• Fedezékbe!

Az Assassin’s Creed Valhalla lehetőséget adott arra, hogy viking harcosként fosztogassuk végig az angolszász világ egy jó részét. Vigyorogva vezettük teljes felszerelésben harcosainkat rohamra, miközben a pór nép, a gyengécske városőrök igyekeztek tenni valamit ez ellen. Nevetséges kísérleteik persze nem állíthattak meg minket és gazdag zsákmánnyal tértünk vissza bázisunkra, utunkat pedig hullák és felgyújtott épületek szegélyezték. Ej, micsoda dicsőséggel teli élet is volt az!

Ha kedvünk szottyan, akkor átnézhetünk a másik oldalra, a Siege Survival ugyanis hű a nevéhez – egy ostromot kell(ene) túlélnünk. Nem, nem mi leszünk a hős várvédők és még csak rohamot sem vezénylünk. Egyszerű városlakókat, mesterembereket, kerekedőket, írnokokat fogunk irányítani, vagyis szigorúan civileket, akik a háttérből igyekeznek menteni a menthetőt.

A játékban egy maréknyi védő tartja az utolsó erősséget a támadó északi (viking szerű) horda ellen. Az ostrom elhúzódik és a mi feladatunk felszerelést, élelmet, vizet, kötszert és hasonlókat gyártani/szerezni a védőknek, hogy a pár naponta bekövetkező rohamokat minél jobb állapotban vészeljék át. Ha elesnek, minket is felprédálnak, vagyis minden okunk megvan arra, hogy akár a saját jólétünket is háttérbe szorítva támogassuk a katonákat. Persze azért nem zsigerelhetjük ki szegény civileket sem, hiszen nélkülük megáll a termelés és a gyűjtögetés, vagyis mint általában a túlélő játékokban, meg kell találnunk az egyensúlyt.

A hősi háttérfeladathoz azonban komoly szervezésre lesz szükségünk. az első szembetűnő dolog az, hogy a mozgás és építkezési területünk 2 részre van felosztva. Az egyik rész védett zóna, a másik, nagyobb rész nem az. Ennek akkor lesz komoly jelentősége, ha az ostromlók tűzes nyilvesszőket, állat dögöket vagy épp sziklákat lőnek az erődünkre. Persze nem feltétlenül mi vagyunk a célpontok, de jut nekünk is az áldásból. Komolyan meg kell gondolnunk, hogy mit hová építünk, ugyanis a rendelkezésre álló hely erősen limitált.

Persze valójában nem leszünk hatalmas veszélyben, hiszen az embereinket viszonylag könnyű fedezékbe vagy a védett zónába küldeni, ja jön a jelzés, hogy megkezdődött az ostrom. Az már más kérdés, hogy oda tudunk-e rohanni tüzet oltani (a tapasztalat és 10+ óra játékidő azt mondja, igen), de ha állati tetemeket hajigálnak ránk az tényleg veszélyes. Ugyanis bárki, aki a közelükbe megy, az betegség debuffot kap és az eltűntetésükhöz fáklya kell, hogy elégessük az állati maradványokat (az embereinket azért ne gyújtsuk fel, ha betegek).

Tehát építkezünk és szorgos kezeink alól vízgyűjtő, fém olvasztó, fa megmunkáló asztal, kisebb műhelyek, apró kertek, komposztálók és hasonlók kerülnek ki. Saját mini-gazdaságot hozhatunk létre, bár az idáig vezető út nem lesz könnyű. Nyersanyagban ugyanis, érthető módon nem dúskálunk és a munkaerő, szakértelen is hiányzik.

Kezdetben egy egész jó teherbírással rendelkező férfiembert kapunk, majd hozzá csatlakozik egy helyi asztalos (legalábbis a tutorial alapján). Később a városban a város leghíresebb mészárosát is megtaláltam és egy gazdag kereskedő bosszúra szomjas felesége is mellém szegődött. Így négyesben mentettük meg a „világot”. Van aki a harchoz ért kicsit, van aki a gyártás/crafting vagy a kereskedelem/trade terén nyújt kimagaslót, de akár több téren is kiemelkedhet egy-egy karakter.

A hentes rengeteg dolgot bírt cipelni, ami azért is hasznos, mert éjszakánként lehetőségünk van kilopódzni a városba és nyersanyagot, felszerelést gyűjtögetni. Életünk egyik fele tehát felszerelések, nyersanyagok, kész termékek gyártásával és az ezt segítő épületek, műhelyek felhúzásával fog telni, a másik felében pedig ninjákat megszégyenítő lopakodással fésüljük át a város romjait éjjel – sűrű fésűvel.

Az éjszaka némi nyugalmat, pihenést (már akinek) hoz és új lehetőségekkel, veszélyekkel tarkítja a játékot. Rajtunk múlik, hogy merre indulunk, mikor rejtőzünk el vagy épp harcolunk és az is, hogy milyen zsákmánnyal térünk vissza napfelkeltéig a mieinkhez.

Itt válik egyre egyértelműbbé, hogy a This War of Mine középkori, ostromlós kiadásához van szerencsénk, ugyanis a nappali bázis építgetés és erőforrás menedzsment mellett az éjszakai „akció” rész is kísértetiesen hasonlít az elődre, csak épp oldalsó nézet helyett itt izometrikus nézetben kalandozunk. Őröket kell kikerülnünk, új átjárókat és titkos járatokat nyithatunk meg és köszben igyekszünk degeszre tömni a hátizsákunkat és persze a legnagyobb teherbírású emberünket küldjük nap mint nap azon szurkolva, hogy ússza meg a bevetést.

Az erőd ellen indított támadások egyre durvábbak lesznek, ahogy az idő telik, és nekünk is egyre több javítással, felszerelés gyártással, étel/ital termeléssel, gyógyszer készítéssel kell készülnünk. A védők ugyanis veszteségeket szenvedhetnek, megsérülnek, éhesek, szomjasak és a felszerelésük is megrongálódik – vagy épp jobb páncélt, fegyvert kérnek a hatékonyság nevében. Nem könnyű mindent egyszerre kézben tartani, főleg, hogy a civilek jólléte is rajtunk múlik, ők is megbetegednek, sérülnek, éhesek, szomjasak és aludni is kéne időnként a sok munka mellett.

Összességében azonban kezdő nehézségen 10+ óra alatt megoldható és kellemes nehézségű a játék. Valóban lesz egy TWoM utánérzetünk, de van benne komplexitás, átvezető rövid történetekkel, véletlenszerű eseményekkel és rengeteg intézni, tennivalóval. Az egyszerűbb grafika és néhány gyengébbre sikerült megoldás mellett (pl. nincs pause, néha fura az AI útvonal keresése) azonban még mindig ajánlható a Siege Survival és a különlegessége mindemellett abban rejlik, hogy ezt a témát nem igazán dolgozta fel még senki, így érdekességként, kihívásként is tekinthetünk rá.