ellennének az emberek GMS nélkül is, és sokkal kevesebbet tudna kémkedni a felhasználók után, a telefongyártók pedig attól félnének, hogy így még kisebb lenne a márkahűség - és a telefonba rakott reklámjaikat meg percek alatt törölnék le a készülékekről.

tomchee
tomchee
2023. jún. 6. 21:44
#1

Ez azért értelmetlen össze hasonlítás met iOS csak 1 cég 1 keszülék családjára jön....

Vissza az oldal tetejére